Addig vagy fiatal, amíg nem veszed túl komolyan magad.
Vavyan Fable

2010. április 21., szerda

Kis "krimik." 3. A letolt gatya rejtélye.

A ház, amiről szó van, egy átlagos paraszt ház, azzal a különbséggel, hogy a szomszédságában lévő telek kinézete, hát enyhén szólva is rendkívül rémisztő, elhanyagolt állapotban próbálta ijesztgetni a környékbeli "srácokat." Hát szó, ami szó, sikerült is neki, mivel az összes kalandra vágyó telek közül ez az egy nem volt meglátogatva. A kőkerítése, ami az utcára nézett, az már félig leomolva, düledezve próbálta felvenni a függőleges állapotot, a félig elkorhadt deszka kaput, mindkét oldalát rozsdás dróttal rögzítették. Ha a hiányzó részen lopva be mertünk nézni, akkor egy ember magasságú gazmező virágzását láthattuk. A telek közepén egy romos épület, ablakai valaha voltak és olyan sötét szemekkel tudott hatni az arra tévedőkre, hogy akinek nem volt bűne, még az is keresztet vetett. Ezt még fokozta a naplemente utáni állapot, amikor a sötét ablakok eltűntek, de a helyébe a fehér vakolatlan falak kezdtek virítani, teli holdnál félelmetesen. Egyedüli élővilág itt csak az állatok számára volt kedvező, a tüzelő kutyák és csapata előszeretettel vette tulajdonba a területet. Éjszakánként a félig beszakadt tető felől éles kuvikolással jelezte a bagoly, hogy a közelben "valaki meg fog halni," ugyan is azon a tájon ez a monda járta.
Hogy honnan is tudom és ismerem ezt a helyet?
Hát én laktam a fent említett átlagos parasztházba, öcsémmel és szüleimmel. Az egyik gondom az volt, hogy hozzánk egy gyerek sem jött játszani az udvarba, az előbb említett szomszédság miatt, a másik gondom már magán jellegű a "pottyantós" az udvar hátsó végében, közvetlenül a "gyilkos"telek mellett, amit a disznó ól takart. A dolgom végeztét igyekeztem, mindig fényes nappal megtenni, mert még gondolni sem mertem arra, hogy este valaha arra is menjek, (még lopva sem mertem arra felé nézni.)
Egyik este megtörtént a baj. Minden igyekezetem ellenére, rám jött, amitől féltem, a"has mars." Egyik lábamról a másikra ugrálva próbáltam jelezni, hogy nálam hamarosan "kaput," mikor apám észrevette, hogy a "vitustáncom" nem egészen szabályos és a maga határozottságával mondta, hogy egy hét éves nagykorú nem ugrál, hanem menjen ki szépen és foglalja el a "trónt." Én könyörgőn néztem, hogy valaki kísérjen ki,(öcsém már a dunyha alatt lapult) anyám segítő mozdulatát apám kézmozdulata állította meg, azzal az instrukcióval ellátva, hogy "mit gondoltok, majd mindig díszkíséretet fogunk adni egy ilyen nagy fiú mellé," azzal kinyitotta az ajtót, jelezvén, hogy számomra egyetlen egy út létezik, "budi."
Hát elindultam. A hascsikarás közepette, millió gondolat fordult meg a fejembe a halálomat illetően, de azt is tudtam, hogyha nadrágom "megtelik,"apám saját kezével fojt meg. Így inkább indultam a bizonytalanba, lesz, ami lesz alapon. A "budihoz" érve, dilemmába kerültem,(mert még ilyen helyzetben nem voltam) hogy nyitott ajtó vagy csukott ajtó mellett végezzem e nemes műveletet. A helyzetet az élet oldotta meg, ugyan is a "mars" nem engedett sokáig gondolkodni, gatya le és mint a huszár a lovára, úgy pattantam az előírt helyemre, így már megoldódott az ajtó kérdés, nyitva maradt.
Síri csönd vett körül, (még a nyögésemet is visszatartottam) a nyitott ajtón a hold fényében mintha ismeretlen tájon járnék, láttam a fák sötét ágait, hosszú árnyékot vetve a fűre. Agyamba a szomszéd telek rémítő állapota motoszkált, mikor egyszer csak a fejem felett, a "budi "tető rész alatt valami erős kaparás, majd mocorgás, (olyan, mint ha valaki ott lenne). Nekem sem kellett több, úgy ahogy voltam, letolt gatyával, teljes sebességgel, totyogó rohanással, rémült arckifejezéssel vágódtam be a konyha ajtón, ahol, csak annyit tudtam kinyögni, hogy ott...ott...a WC-nél,van valaki és rémülten néztem apámra. Először kételkedve nézett rám, (de biztos a látványtól és anyám biztatására) előbb kinézett, majd a közelben lévő fás sufni mellett lévő lapátnyelet kezébe véve, kissé előrehajolva, elindult.
Én a nagy izgalmamban, letolt gatyával távolról figyeltem a fejleményeket. Ebből a helyzetből anyám zökkentett ki, aki határozott mozdulatokkal rángatta vissza öltözékemet. Anyám lassan követni kezdte apámat és a nagy csendben emeltebb hangon megszólalt, "Feri, ez apám neve) Feri...ott..ott..a disznó ólnál, ott áll, vigyázz, mert ott van a közeledben" és mutat egy sötét alakzat felé. Apám egy kis tájékozódás után, egyszer csak káromkodások közepette suhint egyet a feltételezett alakra, amire egy kongó hangot hallató, (mintha a templom nagyharangja szólalt volna meg) fémes tárgy esik a földre. Mivel a "delikvens" nem mozdult, így apám is kíváncsian közelített a leesett tárgyhoz és nem sokára egy II. világháborús vas sisakkal a kezében tért vissza köreinkbe (ezt mi találtuk az nap az öcsémmel és egy karóra feltéve csúzliztuk.)
Na, nem kell mondanom, megpecsételődött sorsom. Apám kijelentette, hogy ettől a naptól leveszi kezét rólunk, mert, hogy "nem enged magából többet bohócot csinálni."
Ui; másnap kíváncsiságból megnéztem, hogy mi lehetett a zaj forrása és a WC padlás teréből két kis cica kíváncsian dugta ki a fejét.

3 megjegyzés:

  1. Ez irto aranyos story! De a cicak az igazan nagy meglepetes volt a vegen, Te Kis Betoji! :))))
    Mondom en, ha rossz napom van, jovok hozzad mosolyogni!:)))

    VálaszTörlés
  2. Kathy.
    Nem kell megvárnod a rossz napot, jöhetsz máskor is, (hátha nem is lesz utána rossz napod.)Nagyon tetszik a "jelződ.":)))

    VálaszTörlés
  3. Mond, hány ilyen írásod van még amin ilyen jót fogok nevetni:))könnyhullatós

    VálaszTörlés