Addig vagy fiatal, amíg nem veszed túl komolyan magad.
Vavyan Fable

2010. április 27., kedd

"Dalolva szép az élet." (Egy kis nosztalgia.)

Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy három évig rá volt kényszerítve az énekelésre. Most sokan csodálkoznak, hogy mit kell olyan felháborodva és erőszaknak minősítve előadni, mikor az ének az ember világában, csak a vidámságot, harmóniát közvetíti. Ez így igaz! Csakhogy az én esetemben, sem a vidámság, sem a harmónia nem találkozott velem, mivel nem ismertétek G. ének tanár urat. Ő volt az ének pedagógia csúcspontja, mindent, csak hangjegyekben látott (még engem is, szerinte én a „durr” kategóriába tartoztam.)


Nem is lett volna részemről semmi baj, ha ötödikes koromtól be nem rángat az énekkarba, ami a szabadidőm rovására, (soha nem bocsájtom meg neki) másod sorban az általa elszenvedett tenyeresei (dobverő vastagabbik vége, kifeszített tenyérre) okoztak némi csalódást a három év közös együtt működése alatt. Az „ajkáról ki sem fogy a nóta,”nála szálló igévé vált, úgy hogy lassan már azon gondolkodtam, hogy ha kérdezett valamit az ének órán, megzenésített formában fogok válaszolni, (lehet, hogy ezzel lettem volna nyerő nála..) Minden próba előtt nekem külön felhívta a figyelmet, hogy a „lógás” súlyos következményekkel jár, de amikor érett a nyár elején a meggy és a korombeliek jelezték, hogy suli után mennek „csórni,”hát mindent vállalva, kiléptem az ablakon, (egy szintes iskola volt) és a „sáskajárási” hadművelethez csatlakoztam.

Másnap ének órára G. tanár úr bejövetele inkább hasonlított egy bika felbőszült állapotához, mivel kiderült, hogy az ablak nemcsak az én számomra volt nyitott, hanem még két „dalos pacsirta” röppent ki rajta.

A vezénylő pálca helyett a dobverő vastagabbik vége nézett farkas szemet a „bűnözökkel” és a „magasabbra…, még magasabbra emeld és nyújtsad ki a tenyered „ lágy dallamos  instrukcióra a büntető eszköz villám mód csapódott a „jövőt építő” munka eszközére.

Tulajdonképpen, ha nagyon meggondolom, a fájdalom ellenére nem jártam rosszul, mivel mindig a jobb kezem volt a szenvedő alany, így a házi feladat valamint az iskolai jegyzetelés a „nyomorékokra” nem volt érvényes. Ha mégis valamelyik tanár esetleg nem tudott a „tenyér deresről,” és szóvá tette az írás helyett a pad alól megkezdett tízórai fogyasztását, csak felmutattam jobb kezemet, (mint mikor a rendőr álljt parancsol) amin a hosszában elhelyezkedett vörös hurka kidomborodva jelezte, hogy írásból fel vagyok mentve.

Nem tudom, hogy a tanári irodában milyen értekezlet formájában beszélhették meg e témát, a lényeg az, hogy a következő esetben, G. tanár úr, csak a bal kezemet kérte megmutatásra, hiába néztem könyörgő szemekkel, hogy a jobb kezemet „pacskolja” vagy legalább mindkettőre kérek, önfejűen csak a saját koncepciójához ragaszkodott. Így már oka fogyottá vált az „öröm" és elhatároztam, hogy én sem szerzek neki, így „egalizálva"  a helyzetet, többet nem talált fogást rajtam (legnagyobb bánatára.) Így énekelgettem, (kényszer hatására) amikor hetedikes koromban érte el az iskolánkat az iskolák közötti énekkar verseny.

Láttátok volna G. tanár úrat. Úgy fel volt spannolva, hogy kiharcolta a „dirinél” az énekkarosok tanulásból való kivonását, egy héten keresztül csak a „nóta, nóta, nóta.”

Elérkezett az általa várva várt nap és az április 4.-i verseny. A megjelenésnél már nálam adódtak gondok, mivel a piros nyakkendőmet sajnos nem tudtam használni, mivel nyáron a halastóra mentünk fürdeni, a kék nyakkendőmmel ( a sarkait összekötve)  fürdő nadrág formát alakítva, elvesztette az előírt funkcióját, otthon meg valahogy (nem mertem) nem került szóba.
G. tanár úr mikor meglátott és érdeklődött a hiányos öltözékem mikéntjéről, a feje olyan lett mint a rák, mivel közölte, hogy nem akár milyen helyen fogunk fellépni, még valamilyen rádió felvétel is lesz, meg fényképezés. Próbáltam megemlíteni , „hogy akár el is mehetek,”de azon kívűl hogy kiguvadt a szeme, (nem tudom miért ragaszkodott úgy hozzám) választ nem kaptam. A helyzetet az irodából egy lelkes tanár piros nyakkendője oldotta meg (sajnos.)


Tulajdonképpen a verseny jól zajlott le a többiek részére, csak nálunk volt egy kis „malőr”-nek nevezhető esemény.

A dolog úgy kezdődött, hogy mivel a színpadra felállított padok hossza rövidebb volt mint a sor hossza, így nekem a leghátsó sor végén a padra nem jutott hely. A  segítőkész tanárok addig, addig „paszírozták" egymás mellé a gyerekeket, hogy én is valahogy felfértem, igaz, hogy „pisai ferde torony”állásba, mivel én már nem a „paszírozottak" közé tartoztam. Mivel mindenki úgy érezte, (csak én nem) hogy minden rendben van, láttam a hátam mögött a függöny mellett egy széket, azt gyorsan oda húztam és fel álltam rá, de abban a pillanatban szét nyílt a színpad függönye, megláttuk a közönséget, (a színpad előtt fül hallgatóval a rádiós társaság) és a közönség is megláthatta G. tanár úrral együtt, hogy a balszélső sor utolsó szereplője egy fejjel magasabb a többieknél. Hát, hogy mit gondolt, nem tudom, de a köszöntő taps úgy látszik megnyugtatta, mert száját csücsöritve (miiii….miiii….miii) adta meg a kezdő hangokat. Kis vezénylő pálcikájával a levegőbe csapott (mennyivel más volt, mint a dobverő) és a „Rablánc a lááábon nehééééz volt” című mozgalmi dal harsányan zengte át a terem akusztikáját…. de mintha a lábam alatti széknek valami baja lenne, mivel erősen billeg, (mintha az egyik lába rövidebb lenne.) A dal szárnyalt, én billegek, (próbálok a mellettem lévő daloló társamba kapaszkodni,) de már késő, a szék nagy robajjal eldől, (kiesett az egyik lába.) Én esés közben a hátam mögött lévő függönybe kapaszkodva zuhantam hátra. Ekkor lett volna vége a dalnak,de ez a váratlan „incidens” megzavarhatta a vezénylést. G. tanár úr valószínűleg határozatlan „pálcika” műveletet produkált, mivel a szoprán (elfelejtve, hogy már vége van a dalnak) cérna hangon rátett még egy refrént, hogy „Lenin… a hőőős, ki csak nééépének élt.”

Hogy milyen volt a közönség részéről a fogadtatás? Hát azt nem mondhatnám, hogy taps víhar és ováció tombolt volna, de mikor a függöny legördült és én feltápászkodtam, G. tanár úr szoborként meredve, (karmester pálcikáját maga előtt tartva, mintha vezényelne) nézett a fejünk felett a nagy semmibe.

Ezek után nem kell mondanom, hogy hány tenyerest kaptam volna, de jobbnak láttam pár napig kerülni az iskolát.

A végeredmény, énekkari tagságom megszűnése, (nem baj, mert már úgyis „mutálni” kezdett a hangom) és a tanári kar lesújtó pillantásai jelezték, hogy véget ért a dallammal kapcsolatos pályafutásom.

Ui; Nyolcadikban átigazoltam a színjátszó szakkörbe ( nehogy már nyugalom legyen körülöttem.)

2010. április 23., péntek

Béla bácsi "repülni" tanul

Nyári szünidő. Ilyenkor mindenhol a "srácok" a megérdemelt, (vagy nem) fárasztó "akciójukkal"próbálják levezetni a szülőkön az iskolában szerzett zsibbadás fáradalmait. Természetesen legtöbb helyen, a nagyik a szenvedő alanyok, de hát "ez van."

Az én esetemben is (8 éves voltam) a nagymamám kapta azt a "megtisztelő" szerepet, hogy próbáljon kordába tartani három közel egykorú fiú unokát. Nem tudta szegény, (mivel Ő nem ismerte a lehetetlent) hogy ez a "díszes társaság" egy kissé kizökkenti majd a megszokott nyugalmából, de annyi élet tapasztalata volt, hogy nem gyakorolta rajtunk az állandó felügyeletet (saját nyugalma érdekében) és engedélyt adott a "normális" viselkedésre, ami abból állt, hogy a környéken egy kicsit csavaroghattunk, "körülnézhettek",mondta. A helyszín, ahol ez a körül nézés volt, a paraszt házak mögött elhelyezkedő gazdaság, ahol aztán a kaland lehetőség ezernyi varázsa várta az élményre éhes gyerek társaságot. A nagy szabadság (felügyelet nélkül) beindította a kíváncsiság kielégítési vágyait és ebbe bele vetve magunkat jutottunk el Béla bácsi kukoricásába. Micsoda öröm volt, mikor a szárak között bujkálva próbáltuk egymást megkeresni és tájékozódni, hogy merre is van merre? Ebben a nagy ártatlan hancúrozásban kerültünk a kukoricás közepén egy kis tisztásra, ahol egy komolyabb "konzíliumot" tartva, megállapítottuk, hogy sárgarépa farmot fedeztünk fel és hogy elméletünk bebizonyosodjon, gyakorlati lépésre szántuk el magunkat, azaz másodpercek alatt ott volt kezünkbe a zsenge, karotinnal túl telített sárgarépa. Itt kell megjegyeznem, hogy kevés "kaját" nem ettem meg, de a sárgarépa főzelék az elsők között szerepelt, amit a legnagyobb veszélyt vállalva (pofonok ígérete ellenére is) érintetlenül hagytam. Volt mikor ezért egy napi "ülő sztrájkba " kezdtem. Szóval, kezünkben a felfedezett kinccsel, próbára bocsájtottuk az árút, ami abból állt, hogy a répát alaposan nadrágunkhoz (klott gatya) dörzsöltük, (szaknyelven:tisztítás) majd a zöld részét foggal elválasztva a törzsétől egy harapással a jövőbeni komposzt kialakulása érdekében átadtuk az anya földnek (már akkor ösztönszerűen tudatosult bennünk a BIO technológia) és mint a nyulak, úgy ropogtattuk fogunk között az "Isteni" zöldséget. Hamar rájöttünk, hogy az ilyen zsenge állapotú sárgarépa, csak úgy jó, hogyha sokat eszünk belőle, (figyelembe véve az otthon hallottakat, hogy milyen egészséges, főleg a gyerekeknek) így aztán törökülésben, (mert meg kell adni a módját) a "bezabálás" folyamatát elindítottuk.

Fogyott is a répa szépen, ( előírás szerint) mikor egyszer csak a kukoricás szélében egy madár ijesztőt vettem észre ,( hogy a fenébe került ide, ez az előbb még nem volt ott) amelyik egy bokáig érő kék kötényben és ping- pong nagyságúra tágult szemmel kísérte a "jó madarak" lakmározását.

A konkrét jelzésemre, hogy "itt van Béla bácsi a "rebbenés" egy pillanat alatt megtörtént, de mintha mögöttem a madár ijesztő alakja állandósulna., vagyis, akár milyen gyorsan pörgettem a lábaimat, a távolság nem akart csökkenni köztünk.Az egyik pillanatban már szinte éreztem a "grabancom" szorítását, de az utamban keresztbe fekvő tök, hasra kényszerített, így felugorva az északi irány helyett kelet felé kezdtem gyorsulni. Vajmi helyzeti előnyhöz jutottam (csak azt máig sem értem, hogy miért szorítottam a kezembe a sárga répát, mint egy staféta botot?) de nem sokáig, mert Béla bácsit a kezemben lévő répa "inspirálta" a további táv futásra és hamarosan közeledtét véltem felfedezni, ( persze úgy könnyű, hogy a kötényét felkapva a hóna alá, ez már így nem sportszerű.) A helyzet most annyit változott, (számomra rossz irányba) hogy véget ért a kukoricás és a Solohov Mihail által írt "Új barázdát szánt az eke" című könyv illuszrációja alapján felszántott látó határ nélküli tájon találtam magam. Tájékozódási lehetőség csak annyi volt, hogy a nap állását lehetőleg úgy kerüljem, hogy a szemembe ne süssön. Itt már helyzeti előnyből sokat veszítettem, mivel mezítláb a puha "új barázda" kötőfék módjára akadályozta gyorsaságomat, szemben Béla bácsi "hó taposó" nagyságú bakancsa, mint a teve a homokban, süppedés nélkül trappolt célirányosan felém. Volt még egy másik tényező, ami befolyásolta a célba érés eredményességét, a "levegő." Elfogyott! Hát van ilyen, Béla bácsi tüdeje meg végtelen nagy, (állítólag vidéken "harapni lehet," azon élhetett az öreg.)

Maradék erőmmel (tartalék levegővel) még egy utolsó menekülési rohamra indultam a végtelenbe. Észre vettem, hogy nem messze tőlem egy két méteres meredek töltés oldal lapul meg ( ez volt az akkor megépített M7-es mű út töltés széle.) A meredekhez érve, gondolkodóba estem, hogy merre fussak le esés nélkül és akkor ért oda az üldözöm, aki nagy "rössel", a kezét magasba emelve,"na megállj, te büdös kölök" harci ordítással csapott felém, amit én először egy mozdulat balra és a "lecsapás" pillanatában  jobbra mozduló ugrással védtem ki, de Béla bácsi addigra egy röppályát fölvéve, kötényét elengedve, repült mint egy kőszáli sas a part oldal mélye felé és mikor már elfogyott alóla a "felhajtó erő," zuhanó repülést választva vágódott a földbe. Érdekes módon, mintha elment volna a kedve a további verseny futástól, (igaz, hogy a távolság egymás köztünk tetemes volt) én meg a kezemben lévő sárgarépát most már nyugodt körülmények között rágcsáltam el.

Lehet, sokan most Béla bácsit, mint mártírt könyvelik el, de jobb lett volna, ha a kezei közt darabokra tépve, végtagjaimat a barázdák közt találták volna meg?

Ui: Egy hónap múlva Béla bácsi a "csépléshez keresett" törek" hordáshoz gyerekeket, én a többiek közt lapulva (hátha nem ismer meg) jelentkeztem, és mikor meglátott, kiemelt a sorból (reszkettem mint a nyárfa levél) erősen a szemembe nézett és azt mondta," most megdolgozhatsz a futásért", de azért meg kell mondanom" jól kibabráltál velem" és azzal egy "barackot" nyomott a fejemre.

2010. április 21., szerda

Kis "krimik." 3. A letolt gatya rejtélye.

A ház, amiről szó van, egy átlagos paraszt ház, azzal a különbséggel, hogy a szomszédságában lévő telek kinézete, hát enyhén szólva is rendkívül rémisztő, elhanyagolt állapotban próbálta ijesztgetni a környékbeli "srácokat." Hát szó, ami szó, sikerült is neki, mivel az összes kalandra vágyó telek közül ez az egy nem volt meglátogatva. A kőkerítése, ami az utcára nézett, az már félig leomolva, düledezve próbálta felvenni a függőleges állapotot, a félig elkorhadt deszka kaput, mindkét oldalát rozsdás dróttal rögzítették. Ha a hiányzó részen lopva be mertünk nézni, akkor egy ember magasságú gazmező virágzását láthattuk. A telek közepén egy romos épület, ablakai valaha voltak és olyan sötét szemekkel tudott hatni az arra tévedőkre, hogy akinek nem volt bűne, még az is keresztet vetett. Ezt még fokozta a naplemente utáni állapot, amikor a sötét ablakok eltűntek, de a helyébe a fehér vakolatlan falak kezdtek virítani, teli holdnál félelmetesen. Egyedüli élővilág itt csak az állatok számára volt kedvező, a tüzelő kutyák és csapata előszeretettel vette tulajdonba a területet. Éjszakánként a félig beszakadt tető felől éles kuvikolással jelezte a bagoly, hogy a közelben "valaki meg fog halni," ugyan is azon a tájon ez a monda járta.
Hogy honnan is tudom és ismerem ezt a helyet?
Hát én laktam a fent említett átlagos parasztházba, öcsémmel és szüleimmel. Az egyik gondom az volt, hogy hozzánk egy gyerek sem jött játszani az udvarba, az előbb említett szomszédság miatt, a másik gondom már magán jellegű a "pottyantós" az udvar hátsó végében, közvetlenül a "gyilkos"telek mellett, amit a disznó ól takart. A dolgom végeztét igyekeztem, mindig fényes nappal megtenni, mert még gondolni sem mertem arra, hogy este valaha arra is menjek, (még lopva sem mertem arra felé nézni.)
Egyik este megtörtént a baj. Minden igyekezetem ellenére, rám jött, amitől féltem, a"has mars." Egyik lábamról a másikra ugrálva próbáltam jelezni, hogy nálam hamarosan "kaput," mikor apám észrevette, hogy a "vitustáncom" nem egészen szabályos és a maga határozottságával mondta, hogy egy hét éves nagykorú nem ugrál, hanem menjen ki szépen és foglalja el a "trónt." Én könyörgőn néztem, hogy valaki kísérjen ki,(öcsém már a dunyha alatt lapult) anyám segítő mozdulatát apám kézmozdulata állította meg, azzal az instrukcióval ellátva, hogy "mit gondoltok, majd mindig díszkíséretet fogunk adni egy ilyen nagy fiú mellé," azzal kinyitotta az ajtót, jelezvén, hogy számomra egyetlen egy út létezik, "budi."
Hát elindultam. A hascsikarás közepette, millió gondolat fordult meg a fejembe a halálomat illetően, de azt is tudtam, hogyha nadrágom "megtelik,"apám saját kezével fojt meg. Így inkább indultam a bizonytalanba, lesz, ami lesz alapon. A "budihoz" érve, dilemmába kerültem,(mert még ilyen helyzetben nem voltam) hogy nyitott ajtó vagy csukott ajtó mellett végezzem e nemes műveletet. A helyzetet az élet oldotta meg, ugyan is a "mars" nem engedett sokáig gondolkodni, gatya le és mint a huszár a lovára, úgy pattantam az előírt helyemre, így már megoldódott az ajtó kérdés, nyitva maradt.
Síri csönd vett körül, (még a nyögésemet is visszatartottam) a nyitott ajtón a hold fényében mintha ismeretlen tájon járnék, láttam a fák sötét ágait, hosszú árnyékot vetve a fűre. Agyamba a szomszéd telek rémítő állapota motoszkált, mikor egyszer csak a fejem felett, a "budi "tető rész alatt valami erős kaparás, majd mocorgás, (olyan, mint ha valaki ott lenne). Nekem sem kellett több, úgy ahogy voltam, letolt gatyával, teljes sebességgel, totyogó rohanással, rémült arckifejezéssel vágódtam be a konyha ajtón, ahol, csak annyit tudtam kinyögni, hogy ott...ott...a WC-nél,van valaki és rémülten néztem apámra. Először kételkedve nézett rám, (de biztos a látványtól és anyám biztatására) előbb kinézett, majd a közelben lévő fás sufni mellett lévő lapátnyelet kezébe véve, kissé előrehajolva, elindult.
Én a nagy izgalmamban, letolt gatyával távolról figyeltem a fejleményeket. Ebből a helyzetből anyám zökkentett ki, aki határozott mozdulatokkal rángatta vissza öltözékemet. Anyám lassan követni kezdte apámat és a nagy csendben emeltebb hangon megszólalt, "Feri, ez apám neve) Feri...ott..ott..a disznó ólnál, ott áll, vigyázz, mert ott van a közeledben" és mutat egy sötét alakzat felé. Apám egy kis tájékozódás után, egyszer csak káromkodások közepette suhint egyet a feltételezett alakra, amire egy kongó hangot hallató, (mintha a templom nagyharangja szólalt volna meg) fémes tárgy esik a földre. Mivel a "delikvens" nem mozdult, így apám is kíváncsian közelített a leesett tárgyhoz és nem sokára egy II. világháborús vas sisakkal a kezében tért vissza köreinkbe (ezt mi találtuk az nap az öcsémmel és egy karóra feltéve csúzliztuk.)
Na, nem kell mondanom, megpecsételődött sorsom. Apám kijelentette, hogy ettől a naptól leveszi kezét rólunk, mert, hogy "nem enged magából többet bohócot csinálni."
Ui; másnap kíváncsiságból megnéztem, hogy mi lehetett a zaj forrása és a WC padlás teréből két kis cica kíváncsian dugta ki a fejét.

2010. április 19., hétfő

Cukker díj


Váratlan esemény "robbant" be hozzám, ami hirtelenjében nagy meglepetést okozott. Debigabitól kaptam a fent látható díjat (nálam felér egy Oszkár díjjal). Mivel Ő az egyik kedvenc blogtársam, így örömmel fogadom el és nagyon szépen köszönöm.

Mivel a díj szabályhoz kötött és kérdéseket tartalmaz, így az alábbiakban teszem közzé.

A szabályok:

1. Tedd be a blogodba a cukker blogger logot!

2. Nevezd meg , akitől kaptad!

3. Válaszolj a kérdésekre!

4. Nevezz meg 6 bloggert(belinkelve), akinek tovább adod!

5. Értesítsd az érintetteket!

Kérdések:

Kedvenc:

Írom: Agatha Christie, Rejtő Jenő, Victor Hugo,

Könyvem: Nyomorultak, Napóleon élete, Üvöltő szelek, Magyarország története (abban aztán van minden.)

Italom: ásványvíz, ha alkalom van,unikum (mértékkel)

Ételem: pörkölt pörkölttel, valamint palacsintába göngyölt pörkölt tejföllel és sajttal megszórva és jó ropogósra sütve.


Énekesem: Ray Charles, Jerry LeeLewis , Elvis, Cliff Richard

Énekesnőm: Mariah Carey


Színészem/színésznőm: Jack Lemmon,Walter Matthau, Paul Newman, Jean Gabin,Vittorió Gassman, John Travolta, Tennesse Hill, Lollobrigida, Sophia Loren, Ingrid Bergman.

Együttes: Beatles, Shadow, Manfred Mann, Benkő dixieland.


Dj: nincs


Színem: azúr kék.


Dalom: Mess Aroand (Ray Charles).


Sorozat: egy se.


Mozifilm: Félelem bére, Vád tanúja, Aki szelet vet, 12 dühös ember, Nyomorultak, Szomszéd nője....és Agatha Christie filmek


Hangszerem: gitár.


Hónap: május



Évszak. ősz


Napszak: reggel( mert akkor még előttem van a nap).


Sport: most már nem, de bokszoltam és futballoztam aktívan.


Bloggerem: első sorban azok, akiknél a humor jelen van.



Kommentelőm: nem vagyok válogatós.


Kedvenc idézet: Minden csak viszonyítás kérdése.


Akiknek tovább szeretném adni a díjat:

Vali,

Viki

Terike

Gizi

Mária

egycsipet








2010. április 18., vasárnap

Kis "krimik." 2. Temetőben.

6-7-8. Ez a három szám az öcsém, unoka öcsém és az én éveimet jelenti korban.

Vidéken laktunk nagymamáméknál, aki erősen vallásos volt. Amikor csak lehetett, ebbe az irányba terelgette az érdeklődésünket, ami abból állt, hogy este lefekvéskor mese helyett bibliai történeteket, valamint a babona világából hozott históriákat mondta el, olyan meggyőző hitvallással, hogy a mi gyermek világunkba beivódott. Ilyenkor ismertünk meg különböző fogalmakat, ezek között a halál fogalmát. Nem kell mondani, hogy ennek hatása milyen gondolatokat ébresztett. A másik hatás a gyerekek egymás közötti "eszmecsere" kapcsán kialakult szemlélet, amit mindenki magával hozott hazulról. A sokoldalú szemlélet mellett, akarva, akaratlanul is tudomásunkra jutott rémséges történetek, ami a szellem, a kaszás, a csontváz misztikus világában játszódik. Mivel ez a téma kör eléggé befolyásolta a lelkivilágomat, nem csoda, hogy sokszor álmomban hangosan beszélve viaskodtam egy, egy fent említett alakkal. Ezt az állapotot azért említem meg, hogy az alábbi eset "atmoszférája" ennek a lelkivilágnak tudható be. Minden szentek napja. Ilyenkor a temetők megtelnek emberekkel. Mi is nagyapám sírjához mentünk látogatni, de csak a három gyerek, mivel nagymamám lebetegedett és ránk bízta a sírhelyet. Ismertük, mert elég sokat jártunk ki a mamával. Mivel a sírhely, nagyon messze, egészen hátul volt, így nem mindig örültünk ennek a "kényszer" sétának. Most azért más érzéssel indultunk el, érezvén, hogy az önállóság a felnőtt kategóriába (ha nem is sokáig) sodort és annak módja szerint vettük komolyra a kegyelet gyakorlását. A mécsesek, gyertyák, elhelyezése, olyan megnyugtató hatással voltak ránk, hogy észre sem vettük szép lassan ránk sötétedett, de mivel körös-körül égtek a mécsesek, gyertyák, nem is gondoltunk arra, hogy a már közelünkben nincs senki. Mire felocsúdtunk, már egy lelket sem láttunk. Mivel én voltam a legidősebb a hármunk közül, tőlem várták, hogy ebben a helyzetben merre és hogyan? Mikor már tényleg bebizonyosodott, hogy a közelben nincs senki (habár akkor már úgy éreztem, hogy itt járnak a szellemek) elindultunk a sírok között, hátam mögött a "tesikkel." A baj az volt , hogy elég nehezen tudtunk közlekedni, mert nagyon sok helyen a gyertyák a sír mellett voltak, úgy hogy a cikcakkos formátumot választottuk. Ahogy mentünk, szemem úgy pásztázott végig a temetőn, mint mikor a vadász lesi áldozatát, (lelki szemeim előtt már a túlvilágon voltam) és amikor öcsém hátulról belém kapaszkodott, hogy el ne essen, a hidegrázás "gyönyörét" éreztem a testemen. Nem sok kellett a teljes"katarzis" eléréséig, mivel az unoka öcsém hirtelen megrántotta ruhámat és annyit mondott..."oda nézz!!! Ott áll valaki...és nekünk integet"...és ahogy mondta valóban ott állt a sötétben, tőlünk kb. 10 méterre egy alak, akire időnként megvillant a gyertya pislogó fénye és két kézzel integetve hívott magához. Mivel az öcskös is megerősített abban, hogy ő is látja, (tehát nem hallucináció) lábaim remegni kezdtek, ( a karok integetése nem akart leállni) és elkiáltottam magam,"futááás!!!" Az irányt a temető legjobban kivilágított része felé vettem, a "tesok" utánam, de mivel a sírok nem tudtak kitérni előttem, ebből kifolyólag a bukdácsolás, négykézláb mászás, valamint a különböző virágtartók, edények felrúgása, csörömpölése kísérte utamat.Ehhez a zajhoz hozzájárult még két személy ugyan ilyen és hasonló kísérteties zaja (ezek voltak "tesoim" külön akciói.) Meg nem tudnám mondani, hogy hogyan kerültem a kapun kívülre. Csak akkor kezdtem kissé megnyugodni, mikor megláttam a "tesokat" akik már előttem értek ki és mint a megveszett állatok le-föl szaladgáltak a rácsos kapu előtt, engem várva.

Nem kell mondanom, hogy az izgalmunk olyan nagy volt, hogy a futást hazáig abba sem hagytuk.Amikor lihegve beestünk az ajtón, a mama kérdezte, hogy mi történt? Dadogva előadtam az esetet, a két tanú mindig kiguvadt szemmel és állandó fej biccentéssel adták tudomásra, hogy ez bizony így történt.A mama "halál" nyugodtan hallgatta végig, arca érdeklődést mutatott és amikor befejeztem a "rém történetet," csak annyit mondott,"hát igen, a temetőben szellemek tartózkodnak, most legalább láthatjátok, hogy amit eddig mondtam, nem mese."Senkinek nem kívánom azt az éjszakát (egy perc nem sok, annyit nem aludtam, szemeim előtt a két mozgó kar lebegett.)Másnap az esetet elmeséltem az utcában lévő gyerekeknek, akik hittek is meg nem is. Az egyik gyerek, ő már 12 éves volt azt javasolta ,menjünk ki fényes nappal és nézzük meg, vajon melyik sírból jöhetett elő a "szellem." Mivel többen össze álltunk (nagy volt a kíváncsiság) az esemény mindenkit izgatott, kimentünk a tett színhelyére. Amikor a helyet megtaláltuk (könnyű volt, a felrúgott kegyeleti tárgyak odavezettek) szemünk a kritikus hely irányába nézett. Az első pillanatban semmi különöset nem láttunk, csak egy frissen hantolt sírt,... de amikor a szél meglebbentette a fejfára tett koszorún lévő fehér gyász szalagot, akkor kattant be, hogy a "szellemünk" ott áll. Mivel a többiek is tapasztalták, hogy mi volt az ijedelem okozója, nevetve , viccelődve "frocliztak." A nevetés akkor szűnt meg (ez már az én bosszúm volt) mikor azt a javaslatot tettem, hogy menjünk oda, nézzük meg közelebbről. Mivel egyik sem mert oda menni, (sőt, mintha gyorsan távolodni kezdtek volna) fogtam magam, faképnél hagyva őket, oda mentem az "ominózus" sírhoz, megfogtam a szalagot és elolvastam a rajta lévő szöveget. Vissza érve érdeklődve kérdezték, hogy mi volt rá írva, sejtelmesen néztem rájuk, majd közöltem..."az, hogy a haverjaidért még vissza jövök" mondtam. "Nem iiiis"-mondták kétkedő arccal. "Ha nem hiszed el, menj oda és olvasd el," amire a társaság fej vakarás közepette gyorsított léptekkel indult a kijárat felé.

2010. április 16., péntek

Kis "krimik." 1. Az utca "réme."

Kivel nem történt meg, hogy az életében ne ijedt volna meg valamitől? Az alábbiakban az én eseteimből szeretnék bemutatni néhányat.

Fiatal házasok voltunk, (70-es évek.) Akkoriban a jó krimik közvetítése a Tv-ben, valamint a mozikban nem kényeztettek el bennünket, ugyanis, ritkán fordultak elő, de ha mégis, pl. a "Belfegor"sorozat, akkor az egész ország mint a felbolygatott méhkas, olyan lázban égett. Hétfőn a munka helyeken (mivel az adás mindig vasárnap este volt) egy- egy csoport alakult és különböző variációk latolgatása folyt a folytatást illetően, addig, amíg a művezető (aki az irodában ugyan ezt a témát elemezte) kényszeredetten oszlatási akcióba nem kezdett, innentől már mindenki saját maga ötletét bonyolíthatta. Azért említettem meg mind mindezt, hogy érzékeltetni tudjam a krimi "éhséget." Ebben az időszakban került a film múzeumba egy régebbi krimi, címe az "Ördöngösök." Elképzelhető, erre jegyet kapni, hát..... ugyan csak ördöngös úton lehetett , (jegyüzéren) keresztül, de sikerült. Az első előadás este 8 órától, a második 10 órától kezdődött. Mi a 10 órásra szereztünk jegyet. Az előcsarnokban várakozva, kíváncsian vizsgáltuk a kijövő nézők arcát,viselkedését, amiből következtetni akartunk a film hatását illetően. Hát meg kell mondanom, nem lettünk okosabbak, mivel olyan döbbent arccal, csöndben, szótlanul osontak ki az előcsarnokból, hogy éreztük, ez a film nem a megszokott "atmoszférát" fogja számunkra közvetíteni. A filmről csak annyit, hogy két nő(feleség és a férj szeretője) közösen megölik a férjet, ami a film végén úgy alakul, hogy az egész gyilkosságot a férj és szeretője szervezte meg (zseniálisan) egész idő alatt a nézőt a feszültség csúcspontján tartva és a végén a feleség a pszichés nyomás alatt idegileg nem bírja és ennek következtében szörnyet hal.(ennek a filmnek későbbiekben már egy modernebb feldolgozása is forgalomba került.) Éjfél volt, amikor kijöttünk a moziból, hamar szét oszlott a nézősereg, úgy, hogy nem sokára elértünk egy sötét mellékutcába. A film hatása alól nem nagyon tudtunk szabadulni, (feleségem úgy bújt hozzám, hogy majd egy személyként haladtunk tovább.) A kivilágítás is a sejtelmes hangulathoz igazodott, ehhez még hozzá járult a feleségem magas sarkú (réz koptatós) cipőjének egyhangú kopogása. Egy idő múlva, a hátunk mögött szintén egyenletes cipő kopogás hallatszik, ( de honnan került ez az egyén ilyen hirtelen a hátunk mögé.) Óvatosan hátra nézek és egy majd földig érő kabátban és sötét kalapban egy férfi alakot pillantottam meg, olyan 10-15 méternyire. Gyorsításra vettük lépteinket (közben nejem keze remegve szorított) és a követő léptek is gyorsulni kezdtek. Ajaj....éreztük, itt már"nem babra megy a játék." Mivel kiutat nem láttam , úgy döntöttem , (odasúgva nejemnek, hogy lassítsunk) hogy lesz ami lesz, itt könnyen nem adom meg magam. A lépések közeledtek...közeledtek (szívem egyre hevesebben dobogott, nejem reszketett) mígnem az alak mellénk nem ért (kezem ökölbe szorítva,védekező pozícióba helyezkedve, a nejemet a fal mellé irányítottam. ) Oldalt fordultam az ismeretlen irányába, ahonnan egy mély dörmögő hang " jó est....", csak ennyit hallottam, mert a nejem akkorát sikított, hogy az illetőnek a"vér megállt az ereiben." Szegény "pacák" remegő szájjal, földbe gyökeredzett lábakkal állt a jobbról, balról kinyíló ablakok kereszt tűzében, ahonnan"mi történt," valamint "mi az" kérdések repkedtek. Mikor már meggyőződtem az illető ártatlanságán (nem volt nehéz) én kértem bocsánatot, mondván, hogy a feleségem kissé "félős." A férfi mikor látta, hogy a helyzet normalizálódott, a feszültség oldására annyit mondott, hogy" Ő ugyan nem szokott félni, de most nézett meg egy filmet a filmmúzeumban és annak hatása még nem múlt el, de az biztos, hogy máskor ha lehet, kerülni fogja a sötét mellék utcákat" és "jó éjszakát" kívánva sietve távozott. Az ablakból csak annyit lehetett hallani, hogy már megint egy"ócska kurva" miatt megy a balhé.

Azt kell még elmondanom, hogy otthon a fürdőszoba megközelítése milyen gondot okozott, mivel a filmben a férjet a fürdőszobában fojtották meg. Hát ehhez kell kommentár?

2010. április 15., csütörtök

Nosztalgia hullám.... avagy egy újszülöttnek minden régi új.

Egy kis "furikázás" az 1960-as években, (gyere velem.)
Január, mínusz 8 fok. Reggel 5 óra. 7 órára Budafok-Hároson kell lennem, mert egy ipari tanuló nem késhet el, ott volt a tanműhely. Az Operaháztól indulok (az öltözetem az akkori divat szerint a Bad Spencer filmekben látott nyápic verekedős figurák másolatai, a frizurával együtt.)
A "kis" földalattival kellene menni egy megállót a Bazilikáig, azért írom, hogy kellene, mert száz esetből csak kétszer sikerült, ugyanis a " machbox" nagyságú két sárga kocsiból álló szerelvény, a "katyusák" hangjának erősített változatával robog be, az ajtókra lapított utasokkal és mivel reggel senki sem akar Operába menni, (nem tudom miért) így még egy fél személy sem hajlandó kiesni a félig nyitott ajtón. Minden esetre a peronon lévő üveges kalitkában ül unott pofával a jegypénztáros, akinél a vonal jegyet 50 és az átszálló jegyet 70 fillérért meglehetett venni, (kötelező) azért, hogy ezzel a jeggyel a kézben lehessen nézni a tömött tovaszáguldó szerelvényeket, de azért, ha türelmes az ember, délelőtt 9 órakor már könnyedén fel libbenhet a fapados kocsikra. Ezért inkább gyalog "tűztem" le egy megállót. Útközben megcsodáltam az autószalon kirakatán keresztül a Volga (elöl a motorháztetőn a "Csongor és Tünde" mondából kiugró "csoda szarvast") valamint a Moszkvicsot, ahol egy kis táblán lévő tájékoztató ismertette a legújabb sorszámot, ami jelezte, hogy legjobb esetben 5 év múlva lehet menni a kocsiért, ha az előleg be van fizetve.A villamos megállóhoz közeledve a ködön keresztül a járda szigeten ember magasságú sötét egybe függő árnykép (egészen a járda sziget végéig) ezt még megtámadják a zöld lámpánál beinduló roham egységek (villamos még sehol) azért, hogy legalább a járda szigetre felférjenek. Na, nem kell azt hinni, hogy ezt a manővert csak férfiak végzik,áááá.... (egyenjogúság van) "fifti-fifti" alapon a nők is részt vesznek a "hadjáratban."
Egyszer csak a ködből a magasból egy kivilágított 49-es szám jelenik meg, majd a villamos oldalán fürtökben csüngő (mint amikor a méhek rajzanak ) szerelvény érkezik.
Most egy pillanatra követhetetlen állapot alakul ki és az előbb még a lépcsőn érkező személy, aki most szitkozódva köpköd a távozó jármű után, mert az "erősebb kutya b....ik" elv alapján, lemaradt erről a műveletről. Így megy ez addig, amíg 1 azaz egy lábhelyet (nem kettőt) sikerül a lépcsőn megszerezni (milyen jó, hogy nincsen rajtam nagykabát) és a jéghideg fém fogódzkodóba( ja ,a kesztyű is jól jönne) kapaszkodva egy középkorú hölgy társaságában (aki udvariasságból megkérdezte:"jól áll") próbáljuk bemutatni a legújabb cirkuszi mutatványt. Persze, most joggal megkérdezhetik, hogy a száguldó autók nem sodortak le? Nagyon furcsa képet vágtam volna, ha ezt a kérdést abban az időben teszik fel. Nem, hogy "száguldás, Porsche szerelem...száguldás..." nem volt, még autót is jóformán a fent említett szalonban lehetett mustrálni, nem beszélve, hogy a csúcsforgalom, csak a villamosra volt érvényes. Meg kell említenem, hogy én a "menő" járaton lógtam, (a stukán) amik csak a kiemelt övezetben közlekedtek, (a külföldiek gyönyörködtetésére) a külvárosi "tuják", inkább a 20-as évek nyitott peronú,rácsos ajtó (milyen f...án oda lehetett csípni a kezeket) fazonokra, különbség a régiekhez képest csak a szín volt, rikító sárga. A mi korosztályunk ezt a típust tartotta előnyben, mert erre bárhol, bármikor fel lehetett ugrani menet közben. Volt a villamosoknak a vezetőn kívül egy állandó lakója, a "KALAUZ." Ne tessenek őt lebecsülni. Ő volt a tömeg feletti Úr. Hangja mindenkit földre kényszerített, elég volt csak annyit mondania" addig nem indulunk, amíg az ajtók be nem csukódnak" és a villamos nyitott ajtókkal máris "száguldani" kezdett. Ennek a kalauznak kellett volna jegykezelést eszközölnie, de mivel a kocsi belsejében (jó meleg volt) kiemelt szerepet játszott, (megmozdulni sem tudott, csak a hangjával "operált") ő kérte meg valamelyik agilis utast, hogy , ecc,pecc..kimehetsz, kiszámolósdi után mikor nyomja meg az indításhoz a csengőt.A hetedik megállónál ( a helyzet addigra annyit változott, hogy a bal lábam zsibbadása miatt, át kellett programoznom magam a jobb lábra) a Kőr térhez érkeztem.Hát kérem, ez volt a nemzetközi csúcs találkozó színhelye. Itt futottak be a "stuka" és a roncsnak kinéző (persze csak külföldi szemmel) járgányok és itt az átszállás a világ minden tája felé ezen a helyen történt.Az én további utamat a HÉV-vel(már akkor is zöld volt) kellett folytatnom. A két "cég" a sárga és a zöld között örök "rivalizálás " folyt. ezt onnan lehetett tudni, hogy amikor a sárga beérkezett(még meg sem állt) a zöld már ugyan abban a tempóban indulni kezdett és amikor az ajtó kinyílt már csak a fordulóban láttuk eltűnni a HÉV utolsó kocsiját. A HÉV-nek is volt egy "szuperebb" változata,(amit most is ismerünk, ennyit azért fejlődtünk.) Aki azt hiszi, hogy most már az álom utazás következett, az jól hiszi, mivel csak az álmomban volt lehetőségem a lépcsőn túljutni, de ez a megpróbáltatás csak a "Kábel gyárig" tartott ( 6 megálló) mivel innen tovább az "elítéltek" azaz az inasok (szakmunkás tanulók) utaztak, akik a kiürült nagy hodályban a két oldalt hosszában elnyúló fapadon élvezhessék a beígért "szabadság" örömét. Ahogy közeledtünk Budafokhoz, a Duna 100%-os páratartalma csapódott a kocsiba, amire a kalauz olyan megjegyzést tett, hogy "nincs hideg, csak a pára változtatja meg hőérzetünket." Csak azt nem értettem, hogy akkor miért volt "halina" csizmában, ami az eszkimó csizmák rosszul utánzott változata.(Térdig érő valami lószőrféle anyagból, bőr szíjas csatokkal ellátva, állni lehet benne, menni nem.)

Mikor már csontra fagyva (fűtés még csak a"külföldi"tervező agyában motoszkált) recsegve,ropogva leszálltam (a többi sors társammal együtt) egész felüdülés volta kültelki mínusz 15 fokban 20 percet gyalogolni azért, hogy a műhelybe érve a "Mester" jó leb....on a két perces késésért, aminek a következménye, hogy a délutáni haza menetel helyett, egyedül takarítsam ki a 200 négyzetméteres műhelyt,(ha durcásnak néztem ki, akkor kétszer kellett ezt megtennem.)

A napokban a körúton két órás "dugóban" szívtam tüdőre a friss benzin füstöt, vágyakozva gondoltam a "régi" utazás szépségeire, ahol a friss levegőn szárnyalhattam a jövő felé,(amit éppen most érzékelek.)

2010. április 13., kedd

Magánbeszélgetés.

CIRMI PINDUR





  • Pindur: Na Cirmi, mit szólsz hozzá, mondtam, hogy ne csinálj be, jó helyre jövünk.
  • Cirmi: Jó...jó, de otthon ezt nem mondtad, mikor beletuszkoltak a cipelkébe. Tudod jól, hogy legutoljára is átvertek. Azt hittem utazni megyünk és mi lett a vége... orvosi szobában találtam magam. Na ne tudd meg, hogy milyen jó ott lenni. Belém nyomtak vagy tíz extazi tabletta mennyiségű kábítószert (még a végén drog függő leszek.) Alvás közben megszabadítottak egy fogamtól, (még a fogkövet is leszedték.) Tudod milyen pocsék érzés ezek után az észhez térés?

  • P: Rendben van, elhiszem, hiszen láttam,hogy próbáltál lábra állni, sikertelenül. Hidd el nagyon sajnáltalak, még nyivákoltam is, de azért nem kellett volna a legutolsó esetben a gazdik kezét agyon karmolni, mert nem akarsz utazni.

  • C: Miért, tudtam, hogy hova jövünk. Most már én is bánom az ellenállásom, nem látod, hogy dörgölődzök a gazdi lábához.

  • P: Na felejtsük el, inkább élvezzük ezt a szabadságot. Isteni itt kint a szigeten a gazdi "tanyáján."
  • C: Nekem mondod, már harmadik éve itt nyaralunk. Te,...de mintha új furcsa szagokat véltem volna felfedezni.

  • P: Jaj Cirmi, már megint nem használod az agyadat, hát azok jelzik, hogy a környéken "haverok" is lehetnek. Kíváncsi vagyok, a lovagom "Matyi" eljön-e meglátogatni, szag jele már itt van.

  • C: Én is csípem Matyit, de nem az én esetem, különben is, nem érdekelnek a legények, amióta a "császár metszést" megkaptam, hidegen hagynak. Nem tudom, hogy te mit ugrálsz, mikor te is túl estél rajta.

  • P: Hát nem úgy ugrálok, mint ahogy a te "begyepesedett" agyad elképzeli. Féltékeny vagy mi? A Matyival be lehet csavarogni a szigetet, ő itt él, ismer minden zeg-zugot.Irtó izgalmas helyekre szokott elvinni.

  • C: Persze, azért nem kell úgy el csavarogni két napig, hogy a gazdik az éjszakát a kereséseddel töltik el. Megérdemelted volna, hogy meg seprűzzenek. A gazdi megígérte, de szerencsédre a gazdi asszony megvédett.

  • P: Te Cirmi. Irtó jó a vízpartra lemenni, de csak este felé, mikor már nyugi van. Ott aztán van élet, békák pockok,egerek, még sikló kígyó is és még számomra is sok furcsaság hoz izgalomba.

  • C: Nem komálom az ilyen kalandokat, tudod múltkor is mikor este kimentem az utcára, valami motoszkált a fűben, rárajtoltam, hát nem egy mozgó tűpárnára mancsoltam. Úgy égett a talpam, hogy három napig nyalogattam.

  • P: Tudom milyen érzés, ha valami megszúr. Tavaly nyáron, ahogy félálomban voltam, rászállt egy darázs az orromra, mire intézkedni tudtam volna, csillagokat láttam,, azt a cirkuszi mutatványt, amit az udvaron produkáltam, videóra kellett volna venni.

  • C: Pindur.... figyelj csak ki közeledik? Jé....a Matyi. Na Pindur, lesz itt pusziii,puuuszi.

  • P: Megőrülök, eljött...megismert, pedig tavaly ősz óta nem találkoztunk. Matyikám, hogy vészelted át a telet? Hideg volt? Fáztál sokat? De jó, hogy itt vagy. Cirmi, most mit szólsz?

  • C: Mit szóljak? Szóhoz sem tudok jutni.

  • Matyi: Cirmi, miért vagy olyan mérges. Hiszen alig vártam, hogy köztetek lehessek. Minden nap erre jártam, tudod mekkora hó volt és mégis eljöttem, ha másért nem emlékezni.Kérdezd meg Sanyi bácsit, a gazdimat.

  • C: Nem vagyok mérges, csak ne csavarogjatok el olyan sokszor, nem jó egyedül.

  • M: Figyelj Cirmi. Nem sokára bemutatom nektek a barátaimat, együtt szoktunk vadászni. Ne ijedj meg, nagy "kancsik", de nálad úgyse "rúgnak labdába"

  • P: Remélem, én is beférek a csapatba? Matyi....ha szélhámoskodsz velem... nem is tudom...széttéplek. Aztán mond,....hány helyen "kettyintettél", amíg el voltam.

  • M: Jaj Pindur. Muszáj mindenről beszámolnom, de ha meglátsz egy ugyan ilyen cicát mint én, egy az egybe, az a kislányom. Most lesz egy éves.

  • P: Tudtam, hogy nem hagyod ki a "ziccert," de figyelj csak, egy csapat kandúr ólálkodik a sövény alatt. Matyi megvédsz. Cirmiiii, hova szaladsz?

  • M:Ja,ezek a haverok. Kormi, Tapi? Bandika....de úgy látom Bajusz nincs itt. Hát mi vagyunk a sziget "kalózai." Idegen betolakodónak nagyon be kell hódolnia, ha azt akarja, hogy köztünk éljen.

  • P: Hát az a sok lány Sanyi bácsinál,nem izgat fel?

  • M: Nem ,mert az öreg elintézte,hogy ne vegyem őket cica számba, állandóan azt dünnyögi, hogy ti nem lesztek útszéli "cafkák."

  • P: Figyelj Matyi! Jönnek a kanok!

  • M: (eléjük sietve) Viselkedjetek, látjátok milyen a nézésem, ha a legkisebb balhét megtudom, ismertek....nem véletlenül tört bele az egyik szemfogam egy kemény ellenfélbe. Na gyertek, itt szíves vendéglátásba lesz részetek, ismerem a gazdikat,...Pindurt meg Cirmit úgy védjétek, mintha "tesótok"lenne.

  • Másnap reggel:

  • Gazdi asszony: Te papa, gyere ide nézz, itt alszik a teraszon négy cica.

  • Gazdi: Tudom, hallottam tegnap, hogy ez a csapat veszi át a cicáink felett a védelmet. Hivatásos biztonságiak. Már jól össze haverkodtak. Azt hiszem mától övék a "pálya."


Kormi Bandika Tapi


2010. április 12., hétfő

"Csak egy kis emlék..." Első rész

János vitéz "tragédiája."
Abban a korban voltam (ötödikes tanuló) amikor a szereplési vágy "piszkosul" elhatalmasodott rajtam, (szerintem nem csak én voltam így egyedül.) Minden áron megakartam mutatni a világnak az addigi képességeimet, csak hogy megvalósításához megoldást kellene találnom.
Akkor még elég fantázia dús gyerek voltam (köszönhetően a rengeteg elolvasott könyveknek, főleg Verne regényeknek) és a kérdést felvetettem a házunkkal szemben lakó Bálint Lacinak (ő akkor volt hatodikos.) Itt kell megemlítenem, hogy mind ez az esemény egy kisváros perem terület szélén, igazi paraszt környezetben játszódik le, mivel akkor még ott laktam, (de jó volt.) Laci nem sokat gondolkodott a dolgon, (nem is hagytam neki időt rá) csak annyit kérdezett-"hogy gondolod a dolgot?"
Én mindjárt javasoltam, hogy egy kis színjátszó csoport keretében adjuk elő a János vitéz rövidített változatát.
A javaslatom mérlegelése kb. 10 másodpercig tartott, közölte,-"jó, két részre osszuk a dolgot, én elintézem a helyszínt, de lehet , hogy a kellékeket is, de te szervezd meg meg a szereplő gárdát és a szöveg betanulását."
Nem mondom, hogy repestem az örömtől, hiszen én arra gondoltam, hogy majd csak kiállok a pódiumra és annak rendje módja szerint eljátszom a rám osztott szerepet és a "világ siker" végén az "utca hőse"-ként vonulok be a színjátszás történetébe.
Az első bökkenő akkor adódott, amikor Laci pillanatok alatt magára osztotta a János vitéz szerepét, a többi dolgot rám bízta,(majdnem elment a kedvem az egésztől, hisz ezt a szerepet magamnak szántam.)
Fél gőzzel álltam neki a szervezésnek, számításba véve az utcában lévő baráti társaságot, nem beszélve a "női" alakításról.
Hát akárhogy is győzködtem a paraszt gyerekeket , a feladatot túl komplikáltnak találták, (a szöveg megtanulás okozott nekik "némi" gondot) csak a verekedős illetve a zsivány jelenetben akartak részt venni, de abba "aktívan."
Hát megmondom őszintén, a legnagyobb problémát Iluska szerepének eljátszása jelentette. Nem gondoltam volna, hogy ilyen ellenállásba ütközöm a szülök részéről. Nem azt mondom, hogy a lányoknál a szépség ezen a tájon ütötte volna fel a tanyáját, de azért azt az egy-két elfogadható kislányt is olyan erővel tántorították el a "művészi" pályától, azzal a kísérő szöveggel, hogy ennyi fiú társaságában csak az erkölcs romolhat, "kvázi" nem kell még ebben a korban szerelmi jelenetekbe bevonni a kislányukat.
Mivel nem adtam fel, (nekem minden áron "nő" kell) addig-addig törtem magam, míg a Laciék szomszédságában lévő 4 lány, azaz négy lány közül a negyedikes Ancsát (ő volt a legfiatalabb a négy közül) szabadúszóként átadták, azzal a kitétellel, hogy az előadást az összes "pereputty" ingyen nézhesse meg. (Ja elfelejtettem mondani, a belépőt 2 Ft-ra terveztük.) Közben Laci közölte, hogy technikailag minden el van intézve, a szülei mindenbe bele egyeztek, ami abból állt, hogy a "pajtában" előadhatjuk a darabot és Laci anyukája a jelmez tervezésbe is besegít.
Itt azért meg kell említenem a"pajtát", ami vidéken ismert, de a városokban furcsán nézne ki a bérházak udvarán. Nem nagy "was is das" az egész, az istálló mellett áll egy nagy "bazi" hodály, aminek jelen esetben elöl és hátul két kinyitható deszkából készült oldala van. A hátsó kapuja "szérűs" kertbe az első kapu a gazdasági udvarra nyílik, (de majd erről máskor.)
Szóval, a helyszín biztosított, Iluska megvan, a verekedős csata jelenet rendezve, mi van még hátra? Banya, óriások,francia király, a francia király lány szerepét Ancsa fogja megoldani, (Iluska akkor éppen szabad napos) a többi téma már nem nagy ügy , a dolgot majd "sematikusan,"vagyis nagy léptékben (nehéz részeket átugorva, illetve a felolvasó fogja rövidre zárni.)
Két napi szereplő keresgélés után, ott álltam, hogy egyedül a felolvasóra találtam meg a megfelelő személyt, Wimmer Pisti személyében, aki jeles tanuló volt, (ez a rész már biztos siker!!!)
Mivel már egyre türelmetlenebbek lettünk, (Laci nyúzott a szereplő gárdáért) rendkívüli megoldást javasoltam. Az alap ötlet arra épült, hogy a fent említet szerepeket én egymagam is eltudom játszani, mivel a jelenetekben nem találkoznak egymással a szereplők. "Óriási ötlet"-mondta Laci,"akkor tulajdon képpen össze állt minden, de nekem lesz egy meglepetésem, azt csak az előadás közben látjátok meg" azzal büszkén fejére tette a már anyukája által készített papír huszár csákót és úgy vonult be a házuk kapuján, mint aki már megverte volna a törököket.
Hát a próbák? Bizony azok egyoldalúak voltak, értem ezalatt, hogy amikor a Lacinak kellet volna "Iluskáéknál" megjelenni, ( ahol a négy lány zsibaja a "Bábeli "zűrzavarra emlékeztetett) akkor neki az istállót kellett "ganajozni,"(lehet, hogy ezt szívesebben vállalta) a felolvasót e téren nem vettük számításba (ő tudja a feladatát .) Amikor meg másiknak volt jó az ídőpont, akkor meg én egy "bige" játszmában vettem részt, ami abból állt, hogy egy kb.10 cm-es seprűnyél vastagságú fa rúd két végét kihegyeztük, egy másfél méteres kört rajzolva az utca porába, ebbe helyeztük és egy fa rúddal a kézben a hegyre ütöttünk, aminek következtében a "bige" a levegőbe emelkedett, ezt kellett megcsapni úgy, hogy a körtől minél messzebb kerüljön és az ellenfélnek onnan kellett volna vissza dobni a körbe. Ha nem sikerült, akkor lépésben leszámoltuk a távolságot és ezt tíz menet után összegeztük.
Na,ezt a játékot egy "próbáért" nem szabad megszakítani, főleg ha 71-10-re vezetek.
Az idő haladt, a megjelölt időpont közeledett,én már össze szedtem a kellékeket, a szöveget is megtanultam (súgó azért kell.)
Az előadás előtt egy nappal Wimmer Pisti jelent meg nálunk, (baljós előjel) soha nem volt még itt, de alig ismertem rá. Történt ugyan is, hogy biciklivel bele rohant a bejárati kapujukba, aminek következtében az arca "amorf" formát vett fel, vagyis a "megjelenéshez" nem volt valami előnyös.
Pillanatok alatt improvizáltam és a helyzetet módosítottam, hogy a felolvasó, függöny vagy lepel mögül fog a műsorban részt venni.
Elérkezett az előadás napja. Bevétel nulla, mivel a nézők, (csak női személyek) csak rokonságból álltak, legtöbben a verekedős szereplők hozzátartozóik voltak.
A színpad készen várta szereplőket ,(díszlet a képzelő erőre volt bízva.) Nem tudom honnan, de még padok is voltak, a felolvasó takarására egy pokróc lett kihúzva. Pisti arca mint a kék"besztercei szilva,"Laci anyukája liszttel próbálta "púderezni," hogy mégis emberi formára emlékeztessen, (hát nem a legnagyobb sikerrel.)
Hirtelen csend. Kezdődik az előadás.
A pajta agyagos földjén a ló pokrócon könyökre ereszkedve fekszik Jancsi, fején apja fekete kalapja, (kicsit lötyögve) valami dolmány féleségben. Lábán egy "nem tudni" hányas számmal nagyobb csizma és úgy bámul a sarokban elhelyezkedő Iluskára, mintha haragudna rá.
A pokróc mögül a felolvasó hangja töri meg a csendet.
"Tüzessszen ssszüt le a nap ssszugára,
Az ég tetejéről a juhásssz bojtárra.
Fölössszlegesssz ssszütnie oly nagyon.
A juhásssznak ugyisssz melege vagyon.
Mi ez?- rémlik fel bennem,miért beszél ennyire pöszén? Mit hülyéskedik? Gyorsan a pokróc mögé osonok, oda súgom,-"mit szórakozol?"Ekkor mutatja, hogy a balesetben a két első felső foga kilazult,azaz mozog és csak így tud beszélni.
Nem bonyolódom bele az előadás részleteibe, csak a kiemelkedő epizódokat említem meg.
Iluskának hiába akarta Jancsi meglátni a térdecskéjét,nem volt hajlandó szoknyáját a térde fölé húzni (anyja legnagyobb örömére.)
A zsivány jelenetnél annyit hallottam a "nézőtér" felöl_"ez az Iván...a zsivány!"
Itt kell megemlítenem a tapsot kiváltó jelmezem, egy fekete "smici" sapka fülig lehúzva, egyik szemem kalóz módjára bekötve és apám "pufajka" kabátja, (aminek tisztasága nem a patyolatot reklámozta) lábamon a "Krisztus papucs" ami műanyag szíjakból állt.
Az óriás jelenetnél az öcsém ült a nyakamban, mindkettönknek testét pokróc fedte, (nagy siker volt) csak arra kellett vigyáznom, hogy egyenesen álljak, hogy ki ne billenjek az egyensúlyomból. Hát egy darabig ezt megoldottam, de amikor János vitéz teljes erőből "pofán" dobta az öcsémet a rongy labdával, (követ helyettesítette) aki hátra hanyatlott, ezáltal az én test súlyom is hátra billent és úgy vágódtunk hanyatt( hatalmas tetszés index közepette), hogy az óriás két darabra esett szét,( közben a "pösze" sziszegve skandálta a szöveget.)
Azután elérkeztünk a csataj elenethez, ahol a török szultánt én játszottam, fejemen egy rózsaszín törölközőből alakított turbán,a francia király lányt (Ancsát) hónom alá kapva, (nem volt nehezebb, mint egy vödör víz) aki visítva úgy rúgkapált mintha nyúznák,(ennek is nagy sikere volt.) Jancsi annyira bele élte magát a szerepébe, hogy a fa kardjával a törölköző turbánt egy csapással a fejemről a pajta másik felébe repítette.
És most jön a nap fény pontja.
Előadás előtt Laci azt mondta, hogy a csata jelenetnél, ha kimegy a szérűskertbe, (a hátsó udvarba) mi csak nyugodtan vívjunk tovább, mert akkor lesz a meglepetés. Az instrukciót betartva, torok szakadtából ordítva ment a csata jelenet, amikor János vitéz megjelenik az ajtóban, háta mögött Lolával......a kis csikóval, akit egy rövid kantárszáron vezetett be.
Nem kell mondanom mekkora volt a meglepetés (a csata zaj már valahol a távolba járhatott.)János vitéz odalépett a basához , (vagyis hozzám) és a király lányt kivéve hónom alól, (akinek keze, lába égnek meredt félelmében) mint valami szerelmes mátkát ültette fel oldal üléssel a csikóra.
Talán nem is lett volna semmi baj, de a közönség "taps vihara" miatt Lola ugrott egyet, király kisasszony huppant, János vitéz meg futott az események után,vagyis próbálta megfogni új szerzeményét, aki mint a "bakkecske" a hátsó két lábával úgy rúgta tökön vitézünket, hogy annak már csak az (ende) szót tudtuk bejelenteni.
Szegény csikó még mutatott egy,két flikk-flakkot,(ez nem volt benne a forgató könyvbe) és a gyorsan kinyító hátsó ajtón száguldott kifelé, ahol a szárnyasok között próbálta tovább csiszolni rúgás technikáját.
Hogy mi történt János vitézzel?
Hát anyukája hanyatt lefektette a padra, hozott egy vizes konyharuhát és a nadrág lehúzása után, (több anyuka segítségével és "Iluska"vörösödő arca valamint röpke pillantása kiséretében) ügyesen ráhelyezve az emlitett testrészre, (amit a vitéz jajveszékelve fogadott) így próbálva a fájdalmat csillapítani. Ez ápolási tevékenység közepette lépett be Laci apukája (ő már inkább hasonlított az óriáshoz) és a dolgot szemügyre véve kérdezte feleségét,-"a golyói rendben vannak?"
"Igen, megtapogattam őket, úgy néz ki semmi bajuk." A Laci apuka még nézte egy darabig a már konyharuha nélküli "testrészt" és csak annyit mondott,-"ne félj fiam, nem sokára úgyis kinővi magát" és azzal kivonult a szérűsbe, ahol a csikónak sikerült a szárnyasokat röptetésre bírni.
Másnap reggel az iskolába indulva,Lacival találkozva (aki úgy lépkedett, mint szűz lány a nász éjszaka után) annyit mondott, hogy "-látod,,amint nő van a dologban, nem csak a fejedet,még a töködet is elveszted." Hát ő már csak tudja.

2010. április 8., csütörtök

Született tehetség

Be kell vallanom, hogy sok mindenhez hozzászoktam az életben,(általában negatív értelemben) de amikor özönvízszerűen kapom a díjakat, (Valitól, Vikitől) akkor ember legyen a talpán aki ezt kibírja "csak úgy"egyszerűen, mivel ebben benne van az egymás tevékenységének elismerése.Mivel az Élet nem díjakat osztogat, hanem feladatokat, ezért a díjak többszörösre értékelődnek, főleg ebben a formában, ahol nem választott zsűrik ítélkeznek.



Nagyon szépen köszönöm a díjazást, remélem a továbbiakban sem hagyom a mosolyt az "arcra fagyni."



Szabályok ismertetése:


1. Ha valaki adja és elfogadom ellenvetés nélkül


2. A logot kirakom az oldalamra


3. A szabályzatot kirakom az oldalamra
4. Megnevezek 6 blogolót akinek átadom a díjakat





Akiknek én átadom a díjat:





Debi Gabi-Vegyes saláta


Maimoni-Praktikák sok gyerekhez


Rain and Snow


Zsuka


Csibe kattingat


lilahangya





Teszt:


Név: egész egyszerűen Iván (anyukámnak Ivánka.)


Becenév: feleségemnek "aptyuk," lányoknak "Szent Iván éji álom."


Lakhely: (füstös) Budapest.


Születési hely:(akkor nem volt füstös csak romos ) Budapest.


Magasság: attól függ hol? Otthon kicsi, horgásztanyán nagy, az átlag 172 cm.


Névnap: június 24


Testvérek: egy öcsém és egy húgom van.


Anyanyelv: magyar ( szakzsargon,trágár, mindig a helyzethez igazodik.)


Gyűjtemény: élmények.


Iskola: felsőfokú (gépészmérnök)


Zsebpénz: ezt a kérdést nem értem.


Álom: szeretteimmel egészségesen minél tovább élni.


Házi állatok: 2 cica (nem macska!)





6. Megnevezem kitől kaptam és nagy színes betűkkel kirakom az oldalamra.





Kaptam: Vali konyhája és Viki egyszerű konyhája és még egyszer nagyon köszönöm.









2010. április 5., hétfő

A hétvégi "vadon."

Az Angyali-sziget csendjét időnként az énekes madarak csicsergése teszi hangulatossá. Az ősfák árnyékában az idő mintha megállna. Aki erre jár, annak minden gondja elszáll, nem tud mással betelni, mint a természet által nyújtott változatos szépséggel. Milyen nap is van ma? Itt még azt sem kell számon tartani, mivel minden olyan végtelennek tűnik, azt hiszem szombat, de egy pillanat......valami hang foszlányok érkeznek a víz felől.....igen, ezek hangok, de nem akármilyenek.
Húzd meg!....Húzd meg!....hallatszik a hat személyes csónakból, ahol tíz ember különböző típusú evezőkkel, (deszka, láb rács darabja, egyszerű emberi kéz valamint egy törött evező) csapkodva próbálnak állandó Z-betű vonalban átjutni a szigetre.
A parton a stéghez érkezve, hangos diadal ordítással jelzik a kikötés sikerességét. A "normandiai partra szállást" a megszámlálhatatlan sokaságú sörös rekeszek kipakolása követi, ami percek alatt eltűnik a nyaraló útvesztőiben, csak két "szúnyog" típusú egyén marad a csónakban egy hűtőgép kíséretében, aminek még szerepének kellene lennie a fent említett sör mennyiség ideális hőmérséklet tartására.
A két "figura", mivel segítség nincs a láthatáron (valószínűleg nem is lesz) óvatosan akcióba kezd, ami azt jelenti, hogy az egyik "izom pacsirta" kilép a stégre és a hűtő felső részét megfogva húzni kezdi, míg a másik "észkombájn" az egyik lábával a stégre kilépve próbál nyomatékot eszközölni a hűtő alsó részére, aminek az lesz a következménye, hogy a "fazon" egyre nagyobb terpesz állást kezd felvenni, majd a csónak távolodása következtében a terpesz átmegy "spárgába", (a hűtőgép már felvette a vízszintes állapotot) majd mivel a "spárgát" már tovább nem lehet cifrázni, így a hűtőgép az "akrobatával" együtt nagy csobbanással a tíz fokos vízbe landol.
A "karib-tenger kalózai" éppen érnek ki (mindegyik kezében egy sörös üveg) és az első meglepetés után, hangos "trágár" szókincs özön árassza el a sziget csendjét.A hűtő kiemelése az iszapból hasonló hang özönnel végződik.
A parton sétálva messziről az ösvényen egy őz nagyságú állat robogva közeledik felém, amit egy "két tagú" női stáb "scooby-doo ne, scooby doo vissza" felkiáltással próbál megállítani de a "blöki" úszva a levegőbe úgy ugrik rám, hogy a hátam mögött lévő fűzfát majd kidöntöm és a mellső lábai dagasztása közepette próbálom az arcomra mért nyelv csapásait kivédeni (ami nála a szeretet jele) ami természetes, sőt még a kezemben lévő fényképező gép optikáját sem hagyja ki, majd, mint aki jól végezte dolgát, szélvész gyorsasággal tovább iramodik.
A két "gazdi" hozzám érkezve vigasztal, hogy "magát nagyon szeretheti, mivel ezt nem mindenkivel csinálja meg" és egy "bájmosollyal" búcsúznak.
Eközben egy másik "hadihajó" is megérkezik, vegyes felállással (sok fiú, kevés lány) és hangosan elemezve ecsetelik a mai napi "grupen" felállás forgató könyvét, aminek a szövege a névelő és a kötőszó kivételével csak az állandó "síp szó" megjelenítésével közölhető.
Gondolataimba merülve indultam a nyári lakom irányába, ahol egy benzin motoros láncfűrész "fülsiketítő" hangja nyomja el a parti társaság eszmecseréjét (hogy ez mennyivel jobb).
Amott két hét végi szomszéd egymás szavába vágva és túlkiabálva kimerítően beszélik meg az eltelt időszak időjárás változásait.
Ezt az eszmecserét csak az alacsonyan szálló sűrű füst szakítja meg amit a kisebb "boglya" nagyságú vizes avar gyűjtemény meggyújtása okoz (ez a jelenség egyre több helyen lép életbe) úgyhogy egy idő múlva a környékre rátelepszik a "fullasztó" állapot, amit égett műanyag és gumi szag kísér, olyan mértékben, hogy a szalmiák szesz illata ehhez képest "parfüm" (de hova lettek a madarak?).
Az edzettebb egyének a füsttől sem megriadva, a csónak motor kipróbálását "bőgetik" a kertben, nem "kisiskolás" fokon, mindezt egy fa házat építő társaság "üsd-vágd" kalapálása közepette, de, hogy véletlenül se legyen szünetjel, arról a gyerekek szülők által eszközölt "ráncba" tétele gondoskodik, ami nem kevés esetben "bömbölő" sírással végződik.
Emellett a műsor mellett, már szinte alig hallható egy rádió max. hang ereje, aminek a hang foszlányából indulatos politikai fennhangok szállnak a szélrózsa minden irányába.
Talán nem is kell megemlíteni a légtérben közlekedő repülők zaját, mert az már az "enyészet" martaléka lett.
Mind ez a csodálatos "vad világ" jelenleg húsvétkor "csak" két-három napig tart, aminek következménye a szigeten és a Dunában tornyosuló szemét (csokoládés papírok, műanyag flakonok, sörös dobozok és egyéb hulladék) érzékelteti a "civilizáció" ittlétét.
Aggódásra semmi ok, mert még csak ezután fog jönni a nyaralási szezon.
Amikor feleségemnek kritikusan ecseteltem az elmúlt eseményeket, ő csak annyit mondott "jaj, te minden piszlicsáré dologból ügyet csinálsz!".
Lehet, hogy én még a középkorban élek?

2010. április 3., szombat

MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK