Addig vagy fiatal, amíg nem veszed túl komolyan magad.
Vavyan Fable

2010. január 5., kedd

Miért van cicám?

Négy évvel ezelőtt feleségem megállt előttem és megkérdezte-te papa, mi lenne, ha lenne cicánk?Megmondom őszintén ez a kérdés olyan váratlanul ért, mint amikor azt kérdezi-mi lenne ha leugranánk bevásárolni? Az utóbbi kérdésre még megtudnám adni a választ(de úgy sem az lenne amire gondoltam), de a cicakérdés váratlanul ért. Hümmögtem, hammogtam, próbáltam a kérdést nem teljesen érteni, meg is említettem, hogy-tudod amióta Néro, a német juhász kutyánk 1984-ben 13 -évi hűsége után elköltözött az örök mezőkre(nagy űrt hagyva a család lelkében), azóta nehezen tudom elképzelni,hogy mégegyszer közeli kapcsolatba kerüljek valamelyik házi kedvenccel. A cica kérdés ezzel az érveléssel nem került le a napirendről, így hát szembesülni kellett azzal a ténnyel,hogy előbb-utóbb dönteni kell(már csak a békesség kedvéért is). Megpróbáltam érveket felsorolni; -tudod,nyáron elmegyünk a telekre,oda nem lehet elvinni cicát, elkóborol, a kutyák megzavarják és még számtalan nehézségbe ütközünk amivel még nem számoltunk, -panellakásba elég körülményes állatot tartani,stb,stb,stb.

A kérdés akkor kezdett élesbe fordulni,amikor a két unokám(Atika akkor 3 éves,Vivike 6 éves volt) kérve-kértek, hogy cicakérdésben legyek megengedő. Belegondoltam, itt van ez a két kisgyerek a panelvilágban, az állatokról csak annyit tudnak ami közvetve érinti őket(tv-ből, állatkert). Mivel az én két gyermekemnek megadatott,hogy kutyával együtt nőttel fel(a kutya volt a harmadik "gyerek"),tudtam, mivel tapasztaltam, milyen pozitív irányba alakította személyiségüket. Ilyen gondolatok után, már nem kellett sok,hogy eldőljön a kérdés.Azért,hogy biztos legyen a válaszom két a kisnebuló hozzátette- tudod, akkor sokat leszünk nálad a cicánál.Kész. A kérdés eldőlt Elindult a cicabeszerzés. Érdeklődésünkre, kaptunk egy cicamenhely címet(szándékosan nem írom,hogy macska, mert akkor elveszti közvetlenségét) és elmentünk cicát keresni. Még javában tartott a hideg amikor beléptünk a menhelybe. A menhely egy bérházban volt kialakítva, a gondozónő mindent megtett,hogy valahogy elfogadható körülményt alakítson ki az állatok számára, de a szűkös hely(3x3m-es szoba) 40 cicának, akárhogy is nézzük ember-és állatpróbáló(akkor is hoztak kosárba 3 db.falatnyi 2 hónapos cicákat).

Ahogy beléptünk, a sok cica között megakadt a szemem egy csenevész,fekete-fehér csont sovány cicán.Nagy szemeit riadtan meresztette rám,nagyon gyenge lehetett,mert amikor kicsit félreakart húzódni,lábai megremegtek. A többi cica szinte kérve-kérve simultak a lábamhoz,hogy hátha gazdára találnak.Feleségemnek mutattam a kis fekete-fehéret.Nem szólt semmit,csak nézte,nézte, egyszer csak azt mondta, jó, vigyük el azt. A gondozónő mindent megtett, hogy lebeszéljen erről a cicáról, de mi csak ehhez ragaszkodtunk. Az átadási formaságok után,ért egy kis meglepetés.Szegény cica, ahogy feléje közeledtünk(nem tudom honnan vette elő maradék erejét), olyan menekülésbe kezdett, hogy az első percben azt hittem, hogy kidönti az ajtót. Nem kevés időbe tellett, míg sikerült hármunknak megfogni. A gondozónő nem győzte hangsúlyozni,-látják, nem fog ez megmaradni, vagy megszökik vagy elpusztul, itt sem akart már enni. Nem tudom miért, minél jobban ágált a cica elvitele ellen(a többi cicát mind felajánlotta), annál jobban ragaszkodtunk hozzá. Betettük a magunkkal hozott cipelkébe,betakartuk és irány haza.
Otthon, na nem vártuk azt, hogy nyakunkba ugrik örömében(főleg az előzmények után),ahogy kibújt,másodpercek alatt bebújt a fürdőkád alá, aztán onnan se ki, se be. Ez még talán nem is lett volna baj, hanem az elébe tett ételt(pedig neki daraboltunk csirkemellet) tejhez, vízhez hozzá se nyúlt. Mivel másnap sem nyúlt az ételhez, italhoz(csoda hogy még élt szegényke), azon tanakodtunk, lehet, hogy igaza lesz a gondozónőnek. Kedvetlenül vártuk a következő napot, de a helyzet nem javult.A cica nagy kétségbeesett szemekkel csak nézett ki a kád alól. Lelkem mélyén ezerszer megbántam, hogy elhoztuk, mondogattam is a feleségemnek, de ő biztatott, holott megvoltam győződve, hogy ő sem így képzelte a cicahozatalt. Harmadik nap felcsillant a remény. A cica EVETT,IVOTT. Azt hiszem innen már nem kell mondani, hogy milyen izgalmakkal figyeltük minden mozdulatát. Láttuk, ahogy mocorog a kád alatt, tekintete nyugodtabb lett, étvágya kezdett megjönni. Nem bíztuk el magunkat, mert ahogy kinézett szegényke , nem mertem volna fogadni a biztos életbe maradásáért. Így ment ez egy jó pár napig, már lehetett látni, hogy állapota kicsit javul. Pár nap elteltével, a fotelben olvasok, amikor neszt hallok a mellettem lévő fotel oldalánál. Meg sem mertem mozdulni, nehogy véletlenül olyan mozdulatot tegyek ami végleg befolyásolná további viselkedését. Óvatosan felugrott mellém a fotelbe(mintha ott sem lennék), egy kicsit tapogatta lábával a puha szivacsot, majd kissé hátat fordítva lefeküdt. Hirtelen melegség futott át rajtam és nem tudom miért mertem(mikor tudtam hogy bármelyik pillanatban elugorhat és nem fog többet közeledni) finoman megsimogattam a hátát. Nem mozdult, sőt, a feleségem, aki a közelben állt, óvatosan odalépett és cirógatva megsimogatta. Nem tudom, hogy a cica mit érzett, de a nejemmel csak összenéztünk és tudtuk, hogy a cica már végleg a miénk. Aznap éjjel motoszkálást hallottam az ágyunk lábánál, hamarosan megláttuk(a cica nem vette észre), hogy finoman felugrik a lábunkhoz és szép csendben elhelyezkedik. Azt hiszem, hogy aznap éjjel mindhárman boldogan aludtunk el. Másnap nevet adtunk neki:PINDUR

Megjegyzés: A történet négy évvel ezelőtt kezdődött, az eltelt idő alatt, nem csak nekünk, hanem az egész családomnak annyi örömöt tudott szerezni(apropó;unokáimnál is lett cica) nem beszélve a reánk gyakorolt hatásáról. Hízelgése, kedvessége nyugalmat teremtett maga körül(nem megvetendő), ezért úgy éreztem ezt az érzést, ha tudtam adni valamennyit belőle, megosszam. Mivel az eltelt időszak alatt sok minden történt vele kapcsolatban, lehet hogy egyszer-kétszer a képben lesz.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése