Sanyi bácsi

Ez a történet nem tartalmaz semmi különöset,csak az ember viszonyát a környezetéhez.

20 évvel ezelőtt téli horgászatra mentünk a fiammal a "tanyánkhoz" a kis-Dunára. A víz be volt fagyva, úgy hogy csak léken keresztül tudtunk horgászni. Amerre a szem ellátott, csak a fehér hófödte táj, ember sehol. Reggel kilenc órakor egy 50 év körüli férfi érkezik a partra, egy nagy hátizsákkal. Leteszi, matat benne, majd valami kis csomag félét vesz elő és elindul a bokor irányába, ahol egy szürke cica gubbasztott. Letette elé a csomagot ,félhangosan beszélt hozzá és aztán megelégedetten elindult a part szélén álló egyetlen csónak felé. A csónakból egy hosszú csáklyát vett elő és belépve a csónak elejére, a csáklyát maga előtt beakasztva a jégbe felhúzta a csónakot, majd erős határozott billegtetéssel összeroppantotta az alatta lévő jeget.Ez így ment három órán keresztül, megállás nélkül, aztán kikötött és eltűnt szemünk elöl.

20 év múlva nyáron kint horgászok a parton, reggel kilenc óra, a szembe lévő parton megjelenik a hátizsákos férfi, lassan, komótosan leteszi a válláról a hátizsákot, kicsit kifújja magát, majd elő kerül a kis csomag és a bokorhoz megy,ahol egy fehér-fekete cica várja.Megeteti, majd kissé nehézkesen beül a csónakba, majd a már ismert irányba elevez.

A véletlen úgy hozta, hogy az elkóborolt cicáját kereste (lásd. a Bözsike c.írásom). Ismerősnek tűnt, de nem voltam benne egész biztos, hogy ő e a hátizsákos férfi. Rákérdeztem, de ő volt.

Megtudtam, hogy 76 éves és 30 éve jár le a szigetre. Épített egy zsuppfedeles házikót.

Minden másnap Pestre utazik hévvel (50 km.) mert van 14 befogadott cicája (akiket kidobtak a szigetre) azoknak hoz ennivalót. Egyedül él. Egy nagy gondja van,tavaly nyáron elesett és a jobb vállába elszakadt az izom, amit már nem lehetett rendbe hozni, úgy hogy azt a kezét alig bírja használni.

Nagyon összebarátkoztunk. Amikor megérkezik csillogó szemekkel meséli, hogy az úton mikor jön a kis erdő mellett (természetesen 9 órakor), hogy várják a cicák, néha egy-egy kis kutya, természetesen megkapják a "betevőt". Második hullámban jön a vízi madarak etetése,vadkacsák, szárcsák, hattyúk. Egyszer kölcsön kértem a csónakját, hát ahogy a vízimadarak meglátták a csónakot, olyan kíséretben lett részem, amit még a király is megirigyelt volna.

A kertje madár etetőkkel van tele, nyáron állandóan tevékenykedik (soha nem láttam pihenni).

Most, ahogy télen nem vagyok lent, sokszor megjelenik előttem alakja(még a 20 évvel ezelőtti is) és a legnagyobb tiszteletet érzek iránta.

Felszoktam hívni telefonon aggódva érdeklődöm mi újság, mennyire van befagyva, a cicák hogy bírják a hideget, hogy tud átmenni a rossz kezével.stb. Ő világ legtermészetesebb hangján megnyugtatóan közli , hogy igaz, hogy a 20 kilós hátizsák (ez az amit 20 éve megismertem) már "elég" nehéz, de ne aggódjak, mert mindenki el van látva és nincs semmi gond.

Vegyes érzelmekkel teszem le a telefont (tudom milyen áldozat vállalással végzi a minden napok kihívásait) és nehéz szavakban kifejezni, hogy mennyire örülök ,hogy Ő a barátom.