Addig vagy fiatal, amíg nem veszed túl komolyan magad.
Vavyan Fable

2010. március 29., hétfő

"Egy nehéz nap éjszakája."

Aznap este piszkosul fáradt voltam. Ez volt az a nap, amikor szállító munkásként elvittük az egy hétig összekészített "pakkot" a telekre. Bővebbet a "Tavasz első napja" c.írásomban.
Szóval az összeesés határán voltam, mire lefeküdhettem. Gyorsan elaludtam, azt álmodtam, hogy a 60-as évek rock' énekes külföldi sztárjai ( Elvis, Ray Charles, Chuck Berry, Jerry Lee Lewis, Fats Domino, Littl Richard és a többiek, felsorolni is nehéz lenne, a Ray Charles "Mit mondtam" számát felváltva adták elő, ki-ki a maga stílusában.) Álmomban őrült jó volt.
Már javában tartott a koncert, amikor egy rendkívüli erős furcsa hang (számomra ismeretlen) és egy baromi nagy csattanás riasztott fel. Hirtelen úgy ültem fel, mint mikor a "marionett" bábut madzagon fekvő helyéből felrántják és a frász jött rám (még félig kába voltam) mikor mellettem a beszűrődő fényben egy fehér szerelésben és égnek álló hajjal egy szellemnek tűnő alak rajzolódott ki. Eltelt egy kis idő, mikor kezdtem sejteni, hogy ez nem lehet más, csak a feleségem, aki ugyan olyan riadtan meredt a nagy sötétségbe mint én. Sírból jövő hangon megszólaltam,-"Anyukám, (így szólítom ha nem vagyok teljesen magamnál) te vagy?"
"Én-volt a válasz-...miért...mást vártál?...de halottad?
Én:-Hallottam.
Nej:- Mit?
Én:- Hát azt amit te.
Nej:- Azt hallottad?
Én:- Azt.
Nej:- Biztos, miért mit hallottál? - Azt a furcsa hangot?
Én:- Azt. Miért, mit gondolsz, miért ülök itt merev görcsben.
Nej:-Lehet, hogy földrengés?
Én:-Nem tudom, de maradjunk nyugton, várjuk ki a végét,-azzal "Buddha" szobor pózban vártuk a világ végét.
Nem sokáig kellett várni, mert egyszer csak erős gurgulázó ( a vulkán kitörés előtti) hang érkezett a szoba sarkából és egy hatalmas kattanás majd...... csattanás.
Nem mondom, hogy nem volt félelmetes, de legalább most "fény" derült a sötétben, hogy a hang hordozója a RADIÁTOR, amelyben úgy jártak a légbuborékok, hogy a Wagner "Walkür"-je ehhez képest könnyű zene. Mivel a nejemmel elég alkalmazkodó típusok vagyunk, így a helyzethez igazodva tudomásul vettük a "radiátor concert"-et. Egy idő után alább hagyott a nehéz műfaj, már átment Bach "d-moll toccata" c. részhez.
Már-már az elszenderedés határán voltam , ( hja kérem, ilyen zenére) mikor a mennyezet felől "Hitchock" filmekből ismert ajtó nyikorgás féle hang ad zenei kíséretet.
Ezt a hangot már ismerem (ez itt már ősrégi, talán a házzal együtt épült be) ez minden éjjel megismétlődik. Ez a hang a felettem lévő lakó (120 kg.-nál alább nem adja ) rekamié epeda rúgóinak hangja, némi nyögés kíséretével,(ez minden fordulásnál "refrén") de hogy ne legyen unalmas az előadás, kint feltámadt a szél. Hogy mi köze ennek az egészhez? Hát ez adja meg a "bukéját."
Először az ablak üvegek enyhe ropogása a keretben, majd állandó jellegű zizegése egészítette ki a fent említett zeneművet, majd később a lehúzott (de beszorult) redőny éktelen ütemes zörgését kontrázta a parkoló autók riasztó egyvelege (amik a szél hatására életbe léptek.)
A meglévő kis szünetet cicám szőr felállító "kaparás az alomban"c. etűd töltötte ki.
Mikor már mindezt a frekvencia szintet az agyam kódolta és befogadni képessé tette, akkor már a feleségem horkolását már könnyű "pikulának" érzékeltem.
Így merültem volna mély álomba (hol voltak addigra a 60-as évek sztárjai) mikor az utcáról éktelen zaj, mintha fémeket dobálnának szerte széjjel, hangos tenor "ordenáré" kísérettel. Megnézem az órát, éjjel 2 óra.
Kinézek az ablakon,....lomtalanítás. A kocsik körül a kis éjjeli "szorgos hangyák,"úgy kapják fejük fölé a mosógépet, centrifugát, hűtő szekrényt, mint Atlasz a földgömböt (pedig ő nem is volt leszázalékolva) és olyan erővel hajítják az utánfutóba a többi roncs közé, hogy annak hangja megremegteti a legedzettebb veterán "pucáját."
Ehhez még társul az egyéb kategóriájú nem fémes tárgy,pl. a fejen hordozható rekamié,aminek az új tulajdonosa az út közepén forogva, mint a "tojó galamb," torka szakadtából utasítást kér-"Te gázsi, hova a p.....ba tegyem?,- amire egyszerre öt "gázsi" intézkedik, természetesen öt különböző helyet megjelölve. A legnagyobb igyekezetemben sem sikerült megszabadulni ettől a légkörtől
Ez eltartott reggel 7-ig, addigra a játszótérre lerakott heverőkön már mély álomba merültek a "dolgozók."
Levezetésnek megetettem a cicáimat és kivörösödő szemmel feküdtem le azzal a tudattal, hogy most alvás szempontjából semmi negatív hatás nem érhet. Hát ekkora tévedést,(hiába,"hótig" tanul az ember.)
Hát most érkezett meg a "kukás"kocsi, aminek durván "tilinkózó"hangja mindig más dallamot játszik és hogy véletlenül se tudja gyorsan elhagyni a terepet, a parkoló autók biztosítják a "szlalomozás" lehetőségét. A kukás kocsik mellett beindulnak a dolgozni induló"túráztató" autók felbőgő motorok hangjai és füst jelzéssekkel (gáz fröccsel) búcsúznak az ablakban integető "kedvesektől."
Közben a folyóson, az ajtóm közelébe a bariton hangú szomszéd hosszú magán beszélgetése kezdődik,(talán délre be is fejezi) amit a szemét ledobóban zuhanó építési törmelék iszonyatos hangja szakítgat meg.
Kintről egy-egy száguldó busz remegteti meg az épületet (ne hogy már egybe maradjon.)
7 órakor még az óvodába és az iskolába siető frissen felkelő gyerköcök hangját visszhangozza a lépcsőház, amire a szülő ordítva mondja"ne ordíííííts, mert agyon csaplak," majd ez a zaj is elűl.......... de mi van? Délután 5 óra!!! Nejemnek mondom (aki már a vacsorát készíti)"hát jól elaludtam."
"Miről beszélsz?, itt volt az orvos, mondta,hogy"elájultál" és hagyjunk nyugodtan pihenni, ne hogy agy károsodást szenvedjél. Különben kihagytál egy műsort, az alattunk lévő szomszédnál lakásfelújítás van, az ütve fúró nem tartott szünetet. Talán meg is nyugodtam volna, ha kintről az utcáról nem hallanám, hogy valaki szó csővel (érthetetlen szöveget ordítva) valami árú féleséget kínál, de ez még csak a délutáni előadás.
A Beatles szám este kezdődik.http://ivan-szl.blogspot.hu/2010/03/egy-nehez-nap-ejszakaja.html

2010. március 25., csütörtök

Nem mindennapi "élmény."

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Felébredtem,( nem kell ezen mosolyogni,tudok olyan esetet ahol ez nem történt meg.) Nejem, ahogy észre vette, hogy nyitva van a "pilácsom" mindjárt sikerült hangulatba hozni."Tudod, hogy ma jár le a beutalód az SZTK-ba, ha nem mész el vérvételre.Ha az volt a terve, hogy elrontsa a még ki nem alakult hangulatom, sikerült.Egy perces néma gyászos csend után, részemről határozat született; elmegyek!

Az SZTK-ba érve, (a ruhatár tök üres, ruhatáros sehol, ennek még a továbbiakban lesz szerepe .) A portán ki van írva (ákom-bákom) betűkkel, hogy a laborba itt kell sorszámot kérni. Mint törvény tisztelő állampolgár (mit csináljak, ilyen hűjén neveltek) kérem a sorszámot, mire közlik, hogy nekik csak 100-ig van és én vagyok a 101. nyugodtan menjek csak fel. A liftnél a sor vége majd kiér az utcáig (kettőből csak egy volt jó), úgy, hogy neki indultam a Himalája megmászásának, (jelzem, sikerült.) Útközben azon gondolkodtam , (hogy minek, nem tudom,ez egy rossz szokás) hogy hamarosan elindul az "az utolsó pár előre fuss" össznépi játék, ugyan is akik utánam jönnek, azok sem kapnak számot és a "radikálisok" (ez nem én vagyok) biztos előbb jutnak célba. A laborhoz érve, azt hittem, hogy valami"show" műsor lesz, annyian voltak. Kérdésemre, hogy hol tartanak, egy jól értesült közölte, hogy "már" beengedtek tíz embert, de nyugodtan mehetek az ablakhoz, mert előre elkészítik a "műsorhoz a passzust." Az ablaknál kérik a sorszámot, (ami természetesen nincs.) Hitetlenkedve közlik, hogy anélkül nem állnak szóba velem (nem mintha minden vágyam az lett volna, hogy én is szóba elegyedjem.) Közlöm, hogy mi a "prücök" a portán. Elindult a nemzetközi telefon hálózat, vagy hárman egyszerre indítják a szóáradatot a porta felé, aminek a végeredménye, hogy menjek le nyugodtan, fogok kapni sorszámot. A lépcsőn lebattyogva (már nem gondolkodtam,minek?) a fél órája jól ismert portás készségesen nyomja a kezembe a 143-as sorszámot, (honnan került elő a számozott tömb?) ami előre vetítette, hogy nyugodtan "felverhetem a sátramat."

Az első fokozat a bejutáshoz, a bejáratnál álló "önkéntes valaki" elordítja magát...14-eees, amit a tömeg megismételve skandál. Így megy ez addig, (váltott"kikiáltokkal") míg rám kerül a sor. Azt nem kell mondanom, hogy a "nagy hodály,"ahol eddig várakoztam, tűző napot kapott, emiatt a fejemben a vér forrásnak indult, (azt hiszem itt tudtam meg, hogy milyen érzés forrófejűnek lenni.) A "bizánci kapun" bejutva egy szűk levegőtlen folyosóra kerültem, ahol 9, azaz kilenc ember állt előttem, feltűrt ingujjal, kabátjukat jó erősen a hónuk alá szorítva. Én is csatlakoztam e nemzeti hagyományhoz és vártam a sorsomra, közben azon gondolkodtam, hogy a portánál lévő ruhafogasok vajon milyen célt szolgálnak? Ebből a gondolat menetből egy dörmögő mély hang riasztott fel ,(szerintem "Balu" volt, a medve) közölve, hogy én jövök.
A laborba belépve (milyen világos van itt, vagy én voltam idáig sötétben?) körülnézve kerestem egy helyet a kabátomnak, amit egy heverőn meg is találtam, de három másodpercet sem ért meg e helyen, mivel közölték, hogy oda nem lehet tenni, (természetesen ez mind jogos) de akkor hova, mivel e helyen kívül csak egy szék volt üres, gondolom az nekem volt oda készítve. A kérdést hamar rövidre zártam, lehelyeztem magam mellé a földre,(hál istennek itt jó helyen volt, mert senki nem szólt érte.)
Előzékenyen nyújtom oda két karomat (azért ne hogy mán' én mondjam meg, hogy melyik a használható) amit a nővérke közel hajolva "mustrálgatni"kezd, közben a fejét csóválja, amiből én arra következtetek, hogy itt bizony különleges esettel van dolga.. Amikor már barátságosan jól megpacskolta a karomat és a tű automatára szerelésével (amit nem lehetett nem észre venni) jelezte, hogy ez az az eszköz, amitől többen elájulnak, ha meglátják. Engem különben hidegen hagyott,(mivel sajnos volt már olyan állapotom, mikor számtalan ilyen esetet kellett túlélnem) úgy, hogy kissé mosolyogva jeleztem, csak bátran,"itt a kezem, nem disznó láb!" A fej csóválás nem akart megszűnni, sőt, mintha valami "nem találok vénát" monológ hangzik el, de azért a kísérlet beindult, mondanom sem kell, eredménytelenül. Nem akarom tovább szaporítani a szót, a végeredmény; mind a" három nővér" (Csehov) aki a szobában volt, elvégezte rajtam az előírt műveletet (a harmadikra sikerült) és amikor kiléptem a ragtapaszokkal tapétázott csupasz karommal és fogaim közt az igazoló papírral, kabátomat majd a földön húzva a folyosóra, (a háborús sebesült katona, hozzám képest idillikus látvány) azt vettem észre, hogy a várakozó sorból két férfinak valami rendkívüli dolga akadhatott, mert egy pillanat alatt eltűntek a kijárat irányába, valamint a sorból egy "pacák" elkezdett "rongylábazni" és úgy csuklott össze mint a "colstok", amire az ott lévő két "önkéntes" hölgy a páciens hóna alá nyúlva, elsősegély nyújtás céljából lett behúzva a női mosdóba.
Haza felé villámgyorsan hagytam el a veszélyeztetett területet és otthon tüntetőleg mutogattam a tapaszokkal teli két karomat, (előre jelezve, hogy én ma semmiféle stratégiai műveletben nem tudok részt venni) de úgy látszik nem volt elég hatásos, mivel már a nejem kikészítette a porszívót és valami nagytakarításról kezdett duruzsolni.
Ha ezt tudtam volna, inkább eret vágatok!

2010. március 22., hétfő

A tavasz első napja.

Hát nem csodálatos? Ezt is megértük. Már azt hittem soha nem jön el és tessék.Huszadika után rögtön huszonegyedike, egyik napról hirtelen a másikra. Micsoda különbség van a két nap között, az egyiket jegyzik a másikat nem, ráadásul még vasárnapra is esett, csodálatos napsütéses jó idővel. Mi is nagyon izgultunk, mivel a hét elején "stratégiai konferenciát" tartottunk a nejemmel az ebédlő asztalnál, aminek fő napirendi pontja; logisztikai kérdések megtárgyalása.
Elsőnek nejem vázolta elképzelését, aminek lényege, hogy hét végén (ha törik, ha szakad) az első szállítmányt el kell juttatni a kijelölt bázisra (titok tartás végett, csak annyit mondott a telekre.)Erre a feladatra engem jelölt ki. Volt egy szerény hozzászólásom, (nem vette jegyzőkönyvbe) hogy "segítséget vehetünk-e igénybe?"
"Nem" -volt a válasz (semmi sajnos?) "mivel a segítség (értem ez alatt a család tagját) más irányú polgári kötelezettségnek tesz eleget." A továbbiakban nagy vonalakban lett vázolva, hogy hétfőtől-szombatig az előkészítő munkáknak meg "kell"történnie és vasárnap "akció" végre hajtva.
Hozzá akartam szólni, (mivel érintettnek éreztem magam) de a megjegyzés rovat üres maradt, mivel a téma úgy zárult le, hogy "a részletes utasítások majd menet közben, mindig a megfelelő helyzethez lesz igazítva."
Az akció fedőneve: Nem beledögleni (na ezt kódolja ki valaki.)
Mivel már hosszú ideje együtt vagyunk a kiképzésen a "társammal,"(43 év!!!!) így nem nyugtalankodtam, tudtam, hogy a feladathoz, ha a helyzet úgy kívánja, fel fogunk nőni.
Hétfőtől elkezdődött a tervszerű munka, aminek lényege, hogy a lakást többször "csatatérré" alakítva (igazodva a harci helyzethez) próbáltuk összegezni az első szállítmány összetételét, ami abból állt, hogy amit hétfőn össze állítottunk, keddre megváltozott és így tovább...és így tovább szombatig, ( ez volt a helyzethez való igazodás.)
Vasárnapig a lakásban szöcske módjára lehetett közlekedni ( a cicák hogy bírták!!)
Két óra alatt menetkészre álltunk, ( ami abból állt, hogy a nyolcadik emeletről, egymillió ajtó nyitás közepette, a felelősre kijelölt személy, leizzadva mint  "dréher ló" az előkészített stratégiai anyagot, többszöri próbálkozás után, sikerült a kijelölt helyére tenni, a kocsiba úgy elhelyezni, hogy lehetőleg a vezető ülésbe még be lehessen férni.) Az indulás a szokásos egy óra késéssel kezdődött, így menet közben kellett értesíteni a várakozó szomszédokat, hogy a szállítmány késik.
A nap gyönyörűen sütött, úgy hogy a rajtam lecsorgó víz, továbbra is biztosítva volt.
Mivel a kijelölt"bázis" a Duna közepén fekszik "szigeten", úgy a szállítást továbbiakban vízi jármű (csónak) segítségéve hajtottuk végre, (micsoda szervezés?)
A további szárazföldi szállítás egyszemélyű meghajtású talicska segítségével lett megoldva. mindez egy "röpke" délelőtt, úgy, hogy 1 órára, egy székre rogyva, meg is tudtam állapítani, hogy gyönyörű idő van, 2 órára már tudtam, hol vagyok. Mind eközben társam a haditervnek megfelelően rámolta el a "cumokat,"(ez rejtjelezve van,én még sem tudom mit takar) közben egy- egy elképzelését vázolva, "hogy úgy csináljuk, hogy még ma ültetni is akarok, meg van még dolog, ez meg az. Hivatalosan közöltem, hogy van egy pont, amit mindenképpen be kell tartanunk, ma még H A Z A kell mennünk, de azt hiszem ez volt a "pusztába kiáltott szó."
Mikor már akklimatizálódtam, ami abból állt, hogy roggyant derékkal (de tényleg, hova lett a lumbágóm?) érdeklődést keltve néztem (most már nejem) működését és a kinyílt tavaszi virágokban gyönyörködtem.
A friss levegő , a környék szépsége, nyugalma (még kissé aludt a természet) feledtette a fáradságot,olyannyira, hogy már a kerti szerszámokat kezdtem "babrálgatni, mikor nejem rám szólt, hogy "úgy csináld, hogy még ma H A Z A kell menni." Nyert, (már megint) ásó visszatéve.
A környéken már lehetett hallani gyerekzsivajt, kopácsolást, megindult az élet és akikkel találkoztam mindenki mosolygott, ment a viccelődés, még az állandó "örök morgó" fazonok is próbáltak ábrázat változást produkálni, több- kevesebb sikerrel.
Madaraink megkapták az egész heti "fej" adagot, (hogy örültek, olyan zsibajt csaptak, hogy zengett tőlük a környék, a  fekete "szotyi" megtette a magáét.)
Haza felé, (jééé, kilátok a visszapillantó tükörből) a Soroksári útnál  kérdezem "oldalbordámat"- te, nem érzed, hogy milyen csatorna szag van?
"Ez nem csatorna szag,ez a "való világ," a pesti levegő." Hát már megint neki lett igaza.
"Nem baj, már csak két hét,"mondom,"aztán fél évig szüneteltetem ezt a H 2-t, irány a tanya."
"Jól van,csak ne izgulj, húsvét után iskola szünet és az uncsik is velünk lesznek."
Eddig nem izgultam, de azt hiszem ,mostantól,igen.    





2010. március 19., péntek

"Papa,mama,gyerekek"....és a számítógép.


Hát igen. Én sem kerülhetem el sorsomat, ami már előre meg van írva (nem én írtam.) Most is míg e sorokat írom, mély vízben kapálódzom,  ha éppen nem vagyok víz alatt, SOS jeleket adok le.Remek úszó vagyok, de ki gondolta volna, hogy a mai világban az úszónemeket összevonták és csak az marad meg a (víz) felszínén, aki egyszerre alkalmazza a sprint, a hát és a pillangó úszás technikáját. Mondjuk koromnál fogva én nem is erőltettem a "vízi parádét", de mit csináljak....gyermekeim úgy bele dobtak a "mély vízbe" mint a vízi labda edzőt, akinek csapata megnyerte a kupa mérkőzést.
De mi itt a "bibi."
A "bibi" karácsonykor kezdődött. Több angyalka sürgölődött a fa körül és "sandítva" figyelték, hogy a szemem meg akad-e azon a nagy csomagon, aminek a csomagolásán látszott, hogy mindent elkövettek, hogy valahogy rejtve legyen az árú, rajta a feladó: a családtól.
Innentől már felgyorsultak az események.
A csomagot kibontva(a család a háttérből koncentrálva figyelt) előttem állt a jövőm: a S Z Á M Í T Ó G É P
Hirtelen eszembe jutott a műszaki főiskola, (nagyon-nagyon régen) ahol akkora számítógépen kellett gyakorolni, mint a félszoba, pl. ilyen kérdésre kellett készíteni  programot: ha matekból Magdi néninél vizsgázol, milyen esélyeid vannak?
1. Ha mindent tudsz
2. Ha csak érted a kérdést
3. Ha a fejed nem fogad be adatokat
A gép az adatok beadása után tíz percig traktor zakatolással elfogyasztott 1 km. hosszúságú szalagot és egy nagy csattanással megállva kiírta algoritmusban: -M E G B U X-
A programot fél év alatt egyszer sem sikerült úgy össze hozni, hogy legalább valami biztatót jelzett volna, de hogy mennyire "okos" volt ez a "kis masina", igaza lett. Az évfolyam háromnegyed része a vizsgán viszontlátta ezt a megoldást az index könyvében 1-es bit formájában.
Ezzel a gondolattal a fejemben, néztem az ablakra, nincs-e kitörve, hátha a "Köbüki" küldte,("gyere öreg a jövőbe" jelszóval.)
Ettől a naptól (a feleségemen kívül)  a családomnál (de lehet, hogy máshol is) egyre jobban romlott az "ázsióm."
Fiam nagyon segítőkész. Másodpercek alatt beállít mindent, Úgy jár a kurzor, hogy én tíz másodperc alatt leszédültem a székről, majd sietve az ajtóból vissza szólt, "hogyha így nem megy akkor ne az egeret használd, jelöld ki...nyomd meg ctr+...és utána lépj ide...oda...nyisd meg ...zárd le ..."megjelenik"...válaszd ki...stb....ezzel biztosan megtudod oldani" és már csak a képernyőt bámulva kérdezi "hát mit nem lehet ezen érteni."
Másik segítségem a lány unokám (aki ötödikes). Délután hozzánk jön, itt tanul. Összeírom neki a problémáimat, ami úgy kitesz egy kisebb regényt. "Jó mindjárt" jön a biztató válasz, leül a gép mellé, átállít rajta mindent amit én vért izzadva "összehoztam, "feltesz három-négy ablakot és rock and' roll gyorsaságban elkezd a billentyűkön improvizálni. Az ablakokba nevek jelennek meg: Pixi...Rogyi...Bamba..stb. és elkezdődik a "magasröptű társalgás,
- háj? mizujs
-te is?...én is
- ő is?...
- ő is!
-nahát...gondoltad volna
-nem...miért...stb. mindezt az össze ablak igénybevételével, közben közli, hogy háttérben fut az én programom amit kérdeztem, csak előbb le kell "csettelni" a társaságot ami kb. három óra hosszat tart.
Ha már "bekeményítek" előveszi a problémám, de amire szóhoz jutnék jelentkezik DÖME,....válasz, majd JAMPEC...válasz....... "papa, mit kérdeztél?" és közben nyomja a JAMPEC-nek rizsát, úgy hogy a helyzet számomra egyértelmű, ebből sem lesz ma semmi. Na de engem se most szedtek le a falvédőről.
3 órakor kezdődik a tanulás. A kisasszony beérkezik az utcámba és ugyan csak nagyokat pislog mikor a tananyag szerint a "marháról" kell teljes leírást vázolni (mivel engem nem vehet mintának,e gyből problémás lesz a helyzet.) Kérdésemre, hogy " mi van olyankor mikor kérődzik a tehén?" Hosszas gondolkodás után
elkezdi mozgatni állkapcsát jobbra-balra és ezt folyamatosan ismétli. Rákérdezve, hogy "ez mi?"azt mondja, hogy így kérődzik a tehén és ezt nem lehet leírni, csak mutatni.
Amikor meg vers tanulásnál kívülről elmondom neki a kötelező tananyagot, akkor érzem visszanyertem tekintélyem, de nem sokáig, mert jelzi, hogy már mindent tud és hogy bebizonyítsa, már a gép előtt ül, ahol már vagy húsz kérdező várja a "mizujs"-ra a választ.
Van még egy segítségem, a legkisebb fiú unokám (másodikos), aki úgy állított be hozzám vastag mappákkal a hóna alatt, mint valami tudós professzor és "gyere papa, majd én megtanítalak számítógépezni" jelszóval kapásból felvágja a mappát a közepénél , "látod ebbe minden benne van" és már is a képernyőhöz csatolja magát, ahol valami animációs filmet kezdett szerkeszteni és mikor azt kérdeztem, hogy ezt , hogyan kell csinálni, hátra bökött az ujjával és annyit mondott "minden benne van  a könyvben" és elmélyülten jelezte, hogy Ő alkot, hagyjam Őt "lógva."
Maradt tanulásképpen a távirányított helyzet, na de abba, hadd ne bonyolódjak bele, mert amit ott alakítok, az kitenne egy " Verne " regényt," Kalandozás az ismeretlenbe"címmel.
Meg kell még említenem feleségem gép tudását.F A N T A S Z T I K U S !!!
Ahogy játsziiik. Három hónapja azzal az egyfajta kártya játékkal, már előre tudja, hogy milyen lapok következnek, (hát nem zseni?) Van amikor megkérdezi tőlem, hogy "na , szerinted, milyen lap jön?"- én póker arccal mondom, hogy "on line", mire ő hosszan nézi a képernyőt és közli, hogy ilyen lap nincs is.
Végezetül nincs is semmi gond, mert a belépés és a kilépés simán megy (kivéve mikor a képernyőn angolul szidják az anyámat, na akkor van itthon "pánik) és ha már a "tö...m" tele van az egésszel, a cicám kérő nézésére reagálva megsimogatom, aki a szemével jelzi, hogy a gépezést most hagyd a "francba."
Ui: Másnap reggel már megint ott kínlódom a gép előtt. Hja kérem, aki halmozni akarja az élvezeteket.... 

2010. március 15., hétfő

A nagy "buli"


Pindur(cica) : Cirmi...figyelj!...reggel van.

Cirmi (cica) : Mi vaaaan...hagyjál aludni...mennyi az idő?

P: Fél öt...ne aludj, tudod tegnap megbeszéltük, ma bulizunk. Napok óta meg sem mozdultunk, teljesen elmacskásodott a lábam.

C: Jó...jó...de az tegnap volt...álmos vagyok!

P: Akkor miért ígérted meg...örökké csak "dögleni".

C: Jól van, ne csináld má'... és mi legyen a dörgés?

P: Én már kigondoltam...elmondom a forgató könyvet. Elsőnek kezdjük a "szét téplek, ha megfoglak" játékot.

C: Mindjárt ezzel...tudod, hogy kiszoktam dögleni. Jó, de akkor most ne azt játszunk amit múltkor.

P: Melyikre gondolsz?

C: Hát tudod...amikor úgy beindultál, hogy állandóan teljes sebességgel a gazdi hasára ugrottál az ágyra...tudoood...minden ugrásnál mekkorát nyögött. De miért gurult be annyira?

P: Miért...miért...mert vadulsz, miért kellet a körmödet kiereszteni mikor te ugrottál, ráadásul nem is a hasára...hanem tudod...izé...hogy is mondjam...lejjebb...oda...akkor nagyon pipa lett, még jó, hogy betudtunk időben bújni az ágy alá.

C: Húúú...az meleg helyzet volt...de megúsztuk.

P: Figyelj, rendben, akkor most a gazdit kihagyjuk...menjen a ping-pongozás.

C: Oké, ez jó, de ne az előszobába, tudod múltkor is mekkora "balhé" volt.

P: Mekkora...mekkora, azért mert a kinder tojást szét pofoztam a kövön.Tény, hogy zörgött mint a "ménkű," de neked sem kellett volna a ping- pong labdákat az ajtóhoz pofozni úgy, hogy zengjen belé az egész ház! Csoda, hogy a gazdi beindult?

C: Te, azért marhára bírom, mikor egy szál gatyában próbál beszállni a buliba...azt az álmos pofát, amit tud vágni.

P: Jó...jó...de azért vigyázzunk, ne vigyük túlzásba, tudod, hogy nála is "elszakadhat a cérna."

C: Te mondod...mikor a te javaslatodra játszottuk az ejtőernyőzést...hűje ötlet volt.

P: Miért...tehetek én róla, hogy nem tudsz leugrani a szekrény tetejéről a tv-re, ott hiába ereszted ki a körmödet...persze, hogy "le zúgsz."

C: Az nem lett volna baj, csak a Tv mögött az a rengeteg zsinór...onnan mire kiszabadultam. Ismered az útvesztős játékot...na ez pont ilyen volt.

P: Hát meg is lett az eredménye...a gazdi estig kínlódott a zsinórok kigubancolódásával...meg mire megtalálta, hogy melyik csatlakozó hová való?

C: Ez mind nem lett volna, hogyha az ugrás variációs részét nem erőltetted volna. Miért kellett az iker ugrást erőltetni...azt hogy, te a másik szobában ugrasz a Tv-re, ráadásul, hogy ezt egyszerre csináljuk.

P: Nem is lett volna semmi baj, ha az az örökké morgó szomszéd, aki alattunk lakik, nem jött volna föl, hogy "mi ez az égtelen dübörgés nálunk?"

C: Jó, hogy a gazdi azért feltalálta magát, mert ő is azt kérdezte, hogy "magánál is?" Azt láttam, hogy a pofa elindult egy emelettel feljebb, sőt mintha hangosabb szóváltást is hallottam volna, mi ebbe nem szólunk bele...ez "magánügy."

P: Na figyelj...van még egy ötletem.Játsszuk el amit a Tv-ben láttunk.

C: Mire gondolsz?

P: Hát volt az a "Csillag születik" műsor. Emlékszel...tudoood...a kopasz srác marha magas hangon "nyávogott." Azt ,ha duettbe előadnánk, szerintem "menő" lenne.

C: Hát én nem vagyok benne annyira biztos. Emlékszel, egyszer már volt ilyen hajnali kornyikálásod...mikor éjjel fél kettőkor fej hangon alakítottál. Jó...jó...tudom, hogy éhes voltál, de amikor már a gazdi begerjedt, mert nem akartad abba hagyni....még az ágy alól is csináltad a balhét. Ne csodálkozz, hogy azt mondta hogy "Pindur "k u s s o l n á l" már végre. Igaz, hogy egy kicsit kemény volt a hangnem...de be is tojtál.

P: De azért tele pakolta a kajás tálamat, igaz, hogy előbb álmosan levert valamit a konyha asztalról...ha jól emlékszem egy pohár volt...de úgy látszik már immúnis volt az eseményekre, nem csinált belőle ügyet.

C: Jó, az a virág váza sem volt "kutya," amit a szekrényről egy csodálatos far mozdulattal küldtél a "semmibe."

P: Te csak ne nagyon beszélj...és a könyvek a polcról...meg amikor nyitva maradt a ruhás szekrény ajtaja...szépen kipakoltál...és sorolhatnám...de tudod mit? Hagyjuk. Gyere inkább menjünk aludni. Te most kinek a lábához mész aludni?

C: Azt hiszem a gazdi asszonyhoz, a gazdi mikor forgolódik, akkorákat rúg, hogy mindig dupla szaltóval érek földet...te meg úgy is bulizni akartál, a gazdinál lehet.

P: Oké...mi történhet...úgyis hét életem van.

2010. március 13., szombat

Példa mutatás.


A gyermek nevelés egyik módja a jó példa mutatása, ismertetése,(szokták "vót" mondani) de azt nem nagyon hallottam, hogy a rossz példa mutatás is jó irányba tudja terelni a gyerek jövőbeni viselkedését.

Álljon itt egy rendhagyó eset.

Gyakorló apuka voltam,fiam 6 éves volt és mindig nagy szorgalommal jött velem horgászni. Nem számított nála, hogy hová, milyen messzire, mivel, a lényeg, hogy horgásszunk.

Október vége felé jártunk, hűvös, ködös idő volt , ( a levegő 10°-15° körül) a vasárnapi programot horgászásra lőttük be.

Hévvel Szentendréig, onnan gyalog mentünk két busz megállót a Papp-szigetig, ahol a Dunának egy csendes holt ága húzódott meg.

Mivel csukázni indultunk, fiam vállalkozott, hogy a "kis pecájával,"( amit rendkívül becsben tartott, sem egy országért, sem egy lóért nem cserélte volna el) megoldja a csali hal kérdést.

Hagytam, hogy egyedül ügyködjön, ki is nézett a part mentén egy terebélyes bokrot és annak rendje módja szerint a bokor elé dobálgatta ez úszós szerelékét.

Én addig a saját szerelékemmel voltam elfoglalva. Egyszer csak honnan, honnan nem,azt látom, hogy fiam mellett egy "pacák" áll (én távolabb voltam) és mondja a gyereknek, hogy megmutatja hogyan kell horgászni.

- Nézz ide, egészen közel kell dobni a bokorhoz, ott a biztos és azzal átvette a botot ( amit "odzkodva" adott oda) és egy laza csukló mozdulattal berepítette a szereléket a bokor legsűrübb közepébe, ahonnan se be, se ki. Egy pár bokor tépő rángatás után érkeztem oda, de a "pali" szitkozodásom közepette mint a villám elhúzott. Hogy a szitok szókincséből mennyi maradt meg a gyerek fejében,örök rejtély maradt. Vigaszként mondtam, hogy majd merítő hálóval fogunk csalit.

Átmentünk egy másik helyre, egy összekötő hídra, aminek 45°-os szögben terméskőből volt kirakva az oldala. A gyerek látva a szétnyitott merítő hálót, mindjárt belódította a vízbe, mikor oda ugrottam és"-ezt ne használd, bele esel a vízbe" és azzal megfogva a merítő nyelét, elkezdtem volna kihúzni a vízből a hálót, de a nyirkos, csúszós ,meredek partoldalon úgy síeltem lefelé, mintha egy motorcsónak vízi síelni vitt volna.

A víz nyakig ért, a baj az volt, hogy többszöri próbálkozás után mindig vissza csúsztam, úgy hogy, muszáj volt a part felől kijönni, aminek az lett az eredménye, hogy majd derékig érő büzös mocsári láp ragadt rám.

Az ismert bokorhoz mentem, hogy levetkőzöm, (rohadt hideg volt ) de eszembe jutott a" gyerek peca" és ahogy voltam beúsztam a vízbe, a parton sétálók legnagyobb meglepetésére és kiszabadítottam a "féltett"kincset. Utána már csak az vonzotta a nézőket,( akik kíváncsian nézték, hogy ez az iszap pakolt ürge mit csinál?) hogy levetkőztem "gatyára" és a farmer dzseki és nadrág az"Ágnes asszony a patakban" c. ballada mintájára került nagymosásba.

Amikor felöltöztem, a kívül állok nem az "idős anyám, híj de jókedvem" c. dal hangulatát látták rajtam, mivel még a nem létező mosoly is az arcomra fagyott.

Össze szedtük a cók-mókot,irány minél előbb a busz megálló. Nem hiszem , hogy kell mondanom milyen érzés volt a busz megállóban várakozni, ráadásul majd egy óra múlva jött, olyan telítve, (vasárnap jöttek haza felé a víkendezők) hogy bepasszírozva fértünk el.

Egy idő után a mellettem lévők elkezdtek fészkelődni, a vizes ruhámról a víz szépen szívódott át a szomszédokra, (miért kell így össze zsúfolódni?) de mivel mozdulni nem bírtak így, (ha nem is részvét nyilvánítás mellett) osztoztak "örömömben." Igaz, hogy a busz elején többen megjegyezték , (pedig ők távol voltak) hogy úgy érzik pecások szálltak fel (nyert,bingó) és mélyeket szippantva a levegőbe próbáltak kitérni a bűzös mocsár leheletéből.

Szerencsére, mire a sofőr is elalélt volna, a HÉV.-hez értünk és a leszálló utasok gyanús pillantással méregették egymást.

A HÉV.-en beültünk egy négy üléses helyre, ami érdekes módon a végállomásig üres maradt, igaz , hogy a kocsi másik felében hering módra szorultak össze az utasok.

Villamosra már nem akartam felszállni,(még netán egy üres kocsiban tengődnénk ) így hát pár megállót úgy mentem végig, mint az "Óz a csodák csodájából" a bádog ember, vigyázva, hogy a lábam, lehetőleg ne érjen a nadrághoz (a járó kelők gondolatát ugyan csak felcsigáztam a furcsa járásommal.)

Haza érve, a bádog ember stílusába beléptem, (addigra már egész jól ment a lépegetés) a nejem kérdőn nézett rám, mivel a köszönésen kívül nem kapott információt a meseszerű mozgásomról, csak annyit kérdezett, - mi az......besza..tál? (lehet, hogy még sem a bádog ember figura volt a nyerő.) Meg akartam szólalni, de a gyerek megelőzött,-"nem, mondta,apu beúszott a pecámért a vízbe" és sejtelmesen rám mosolygott, jelezvén a többiről egy szót se, ez mi titkunk (ha két horgász össze fog ).

Hát van egy olyan érzésem, hogy ez az esemény elég volt ahhoz, hogy tanulságul szolgáljon .( A" példa mutatás" mint szemléltető eszköz, le van védve ,utánozni tilos.)

Megjegyzés: tényként jegyzem meg, hogy erre az esetre még most is emlékszik a fiam, pedig most az ő fia annyi idős, mint ő volt akkor.

2010. március 12., péntek

Egy kis roston sült....

és még valami utána.


Nem mindig voltam megelégedve a roston sültek állagával ( tény,hogy elég nehéz "belőni"a megfelelő állapotra ).

Kaptam egy jó tippet és kipróbáltam.Várakozáson felüli lett, úgy az íze, mint az állaga.

A felszeletelt karajt ( kb.1 cm.vastag ) minkét oldalát jól bekenjük olíva olajjal, majd ízlés szerint fűszerezzük (nálam a "magyaros fűszer keverék ), majd egyik felét mustárral, másik felét mézzel bekenjük és pár óra hosszára a hűtőbe állni hagyjuk , (én egy napot pácoltam.) Felforrósított tűzhely lapon (teflonos) 10 perc alatt megsütöttem.


Az eredmény: a hús belülről rózsaszín, szaftos és nem rágós,(omlós)valamint az íze.....azt meg kell kóstolni.Köretnek főtt krumplit karikára vágtam, meg kenegettem a hús pác levével és a hús mellett kisütöttem.



Levezetésnek a "habiga" került terítékre (recept: hiboga habiga ) és ezután már "szidhat aki akar, nem érdekel."





Mivel későn értetek ide,ezt a szeletet is megettem. (Azt hiszem,most pár napig nem kajálok.)


2010. március 10., szerda

Flamand kelvirág paprikás,


Hát pestiesen szólva ezt "jól megettem." Az a helyzet, hogy a kelvirágnak még a nevétől is a hidegrázás kerülgetett, na még ha kapor szó is oda került, "akkor tutira" lehetett venni, hogy nálam beáll a sokkos állapot. Ilyen előzmények után, azt hiszem csodatevő mágusnak kell lennie ahhoz, hogy belém tukmáljon egy falatot is, ami ilyen összetevökből készül.

És "lőn" csoda. Micsoda,.....az egyik legkedvencebb ételeim közé sorolom a kapros, kelvirágos alkotásokat. Na de ez, hogyan is történt.

Feleségem "minden" evő és az ominózus napon, (lehet,hogy engem akart bosszantani, de lehet, hogy kisérletezési "mánia" szállta meg ) addig nézte a TV-t, mígnem kivonult a konyhába és egy idő múlva egy tál paprikás félét hozott be, de csak egy tányérral és "áhítatos" arccal jóízűen elkezdett enni. Nem tudom a "kérdő" nézés milyen, de azt hiszem a Színművészeti Főiskolán vizsga nélkül simán átengedtek volna. "Mit nézel ÚGY, te ezt u t á l o d," jött a tányér felöl a kérdés. "Miért, mi ez"-tettem fel a kereszt kérdést. "Paprikás,"hangzott el a nem éppen bővített mondatú válasz, "de te ezt utálod. "Hirtelen gyerek koromig vissza menőleg végig gondoltam minden bűnömet, de nem találtam olyan pontot ami engem kizárna a paprikás fogalmából, (lehet hogy az asszony válni akar és keres egy fogást rajtam.)" Miért utálnám ,van még?" és beleugrottam a mély vízbe. "Hát még akad" azzal kiment a konyhába és a képen látható (ez nem az,az esemény régebben történt) "paprikást" elém tette. Mivel a kelvirág a paprikás szósszal el volt tüntetve, én meg tüntetésből a csak azért is "ki az úr a háznál" alapon, úgy bepofáztam,(repetát reklamálva",) hogy az én tányéromat csak az illendőség kedvéért kellet elmosni. Amikor végeztünk az evéssel, megkérdeztem, hogy mi volt az a finom puha valami, ami a szósz alatt volt."Megmondjam" és olyan szúrós tekintettel nézett rám, hogy mindjárt tudtam ,hogy "ki az úr nő a háznál."-" Kelvirág, alias karfiol, telítve kaporral." Olyan pici lettem,hogy az "anyjuk" egy mozdulattal a szőnyeg alá söpörhetett volna, de hogy a női "rafinéria"(hiába,a női észjárást sokszor még ők sem tudják követni, csúcs sebességre van hangolva) nem hagyta ki a"ziccert",-"ezt simán te is el tudod készíteni" végszóval hagyott tépelődni a jövőmről.

Megjegyzés: azóta sem bántam meg, az egyik legkedvencebb ételeim közé tartozik.
Hozzávalók.
1 kg.kelvirág (megmosva ,rózsáira szedve)
10 dkg.vöröshagyma (apróra vágva)
10 dkg.zöldpaprika (kockára vágva)
1 dkg. fűszer paprika (lehet kevesebb is)
10 dkg. sajt krém
3 dkg.étkezési keményítő
1 dl. olíva olaj
só,őrölt bors
kapor
2-3 evő kanál tejföl
20 dkg.máj (szárnyas:csirke,kacsa,pulyka,stb.)
5 dkg. zsemlye morzsa
1 dl olíva olaj
őrölt bors
25 dkg.rizs
Olajban a hagymát kissé megpirítjuk, majd a zöldpaprikával együtt tovább pirítjuk, fűszer paprikával, egy kis vízzel, valamint sóval , őrölt borssal fel forraljuk ( én legalább kétszer, háromszor forralom le a vizet) majd leturmixoljuk.Vissza helyezzük a tűzre és beletesszük a kelvirágot és a kaprot (mennyiség ízlés szerint.) Vízzel vagy húslevessel felöntjük,
annyira, hogy éppen hogy ellepje. A kelvírágot roppanos puhára pároljuk. A krém sajtot össze keverjük a tejföllel és a keményítővel és a paprikással együtt felforraljuk ( ha túl sűrű,hígitani)
A májat borsozzuk, zsemlye morzsába forgatjuk, forró olíva olajban kisütjük (vigyázat,fröcsköl, letakarni!)
Főtt rízzsel tálalni és egy kis kaporral díszíteni (én a májra rászoktam a máj szaftját önteni)
Vegások a májat elhagyhatják (adják nekem.)

2010. március 9., kedd

Kutya tár 3






Kedvenc könyvem a "KUTYÁK," Jálics Gyula rajzaival




.












2010. március 8., hétfő

A "húsvéti locsolás"


Közeledik a húsvét(nem mintha nekem eszembe jutott volna, csak finoman figyelmeztettek) és ilyenkor már sok helyen aggódva kezdenek gondolni az ezzel járó "katasztrofális" helyzetekre,(női nemnek sütés, főzés valamint a "pacsuli" feledhetetlen illatának elviselése, a férfi nemnek az "eredeti kevert" minden mennyiségben.) Azért ne gondoljuk azt, hogy csak az "érett" korosztály tud húsvétkor "alakítani", mivel ez az az ünnep ami a"kis totyogóstól az idős totyogósig" bezárólag mindenkit ünnepi hangulatba hoz.

Itt szeretnék elmesélni egy esetet (a sok közül), hogy milyen helyzetbe kerülhet egy "serdülő " kategóriába" sorolt fiú, ha már azt mondják rá, hogy "kinyílott a csipája."

Tizenegy éves voltam (rég volt,1955 ), vidéki kisváros perem területén laktunk, hagyományos paraszt házakban (szérűs kert, pajta, istálló, tornác stb.) Ezt a "milliöt" azért említem meg, hogy érzékeltetni tudjam, hogy ilyen helyen a húsvétnak milyen kiemelt szerepe van. Elsődlegesen a tavasz megérkezése, ami az ott élő embereknek az "újjászületést"jelenti, kezdődnek a mezőgazdasági munkák, (nem árt előtte húsvétkor jó "bealapozni") a gazdasszonyok sürögnek, forognak , de mit csinálnak a tízen évesek? (Aki még nem ember.......majd csak lesz ember), valamelyik nép mese nyomán, (szabadon). Én "speciel" akkor kezdtem felfigyelni a korombeli lányok pálcika lábaira ( az enyém is az volt, de az enyémére senki nem volt kíváncsi) a szeplős, örökké kuncogó arcocskákra, amit a leglehetetlenebb frizurák torzítottak "pofácskára" és mivel az utcánkban vagy egy tucat korombeli "szépség" lakott, úgy igyekeznem kellett, hogy kíváncsiságomat kielégítsem. Na nem azért, mert a szív hevesebben dobbant volna meg ilyen látványtól, inkább csak az foglalkoztatott, hogy a lányok lábain lévő térdkalács miért olyan olyan aránytalanul nagy, maga a láb miért olyan hosszú és formája miért olyan mint a petrence rúd kicsinyített mása. Ezt betetőzte a karok hosszúsága, ami ebben az esetben a fent említett térdkalács alá ért, hogy "stílszerű" legyek, egy arasszal. Hát ez a kíváncsiság kezdett "dominálni" belsőmben, ami előre vetítette, hogy ebből nem fog valami jó kisülni.

Házunkkal majdnem szemben (rézsútosan 33° -ban) laktak Pápaiék, akiknek korombeli Évike lányuk sűrűn könyökölt ki az ablakon. Külsőre, (már amennyit egy mell képből lehet látni) eltért a fent leírtaktól (ezt a fantáziám sugallta.) Igaz, hogy még teljes élet nagyságban nem láttam. Mivel a szülei rendkívül szigorúak voltak, és amikor észrevették lányuk "erkölcstelen" viselkedését, sietve csapták be az ablakot az orra előtt és aki aki arra járt, olyan szúrós tekintetett kaphatott az apa részéről, hogy a "vér megállt" az illető ereiben. Én egyre többet "odalógtam" a szemközti járdán, várva, hogy Évike mikor jelenik meg az ablakban (lehet, hogy csak a rejtve tartott térdkalácsára voltam kíváncsi ) és a közömböset alakítva, ami abból állt, hogy valami semmihez sem hasonlító dallamot fütyörésztem és a földről fölszedett kő darabokat lezserül dobáltam a járdának nem nevezhető mellett lévő víz elvezető árokba. Évike mikor megjelent, jobbra nézett, balra nézett, ezt megcsinálta minimum 50- szer ,de volt egy-egy pillanat, mikor össze néztünk, akkor megjelent az arcán egy "Mona Lisa" féle mosoly, amire én valamilyen hülye pofát vághattam, mert az "inga" nézegetés tovább folytatódott, természetesen csak addig, míg a "felügyelet" meg nem érkezett. Egy párszor engem is oda szegezett a szemével a "fő felügyelő" a deszka kerítéshez (aznap mindig rém álmaim voltak.) Ilyen előzmények után jött el a húsvét napja. Felállítottam a locsolási "stratégiám". Évikét hagyom utoljára, addigra az "előpróbák" meghozzák az önbizalmamat. Anyám előkészítette a többszörösen kinőtt fehér ingemet, valamint a kékeslila színű nadrágomat (ez az úttörőruha tartozéka,nyakkendőt most nem kellett felvenni, pedig volt egy kék és egy piros három szögletű.) Kaptam egy kölnis üveget, (valami nyusziféle volt az alakja) aminek hiába volt becsavarva a teteje, valahol szivárgott és két percen belül olyan illat felhő vett körül, hogy bele szédültem, csak a gyors levegőre menetel mentett meg a "kómától." Tervem szerint végig locsoltam a mezőgazdasági munkások aranyos" lányait és elérkeztem az "oroszlán barlang" elé.
Mivel az iskolában már túl voltunk a "János vitéz" elemzésén, én ennek szellemében mindenre elszántnak éreztem magam (hátha meglátom Évike térdkalácsát) és bekopogtam. A "vasvilla szemű" apa nyitott ajtót, és a "kedveset"erőltetve beengedett, ahol Évike és anyukája cca. két millió kereszt öltéssel hímzett nép viseleti ruhában fogadtak, a konyha közepén állva. Határozottan Évike elé léptem, aki szemlesütve nézett lefelé, amit az én szemem is követett, ahol egy pántos lakk cipő nézett farkas szemet egy "bumfordi" félcipő téliesített változatával. A látvány annyira "lenyűgözött", hogy a két soros versike szavainak cserélése az összes variációban elhangzásra került és mikor ki tudja hányadszor "sziporkáztam" el a felismerhetetlen szöveget, az anyuka megkímélt és hangos "igennel" jelezte, hogy kezdődhet a "műsor". A feszült állapotból felocsúdva az"igent" mondó személy felé nagy lendülettel beindítottam a kölnis üveget, aminek tartalma a "kerti spriccelő"sebességével öntözte meg a"takaros menyecske" orcáját és azt vettem észre, hogy könny szökött a szemébe, amit a kezében lévő csipkés "keszkenővel" próbált csillapítani (amíg ott voltam nem sikerült, lehet hogy a kölni hatása?) Ezután már Évike feje búbjára locsoltam a maradékot aki, hálás pillantást vetett rám, mikor abba hagytam. Kifelé menet csak annyit hallottam, hogy a tojás.....Évike.....a tojás és futólépésben utolért a kapunál(neki is nagy volt a térde), majd úgy adta oda, hogy az ujjaink összeértek, majd annyit láttam,hogy a nép viseleti szoknya egy szempillantás alatt eltűnt.

Aznap össze jöttek az utcabeli fiúk, mindenki dicsekedett a locsolásból szerzett "árukészletével". A nagyobb fiúk nem messze tőlünk hangosan a"bulák"-ról beszéltek (akkor ez a szó személyesítette meg a női nemet) és egy szóra lettem figyelmes: s z e r e n á d.

Ez az. Már meg is van a tervem (mindig határozott voltam.)Délután szerenádot adok Évikének és újra forró lett az ujjam vége amit megérintett. De mivel adjak szerenádot. Annak zenére kell épülni. Megvan....hát ott a szájharmonikám, amin már eltudtam játszani a "Virágéknál ég a világ....zimme-zumm"-ot. Ez az. Otthon mindjárt próbát tartottam, eljátszottam vagy hússzor, semmi hiba nem volt benne, sőt egy kicsit még cifráztam is, népies jelleget kiemelve.

A "műsort" délután 6 óra körül terveztem (ekkor szokott az ablakban megjelenni) és délután az utca is elszokott néptelenedni, főleg most húsvétkor (a férfiak már valahol "fekszenek,"az asszonyok meg az előkészületek fáradalmait heverik ki azzal, hogy elmennek állatokat etetni) szóval ideálisak a körülmények. Tervemet (nem kis örömömre) még a sors is segítette, láttam a "kegyetlen" apát a házból távozni.

Az ablak alá guggolva (gyorsan körül néztem, ne hogy valaki lemásolja trükkömet) félhangosan rázendítettem a begyakorolt dallamra, közben fülelve, hogy mikor hallok az ablaknál valami érdemleges zajt. Egyenlőre semmi, pedig már a második strófát is eljátszottam...de most mintha kattant volna valami a fejem fölött...igen .....ez ablaknyitás.........de mi ez,mi ez a jéghideg víz a fejemen,....na.... és a harmonikám....Felpillantva a "gyilkos szemű " állt az ablakban, (hát ez, hogy kerül ide) egy lavórt maga elé tartva, mint valami pajzsot és csak annyit mondott,"hamisan játszol , kisfiam", azzal becsukta az ablakot és eltűnt(szerintem Évikét az ágyhoz kötözték.) Haza felé menet hiába próbáltam beindítani a hangszerem, (jelenleg ez volt a legnagyobb problémám) ennek hangját csak a vízi sellők értékelték volna (azoknak meg nincsenek térdei). Otthon anyám kérdezte, hogy mi ez az állapot, amit itt mutatok be, (célzott az egy merő vizes ruhámra.) Muszáj volt megmondanom, hogy amerre jártam úgy esett, mintha "lavórból" öntötték volna.

Ezek után, nem lehet csodálkozni, hogy a fürj tojás pettyes arcú, kese hajú,hófehér bőrű Katikával, egész jó társalgási viszonyba lettem, (de mintha napról-napról kisebb lenne a térde.)











2010. március 4., csütörtök

Horgász "barátság".


A vízpart kihalt, egyedül Ugatós Jenő szundikál a bevetett horgász készség mellett, a rozzant horgász székén. Feje mellére csuklik, néha-néha halk röfögés szerű horkantással felriad, körül néz, hogy nem-e látta valaki az "éber" tekintetét. Felriadásának oka, hogy fél álmában megjelent a "zassszony", aki most már tényleg kikelve magából vonta kérdőre" a rohadt életbe....napokat itt döglesz, a kertet meg a vakondok ássák fel?" Hát nem csoda, hogy Jenő már többet nem merte lecsukni a szemét, inkább üveges szemmel maga elé meredt és hálát adott az Istennek, hogy mind ezt most csak álmodta. Ebből a réveteg állapotából, bal kézről halk neszezés riassza fel, látja, hogy egy horgász pakolja le a horgász "cejgot"

"Na jól van"- gondolja Jenő-" remélem lesznek neki jó cuccai, kicsit "meglejmoljuk"a hapsikámat,"-azzal egy"jó napot sporikám"-mal köszön, a hangos bemondónak is szégyenére váló hang erővel.

Csendes Béla kezét a magasba emelve int, hogy vette a lapot és egy fej biccenéssel, valamint egy maga elé harsogott" jó napot"-tal jelezte, hogy Ő is itt van.

Innentől már beindult Jenő részéről a gépezet. Beindította a "valaki" által magába fojtott kérdés-felelet kvíz játékot.

Jenő: Mire megy? Pontyra nem érdemes, én már hetek óta itt horgászom, de pontyot a tavalyi fényképen láttam utoljára.

Béla: (magában : azt hiszed megeszem ezt a dumát.) "Nem érdekes, úgyis csak szórakozni jöttem ki, tudja nem tudok otthon mit csinálni, itt meg el vagyok.

Jenő: Mivel horgászik?

Béla: (magában: "A kis dörzsölt, azt hiszi, hogy megmondom.") Horoggal!

Jenő: "Látom, ma humorosak vagyunk, he,he,he (magában:na várj csak, úgy megetetlek,hogy attól "kódulsz.") Én nem faxnizok....ami jön. Most is például a csirke pörköltböl maradt szaftos cupákból tűztem fel egy darabot. (magában: remélem ezt a dumát beveszi.)

Béla: (magában: Piti vagy te ahhoz, hogy engem falhoz állíts.) És milyen rá a mozgás? A papptetű felveszi?

Jenő: ( magában: Nézd a kis szemét, még gúnyolódik.) Paptetűűűűűűű. Tudja mekkora pontyot fogtam vele, 29 kilósat, megmondja a "Szakállas"....igaz hogy az már meghalt.

Béla:" Aha. Na mindegy, én egy pár csontival próbálkozom, meg egy kis morzsalék beetetővel "-ezzel nagy suhintással repíti a csalit a tó közepére.

Jenő: "Na ott aztán várhat két hétig, ott olyan döglött a víz , hogy még dögöt se fog.(magában: a büdös életbe tudott ez az állat ekkorát dobni ?

Béla: "Hát nem is dögért jöttem "-azzal szétnyitja a horgász székét, kényelmesen elhelyezkedik.

Beáll a mosoly szünet. Mind a két fél most dolgozza fel az elhangzottakat és készülőben az új stratégia. Tíz perc sem telik el, Bélának kapása van. Bevágás és egy 25 cm-es dévérkeszeg kerül horogra.

Jenő: De jó hogy ide jött cejgolni, legalább megritkítja ezeket a "szemét" halakat .( magában: Istenem, miért van minden hülyének szerencséje? Majd nyalizok egy kicsit, hátha nekem adja.)

Béla: "Hát az a helyzet, hogy én az ilyeneket vissza szoktam dobni"-és azzal a nagy lendülettel már repült is a hal vissza.

Jenő: (elsápadva) "Mit csinál jó ember, hát ezek miatt nincs ponty, felzabálják az összes kaját."

Újra csend, mind két fél emészti az előbbi jelenetet. Jenő fütyörészve (mint akit nem érdekel a halfogás) bogarászik a cuccai között, Béla atlétára vetkőzik és átadja magát a napozásnak.

Nem sokáig marad meg a nyugalom, ugyan is Jenő kapás jelzője olyan frekvenciával kezdett remegni, mintha bele vezették volna 220 V-os áramot. Jenő ugrik, kemény férfias bevágás, orsó tekerés és a hal a víz tetején szánkózva, mint valami szörföző, rohamos gyorsasággal kerül ki a partra, ami nem üti meg a 15 centimétert.

Jenő: "Látja sporikám, nem tökölök úgy mint maga, azt a kis vacakot fél óráig cibálta. Látta....látta hogy, hogy kell ezt csinálni," és azzal egy szákot vesz elő, aminek a mérete a csali hal tartására van szabványosítva és lezser mozdulattal beledobja.(magában: Most les az ürge...les,....nézzél csak...fogsz te még nézni.)

Béla:"Arra azért vigyázzon, hogy el ne menjen!"

Jenő: "Miért menne el?"

Béla: "Kitépi magát a szákból".

Jenő: "Ebből nem tépi ki, ne féljen, mielőtt bele tettem, egy kicsit "adtam a fejének"-tudja, biztos ami biztos.

Újra a nyugalom vette át a terepet, Jenő a hal fogástól még izgatottabb állapotba kerül. Jenő: "Mondtam, hogy oda ne dobja, látja a part közelben vannak, itt meg lehet "szedni".

Béla előveszi az elemózsiás zsákot, ölébe akkurátosan terít és mintha róla mintázták volna a "nyugalom" szobrát, neki áll falatozni, közben a szék lábához állít egy doboz sört.

Jenő: " maga azt a sört issza,meg nem innám semmi pénzért.(magában:ide jön zabálni,früstüköl,ez tényleg nem horgász,ez "pancser".)

Béla a legnagyobb falatozás közepette észre vette, hogy kapás jelzője kileng, mint az inga óra. Felugrik ,("kaja nuku,csajka csöng" kínai mondást idézve) szokásos bevágás, sikít az orsó, megy a zsinór mint a gyors vonat és 20 perc múlva egy 3 kiló körüli ponty landol a merítő hálóba.

Jenő: (magában: Mondtam , hogy a hülyének van "malaca.") "Szép...szép......szép , de sovány, lapos, ez még nyurgának sem felel meg, de ahogy elnézem kicsi, retur, nincs ez még 28 centi se. Ne azzal mérje, annak a centinek biztos le van szakadva az eleje, különben is, a szabó centi 20 cm-nél 10 centit csal, p l u s z b a !!! Mindegy, maga tudja.

Béla: "Különben igaza van,(de most foglak "placcra" vágni, te köcsög) ez tényleg kicsi" és óvatosan megfogva a halat szép lassan bele teszi a vízbe, kissé megsimogatva, elengedi.

Továbbiakban nincs említésre való esemény, hacsak az nem, hogy Jenő amikor halló távolságon kívül esett, a mobilján valami olyat motyogott, hogy "igen, fehér atléta trikóban....nagyon szereti fogdosni a méreten aluliakat, nem árt ha oda figyelnek."

2010. március 3., szerda

Magához "ölelt" a természet...



....és nem is akar elengedni. Hogyan történt és mikor? Régen, 7 éves koromban.

Akkor költöztünk vidékre, nagymamámhoz (anyai ágon). Hát volt is nagy meglepetés részemről, mikor először találkoztunk.

Itt Pesten a belvárosi részen laktunk (Nagymező utca ), tehát nem mondhatom, hogy tágabb értelemben a vidék a fantáziámban oly gyakran szerepelt volna.

Két aránylag jól öltözött kisfiú (öcsém volt 5 éves), (kantáros rövid nadrág, ing, térd zokni,pántos szandál) megérkezik a vidéki pályaudvarra.

Gyönyörű napsütéses nyári nap volt, az állomás előtt sorban álltak a fuvarosok, fejükön "napszítta" pirosnak tűnő rózsa színű sapka, elöl valami fém bilétával amire számok voltak írva és valami kétkerekű "kordé"-ra pakolták a fuvarozni szánt árút. Anyám elintézte, hogy egy ilyen kordéra felülhessünk a csomagok tetejére és így "vágtattunk" két kilométert , egyre távolabb a városi házaktól. Mentünk csak mentünk, bennem vegyes érzések kezdtek kavarogni. Anyám azt mondta, "hogy majd meglátod milyen jó lesz", meg" majd ha megérkezünk a mamához, biztos fogsz örülni, már nagyon vár..." Ilyen és hasonló biztatások közepette érkeztünk egy rendkívül poros utcához, ahol a járda is csak "mondható"-nak bizonyult és egy deszka kerítésnél megálltunk. "Csak nem ide jöttünk?"-rémlett fel bennem a gondolat, de még fel sem ocsúdtam, mikor nyílt a kapu és egy fejkendős, számomra szegényesnek tűnő ruhában egy boldog mosolygós néni sietett felénk, tárt karokkal. "Ő lenne a nagymamám?" Anyu ugyan nem írta le a külsejét ,mindig csak azt hangoztatta, hogy "majd meglátjátok, hogy fog szeretni". A látványt számomra az is rontotta, hogy a kapuban megjelent egy korombeli fiú (mondták, hogy van itt egy unoka testvérem, akit a mama nevel) mezítláb, egy torna nadrágban, szutykosan és az erősen göndörödő haja inkább volt torzonborz, mint jól fésült. Közben a mama próbált magához szorítani, azt hiszem a "lemerevedésem" nem nagyon engedte. Hát ez volna anyu szerint az a jó hely és most már itt fogunk élni? Gyerekfejjel csak annyit tudtam felfogni, hogy ez számomra nagy csalódás és hogy ezt soha nem fogom megszokni.

A többi dolgot nem részletezem, csak annyit, hogy még számtalan olyan hatás ért, amit akkor ott nem tudtam feldolgozni. Ebben a számomra ismeretlen világban, egyik nap azt mondta mama, "na gyerkőcök, ma kimegyünk az erdőre makkot szedni" (mivel akkor még fizettek érte, átvették ), de ne ebbe a "pucc"-ba gyertek, azzal elővett két "klott" gatyát (ami az unokatesómé volt), aztán szandál le és "mezítláb" teljes menet felszerelésben (mamánál egy zsák, meg valami "motyo" volt) és irány az erdő. Nekem elég messze tűnt az erdő, mivel mezítláb elég óvatosan lépkedtem (így is estére "kész" lett a lábam). Kukoricás mellett haladtunk egy kitaposott úton és amikor kiértünk a végére.....megláttam a gémes kutat az erdő szélén, a vályúból kifolyó víz egy kis tószerűségbe csordogált, nem messze volt az erdőben az erdész ház. A kút előtt egy nagy legelő terült el, ahol disznók pihentek árnyékban.Úgy éreztem, hogy beléptem egy mesébe. Minden összekavarodott bennem, a Pestről hozott világ, itt az egyszerű élet mód és ez az erdő csodálatos illatával, szépségével és én itt lehetek, csak úgy mezítláb egy szál "gatyában", szabadon járkálhatok, futkározhatok és még az eperfára is felmászhatok (mama megengedte, igaz, hogy egy méhecskét is bekaptam eperrel együtt, fel is dagadt az arcom szépen), de valahogy nem érdekelt, csak minél többet látni és érezni ezt a számomra ismeretlen világot. Tovább mentünk az erdőben kitaposott gyalog úton, ahol jó nagyokat sikerült bele rúgni egy -egy kiálló gyökérbe ( estére már csak bőr foszlányok lógtak le a lábujjaim végéről). A mama mindig tudott újat mutatni ,"látjátok ez itt egy csiperke gomba, ez meg itt egy vargánya. Vigyázz, itt van az úton egy szarvasbogár, rá ne lépjetek, ott a fekvő fatörzsön pedig, ahova a nap éppen hogy csak besüt, egy réz sikló van össze tekeredve. Gyertek, itt lehet szamócát szedni, a kőkeresztnél majd befordulunk a "nagy tisztásra". Ott a mama kikötötte a magával hozott "motyóját", amiből zsíros kenyeret vett elő, (amit egyből befaltam). A tölgyesnél megszedtük a zsákot majd a fejére tett egy kis koszorú félét majd feltette a fejére és ringó léptekkel elindult én meg csak néztem....néztem és szememben egyre nagyobbnak tűnt és ahogy mentem utána, úgy éreztem, mintha rajta keresztül átölel az erdő. Éreztem, hogy ennek a hatása feloldja a bennem lévő feszültséget.

Jól elfáradva értünk haza ,,elő a lavór,"csutakolás és irány a szalmazsákos ágy. Sokáig nem tudtam elaludni (mama még mindig kint csinált valamit), nyitott ablaknál hallgattam a tücsök ciripelését, a távoli kutyák ugatását, messziről ide hallatszott a vonat zakatolása, néha egy-egy füttyjelet leadva.
Gondolatban újra átéltem ezt a napot és most éreztem először olyan érzést, hogy anyámnak igaza volt abban, hogy "meglátod ,TE jól fogod érezni magad itt." És igaza volt.

Ui: 14 éves koromig éltem vidéken és máig áldom azt a pillanatot, hogy már gyerek koromban megtanultam, hogy az előítéleteket félre kell tenni és ne a látszatra, hanem a " belső értékek" alapján viszonyuljak mindenhez.

2010. március 2., kedd

Emlék a kutyámról






Mindenkinek van olyan emléke,amire szívesen gondol vissza. Nekünk Ő volt, Néró .


13 évig élt velünk ,kijárta a kutya iskolát, a gyermekeimmel együtt nőtt fel. Számtalan élmény, kaland (örökké velünk járt horgászni ,kirándulni ) fűződik emlékéhez. Mivel Ő volt nekünk a hűség minta képe, tartozom neki annyival, hogy emlékét megőrőkitsem.


A két "csibész", a fiam és Néro. (1970).