A tavasz első napja.

Hát nem csodálatos? Ezt is megértük. Már azt hittem soha nem jön el és tessék.Huszadika után rögtön huszonegyedike, egyik napról hirtelen a másikra. Micsoda különbség van a két nap között, az egyiket jegyzik a másikat nem, ráadásul még vasárnapra is esett, csodálatos napsütéses jó idővel. Mi is nagyon izgultunk, mivel a hét elején "stratégiai konferenciát" tartottunk a nejemmel az ebédlő asztalnál, aminek fő napirendi pontja; logisztikai kérdések megtárgyalása.
Elsőnek nejem vázolta elképzelését, aminek lényege, hogy hét végén (ha törik, ha szakad) az első szállítmányt el kell juttatni a kijelölt bázisra (titok tartás végett, csak annyit mondott a telekre.)Erre a feladatra engem jelölt ki. Volt egy szerény hozzászólásom, (nem vette jegyzőkönyvbe) hogy "segítséget vehetünk-e igénybe?"
"Nem" -volt a válasz (semmi sajnos?) "mivel a segítség (értem ez alatt a család tagját) más irányú polgári kötelezettségnek tesz eleget." A továbbiakban nagy vonalakban lett vázolva, hogy hétfőtől-szombatig az előkészítő munkáknak meg "kell"történnie és vasárnap "akció" végre hajtva.
Hozzá akartam szólni, (mivel érintettnek éreztem magam) de a megjegyzés rovat üres maradt, mivel a téma úgy zárult le, hogy "a részletes utasítások majd menet közben, mindig a megfelelő helyzethez lesz igazítva."
Az akció fedőneve: Nem beledögleni (na ezt kódolja ki valaki.)
Mivel már hosszú ideje együtt vagyunk a kiképzésen a "társammal,"(43 év!!!!) így nem nyugtalankodtam, tudtam, hogy a feladathoz, ha a helyzet úgy kívánja, fel fogunk nőni.
Hétfőtől elkezdődött a tervszerű munka, aminek lényege, hogy a lakást többször "csatatérré" alakítva (igazodva a harci helyzethez) próbáltuk összegezni az első szállítmány összetételét, ami abból állt, hogy amit hétfőn össze állítottunk, keddre megváltozott és így tovább...és így tovább szombatig, ( ez volt a helyzethez való igazodás.)
Vasárnapig a lakásban szöcske módjára lehetett közlekedni ( a cicák hogy bírták!!)

Két óra alatt menetkészre álltunk, ( ami abból állt, hogy a nyolcadik emeletről, egymillió ajtó nyitás közepette, a felelősre kijelölt személy, leizzadva mint  "dréher ló" az előkészített stratégiai anyagot, többszöri próbálkozás után, sikerült a kijelölt helyére tenni, a kocsiba úgy elhelyezni, hogy lehetőleg a vezető ülésbe még be lehessen férni.) Az indulás a szokásos egy óra késéssel kezdődött, így menet közben kellett értesíteni a várakozó szomszédokat, hogy a szállítmány késik.

A nap gyönyörűen sütött, úgy hogy a rajtam lecsorgó víz, továbbra is biztosítva volt.

Mivel a kijelölt"bázis" a Duna közepén fekszik "szigeten", úgy a szállítást továbbiakban vízi jármű (csónak) segítségéve hajtottuk végre, (micsoda szervezés?)

A további szárazföldi szállítás egyszemélyű meghajtású talicska segítségével lett megoldva. mindez egy "röpke" délelőtt, úgy, hogy 1 órára, egy székre rogyva, meg is tudtam állapítani, hogy gyönyörű idő van, 2 órára már tudtam, hol vagyok. Mind eközben társam a haditervnek megfelelően rámolta el a "cumokat,"(ez rejtjelezve van,én még sem tudom mit takar) közben egy- egy elképzelését vázolva, "hogy úgy csináljuk, hogy még ma ültetni is akarok, meg van még dolog, ez meg az. Hivatalosan közöltem, hogy van egy pont, amit mindenképpen be kell tartanunk, ma még H A Z A kell mennünk, de azt hiszem ez volt a "pusztába kiáltott szó."

Mikor már akklimatizálódtam, ami abból állt, hogy roggyant derékkal (de tényleg, hova lett a lumbágóm?) érdeklődést keltve néztem (most már nejem) működését és a kinyílt tavaszi virágokban gyönyörködtem.

A friss levegő , a környék szépsége, nyugalma (még kissé aludt a természet) feledtette a fáradságot,olyannyira, hogy már a kerti szerszámokat kezdtem "babrálgatni, mikor nejem rám szólt, hogy "úgy csináld, hogy még ma H A Z A kell menni." Nyert, (már megint) ásó visszatéve.

A környéken már lehetett hallani gyerekzsivajt, kopácsolást, megindult az élet és akikkel találkoztam mindenki mosolygott, ment a viccelődés, még az állandó "örök morgó" fazonok is próbáltak ábrázat változást produkálni, több- kevesebb sikerrel.

Madaraink megkapták az egész heti "fej" adagot, (hogy örültek, olyan zsibajt csaptak, hogy zengett tőlük a környék, a  fekete "szotyi" megtette a magáét.)

Haza felé, (jééé, kilátok a visszapillantó tükörből) a Soroksári útnál  kérdezem "oldalbordámat"- te, nem érzed, hogy milyen csatorna szag van?

"Ez nem csatorna szag,ez a "való világ," a pesti levegő." Hát már megint neki lett igaza.

"Nem baj, már csak két hét,"mondom,"aztán fél évig szüneteltetem ezt a H 2-t, irány a tanya."

"Jól van,csak ne izgulj, húsvét után iskola szünet és az uncsik is velünk lesznek."

Eddig nem izgultam, de azt hiszem ,mostantól,igen.