Magához "ölelt" a természet...

....és nem is akar elengedni. Hogyan történt és mikor? Régen, 7 éves koromban.

Akkor költöztünk vidékre, nagymamámhoz (anyai ágon). Hát volt is nagy meglepetés részemről, mikor először találkoztunk.

Itt Pesten a belvárosi részen laktunk (Nagymező utca ), tehát nem mondhatom, hogy tágabb értelemben a vidék a fantáziámban oly gyakran szerepelt volna.

Két aránylag jól öltözött kisfiú (öcsém volt 5 éves), (kantáros rövid nadrág, ing, térd zokni,pántos szandál) megérkezik a vidéki pályaudvarra.

Gyönyörű napsütéses nyári nap volt, az állomás előtt sorban álltak a fuvarosok, fejükön "napszítta" pirosnak tűnő rózsa színű sapka, elöl valami fém bilétával amire számok voltak írva és valami kétkerekű "kordé"-ra pakolták a fuvarozni szánt árút. Anyám elintézte, hogy egy ilyen kordéra felülhessünk a csomagok tetejére és így "vágtattunk" két kilométert , egyre távolabb a városi házaktól. Mentünk csak mentünk, bennem vegyes érzések kezdtek kavarogni. Anyám azt mondta, "hogy majd meglátod milyen jó lesz", meg" majd ha megérkezünk a mamához, biztos fogsz örülni, már nagyon vár..." Ilyen és hasonló biztatások közepette érkeztünk egy rendkívül poros utcához, ahol a járda is csak "mondható"-nak bizonyult és egy deszka kerítésnél megálltunk. "Csak nem ide jöttünk?"-rémlett fel bennem a gondolat, de még fel sem ocsúdtam, mikor nyílt a kapu és egy fejkendős, számomra szegényesnek tűnő ruhában egy boldog mosolygós néni sietett felénk, tárt karokkal. "Ő lenne a nagymamám?" Anyu ugyan nem írta le a külsejét ,mindig csak azt hangoztatta, hogy "majd meglátjátok, hogy fog szeretni". A látványt számomra az is rontotta, hogy a kapuban megjelent egy korombeli fiú (mondták, hogy van itt egy unoka testvérem, akit a mama nevel) mezítláb, egy torna nadrágban, szutykosan és az erősen göndörödő haja inkább volt torzonborz, mint jól fésült. Közben a mama próbált magához szorítani, azt hiszem a "lemerevedésem" nem nagyon engedte. Hát ez volna anyu szerint az a jó hely és most már itt fogunk élni? Gyerekfejjel csak annyit tudtam felfogni, hogy ez számomra nagy csalódás és hogy ezt soha nem fogom megszokni.

A többi dolgot nem részletezem, csak annyit, hogy még számtalan olyan hatás ért, amit akkor ott nem tudtam feldolgozni. Ebben a számomra ismeretlen világban, egyik nap azt mondta mama, "na gyerkőcök, ma kimegyünk az erdőre makkot szedni" (mivel akkor még fizettek érte, átvették ), de ne ebbe a "pucc"-ba gyertek, azzal elővett két "klott" gatyát (ami az unokatesómé volt), aztán szandál le és "mezítláb" teljes menet felszerelésben (mamánál egy zsák, meg valami "motyo" volt) és irány az erdő. Nekem elég messze tűnt az erdő, mivel mezítláb elég óvatosan lépkedtem (így is estére "kész" lett a lábam). Kukoricás mellett haladtunk egy kitaposott úton és amikor kiértünk a végére.....megláttam a gémes kutat az erdő szélén, a vályúból kifolyó víz egy kis tószerűségbe csordogált, nem messze volt az erdőben az erdész ház. A kút előtt egy nagy legelő terült el, ahol disznók pihentek árnyékban.Úgy éreztem, hogy beléptem egy mesébe. Minden összekavarodott bennem, a Pestről hozott világ, itt az egyszerű élet mód és ez az erdő csodálatos illatával, szépségével és én itt lehetek, csak úgy mezítláb egy szál "gatyában", szabadon járkálhatok, futkározhatok és még az eperfára is felmászhatok (mama megengedte, igaz, hogy egy méhecskét is bekaptam eperrel együtt, fel is dagadt az arcom szépen), de valahogy nem érdekelt, csak minél többet látni és érezni ezt a számomra ismeretlen világot. Tovább mentünk az erdőben kitaposott gyalog úton, ahol jó nagyokat sikerült bele rúgni egy -egy kiálló gyökérbe ( estére már csak bőr foszlányok lógtak le a lábujjaim végéről). A mama mindig tudott újat mutatni ,"látjátok ez itt egy csiperke gomba, ez meg itt egy vargánya. Vigyázz, itt van az úton egy szarvasbogár, rá ne lépjetek, ott a fekvő fatörzsön pedig, ahova a nap éppen hogy csak besüt, egy réz sikló van össze tekeredve. Gyertek, itt lehet szamócát szedni, a kőkeresztnél majd befordulunk a "nagy tisztásra". Ott a mama kikötötte a magával hozott "motyóját", amiből zsíros kenyeret vett elő, (amit egyből befaltam). A tölgyesnél megszedtük a zsákot majd a fejére tett egy kis koszorú félét majd feltette a fejére és ringó léptekkel elindult én meg csak néztem....néztem és szememben egyre nagyobbnak tűnt és ahogy mentem utána, úgy éreztem, mintha rajta keresztül átölel az erdő. Éreztem, hogy ennek a hatása feloldja a bennem lévő feszültséget.

Jól elfáradva értünk haza ,,elő a lavór,"csutakolás és irány a szalmazsákos ágy. Sokáig nem tudtam elaludni (mama még mindig kint csinált valamit), nyitott ablaknál hallgattam a tücsök ciripelését, a távoli kutyák ugatását, messziről ide hallatszott a vonat zakatolása, néha egy-egy füttyjelet leadva.
Gondolatban újra átéltem ezt a napot és most éreztem először olyan érzést, hogy anyámnak igaza volt abban, hogy "meglátod ,TE jól fogod érezni magad itt." És igaza volt.

Ui: 14 éves koromig éltem vidéken és máig áldom azt a pillanatot, hogy már gyerek koromban megtanultam, hogy az előítéleteket félre kell tenni és ne a látszatra, hanem a " belső értékek" alapján viszonyuljak mindenhez.