Nosztalgia hullám.... avagy egy újszülöttnek minden régi új.

Egy kis "furikázás" az 1960-as években, (gyere velem.)

Január, mínusz 8 fok. Reggel 5 óra. 7 órára Budafok-Hároson kell lennem, mert egy ipari tanuló nem késhet el, ott volt a tanműhely. Az Operaháztól indulok (az öltözetem az akkori divat szerint a Bad Spencer filmekben látott nyápic verekedős figurák másolatai, a frizurával együtt.)

A "kis" földalattival kellene menni egy megállót a Bazilikáig, azért írom, hogy kellene, mert száz esetből csak kétszer sikerült, ugyanis a " machbox" nagyságú két sárga kocsiból álló szerelvény, a "katyusák" hangjának erősített változatával robog be, az ajtókra lapított utasokkal és mivel reggel senki sem akar Operába menni, (nem tudom miért) így még egy fél személy sem hajlandó kiesni a félig nyitott ajtón. Minden esetre a peronon lévő üveges kalitkában ül unott pofával a jegypénztáros, akinél a vonal jegyet 50 és az átszálló jegyet 70 fillérért meglehetett venni, (kötelező) azért, hogy ezzel a jeggyel a kézben lehessen nézni a tömött tovaszáguldó szerelvényeket, de azért, ha türelmes az ember, délelőtt 9 órakor már könnyedén fel libbenhet a fapados kocsikra. Ezért inkább gyalog "tűztem" le egy megállót. Útközben megcsodáltam az autószalon kirakatán keresztül a Volga (elöl a motorháztetőn a "Csongor és Tünde" mondából kiugró "csoda szarvast") valamint a Moszkvicsot, ahol egy kis táblán lévő tájékoztató ismertette a legújabb sorszámot, ami jelezte, hogy legjobb esetben 5 év múlva lehet menni a kocsiért, ha az előleg be van fizetve.A villamos megállóhoz közeledve a ködön keresztül a járda szigeten ember magasságú sötét egybe függő árnykép (egészen a járda sziget végéig) ezt még megtámadják a zöld lámpánál beinduló roham egységek (villamos még sehol) azért, hogy legalább a járda szigetre felférjenek. Na, nem kell azt hinni, hogy ezt a manővert csak férfiak végzik,áááá.... (egyenjogúság van) "fifti-fifti" alapon a nők is részt vesznek a "hadjáratban."

Egyszer csak a ködből a magasból egy kivilágított 49-es szám jelenik meg, majd a villamos oldalán fürtökben csüngő (mint amikor a méhek rajzanak ) szerelvény érkezik.

Most egy pillanatra követhetetlen állapot alakul ki és az előbb még a lépcsőn érkező személy, aki most szitkozódva köpköd a távozó jármű után, mert az "erősebb kutya b....ik" elv alapján, lemaradt erről a műveletről. Így megy ez addig, amíg 1 azaz egy lábhelyet (nem kettőt) sikerül a lépcsőn megszerezni (milyen jó, hogy nincsen rajtam nagykabát) és a jéghideg fém fogódzkodóba( ja ,a kesztyű is jól jönne) kapaszkodva egy középkorú hölgy társaságában (aki udvariasságból megkérdezte:"jól áll") próbáljuk bemutatni a legújabb cirkuszi mutatványt. Persze, most joggal megkérdezhetik, hogy a száguldó autók nem sodortak le? Nagyon furcsa képet vágtam volna, ha ezt a kérdést abban az időben teszik fel. Nem, hogy "száguldás, Porsche szerelem...száguldás..." nem volt, még autót is jóformán a fent említett szalonban lehetett mustrálni, nem beszélve, hogy a csúcsforgalom, csak a villamosra volt érvényes. Meg kell említenem, hogy én a "menő" járaton lógtam, (a stukán) amik csak a kiemelt övezetben közlekedtek, (a külföldiek gyönyörködtetésére) a külvárosi "tuják", inkább a 20-as évek nyitott peronú,rácsos ajtó (milyen f...án oda lehetett csípni a kezeket) fazonokra, különbség a régiekhez képest csak a szín volt, rikító sárga. A mi korosztályunk ezt a típust tartotta előnyben, mert erre bárhol, bármikor fel lehetett ugrani menet közben. Volt a villamosoknak a vezetőn kívül egy állandó lakója, a "KALAUZ." Ne tessenek őt lebecsülni. Ő volt a tömeg feletti Úr. Hangja mindenkit földre kényszerített, elég volt csak annyit mondania" addig nem indulunk, amíg az ajtók be nem csukódnak" és a villamos nyitott ajtókkal máris "száguldani" kezdett. Ennek a kalauznak kellett volna jegykezelést eszközölnie, de mivel a kocsi belsejében (jó meleg volt) kiemelt szerepet játszott, (megmozdulni sem tudott, csak a hangjával "operált") ő kérte meg valamelyik agilis utast, hogy , ecc,pecc..kimehetsz, kiszámolósdi után mikor nyomja meg az indításhoz a csengőt.A hetedik megállónál ( a helyzet addigra annyit változott, hogy a bal lábam zsibbadása miatt, át kellett programoznom magam a jobb lábra) a Kőr térhez érkeztem.Hát kérem, ez volt a nemzetközi csúcs találkozó színhelye. Itt futottak be a "stuka" és a roncsnak kinéző (persze csak külföldi szemmel) járgányok és itt az átszállás a világ minden tája felé ezen a helyen történt.Az én további utamat a HÉV-vel(már akkor is zöld volt) kellett folytatnom. A két "cég" a sárga és a zöld között örök "rivalizálás " folyt. ezt onnan lehetett tudni, hogy amikor a sárga beérkezett(még meg sem állt) a zöld már ugyan abban a tempóban indulni kezdett és amikor az ajtó kinyílt már csak a fordulóban láttuk eltűnni a HÉV utolsó kocsiját. A HÉV-nek is volt egy "szuperebb" változata,(amit most is ismerünk, ennyit azért fejlődtünk.) Aki azt hiszi, hogy most már az álom utazás következett, az jól hiszi, mivel csak az álmomban volt lehetőségem a lépcsőn túljutni, de ez a megpróbáltatás csak a "Kábel gyárig" tartott ( 6 megálló) mivel innen tovább az "elítéltek" azaz az inasok (szakmunkás tanulók) utaztak, akik a kiürült nagy hodályban a két oldalt hosszában elnyúló fapadon élvezhessék a beígért "szabadság" örömét. Ahogy közeledtünk Budafokhoz, a Duna 100%-os páratartalma csapódott a kocsiba, amire a kalauz olyan megjegyzést tett, hogy "nincs hideg, csak a pára változtatja meg hőérzetünket." Csak azt nem értettem, hogy akkor miért volt "halina" csizmában, ami az eszkimó csizmák rosszul utánzott változata.(Térdig érő valami lószőrféle anyagból, bőr szíjas csatokkal ellátva, állni lehet benne, menni nem.)

Mikor már csontra fagyva (fűtés még csak a"külföldi"tervező agyában motoszkált) recsegve,ropogva leszálltam (a többi sors társammal együtt) egész felüdülés volta kültelki mínusz 15 fokban 20 percet gyalogolni azért, hogy a műhelybe érve a "Mester" jó leb....on a két perces késésért, aminek a következménye, hogy a délutáni haza menetel helyett, egyedül takarítsam ki a 200 négyzetméteres műhelyt,(ha durcásnak néztem ki, akkor kétszer kellett ezt megtennem.)

A napokban a körúton két órás "dugóban" szívtam tüdőre a friss benzin füstöt, vágyakozva gondoltam a "régi" utazás szépségeire, ahol a friss levegőn szárnyalhattam a jövő felé,(amit éppen most érzékelek.)