Addig vagy fiatal, amíg nem veszed túl komolyan magad.
Vavyan Fable

2010. december 3., péntek

A végtelen mese (csak gyerekeseknek)

Unokáim (8 és 12 évesek) minden nyáron nálunk nyaralnak. Ezzel a dologgal nem is volna semmi baj, csak évek óta megszokták, (kicsi koruk óta) hogy nálunk mese nélkül nem lehet elaludni. Azon az „ominózus” napon, piszkosul fáradt voltam, (valahogy rengeteg munka szakadt a nyakamba) el akartam „ódázni” a mesét. Na, még csak ez hiányzott! Lett is olyan „ifjúsági forradalom”, amelyből egyből észre vettem, hogy túlerővel állok szemben, így kénytelen voltam megadni magam. A hogy elkezdtem a mesét, „hol volt, hol nem volt… „hangos ellenállás az „ifik” részéről,-„ne ezt… ez marha unalmas!”
Na, most aztán tényleg meg vagyok lőve, hiszen a mese repertoárom az elmúlt évek alatt kimerült. Gondoltam, egyezkedésbe kezdek.
Az volt az „egyezség,” hogy ha még ismernék is a mesét, hallgassák végig és ha nem tetszett, holnap kettő „vadás” új mesével jövök elő. Így aztán új stílusban, ez került „adásba”

A LÖKÖTTEK TALÁLKOZÁSA (népmese után szabadon)

A parasztember (a szerencsétlen) megnősült. Hű, de milyen „csajkást” vett el. Agya olyan sötét volt, mint az éjszaka, vagy , még annál is sötétebb. Ez a „sprinkó” mindig játszotta a nem létező eszét, amit a mi parasztunk egyre nehezebben viselt el… (de gyerekek… ilyen csak a mesében van!)
Szóval, a „csajkás” kiverte a balhét, miért mindig a férje megy a vásárba eladni a szekér búzát, mikor őt az Isten is erre teremtette.
Oké,-mondta az „ipse”, (mert már nem bírta cérnával) akkor húzzál be a városba.
És, hogy adjuk a búzát?- kérdi a sötét agyú „díva”.
Hát, ahogy jár, vagyis ahogy általában veszik, volt a paraszt embertől a rendkívül pontos válasz.
A városban a „hígagyút” lerohanja egy kereskedő és arra a kérdésre „hogy adja a búzát?”- villámként lökte ki a választ,”ahogy jár!”
A kereskedő agyában kigyulladt a „pilács”, mindjárt kiszúrta, hogy ez a nő, tök hülye, tehát, falhoz lehet állítani. Mindjárt kinyitotta a szöveg láda fedelét és az agyában megfogant szélhámos szöveget eleresztette.
A búza most úgy jár, felit adják hitelre, felit meg a várakozás fejibe.
A „spinkó” erre a válaszra úgy nézett, „mint Jenő a moziban.”
És „pízt” mikor kapok?-kérdezte a tökagyú nő.
A legközelebbi vásárkor,-volt a válasz.
Jó, jó, de hogyan ismerjük meg egymást?-kérdi a pénzsóvár”baby.”
Én oda adom a rossz kabátom, maga meg ide adja a bundáját. Ki-ki megismeri a maga holmiját, így egymásra találunk-válaszolt a kereskedő.
Oké-volt a válasz (mert a férje mindig „okézni” szokott, ha valamibe bele ment, kivéve, ha tehéntrágyába lépett.)
Otthon az asszony büszkén adta le a „drótot” a férjének a vásári működéséről. Hát azt nem lehet mondani, hogy a parasztember seggét verte a földhöz örömében. Ez már nála is kiverte a biztosítékot. Begurult, a „pipától” nem látott, a méreg elkapta, lábával úgy toporzékolt, mint vad ló vágtázás közben.
Elmegyek világgá-mondta és addig haza nem jövök, míg még egy ilyen hülyét nem találok.
Egy erdő közepén útját keresztezte egy ház, amibe egy vénasszony tanyált.
Mi a francot keres itt?-kérdezte a nyanya.
Most érkeztem a túlvilágról-felelt a parasztember,(mert már meg volt a terve.)
Nem találkozott a fiammal?
Dehogyneeem! Csonttal és ronggyal kereskedik. Rongyos szegény, rossz a kabátja, maga húzza szekeret.
Jó ember, visszamégy még oda?
Vissza én!
Van egy szürke lovam, van három kalácsom, aztán itt van a gyűjtött pénzem… meg most jut eszembe, itt van egy jó kis bunda, vásárról hozta haza a férjem, valami lökött asszonyt vágott át, vigye el szegény fiamnak.
Alig ment el a tekeres agyú paraszt, megérkezett az „embőr”, aki nem volt más, mint a kereskedő. Az asszony boldogan nyomta a süketet, hogy a fiukról hírt kapott és mennyi mindent küldött neki a túlvilágra… túlvilágra… túlvi .hrrr… hrrr… hrrr.
Papa… Papa… alszoool?-ébredek a hangra riadtan. Lassan tájékozódom, hogy hol vagyok, majd hallom a gyerekek kérdését- aztán… aztán, mi van a túlvilággal?
Miféle túlvilággal? Próbálok az alvásból kikecmergni… -ja a túlvilággal… ahhoz már semmi közünk… ellenben a kereskedőnek felment az „agyvize” és beindult a paraszt után, aki már észre vette, hogy valaki állat módjára közeledik. Gyorsan odaugrott egy ferdén növő fához és a hátával megtámasztotta.
Hello teso, nem láttál erre menni egy embert- kérdi Győzike stilusban habzó szájjal a kereskedő.
De láttam, de az nagyon erős ember, bika jegyében született. Senkitől sem fél, csak tőlem.
Visszahozná nekem azt az ember? Busásan megjutalmazom,adok egy lepedőt!
Nem mehetek, mert ezt a fát kell tartanom, hogy ki ne dőljön.
Tartom én, csak hozza vissza minél előbb -azzal át vette a „főszerepet”.
Hát lehet, hogy még most is ott várja a „vastapsot”.
Otthon, amikor a paraszt elmondta a feleségének, hogy nem ő a legsötétebb egyén a földön, az asszony kihúzta magát és közölte, hogy,”na, a mai naptól átveszem a parancsnokságot”.
A parasztember most döbbent rá, hogy az asszony hülyének őt tartja és annyit dünnyögött magában, hogy”okos enged, szamár szenved,”de hol itt az okos ember?
A mese végén egy darabig csend volt, aztán a kisebbik unokám megkérdezte-papa és hova lett a szürke ló?
A szürke ló?-kérdeztem én is. Hát… hát… az egy másik mese… majd holnap elmesélem.
Így történt, hogy másnap este a „Szürke ló esete” című mese lett előadva folytatásos mese formájában, mivel a két „csibész” sportot űzött abból, hogy mit felejtettem ki, így biztosítva a mindennapi „fejből” mesélést.

3 megjegyzés: