Nyári események 2.rész

Sorstársak


A reggeli felkelő napsütés narancssárga színben világítja meg a dunaparti ösvényen bicikliző Kapatos Karcsit, aki a „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” dallamot fütyülve próbálja féken tartani járművét. A dolog a maga részéről azért olyan nehézkes, mert reggel portyázik, illetve potyázik, ami abból áll, hogy minden ismerőséhez beköszön. Mosolygós képe elárulja, hogy ezért cserébe minimum egy kupica kijár, amit többé, kevésbé meg is kap. Karcsit nem lehet csak úgy „leírni”, mivel nincs olyan rossz ital, amit ő mosolyogva le nem húzna, még ha a hidegrázás is végig fut rajta. Ilyen „felspannolt” állapotban érkezik az utolsó pácienséhez, ahova egy derékszögben behajló keskeny (80 centiméter) útnak nem nevezhető „lénián” lehet bejutni. Mondani sem kell, hogy az első befordulási kísérlet kudarcot vallott,(fütty megszűnt) mivel a kiválasztott helyet vagy tíz méterrel túlszáguldja, de mivel ezt a manővert egy évben többször megteszi, így rutinszerűen fordul vissza, ahol örömmel veszi tudomásul, hogy az italozni tilos táblát még nem rakták ki, így kerékpárjára támaszkodva (fütty ismét fülsiketítő) befordul és eltűnik az útvesztőben.

Ebben a lassan elhalkuló dallam világában jelenik meg, szinte vezényszóra a dunaparti ösvényen Pityókás Pisti, aki maga előtt tolva egy talicskát, benne egy kidobott öntvény vaskályha,(ami testvérek között is majd száz kiló). Ez a tárgy jelenti a folyékony kenyér alapját, mivel az öntöttvas tárgyaknak felvásárlási ára vetekszik az aranyéval. Mivel Pisti sem véletlenül kapta meg a nem mindennapi nevet, így nem nehéz elképzelni, hogy jelen esetben is ilyen hatás alatt van. Ezt onnan lehet pontosan tudni, hogy az egyenest, mint olyant, már rég elfelejtette, már csak a szinuszgörbe hol kisebb, hol nagyobb amplitúdójának vonalán halad. Ha ezt még megtoldjuk a talicskán elhelyezkedő nehezékkel, valamint a Pityuban kimutatható maligánfokkal, nincs az a tudós társaság, akik ki tudnák számolni, hogy a görbe milyen pályát ír le. Hát ilyen állapotban közelít „barátunk”, néha meg-megállva, beleszusszantva a levegőbe, amitől az előtte bandába verődött szúnyogok rögtön elalélva kerülnek a földre. Nyögések és eltorzult képet vágva érkezik ahhoz a kereszteződéshez (kb.10 méter/félóra) ahonnan hangos nótaszó, „nyolc óra…(itt szünet), nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” végszóra érkezik biciklin ülve maximális sebességgel Karesz a kereszteződéshez és csak a Pityuban éppen, hogy csak az élni tudó lélekjelenlét menti meg Kareszt a nagy durranástól. Ugyan is Pityu pont akkor ér az amplitúdó alsó pontjára, vagyis a kereszteződéshez és ott rogy össze. Karesz az egészből semmit nem érzékel, mivel a száguldás hatásfoka eléri a csúcsot. A derékszögű kanyar helyett oly gyorsasággal viharzik el Pisti bamba meglepett képe előtt, hogy a meredek parton lefelé a stégre érve (még jó, hogy ott volt) szétvetett lábakkal, mint egy cirkuszi akrobata, (dalolásban itt szünetjel van) teljes sebességgel fékezés nélkül (a fék megtalálása a következő óra anyaga) száguld a nyakig érő, hínárokkal, békalencsékkel burjánzó vízbe. A lendülettől azért sikerül a vízben a nyaka köré a hínárból egy koszorút összehozni, ami a Tour de Franc győztes versenyzőjére emlékeztet. Pityesz (mert így is megérti) csak annyit jegyez meg, hogy „ilyen korán mész vízibiciklizni?” Tulajdonképpen az eseménynek már jövőre nézve semmi jelentősége nincs, ha Morfi törvénye szerint,”ami megtörténhet, az meg is történik.” Hát úgy történt, hogy a kályha kedvet kapott sorstársától (a biciklitől) és Pisti elindulásakor a talicskából”katapultál” és dupla szaltókat vetve a meredek partoldalon, bugyborékolva toccsan a feneketlen iszapba. Nem sokára rá, követi a talicska,”ha lúd, akkor legyen kövér.”

A „szitu” adott, a megoldást a két zseninek nem nevezhető figurának kell megoldani. Meg is oldják, de hogyan? Aki ezt látja (csak én) felejthetetlen élményben részesül.

Az első fázisban a felismerhetetlen Karesz a hínárral bevont ”valamit,” megpróbálja kitenni a stégre, ami többé, kevésbé sikerül. Következik a szellemi munka, ami abból áll, hogy a két személy magasröptű eszmecseréje után megállapodnak. A csúcstechnika alkalmazása mellett döntenek, aminek lényege, hogy Karesz a vízben, Pityu a stég szélről kiemelik a kályhát a stégre. A dolog nem is tűnik kivitelezhetetlennek. A kályha és az iszap gravitációját leküzdve, szemkiguvadás valamint nyelvöltögetés közepette a „renitens”tárgy a kijelölt helyre kerül, de Pisti nem találja elég biztonságosnak a helyzetet, egy kissé maga felé akarja húzni. Megcsúszik és a stég másik oldalán, tapossa meg a „nemes” iszapot. Mivel a két „delikvens” most már egy szintre kerül, vitaindító nélkül állnak neki a tárgyat felhúzni, feltolni a meredek parton. A helyzetet kissé nehezíti, hogy az iszappakolással megrakott lábak nem akarnak megkapaszkodni a meredek partoldalon, így a felvitel többszöri próbálkozás után, kísérlet marad. Két kimerülő személyünk a mitológiából nem ismert félig disznó, félig ember alakjában agonizál a helyzet megoldásán. A szikra Pityu agyában pattan ki (a szesz miatt rögtön lángésszé változik) és a „gordiuszi csomót” elvágva közli, hogy egy létrát a partoldalnak fektetve lehet a kályhát felhúzni, megakadályozva a csúszást. Innen már sínen vagyunk. Az esemény végén maga a látvány felér egy katasztrófa film jeleneteihez. Pityu folytatja iszapcsizmában mértani pontosságú szinuszgörbe vonalú útját, néha egy-egy”he-he” kacajféleséget kurjantva a levegőbe. Karcsi a jármű roncstalanítása után, (tartva a dallam szünetjel utasítását) elindul Pityu után, a sikeres magyar film végszavát kiabálva,”várjál, ne hagy itt az eszedet” és egy másik görbe mentén sikerül a parti nádasban landolnia.

Innentől „no comment”.