Utazás a jövőbe.(Nem Verne regény.)

A dolog úgy hozta, hogy egy napon Pestről kellett utaznom 50 km-t, busz, villamos és Hév igénybe vételével. Mi van ebben? Semmi különös, főleg annak, aki már átélt egy ilyen utazást.


Tulajdonképpen, azért írom le mind ezt, hogy a közlekedési fejlődést észre lehessen venni, (ha netán valaki nem vette volna észre.)

Kezdeném azzal, hogy nyár közepe volt, döglesztő meleg. Többen azt javasolták, ( az ős utas barátaim) hogyha nem akarok tömegben utazni, akkor délben induljak, ugyanis, a magyar ember ilyenkor nem hagyja ki az evést.

Így is tettem.. Az árnyék nélküli buszmegállóban, tényleg csak egyedül álltam….de meddig? Hát úgy kb.22 és fél percig vártam, csak úgy szívtam magamba az UV sugárzást, (ilyenkor a legerősebb, közölte a média) és az agylágyulás vagy a napszúrás állapot között lehetett választani, de ezt megelőzte a busz beérkezése.

Milyen modern, állapítottam meg. Hatalmas zöld szám jelzi, hogy hányas és merről, hova. Hiába, ez már XXI.. század.. A lépcső egy szintbe a járdával, szinte invitálja az utast a beszállásra. Ez igen, ez csúcs. Már el is felejtettem a nap által okozott ájulási állapotot, büszkén szálltam fel és valóban…, nem voltak sokan.Egy pár nyugdíjas bóbiskolt az üléseken. Az indulás azért egy „picit” megijesztett, (de lehet, hogy én vagyok túl érzékeny) mivel olyan hangosan bőgött fel a motor, hogy a traktor hangja egy lágy, kellemes muzsika ehhez képest, de a következő pillanatban a padló alól, (szerintem valamelyik terror szervezet műve) olyan erős, félig égett gázolaj bűze csapta meg az orromat, olyan mértékben, hogy az üres gyomrom máris telítődött, de a fejem körül, (mintha körhintán lennék) szédült állapot kezdett uralkodni, (lehet hogy a csúcs technika szédített el.) Ekkor jöttem rá, hogy a „bóbiskolás” tulajdonképpen egy ájult állapot. Kár, hogy így kellett a keveréket beszívni, (jól meg szívattak) mert különben élvezhettem volna a gyönyörű futó betűkkel kiírt tájékoztatót, ami azt jelezte, hogy merre járunk, ( a CO tartalom nem volt kiírva.)

A végállomáshoz érve hófehér arccal (pedig nap barnítottan szálltam fel) és ingázó gyomorral szálltam át a villamosra.

Micsoda különbség? Van hely, kényelem, ez már felüdülés, (ráadásul árnyékban álltunk.) Előttem egy fiatal lány ült, fején fül hallgató, Hol van már az, amikor a táska rádió bömbölt a peronon, (hiába, megint a technika) de azért már indulhatnánk. Lassan (egy kicsit nagyon lassan) kezd megtelni a járgány. Egy öt tagú „ifi csapat” hangos trágárkodó megjegyzései közepette, (nem kíméltek senkit), elindultunk és az összes nyitott ablakok haj lobogtató huzat közepette a „dizsis csaj” rázendített artikuláltan hangon a „ooooh,béby….ooo,béby….áááá béby” dalnak nem nevezhető indián üdvözlésre, amit a huzat a fülembe (mint valami erősítő) egy az egybe közvetített, élőben. Ezt a „koncertet” egy mikrofon hang törte meg,(mégis, hogy meri) amibe közölték, hogy út felújítás miatt, innentől már busszal lehet tovább jutni.


A busz megállót könnyű volt megtalálni, mivel egyedül ott volt a legnagyobb tömeg (ideiglenes megálló, ne hogy már ide kérjünk nap ellen árnyékolót, de az UV még mindig a csúcson.) A harmadik buszra (kb. fél óra várakozás) felszállva, itt már a „hering” állapot uralkodott, de legalább nem volt zenei hang effektus.A HÉV-hez közeledve egy utcai árusnál vettem emelt áron, egy üdítőnek nevezett löttyöt,(akciósnak volt kiírva) amitől az amúgy is igénybe vett gyomrom segített szédült állapotba hozni. A HÉV végállomásához érve, az előjelzőn látom, hogy egy óra múlva repülhetek célom felé, de előbb a peron elején álló öt karszalagos kordonon kell keresztül jutnom,akik, mint valami kommandós egység, gyanúsan figyeltek mindenkire, (mosoly központilag megtiltva.) Szerintem még a legbecsületesebb ember is, itt már megbánta, hogy megszületett. Itt már egy lepedőnyi árnyékoló volt, ahol egy nyugdíjas a szétnyitható horgász székén ülve várta a "megváltót," azaz a HÉV-et. A peron mellett dübörögve száguldottak a kamionok, teherautók, gépkocsik, illetve ha piros lámpát kaptak, akkor volt lehetőségünk válogatni, hogy melyiknek a füstjét óhajtjuk előnybe részesíteni.


Azért azt meg kell állapítanom, hogy ehhez hasonló HÉV típuson, ezen a vonalon már 1960-ban utaztam. Tulajdonképpen innen már sima utazásnak tűnt a dolog, (igaz, hogy amikor felgyorsult, oldal irányba olyan kilengést végzett, hogy a másik oldalt jóízűen lakmározó gyerek kezéből a lángos, az én ölembe kötött ki.) Egy idő után furcsa műveletnek tanúja lehettem. Ugyanis, az egyik megállóban az utasok elhagyták a szerelvényeket, (én egyedül bámészkodtam kifelé.) Egy idő után, miután láttam, hogy mindenki eltűnt, kíváncsian szálltam le és tőlem nem messze, egy ember csoport igyekezett felborítani egy sárga buszt. Itt már nekem bűzlött valami. A kérdésemre, hogy „mi itt a helyzet,” azt a választ kaptam, hogy vágány csere miatt busszal lehet tovább menni, de megnyugtattak, hogy a jegyek érvényesek,(már ha felférek.) Jelentem, sikerült, mármint fel férnem és a csomagok és bevásárló szatyrok társaságában, valamint szauna hatás közepette, már robogtunk is. Utazás közben, a melegtől fél ájultan azon töprengtem, hogy ezt az írást, ha az unokám ötven év múlva elő veszi, lehet, hogy nyugodtan leközölheti, mert arra az időre is aktuális lesz.