Addig vagy fiatal, amíg nem veszed túl komolyan magad.
Vavyan Fable

2010. február 1., hétfő

"Nyugi"


Már két napja a nyugalom szobra vagyok. Történt ugyan is, hogy egy ideje a feleségem egy bulvár újságnál is érdekfeszítőbb újságokhoz jutott, bevásárló üzletek reklám tájékoztatója. Nekem gyanús volt, hogy egy ideje oszt, szoroz, gyököt "von, (minél kisebb számok elérésére). Gyanúm, beigazolódott. Apukám, (ritkán szólít így), úgy készülj, hogy két nap múlva elmegyünk bevásárolni," AKCIÓ" van. Hát lehet ellenállni ennek a varázsszónak (részemről lehetne, vannak élményeim), de a békesség kedvéért úgy döntöttem, hogy ha bármi is történik, nem leszek ideges és hogy biztos legyek a dolgomba, két napig dupla adagú nyugtatót vettem be. Így tuti, hogy biztos a siker. A nejem által várva várt napon, le is mentem a kocsit kiszabadítani a "hófogságból". Elő a hólapátot és az ajtó magasságáig feltöltött havat, amit az út közepéről, takarítás ürügyén, az út szélén álló autókra tolták, megpróbáltam eltüntetni. A baj csak az volt, hogy a közelben nem volt szabad hely, ahova a havat tehettem volna, így kénytelen voltam az autók között botorkálva kb. nyolc méter távolságra elhordani.- Nem számít, nyugtáztam magamban. Kb. két óra alatt már kész is voltam, de még hátra volt a kocsin lévő 20 cm-es hó. -Ez már gyerek játék, gondoltam és a magammal hozott seprűvel elkezdtem kotorni a havat, ami nem találva utat másfelé, csak az én félcipős lábamat kapta telibe.
Ez még jó párszor megismétlődött, de azt nem értem, hogy miért nem izgatott különösebben. Közben egy hasonló helyzetben lévő sorstárs, elkérte a hólapátot, amit fél óra múlva hiába kerestem, mindenestül eltűnt.-,Úgy is kijárt a nyele, nyugtáztam magamban, de miért van olyan melegem? Elkezdtem volna az ablaktörlőt tisztogatni, hát nem odafagyott. Határozott mozdulattal felemeltem,...de mi ez? A törlőgumi rész ott díszelgett egymagába a szélvédőn, levált. A másikhoz már hozzá sem nyúltam. Irány haza. Nejem csodálkozva nézte, hogy miért cserélek zoknit, de nem kérdezett semmit, mikor meglátta a térdig vizes nadrágomat-Gyerünk, nem érünk rá, mondtam és végre elindultunk. Útközben azt kérdezte,-miért erre megyünk? Mert mindig erre szoktunk menni bevásárolni, mondtam. -Ja nem mondtam, szólt , hogy megnyílt egy másik üzlet, oda megyünk. Na majd én megmondom, hogy merre menj! Ettől féltem. Na, mindegy, azért valahogy odaértünk. A parkoló fele még tele volt hókupacokkal, sikerült a leghátsó, leglehetetlenebb helyen megállni. A csarnokba érve, jó meleg volt, csak az volt a baj, hogy mi rétegesen öltözködünk és mire a réteget lefejtenénk magunkról, addigra bezárnak. Nem csináltunk belőle különösebb ügyet, az ingyen szaunát elkönyveltük. A kiskocsit tolva, (ami erősen balra húzott és időközönként az egyik kereke nem ért a talajhoz és úgy forgott mint egy búgócsiga) kissé bizonytalanul vetettük be magunkat az ismeretlenbe. Megbeszéltük, hogy először az üvegeket váltjuk vissza,...de hol van az üveg vissza váltó. Az ötödik kör után, megkérdeztük a pénztárost, aki mondta, hogy a külső csarnokrészben van és ha ott leadtuk, menjünk a vevőszolgálathoz, ott fizetik ki.- Oké, minden tiszta-mondtam, de gyerünk. Alig mentünk húsz lépést, nejem előveszi pénztárcáját és valamit keres benne. Lenéz a lába elé, körbe forogva vizsgálja a kövezetet. Mi van, kérdezem egy kissé ingerülten, mert mintha a fülem mögött elkezdett volna zsibbadni a tarkóm. Kisvártatva megszólal,- azt hiszem, hogy otthon felejtettem a listát, amire felírtam, hogy mit kell venni.-Ne izgasd magad,-mondtam, és azzal előkaptam a szatyorból a fél év alatt össze gyűjtött prospektusokat. Mit volt mit tenni, elkezdtük böngészni. Lassan azt vettük észre, hogy egy kisebb csoport kezd körénk gyűlni, azt hitték , hogy prospektust osztogatunk. Kitörtünk a gyűrűből és meg se álltunk a péksüteményesig, ahol mindjárt sikerült a legszűkebb helyen megállni és a bevásárlókocsi a második világháború tank összecsapásait szimulálta a többi bevásárló kocsival. Egy idő után megérkezik nejem és közli, hogy baj van, nincs nylon zacskó.-Nylon zacskó?- kérdezem, itt péksüteményt árulnak, de már meg se várta a mondani valómat, mert egy hölgy kezében meglátott egy zacskót és rövid konzultálás után megoldódott a kérdés, (hogy hogyan,máig sem tudom.) Már vége felé jártunk a beszerzésnek, csak a zabpelyhes golyókat kellene megtalálni. Igaz, hogy még ez idáig ilyet még nem vettünk, sőt, csak fényképen láttunk, de akcióóós! Hát nem mondom, ennek az árú keresésénél már az egész tarkóm kezdett bizseregni, (merülőben a nyugtató hatása). Végül egy eldugott helyen a polc aljában,(ott ahol az árak a földön járnak) közel félórai keresés után meg lett, már csak számomra kellett megkeresni borotvát, ( én már szívesen le is mondtam volna, inkább szakállt növesztek, csak kezdjünk innen kimenni) , de az asszony szerintem megijedt az elképzelt ábrázatomtól és addig tűnt fel itt és ott, mígnem két csomag borotvát hozott, (nagyon megijedhetett, hogy komolyan gondolom amit mondtam). Amikor már meguntuk a macska,egér játékot (hol megtaláltam a nejem, hol nem), úgy döntöttünk befejezzük a további megpróbáltatást. A pénztárnál haditervet készítettünk, hogy melyiket támadjuk le. Az egyiknél, már csak egy vevő volt, igaz, hogy sok cucc volt a szalagon, de a valószínűszámítás szerint hamarosan ránk kerül a sor. A pénztáros mint a gép tologatja az előttünk lévő vevő árúját,- 34500 Ft -mondja. Bankkártya elő, kód, lehúzás egyszer, kétszer,...nem fogadja el,... próbálja mégegyszer, a helyzet ugyan az és még legalább 15-ször ugyan az. Közben előkerül a kódos nő barátnője és elkezdődik a konzultáció. 10 percig telefonálgattak, (nyugalom,nyugalom,csak miért kezd fájni a fejem? ) Úgy döntöttünk, hogy vissza pakoljuk az árut a kocsiba és stratégia nélkül beállunk a mellettünk lévő pénztárhoz kb. a hatodik vevő mögé. A mi árunkkal különösebb baj nem volt, hacsak az nem, hogy a fonott kalácsnak nem találják a kódját (mindenféle jegyzetek átnézése után se), a harmadik pénztáros végül kiabálva közölte: 27 36 45 és még hét nulla. (nem mondom, ez aztán inkognitó). Irány az üveg visszaváltó, de mintha a zsibbadás a lábamba is kezdene beleállni. Az üveg visszaváltó szuper, AUTOMATA. Csak bele kell dobni az üveget és máris blokkolja. Na végre, a technika az technika . Csoportosítjuk az üvegeket, nehogy megzavarjuk a gép memóriáját és az egyforma címkéjűt egymás után tesszük a gépbe, de ... mi van? A harmadik üveget nem fogadja el. Egyeztetünk, még van kettő ugyan olyan, bedobjuk azokat is, de ezt sem fogadja el, sőt mintha bele jött volna, az egri bikavér is válogatásra kerül, egy elfogadva, kettő vissza. Nejem még nem adta fel, vagy tízszer próbálkozott és dühösen letépve a blokkot sietve ment a vevőszolgálat felé, ahol egyenlőre a pultot nem lehetett megközelíteni. Most már mindegy,a gyógyszernek már elment a hatása, így csak azt hajtogattam magamba,
NYUGI!

Azért valahogy kikerültünk a levegőre , ( a szauna első osztályú volt). Megpróbáltunk a "háromkerekű" bevásárló kocsival eljutni az autóig. Hát megmondom őszintén, az országos "kék túra" sem piskóta, de a "tíz próba", (volt az tizenöt is) amit sikeresen végig csináltunk, megér egy misét. Eredményeképpen, már az ötödik akadálynál (fél méteres hóbucka), átjutásánál, kiújult a lumbágóm és innentől kezdve, már nem emlékszem semmire. A kocsiban(nejem azt mondta, hogy egyedül ültem be), erős köd vett körül, ami az ablakok párásodásának volt köszönhető. Semmi gond nem lenne, ha megtudnék mozdulni, így a nejemnek jutott az megtisztelő feladat, hogy a vastag téli kabátjába akrobatikai műveleteket végezzen, csak pont én előttem maradt párás, mivel tőlem nem fért oda, ( énnekem meg a kiszállás lett volna az utolsó utam), így minden hová kiláttam, csak magam elé nem. Nagy nehezen elmaszatoltam a párát és következett a "Dakar rally" téli változatban (ilyen még úgysem volt). Azt hogy ezt megúszta mindenki épp bőrrel, az kész csoda, ( ezt látta volna Palik).



Hazaérve ( a lumbágót is vittem magammal), következett a Himalája megmászása (kivételesen jó volt a lift, van isten). A kapuig sem volt könnyű eljutni, mivel a délelőtt oda hordott hó hegyet (amit én csináltam), csak nagy kerülővel ,szűk "hágókon" átjutva tudtuk elérni. A hősies küzdelem után,"megtépve, de törve nem" rogytam le a fotelbe, igyekezve nem emlékezni a múltra. De jó itthon, most már tényleg nyugi és jólesően nyújtóztam el. Nyugalmamat a telefon csengése zavarta meg. Nejem vette fel, kétségbeesetten figyeltem minden szavát, vajon kell e a fotelból katapultálnom.- Jó rendben...jó...hány órára....jó..majd meglátom, hogy melyikünk...apádnak kicsit fáj a dereka, de majd megoldjuk , hangzott el a telefonbeszélgetés egyik fele.Mi vaaan?-kérdeztem, reménykedve, hogy személyem kikerül a látókörből. Semmi..semmi. A gyerekek (ez a fiam és a menyem) délután nem érnek rá, Vivike (ő a nagyobbik unokám,ötödikes) ide jön, át kell venni vele a leckét, Atikáért (ő másodikos), fél négykor el kell menni az iskolába, este meg el kéne vinni fél hatra edzésre, nyolcra már haza is lehet érni. Melyiket vállalod?.....de tudod ma mennyi dolgom van, mosni akarok, a kaja sincs kész, főleg, hogy jönnek a gyerekek. Ebben a számomra drámai helyzetben, eszembe jutottak a hősök, akik testi épségüket nem sajnálva indultak a harcba, (ehhez képest az én lumbágóm említésre sem méltó). Nincs semmi gond, csináld amit beterveztél, a többit majd én megoldom-volt részemről a válasz és újra felszívtam magam a délutáni műszakra. Hát a délutáni tanulás, igaz hogy fizikailag nem zsibbasztott le, de idegileg ugyan csak erősen igénybe vett, mivel a kisasszony esze a meglátásom szerint János vitéz helyett ( aminek az elemzését már negyedszer élem át, két gyermekem, most az unoka és 55 évvel ezelőtt még én is, de még hátra van a kisebbik unoka, elmondhatom eléggé kijártam ezt az iskolát) az esze valamilyen fiú körül járt, úgy hogy kénytelen voltam az elképzelt fiút Jancsival behelyettesíteni, hogy mégis a témánál maradjunk.Valószínű a Jancsi név nem nyerte meg tetszését, mert a verselemzés vegyes személyekkel lett befejezve. Nem volt könnyebb a többi tantárgy felé sem orientálnom, mivel a sajt papírokra firkantott apró szívecskék, arra akartak utalni, hogy papa, ma nehéz dolgod lesz, vegyük minél rövidebbre a dolgokat . A "tanulás"után úgy tűnt el az asztal mellől mint a kámfor és pár másodperc végeztével a másik szobából géppuska szerű ropogással beindult a számítógép billentyűzete és ahogy diszkréten oda- oda pislantottam a barátnők lelkizése elöntötte a képernyőt. Na de térjünk vissza az életbe, ami azzal folytatódott, hogy haza hoztam a kicsit (na nem rohantam, így is jóval előbb indultam el). Itthon vacsora, indulás edzésre, ahol a szülőknek a váróban az első osztályosok kiszuperált székeibe a középkor összes kínzó érzését fel lehet idézni, főleg hogyha a nadrág dereka a kihízás stádiumában van + lumbágó. Hazaérve, közöltem, hogy most már(azt hiszem ideje volt), az atyaúr istennek (nyugi) sem állok rendelkezésére. Nejem megértően mondta,-jól van apukám, pihenjél.Pihenésképpen oda ültem a számító gép elé, amit nemrég kaptam, (hadd fejlődjön az öreg, igaz, hogy mérnök ,de a kormány program,... hogy nem lehet egy lábon megállni,... mindenkinek tovább kell képezni magát, hát ebbe a programba vontak bele a gyermekeim). Egyenlőre még nem tartok a szoftver fejlesztésnél, mivel a @ jelet is nagy nehézségek árán tudtam elővarázsolni, de a játékok területén irtó jó kiismerem magam, (ha jól emlékszem ezt a területet nem érinti a kormányprogram). Meg említették a blog írást is,amibe mint fejlődni akaró nyugdíjas bele mentem. Hát így történt meg , hogy a bevásárlás napján este kikapcsolódás-képpen, különböző blogokat olvasgattam és egyre, másra találtam nagyon jó írásokat. Elkapott a hév, hogy ezekre jó volna az én véleményemet is leírni. Bele is vetettem magam,úgy hogy egyik blog olvasás a másik után. Már vagy tíz blogot átnéztem, (a zsibbadás elmúlt) mire elhatároztam, hogy reagálok a témákra és annak"rendje-módja"szerint elküldtem. Meg kell jegyeznem, hogy a szomszéd szobából,(nem tudom milyen filmet nézett a nejem) a tv-ből olyan éktelen veszekedős lárma hallatszott be ,(még lehalkítva is) hogy a leírt két soromba annyi hiba volt, hogy amikor vissza olvastam, fogalmam sem volt, hogy mit írtam, nem is beszélve arról amikor, rákattintottam a hiba javítóra, az egész lapom sárga lett. Jóleső érzéssel feküdtem le (óvatosan,a lumbágó még élt) és kezdtem újra átgondolni a napot, mikor egyszer csak valami nem hagyott nyugodni. Bekapcsoltam a számítógépet és újra megnéztem, hogy mit írtam a megjegyzés rovatba. Még egyszer vissza olvasom......úristen, ilyen nincs, ...össze kevertem a két blog írásának véleményét egy írásba, így az illető akinek írtam, ugyan csak furcsán fogja értékelni a számára küldött (így zagyva) szöveget. Idegességemben akkorát káromkodtam, hogy elnyomtam a tv.ricsajt, amire a nejem benézett. Mi van?-kérdezte,mit ordítasz? I N J E K C I Ó T kéreeeek-,mondtam,mára ez már bőven elég. Ez az éjszakám a színházi világ légkörében telt el,"lenni vagy nem lenni", és hogy a dráma folytatódjon, másnap a húgom jelzi, hogy az egyik blogra adott megjegyzésem (ez nem a fent jelzett) nem arra a címre küldtem, ahova fogalmaztam, hanem teljesen máshova(igaz hogy a cím között volt hasonlóság).

Most már csak azt szeretném tudni,hogy hol a francba fáztam úgy meg!



Megjegyzés: ezt a kis történetet nem én írtam,hanem az ÉLET.

3 megjegyzés:

  1. Minek az a sok vásárlás. Én elhatároztam, hogy most a mélyhütő diktálja a menűt. Így aztán harcsa pörkölt lett a mai ebéd, nokedlival.

    VálaszTörlés
  2. Hát én is ezt mondom!Meg is fogadom a tanácsodat,elő a csukát a "mélyből"(saját kezüleg fogtam) és azt hiszem ma jól "bezabálok",(lehet,hogy nátha ellen is használ,de ha nem,akkor nem sikerült a "kisérlet").A harcsa pörkölttel vigyázzatok: 1.nagyon eteti magát
    2.nagyon itatja magát
    összegezve:könnyen padlót(nem halat)lehet fogni.

    VálaszTörlés
  3. Én még életemben nem röhögtem ennyit egy íráson :) Bocs, meg a lumbágód, de hull a könnyem a nevetéstől:))))

    VálaszTörlés