Addig vagy fiatal, amíg nem veszed túl komolyan magad.
Vavyan Fable

2012. november 21., szerda

CILIKE

Sokáig tanakodtam magamban,hogy a Cilikével lévő kapcsolat kialakulásáról szóló emlékeimet megírjam e? Mivel az elmúlt időszak emlékei mély nyomott hagytak bennem,úgy éreztem,hogy le kell írnom,ha másért nem, a jövőben ha olvasom, ugyanúgy visszatudjam kapni ezt az érzést. Állatbarátok biztos  átéltek hasonlót,akik nem,azoknak egy kis üzenet a hűségről.
Helyszín: Angyali-sziget, Ráckeve mellett a soroksári dunaágban. Négy éve kezdődött,kora tavasszal. A szokásos hajnali horgászáshoz  készültem és azon az ösvényen amelyikről kijutok a vízhez a szürkületben három kiscicát vettem észre. Kettő nagyon hancúrozott,(ők nagyobbak is voltak) az egy kisebb,  gubbasztva figyelte őket. Amikor észrevettek,beugrottak az út melletti elhagyatott üres telekre és kissé elbújva kíváncsian kukucskáltak. Azt tudtam,hogy ezen a környéken élelemben hiányuk lesz,mivel ilyen korai tavasszal, a nyaralóba csak én szoktam a nejemmel itt lenni. Otthon azonnal kialakítottuk a cica stratégiát (mellesleg velünk volt a mi két "házi" cicánk) és másnap már három kistányérral a kezemben vittem nekik az élelmet.A két nagyobbik hamar  nekiállt falatozni (én egy kicsit távolabbról figyeltem),de a kisebbik nem merte megközelíteni a harmadik tányért,csak félve gubbasztott. A két nagy még kiette a harmadik tányért is,beugrottak megszokott helyükre, a kicsi pedig kétségbe esve nyalogatta az üres tányérokat.  Másnap megismétlődött ez a jelenet. Mindenképp meg kellett oldanom,hogy a kicsi élelmet kapjon. A következő reggel csak két tányért raktam le bőséges "kajával" és megvártam,amíg a két nagy elfogyassza. Mikor már csak a kicsi maradt ott,letettem neki a harmadik tányért,de ahogy falatozni kezdett a két nagyobbik előkerült és nagy vehemenciával estek a harmadik tányérnak. Nem bírták már elfogyasztani,de a tányért nem hagyták ott,hanem mellette kezdtek nagy mosakodást rendezni. Mit csináljak? Ha elakarom a nagyokat zavarni,a kicsi még jobban menekül mint a többi. Már a horgászás nem is érdekelt,egész éjjel törtem a fejem a megoldáson. A kicsi cica a csapat közelében tartózkodott,rendkívül félénk volt. Azt sejtettem,hogy valami történhetett az anyával,mert ekkora cicákra még vigyázni szokott,de vele nem találkoztam(pedig próbáltam hívni). Legnagyobb meglepetésemre ezt a problémát a kicsi oldotta meg. Reggel mikor kiléptem a hűvös hajnali levegőre, a teraszon a kicsi ott gubbasztott az ajtó előtt és rendkívül magas hangon egy-két  "nyáu"-val jelezte,hogy itt van. Izgalomba jöttem,de hol vannak a többiek,mert ha itt ólálkodnak akkor...annyi. Hiába nyújtogattam a nyakam,nem láttam őket. Az ajtót nyitva hagyva mentem vissza tányérért,amibe gyorsan kaját tettem. Kilépve,a kicsi ugyanott ült és  amikor észrevette a tányért,kétlábra állt és hangos ovációval táncolt.(Ezt azért jegyeztem itt meg,mert még most is így fogadja a neki szánt "kaját"). Innen már felgyorsultak az események. A kicsi nevet kapott, CILIKE,(mivel kislány) és minden reggel az ajtóba várta a megszokott rituáléval a reggelit és aztán egész napra eltűnt. Teltek,múltak a napok,Cilikét az ajtóban,a nagyobbakat az ösvényen etettem. Már nyár lett,kint ültem a stégen a "peca" mellett,mikor hátam mögött a megszokott  vékony hangú"nyáú" -t hallottam. Cilike ült ott félénken. A fogott kishal készletből dobtam neki egy kishalat,amit egy darabig félénken nézett,(mert még ficánkoló reggelivel nem volt dolga),azután  óvatosan,pici mancsával "megtapizta" és az ösztönére hallgatva "beflammolta" és ezzel kialakult nálunk a Cili-Iván barátság. Nem kell mondanom,hogy mindkettőnk részéről jól esett. A baj csak az volt,hogy a stégem mögött vezetett a fő ösvény,amin a nyaralók közlekedtek és a szokatlan zajokra pillanatok alatt eltűnt a kerítések mögött. Nyár közepére már olyan nagy volt a mozgás (biciklik,kutyák,hangoskodás,stb),hogy nem jelentkezett a stégnél,csak az ajtóban. A nevére már hallgatott, de mi lett a "tesókkal?" Az egyik szomszéd azzal fogadott,hogy két szép cicát talált a kertjében elpusztulva.(a bajt nem tudtuk megállapítani).  Cilike ragaszkodott a "horgászásos"együttléthez, ő maga oldotta meg a kérdést,korán kell kimenni és akkor ...már ölembe vehettem (kicsit reszketett,ugrásra kész állapotot vett fel) de azért dorombolt. Napközben eltűnt,(még négy év múlva sem találtam rá a búvóhelyére) Sokan megkérdezhetnék,hogy miért nem maradt meg nálunk állandóra. Hát igen. A baj,hogy a mi két féltékeny cicáink nem szívesen fogadták a hívatlan vendéget (arról nem beszélve,hogy Cilike ha egy cicát meglátott ,menekülésbe kezdett,ezzel felbátorítva az üldözőt). Így telt el a nyár és nem kevés gondot okozva,hogy mi legyen Cilikével télire. Beköszöntött az ősz,a hideg novemberi éjszakák és a rendkívül ködös hajnalok már hazafelé késztettek. A környéken két ismerősöm tartott cicákat , Ancika (74 éves, Sanyi bácsi 75 éves). Mivel Ancika egész télen itt tartózkodik a szigeten,Sanyi bácsi két naponként "haza" jár élelemért a cicáknak,megbeszéltük ,hogy ők majd etetni fogják. Eljött az utolsó nap,Cilikének a teraszon banános dobozba,tele szőrmékkel,kialakítottuk a téli szállását. Utolsó reggel,korán kimentem a hidegbe a stégre és hívtam. Nem sokára felgyorsított léptekkel jött,örömmel bújt a meleg kabátomba és simogatva,fájó szívvel elbúcsúztam tőle.Hoztam neki kis halat és úgy mentem el,hogy jóízűen ette. Csónakba szálltunk és a csomagokkal együtt elindultunk a túlsó part felé,az autóhoz. Szomorúan néztem az üres stéget.....de amikor a Duna közepéhez értünk,megpillantottuk...ott ült a stégen,nézte a távolodó csónakot és hangomra halk vékony hangú "nyáu."-t választ adott.
Sokáig hatása alatt voltam a búcsú pillanatainak. Be állt tél,korán kezdett havazni (de jó,hogy az utolsó pillanatban,még jó időben jöttünk haza). Telefonon állandóan érdeklődtem Cilike felől és megnyugtató válaszokat kaptam (kivéve azt a három napot,ami a távozásunk után volt,mert nem evett semmit és behúzódva "vackába",csak maga elé bámult.)
Eljött a tavasz. Alig vártuk,hogy a szigetre érjünk,szinte futva siettem a nyaralóhoz (még a kulcsot is alig találtam meg) és amikor beléptem a  kerti kapun ,Cilike"nyáu-"zva,óvatosan közeledett és amikor megbizonyosodott,hogy én vagyok,a lábam olyan dörgölődzést kapott,hogy alig bírta abba hagyni, én meg ölbe vettem,mint mikor a búcsú pillanatai voltak. Ilyen hangulatban telt el három nyár.
Az idén megint a szomorú válási pillanatokra készültem fel,amikor szomszédaim fájó szívvel jelezték,hogy nem tudnak már Cilikéről gondoskodni,mivel nagyon távolról kell eljutni hozzánk (hókotró meg nem jár a szigeten,van amikor térdig ér a hó) és már idősek ahhoz,hogy minden nap vállalják ezt az embert próbáló utat. Próbálták,már magukhoz csalogatni Cilikét,de sikertelen kísérlet lett belőle. DÖNTENÜNK KELLETT.MI LEGYEN CILIKE SORSA? A cica menhelyt elvetettük....Akkor mi legyen? A nejem megkérdezte,"mi lenne ha hazavinnénk?" Sok kérdés vetődött fel, hogy szokná meg négy éves "vadon élés"után a panelt,hogy jönne ki Pindurral és Cirmivel (7 évesek),a szobatisztaság megszoktatása,hogy fog viselkedni,nem fog e "cirkuszolni" a régi megszokott élete után... stb...stb?????????????? Mi legyen?....... HAZAVISSZÜK!!!!!!!!!!! "A KOCKA EL VAN VETVE!"
Nem kevés kérdés merült fel Cilikével kapcsolatban...de álljon itt a végrehajtás esemény sorozata. A cipelkébe tevés részéről elég kis ellenállásba ütközött (mintha azt sugallta volna,hogy bízik bennünk). A kocsiba az úton Pindur nagyobb "cirkuszt" csinált mint Cirmi. A lakásba érve  teljes nyugalomba lépett ki új világába,leült,érdeklődve nézett  körül és öt perc múlva TISZTÁLKODNI KEZDETT!!!! Szép lassan velünk sétált a lakásban. Az első éjszakán megtalálta az almot (szobatiszta) és a "kaját" szó nélkül elfogadta.Harmadik napja van nálunk és már velünk alszik az ágyban, Innentől "no comment".
Első nap itthon...
...és közeledett az este.
Cilike otthonra talált.
Ui.Az első éjszaka nem bírtam aludni,végig gondoltam Cilike téli hányatott életét (mínusz 20°. viharok,esők,villámlás,dörgés,nagy hó,süvítő szelek stb). Mivel én ezeket a körülményeket ismerem,a legnagyobb boldogság tölt el,hogy meleg otthonra lelt........ja,....tavasszal megyünk újra pecázni!!!!!!!!!!!!!!!!!!

6 megjegyzés:

  1. Iván! Nagyon szép és nagyon kedves, megható Cilike története. Jól tetted, hogy megírtad, megéri, hogy megörökítsd!!!

    VálaszTörlés
  2. Egy nagy mosolyt tudnék küldeni :) :)

    VálaszTörlés
  3. Tudtam, hogy a szíved az JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű cica, és megható, szép történt. Az emberi szív, (már akinek van, az érzelmeket tekintve), csodákra képes!

    VálaszTörlés
  5. Cilike nevében is köszönöm a hozzászólásotokat.Már nagyon otthon érzi magát,minden este a hajamat tisztogatja.Nagyon örülök,hogy haza hoztam,az én lelkem is megnyugodott.

    VálaszTörlés