Addig vagy fiatal, amíg nem veszed túl komolyan magad.
Vavyan Fable

2010. május 21., péntek

Piaci "idill."

A meteorológia szerint az elkövetkező napokban erősen felhős, viharos i várható. Ez nálunk is beigazolódott, mivel a nejem”halkan” megjegyezte, hogy szerdán vagy szombaton kimegyünk a piacra. Nem volna ebben semmi különös, csak a helyzetet egy kicsit bonyolítja, hogy ahonnan mi indulunk,(sziget) csak csónakkal lehet átjutni a túlsó partra. Onnan kocsival a községi kirakodó vásárra emlékeztető piacra, (egyik felén zöldségfélék, gyümölcsök , palánták, csirkék, másik felén kínai ipar cikk és ruha neműt árusítanak.)


Mivel a nejem részéről az elhatározás végleges, (biztos rendkívül fontos dolgot akar vásárolni) így felkészítettem magam a várható esemény sorozatra. A szerdai napot nem találtuk megfelelőnek, mert éppen hogy csak ki,ki sütött a nap, de a szombati nap nem tűrhetett halasztást , igaz, hogy szemerkélt az eső.

Az első „letaglózás” akkor ért, mikor nejem közölte, hogy jön még velünk Juli néni, a szomszéd asszony is.(74 éves.)

Ettől a perctől kezdve a gondolatnak nevezett „fogalom” nálam lenullázodott, ugyan is ezt a Juli nénit csak az tudja elviselni, aki még nem találkozott vele. Úgy mondja egy folytában gondolkodás nélkül az összefüggéstelen dolgokat, hogy egy egész nyomozó hatóságnak is évek kellenének a szálak kibogozásához. Hát ilyen előzetes felállással indultunk el.

A csónakba beszállás Juli néni részéről,(a város ligeti hullám vasúton utazók sikoltozása ehhez képest, halk döngicsélés) az állandó egyensúly vesztés miatt, a vízbe esés közelgő látszatát keltette, de egy erősebb hullám lökés, sikeresen az ülésre terítette.

Az úton a kocsiban a szóáradat oly mértékben tett értéktelenné, hogy csak a negyven éves vezetői rutinom mentett meg bennünket a tragédiától.

Sikerült egy kisebb bevásárló központ parkolójában helyet találni, (ennek még szerepe lesz.) Három fonott bevásárló kosárral és egy műanyag vödörrel a kezemben tizenöt perces „séta” után elérkeztünk a piac bejáratához. A bejutás egy kissé nehézkesnek bizonyult, mivel két anyuka gyermek kocsival keresztbe állva nagyon komoly beszélgetésbe voltak elmélyülve, (láttad Pötyi haját…szédületes…szerintem paróka és Tini…, hogy meghízott…,Satya megint Klárival jár stb,stb, stb.) egy méteres sávot hagyva, ami az én számomra szűknek bizonyult. Mivel nem tudtam bejutni, tüntetőleg letettem a kocsik elé a kosarakat, aminek az lett a következménye, hogy az arra járók azonnal érdeklődni kezdtek, hogy mennyiért árulom, (a vödör senkit nem érdekelt.) A két kismamát zavarhatta ez a helyzet, mert hamar kitárult előttem a „szezám” kapuja és loholva siettem megkeresni a sokaságban eltűnt nejem és „társát.” Nem tudom, hogy mennyire lehettem a figyelmük központjába, de észre sem vették, hogy egy jó ideje nem voltam velük, (talán nekem is jobb lett volna.) Juli néni minden egyes standnál megállt, részletes információ miatt, nejem meg hátra nézés nélkül ment előre, az általa elképzelt árú felé, én meg kettejük közt vacillálva álltam (üres kosaraimmal) mígnem eltűntet a szemem elől. Az ácsorgásomat egy zöldség árus hangja zavarta meg, aki megkért, hogy lehetőleg ne az ő standja előtt áruljam a kosaraimat. Elhúztam onnan min a „vadliba,” mert mintha a vérnyomásom kezdte volna elérni a felső határ értéket. Odébb álltam (már amennyire lehetett) és nyakamat nyújtogatva ott „totyorogtam” mint egy tojó galamb, amikor egy tenyeres,talpas amazon állt elém és azt mondta, hogy menjek utána, majd ő megmutatja hova lehet állni. A sokaságban úgy tört utat mint egy tank (magamban nem győztem csodálni jó indulatát) és két zöldséges kofa közötti két négyzet méteres üres területen megállva kérdezte, hogy „itt jó lesz?” Megköszönve jeleztem, hogy „igen” és ágaskodva sas szemmel figyeltem az arra jövőket,(hogy az enyémek miért nem vettek fel fény visszaverő mellényt?) amikor az amazon egy cetlivel a kezében közli, hogy 400 forint. Mindjárt leesett a „tantusz”, ő is engem árusnak néz.. Közlöm, hogy vevő vagyok, ebbe visszük a haza a vásárolt cuccot és máris kezdtem besodródni a tömeg közé. Az amazon (piac felügyelő) még utánam szólt, hogy „úgyis figyelve lesz, maga szélhámos,”és attól a perctől kezdve magamon éreztem a műholdon keresztül tájékozódott KGB-s tanfolyamot végzett tenyeres, talpas tekintetét. Lelkes előre törésem siker koronázta, megtaláltam nejemet. Nem sokáig örülhettem, mert Juli néni is megérkezett. A „dekkolást” egy palántákat áruló vidéki néni előtt tettük meg, ahol négy paprika palánta helyett tízet vettünk, mert úgy volt csomagolva, a paradicsom palánta magassága fél méteres (állítólag olyannak kell lenni) ami a kosárba rakva imbolyogva akart kiszállni, valamint az olyan palánták, amiért nem is jöttünk,(petrezselyem, padlizsán, stb) a kosárba kerültek, mivel a „néni”olcsón adta. Idő közben a felhők egyre jobban tornyosultak, de rajtam kívül szerintem ezzel a kérdéssel senki nem foglalkozott. Tovább menve, újabb érdeklődőket kaptam, akik izgatottan kérdezték, hogy hol lehet ilyen magas szárú paradicsom palántát kapni. Hát lehet, hogy nem egész pontos leírást adtam, mert azt mondtam, hogy a piac közepe felé, (lehet, hogy még most is azt keresik.) Mivel közben a krumpli is szép volt, mindjárt két kilót, aztán még ez, még az, szóval sikerült dugig megpakolni a kosarakat. A vásárlás „sztereóba” folytatódott, mert amit mi vettünk, azt természetesen Juli néni is.

Mikor már „itt” végeztünk, bejelentés következett, hogy a kínai részre is bemegyünk, mert egy pár dolgot itt is akarnak vásárolni. Meg is álltunk egy műanyag asztal terítőt árusító előtt, ahol a nejem megkérdezte, hogy melyik tetszik a kerti asztalra. Rámutattam az egyikre, mire ő kérdőn nézett rám,”ezt?” Bólintottam.”Ez nem szép” és rámutatott egy kifejezetten ronda mintásra, (csak azt nem tudom, hogy akkor miért kérdezte meg?) Lényeg, hogy Juli néni megvette a ronda mintásat, mi meg megegyeztünk egy semleges „harmadik” színben. Jött még egy pár helyen szandál próba, én meg a palántáimmal virítottam a fehérnemű árusok között, (hogy miért nem erre a részre jöttünk először?) Mind erre még elém került egy nap barnított egyén, az orrom előtt hadonászva egy láncfűrésszel (majdnem levitte) és olyan vehemensen akarta rám „tukmálni,” hogy csak akkor hagyta abba ,amikor megkérdeztem, hogy „hány darab van ilyen eladó?” Mindjárt rávágta, hogy „ez az egy.” –„Kár,”mondtam”mert nekem öt darab kellene, de azonnal,.” Erre egyből felszívódott.

Ezek után már zökkenő mentesen, (de mintha a derekamba nyílhalást éreznék) jutottunk el a kocsihoz. Már éppen készültem beszállni, mikor nejem olyan mondattal lepett meg, amire ha akartam, ha nem, muszáj volt reagálni. „Be kell még ugrani ide a bevásárló üzletbe, mert borotva habot kell venni neked.” Ez mind rendbe is lenne, de minek ehhez a bevásárló kocsi? A bejáratnál egy tábla figyelmeztetett, hogy a parkolóba csak egy óra hosszat lehet tartózkodni,(fényképezik) egy óra után 500 Ft, két óra után 2500 Ft.a díj. Közöltem, hogy jó lesz egy kicsit mocorogni, mivel azt az összeget amit alkudozással nyertünk a piacon, pillanatok alatt veszteségessé alakítjuk.

Azt nem kell mondanom, hogy a bevásárló kocsiban az áruk között az én borotva habom úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna. A feszültség akkor kezdett fokozódni bennem, mikor nejem valami szerencse sorsjegy szerű papírt kapott a pénztárnál és azt most kitöltve kell vissza adni. Morogva toporzékoltam mellette, Ő pedig a legnagyobb lelki nyugalommal közölte, „ne duzzogj, mindjárt átmegyünk a a cukrászdába és a krémesek közt válogathatsz.”

Na, ez hír annyira megnyugtatott, hogy már azt sem bántam, hogy ha a parkolóból elszállítják az autót.

„Cukiból” kijőve szakadó eső fogadott, de mielőtt elindultunk volna, még a „maszek” sütödéshez kellett elugrani kalácsért és „jééé, itt egy lottózó, akkor mindjárt kitöltünk pár szelvényt.” Ez az időhúzás épp annyira volt elég, hogy mire a kocsihoz értünk „totál” eláztunk.

Haza felé Juli néni vagy ötszázszor elmondta, hogy „hát, mennyire esik,” (mintha én ezt nem látnám) és várta a reakciót , hogy mind ehhez mit szólunk.

A zuhogó esőben a csónakban öt kosár és egy vödör tele palántákkal valamint két nagy szatyor dugig aprólékkal, ami biztosította, hogy a férőhely igencsak szűkében lesz, nem beszélve arról ,hogy feltámadt a viharos szél.

A „Kis csónakom a Dunáááán” régi slágert dúdolva engedtem rá a csónakot az arra jövő legnagyobb hullámra, amit Juli néni rövid megjegyzése követett, „Jézusom, én nem tudok úszni.” A hullámok a széllel, az esővel úgy repítettek a túloldal felé, mint mikor az üstökös száguld a föld felé és „lőn” csoda, Juli néni nem beszél.

Nem azt mondom, hogy gyerekjáték volt a kikötés, de mivel húsz éve ezt a verziót többször átéltem, így már nem okozott különösebb gondot a partra szállás.

Juli néni a parton többször dobbantott a lábával, hogy megbizonyosodjon arról, hogy szilárd talajon áll és máris beindította a „karattyoló gépet.”

Másnap délelőtti palánta ültetés ceremóniájával, tulajdonképpen vége is lenne a történetnek, ha délután iszonyatos vihar mindent a föld felszínével egyenlővé nem tesz. Nem kell mondanom nejem részéről a „sokk” hatást, úgy hogy elővettem a kosarakat,(a vödröt is) ezzel jelezve, gond egy szál se, most már nyugodtan mehetünk szerdán a piacra, nem lesz Juli néni és a „cukiba” a vigasz díjas krémesre újra igényt tarthatok.

6 megjegyzés:

  1. Jót mulattam a történeteden! Szép napom lesz tőle!

    VálaszTörlés
  2. Sajnos a vihar a mi palántáinknak sem tett jót.Nagyon anyátlanul néznek ki.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszett amit és ahogy leírtál!Átélni viszont nem szerettem volna!

    VálaszTörlés
  4. Maryenne.
    Örülök, hogy szép napot okoztam, de ha el akarod rontani, akkor menj el egy bevásárlásra.
    Vali.
    A probléma az, hogy most már egyfolytában vihar van, úgy hogy a kertet lassan "sivatagnak" nyilvánítom.
    Kedves Kata.
    Üdvözöllek, érezd jól magad nálam.Igyekszem,
    hogy aki ide "kacsint," a "való világból" egy kis részletet kapjon az én szemszögemből.

    VálaszTörlés
  5. Kár ,hogy nem hallod a nevetésem! Egyedül vagyok és hahotázok! A következő piacos napotok biztos jól sikerül! Juli néni meg ne tudja hogy menni akartok!

    VálaszTörlés
  6. Terike.
    Valami égzengés volt erre felé, lehet, hogy a "kacajod?"A piacos napok nálunk mindig "sztorival" végződnek,( nem mindig pozitív értelemben.)
    Juli néni el van felejtve, helyette Annuska jön,( 70 éves) minden lében két kanál,lehet, hogy megírom.

    VálaszTörlés