Példa mutatás.

A gyermek nevelés egyik módja a jó példa mutatása, ismertetése,(szokták "vót" mondani) de azt nem nagyon hallottam, hogy a rossz példa mutatás is jó irányba tudja terelni a gyerek jövőbeni viselkedését.

Álljon itt egy rendhagyó eset.

Gyakorló apuka voltam,fiam 6 éves volt és mindig nagy szorgalommal jött velem horgászni. Nem számított nála, hogy hová, milyen messzire, mivel, a lényeg, hogy horgásszunk.

Október vége felé jártunk, hűvös, ködös idő volt , ( a levegő 10°-15° körül) a vasárnapi programot horgászásra lőttük be.

Hévvel Szentendréig, onnan gyalog mentünk két busz megállót a Papp-szigetig, ahol a Dunának egy csendes holt ága húzódott meg.

Mivel csukázni indultunk, fiam vállalkozott, hogy a "kis pecájával,"( amit rendkívül becsben tartott, sem egy országért, sem egy lóért nem cserélte volna el) megoldja a csali hal kérdést.

Hagytam, hogy egyedül ügyködjön, ki is nézett a part mentén egy terebélyes bokrot és annak rendje módja szerint a bokor elé dobálgatta ez úszós szerelékét.

Én addig a saját szerelékemmel voltam elfoglalva. Egyszer csak honnan, honnan nem,azt látom, hogy fiam mellett egy "pacák" áll (én távolabb voltam) és mondja a gyereknek, hogy megmutatja hogyan kell horgászni.

- Nézz ide, egészen közel kell dobni a bokorhoz, ott a biztos és azzal átvette a botot ( amit "odzkodva" adott oda) és egy laza csukló mozdulattal berepítette a szereléket a bokor legsűrübb közepébe, ahonnan se be, se ki. Egy pár bokor tépő rángatás után érkeztem oda, de a "pali" szitkozodásom közepette mint a villám elhúzott. Hogy a szitok szókincséből mennyi maradt meg a gyerek fejében,örök rejtély maradt. Vigaszként mondtam, hogy majd merítő hálóval fogunk csalit.

Átmentünk egy másik helyre, egy összekötő hídra, aminek 45°-os szögben terméskőből volt kirakva az oldala. A gyerek látva a szétnyitott merítő hálót, mindjárt belódította a vízbe, mikor oda ugrottam és"-ezt ne használd, bele esel a vízbe" és azzal megfogva a merítő nyelét, elkezdtem volna kihúzni a vízből a hálót, de a nyirkos, csúszós ,meredek partoldalon úgy síeltem lefelé, mintha egy motorcsónak vízi síelni vitt volna.

A víz nyakig ért, a baj az volt, hogy többszöri próbálkozás után mindig vissza csúsztam, úgy hogy, muszáj volt a part felől kijönni, aminek az lett az eredménye, hogy majd derékig érő büzös mocsári láp ragadt rám.

Az ismert bokorhoz mentem, hogy levetkőzöm, (rohadt hideg volt ) de eszembe jutott a" gyerek peca" és ahogy voltam beúsztam a vízbe, a parton sétálók legnagyobb meglepetésére és kiszabadítottam a "féltett"kincset. Utána már csak az vonzotta a nézőket,( akik kíváncsian nézték, hogy ez az iszap pakolt ürge mit csinál?) hogy levetkőztem "gatyára" és a farmer dzseki és nadrág az"Ágnes asszony a patakban" c. ballada mintájára került nagymosásba.

Amikor felöltöztem, a kívül állok nem az "idős anyám, híj de jókedvem" c. dal hangulatát látták rajtam, mivel még a nem létező mosoly is az arcomra fagyott.

Össze szedtük a cók-mókot,irány minél előbb a busz megálló. Nem hiszem , hogy kell mondanom milyen érzés volt a busz megállóban várakozni, ráadásul majd egy óra múlva jött, olyan telítve, (vasárnap jöttek haza felé a víkendezők) hogy bepasszírozva fértünk el.

Egy idő után a mellettem lévők elkezdtek fészkelődni, a vizes ruhámról a víz szépen szívódott át a szomszédokra, (miért kell így össze zsúfolódni?) de mivel mozdulni nem bírtak így, (ha nem is részvét nyilvánítás mellett) osztoztak "örömömben." Igaz, hogy a busz elején többen megjegyezték , (pedig ők távol voltak) hogy úgy érzik pecások szálltak fel (nyert,bingó) és mélyeket szippantva a levegőbe próbáltak kitérni a bűzös mocsár leheletéből.

Szerencsére, mire a sofőr is elalélt volna, a HÉV.-hez értünk és a leszálló utasok gyanús pillantással méregették egymást.

A HÉV.-en beültünk egy négy üléses helyre, ami érdekes módon a végállomásig üres maradt, igaz , hogy a kocsi másik felében hering módra szorultak össze az utasok.

Villamosra már nem akartam felszállni,(még netán egy üres kocsiban tengődnénk ) így hát pár megállót úgy mentem végig, mint az "Óz a csodák csodájából" a bádog ember, vigyázva, hogy a lábam, lehetőleg ne érjen a nadrághoz (a járó kelők gondolatát ugyan csak felcsigáztam a furcsa járásommal.)

Haza érve, a bádog ember stílusába beléptem, (addigra már egész jól ment a lépegetés) a nejem kérdőn nézett rám, mivel a köszönésen kívül nem kapott információt a meseszerű mozgásomról, csak annyit kérdezett, - mi az......besza..tál? (lehet, hogy még sem a bádog ember figura volt a nyerő.) Meg akartam szólalni, de a gyerek megelőzött,-"nem, mondta,apu beúszott a pecámért a vízbe" és sejtelmesen rám mosolygott, jelezvén a többiről egy szót se, ez mi titkunk (ha két horgász össze fog ).

Hát van egy olyan érzésem, hogy ez az esemény elég volt ahhoz, hogy tanulságul szolgáljon .( A" példa mutatás" mint szemléltető eszköz, le van védve ,utánozni tilos.)

Megjegyzés: tényként jegyzem meg, hogy erre az esetre még most is emlékszik a fiam, pedig most az ő fia annyi idős, mint ő volt akkor.