hu,de cikiii! 3.rész

„ A vágy villamosa”




Teljesen lazán ülök a 6-os villamoson a tűző nyári napsütésben, magamban örömmel nyugtázom, hogy nincs jobb dolog a világon, mint a nyári szünidő. Ha figyelembe veszem, hogy nem olyan régen a műhely és az iskola vegyes levegőjét szívtam, ahol egy éve a felnőtt ember formálás alapjaival ismerkedtem, akkor most nem csoda, hogy átmentem teljesen lazába.

Unottan néztem a járókelőket, átadtam magam a pillanatnyi helyzet értékelésének, ami abból állt, hogy egy-egy csinos lány személyét képzettársítás formában elemeztem, vajon milyen alaptulajdonsággal rendelkezhet?

De mit keresek én a 6-os villamoson? A magyarázat egyszerű. Ezt az időszakot szokták kihasználni a szünidősök a mozi látogatásra. A 60-as években ez volt a sláger. A tv. még gyerek cipőben járt, discoról még nem is hallottunk. Hétvégeken egy-egy alakuló zenekar bulija (nem koncert) dobta fel az adrenalin szintet.

Most is jegyet megyek venni a „Boccacio”-ra, (remélem, kapok). Elképzeltem magam a férfi főszereplő helyére, (mert a kamaszok már csak ilyenek) és több megállón keresztül a pajzán gondolatok világában enyelegtem. Ezt a kellemes miliőt a hátam mögötti üléstől, orromat olyan illatnak nem megfelelő szag csapta meg, hogy egyből a szovjet filmben szereplő Kátja jut eszembe, aratás közben, megizzadva. Az akkori „balkán desodor”, oly hatással volt a közegre, hogy aki ebből szippantott, hetekig hatása alatt volt, hacsak nem végeztek el rajta azonnali mesterséges légzést. Természetesen ezek után, már csak a szovjet filmek romantikájában merengtem el. Ezt a lapos témát, ugyan csak sikerült hamarosan a feledés homályába küldeni, mivel a peron felől csukló hang kíséretében a „kisüsti” páratartalma öltött egyveleget a már említett”desodor”-ral. Kénytelen voltam megállapítani, hogy az addig még a felnem talált”csuklós” villamoson én már utaztam. A kevert légpárlat hatására, gondolatom átcsapott a magyar filmek paraszti tanya világába, ahol a marhák, sertések, szárnyasok között lavírozhattam. Az elképzelt tehénbőgést egy „kérem a jegyeket” akusztikus hang töri meg (a bőgéshez hasonló hangszínben). Az előttem álló alacsony „beszkárt ruhás” tömör gyönyör kalauznő olyan büszke pózban tündököl, mintha az elképzelt magyar film címszerét játszaná el. Tengerész léptekkel, imbolyogva sétál végig az utastéren, kíméletlenül kérve a jegyeket.

Jó pár megálló megtétele után, már alig voltak a villamoson, mikor azt vettem észre, hogy a „beszkárt ruha” a velem szemben lévő ülésnél megáll és „Mona Lisa” mosoly kíséretében, először a szemembe, majd a férfiasságom jegyére tekint. Én zsebre tett kézzel, kissé szétvetett lábakkal,(mert ha laza az ember, akkor legyen laza) ültem és mivel nem számítottam és eddig még nem is voltam ilyen helyzetbe, színváltós arccal bámultam minden felé. Sandán pillantottam vissza rá, amit ő újra, az előző mosoly kíséretében, a tekintett megismétlését produkálta. Itt már nálam elkezdett motoszkálni, hogy az ismerkedés egyik formájával találkoztam. Hát nem mondom, hogy azonnal, de egy kis idő után (mivel a hölgynek nevezett egyenruhás nem mozdult el a helyéről) kezdtem azon gondolkodni, hogy a „Boccaccio” főszereplő férfija milyen epizódot választana egy 49 kilós fiú és egy 80 kilós hölgy alaphelyzetéhez. Mivel akkor még a” Káma- szútra” figuráit csak hallásból ismertem, így ugyancsak nehézségembe került az, hogy gondolatban valami formába öntsem a kínálkozó alkalom „megtestesítését”. A többszöri megismételt jelenet után, egyszer csak leül velem szembe és most már a mosoly határozott, a szemembe nézés eltökélt, valamint a röpke pillantás „félreismerhetetlen”.

Tulajdonképpen nem is olyan unszimpatikus ez a hölgy, sőt, kifejezetten aranyos. Itt jutottam el arra a pontra, amitől a lányos apák féltik a lányukat, hogy ezek a korosztályú fiúk „még a legyet is röptében…” Azon gondolkodtam, hogy milyen semmit mondó szöveggel kezdjem el az ismerkedést, de Ő odahajol az arcomhoz, (úr isten, mit válaszoljak, ha felkér „keringőre”) mosolyogva súgja a fülembe, (fejem színe mint a főtt rák, vérnyomásom a plafonon) fiatalember…( most, most fog elhangzani részéről a vágy ”) „nyitva van a slicce”. Feláll, barátságosan megsimogatva a vállamat, (mint aki már régóta ismer) a monoton”kérem a jegyeket” hang kíséretében billegő lépéssel távozik.

A következő megállóban villám gyorsasággal szállok le (a kalauznő mosolygása kíséretében) és a legközelebbi moziba váltok jegyet, ahol a „Ne hagyd magad, Pitkin” angol vígjátékot adják.