Ami egyszerű,...az egyszerű

Pindur cica: Cirmi… Cirmiii… itt vagy?

Cirmi cica: Yes, baby.
P: Mi a szösz, mi ez az ékes tájszólás?
C: Ja kérem, az uni, az unió.
P: Hogy oda ne rohanjak. Tudsz még valamit angolul?
C: Ja, sprehen die… english.
P: Nagy vagy. Mindig tudtam, hogy nem fogsz elveszni a nagyvilágban. De most nem ez a téma. Képzeld, a gazdit megint láttam a konyhában.
C: Jézusom, remélem, imádkoztál?
P: Hát mondtam egy fohászt az égiekhez…
C: Történt valami említésre méltó dolog?
P: Hát, ahogy vesszük. Minden esetre elmondom a történteket. Nagyban számítógépezik, már vagy fél órája keresi a billentyűzeten az „ű” betűt, (úgy látszik megtalálta) többször próbált rájönni, hogy mit írt,(mert amit leírt, annak semmi köze nem volt a gondolatához, ugyan is, felismerhetetlen szöveggel szemezett) egyszer csak felpattant a helyéről és közölte, hogy „én ezt elkészítem”.
Igaz, hogy a gazdasszony tekintete átment rémületbe, de jobbnak látta, hogy most jobb, ha nem szól bele a nagyok dolgába. Elgondolkodva nézte a tv-ben a” valakinek a lányait”.
C: Na és mi ebben a „téma”?
P: A téma? A téma ezután jött. A gazdi kiment a konyhába és nagy csörömpöléssel szedte elő a különböző edényeket, időnként egy, egy nem ismert irodalmi műből idézve, „a qrva életbe”, valamint maga elé dörmögve, hogy „basszus”. Ezt akkor mondta, mikor a felső konyhaszekrény nyitásakor a csokoládé figurák úgy pattogtak a fején, mint réten a szöcskék. Ezek a csokik ugyanis már mikulásra voltak ide „bespájzolva”. Az igazi „cifrázás” akkor volt, amikor a robot gépet akarta kivenni a konyhaszekrényből, ugyanis ahhoz ki kellett pakolni az egész szekrényt. A konyha egyből csatatérré változott, majd kiabálva kérdezte, hogy „hol van a sütő papiiiiir! Mikor már harmadszor hangzott el az indián üvöltés, (a harmadik már szobaajtóban) gazdi asszony, kissé bosszúsan,(nem csoda, épp most történt a tv-ben a lányokkal valami) közölte, hogy „az alsó fiókban”. Gazdi az össze alsó fiók kihuzigálása után, visszaosont a kijelölt kérdezési helyre,(az ajtóhoz) és közölte, hogy ”ott nincs.” A válasz kb. öt perc múlva érkezett, „annak ott kell lenni, még én tettem oda”! Újabb alsó fiókos műsor, újabb „szókincs” áradat. Nem sokára megjön a felmentés, gazdasszony formájában. Szemével végig tekintett a „tájkép csata után”-i kompozíción, majd félénken megkérdezi, (ki tudja, mi történik még itt?) „Már megint mit találtál ki”? A gazdi örömteli arccal közli, hogy a recept szerint egy könnyen elkészíthető kókuszos tallért fog sütni. A gazdasszony kihúzza a gazdi által legtöbbször megnézett fiókot és egy laza mozdulattal az asztalra dobta a sütőpapírt,” tessék, kiveri a szemed”! „Fehér”?-kérdi a gazdi,” ezért nem találtam, múltkor még barna volt”, de ezt már gazdiasszony nem hallotta, mivel a”tv-s lányok új konfliktusba kerültek”. Aztán? Volt még valami „alakítás”?
P: Hogy volt-e? A gazdi megpróbálta a fölösleges konyhaeszközöket a helyére visszatenni de a fele sehogyan se fért be. Úgy döntött, hogy a konyhaasztalon felépített egy „Bábel” tornyot. Már úgy nézett ki, hogy megnyugodnak a kedélyek, mikor újabb monológ közepette a kókusz"kincsvadászata" elkezdődött. Na ne tudd meg! Azt a sok ilyen-olyan zacskót, fűszereket, pudingporokat, mazsolát, stb.… stb., ami terítékre került. De a gazdinak jó szimata lehetett, mert egy zacskóval megjelent a szobában és suttogva kérdezte (ugyan is nem szabad zavarni az előadást) „ez a kókusz”? „Az, hát rá van írva” volt a válasz”. Ja, de nincs rajtam a szemüveg” és zacskóval a kezében a szemüveg keresésére indult. Amikor a számítógépnél megtalálta, leült a géphez megkeresni a receptet, Félórai kattogtatás után, a képernyőre meredve, hangosan fel-felnevetve (néha egy-egy hahota) mélyedt a blogok világába, (valami vicceket olvasott). Két óra múlva újra a konyhába ügyködött.
C: De most már neki állt sütni?
P: Neki állt, de azért még röviden annyit, hogy a konyhai mérlegből kimerült az elem, (speciális elem, ilyen nincs itthon) innentől minden saccra ment. A mézes üveg úgy be volt ragadva, hogy ennek a kinyitásához az „Aladdin csodaszelleme” kellett volna és amikor különböző vágó, nyitó szerszámok bevetésével sikerült kinyitni, a jó ég tudja miért, az egész konyha ragadt, (főleg a papucs a kövezethez, csak úgy cuppogott). Ennek megszüntetése az egy külön történet. Mivel a tojás fehérje egy zacskóban volt eltéve, (lehetett benne vagy tíz darabnak megfelelő mennyiség) így abból a négy darab mennyiség kimérése, hát nagy saccolási tudást igényel (ami természetesen a gazdinak nem volt) így elszuttyogott vele az ide-oda öntözgetéssel egy darabig. A robotgép keverő szárának beillesztése, (nem mindegy melyiket hova) valamint a vezeték rövidsége adott némi gondot. Amikor elkészült az „egyveleg”, a robi vezetéke feldöntötte a „Bábel” tornyot. Úgy dőlt össze, mint a dominók a „világcsúcs” beállításnál. Itt már a gazdin lehetett látni, hogy nem a sütésre koncentrál, mivel leült és a mennyezetet nézte, (hogy mit látott, máig sem tudni). A zörejre gazdasszony jelent meg, aki csak annyit mondott,”tudtam, hogy ez lesz belőle”. Mikor már, úgy ahogy összeállt a „rend”, kiderült hogy a habnyomó zacskók lent maradtak a telken, így a gazdi csodálatos kreativitása hozta a kissé „megtört” formáját. A sütő hőfok beállítása okozott még némi gondot, mivel nem volt a szabályzón hőfokskála, így lehet, hogy 160° helyett 120° vagy 250°-on készült el a mű.
C: És milyenre sikerült?
P: Vannak még csodák. Még aznap este megették és a gazdi nem győzte hangsúlyozni, hogy „tulajdonképpen ezt egész egyszerű elkészíteni”.

Szomszédéknál (gyermekvárás) 5.rész

Klári és Józsi önfeledt serénységgel buzgólkodnak a gyerekszobában. Mivel jön a baba, gyorsvonat sebességgel sietni kell a berendezkedéssel.
Józsi, mint aki száz gyerek apja lenne, ellenmondást nem tűrően közli-a gyermekágy itt lesz!
Klári: Jó, de akkor nem fér el a pelenkázó… különbem is. Itt túl erős a fény… és...
J: Milyen pelenkázó? Mit találtál ki már megint?
K: Jaj ne csináld? Nem igaz hogy nem tudod! Már vagy százszor mondtam, hogy huszonötezerért lehet kapni, különben is, anyu is beleegyezett, felét kifizeti.
J: Jaj, már megint az anyád, a két „nagyokos”. Pelenkázó! Flanc… az kell neki… flanc. A bilin ne legyen korona? Mert ez nem akármilyen gyerek lesz… királyi sarj… aranyat fog kakilni.
K: Nem kell azért mindjárt túlzásokba esni… na mindegy. Pelenkázót megbeszéltük, az itt lesz, a gyönyörű baldachinos gyermekágy meg ott.
J: Milyen badahiiin?
K: Jaj, te ehhez nem értesz, most nem fogok részletekbe bocsátkozni.
J: Tuti, hogy ez is anyád ötlete!
K: Nem, ez kivételesen az enyém. Különben mutattam már… ide nézz, itt vannak a rugdalódzók… na, nem cukik?
J: De Klári. Hány gyereket vársz?
K: Most meg mi a bajod?
J: Semmi, de ez a rakomány rugdalódzó egy egész bölcsődének elég lenne!
K: Tudtam, hogy bele kötsz… tudtam! Kár is volt megmutatnom… és különben is, egy nap háromszor kell váltani.
J: Miért, hiszen nem teszed ki a kirakatba, vagy ez is olyan, mint a cipőd? Ahányszor kimész az utcára, mindig a másikat veszed fel.
K: Látom minden áron kötekedni akarsz, pedig olyan boldogan akartam ezt a gyerekszobát berendezni… de te… te még itt is csak az akaratos elképzelésed hajtogatod. Különben is, te ehhez nem értesz. Ezek a dolgok mindig az anyákra tartoznak. A te dolgod, hogy biztosítsd a feltételeket, vagy azt akarod, hogy úgy nézzünk ki, mint a Züllőiék? Neeeem... inkább öngyilkos leszek. Nem engedem gyermekem boldogságát egy ilyen apa erőszakos természetének kitenni… vagy tudod mit… elválunk!
J: Most mi van veled? Azért mert meg mertem szólalni, már mindjárt én vagyok az oka mindennek? Én csak azt szeretném kérdezni, hogy azt a gyerek kanapét nem volt még túl korai megvenni, hiszen el se lehet férni tőle.
K: Azt, muszáj volt… most volt akcióba… vagy talán ellensége vagy a pénzednek?
J: Jó, jó, rendben… de pont ilyen tehénszar színben, ez mellé a narancssárga „puff” mellé.
K: Jaj, hát ki látja azt?
J: Például én.
K: Egyszerre milyen finnyás lettél? Te magad mondtad, hogy nem szégyenled, hogy paraszt gyerek vagy, akkor meg mi a fészkes fene bajod van a tehénszar színnel! Megszokhattad… neeeem?
J: Jó, jó… de nem a gyerekszobában.
K: Nem baj, ha a gyerek időben megszokja… kitudja mi lesz belőle?
J: Jut eszembe, megjött már az orvostól a visszhang eredménye, hogy fiú lesz, vagy lány?
K: Még nem, de szerintem lány lesz… érzem.
J: És ha tévedsz, nem ez lesz az első dolog az életedben, amit rosszul érzel… emlékezz a nászéjszakára. Akkor meg azt mondtad, hogy nem érzel semmit és az eredmény az semmi?
És ha fiú lesz?
K: Hát… hát… először is meglepődnék, másodszor meg a nyakadba kötöm és mehettek világgá… vagy… vagy addig „dolgozunk” amíg a lány létszám nem lesz egyenlő arányban a fiú létszámmal. Te Józsi! Mi legyen belőle, ha megnő? Milyen pályára adjuk?
J: Milyenre? Focipályára. Nem láttad milyen erős a női válogatottunk? A mi lányunkból középhátvéd lesz, csonttörő! Nem lesz piskóta, le fog radírozni mindenkit a pályáról! Már látom magam előtt, ahogy a külföldi szponzorok egymást felül fogják licitálni érte.
K: Nem akarok vitatkozni veled, mert veled nem lehet… de úgyis az lesz, amit én akarok, mert a mi lányunk énekes lesz, megasztár! Erre teszem fel az életemet és ebbe nem engedek bele szólni… és ha nem tetszik, fel is út… le is út!
J: Jól van, jól van édesem, muszáj nekünk már most ezen vitatkozni. Ráérünk majd akkor, ha eljön az ideje, inkább azt beszéljük meg, mi legyen a neve?
K: Hát nem akármilyen hétköznapi nevet adunk… neeem… a mi lányunknak ki kell tűnni az átlagból. Én már el is döntöttem… Konok Prüntyöke. Mit szólsz?
J: Jó… jó… de lehet, hogy lesz még abból Konok Benő!

Körös-körül rendetlenség(Ray Charles) Ma ilyenem van!

Szomszédasszonyok (mint nászasszonyok) 4.rész

Mari néni és Bori néni sietve mennek a szokásos helyükre, a kerítés mellé. Mivel az utóbbi időben nem tudtak találkozni, mindkettőből ”kirobban” a mondanivaló. Majdnem egyszerre indítják be a „karattyoló gépet”.
Mari néni: Jaaaaj… de jó, hogy látom, már éppen mondtam a férjemnek, hogy mi van a nászasszonyommal, csak tán nincs valami baj?
Bori néni: Baj… baj… baj az mindig van. Hej, ha tudta volna a lányom, hogy ilyen rosszul sikerül a házassága, akkor inkább maradt volna vénlány.
M: Ne mondjon mán ilyent. Csak nem azt akarja itt előadni, hogy a fiam nem jó férj. Aztán „mibűl” veszi eztet.
B: Mibűl… mibűl… az, hogy a kedves fia a féléves házassági évfordulót meg se jegyezte. Klári lányom egész nap epekedve várta, ő meg haza mászott négykézláb.
M: Ne mondjon már ilyet. Az én fiam csak akkor iszik, ha valami eseményt ünnepelnek.
B: Hát ez az. Eseményt… eseményt… most is azt ünnepelte, győzött a Fradi.
M: Mit nem mond. Az én fiamat érdekli a foci. Akkor arról a maga lánya tehet. Biztosan agyon szekérozza az anyja természetével. Ismerem a kis bestiát, mivel itt nőtt fel a szemem előtt… itt a szomszédban, mindent tudok… mindent! A maga természetét örökölte. Mindenért morog, semmi sem tetszik neki. Mire tanította meg. Még főzni sem. Azt nevezi ételnek, amit kotyvaszt. A disznó nem eszi meg.
B: Mi baj van a főztjével? Csak tán nem azt akarja mondani, hogy a maga főztje olyan „ütős”, hiszen a fia olyan gebe volt, mikor elvette Klárikát,(istenem, hova tette ez a lány a szemét?) hogy összetévesztették a szomszéd agarával.
M: Az tudatosan volt táplálva. Mi tudunk spórolni. A gyermekruházatiba fele áron kaptunk „göncöt”, mit gondol, az esküvői öltöny honnan van. Mikor bementünk a vöröskereszt segélyezéséhez, csak ránéztek a fiamra, egyből adtak egy vagon ruhát, sőt, mi még a Máltai szeretet szolgálattól is kaptunk.
B: Na de akkor most miért néz ki úgy, mint egy kigyúrt mamut.
M: Miért… miért, mert a moslék is hizlal. Apropó, jut eszembe, a fiam panaszkodott, a Klárikája túl igényes.
B: Biztos megvan az oka rá. Aztán mi az a „túl igény”?
 Most soroljam… soroljam? Jól van, maga akarta. Klárika azt akarja, hogy a fiam
1. minden este mosson fogat, mosson lábat,
2. nem szereti, ha az asztalnál böfög, szellent,
3. utálja, ha az ebédet a küszöbre kipakolja.
4. Azt mondja, hogy arra is lusta, hogy maga után lehúzza a WC-t, és azt már nem is említem, hogy Klárika azt sem bírja elnézni, hogy a fiam egész nap alszik, de még sorolhatnám, de minek… ez a lány, csak „métely” annak a szerencsétlen gyereknek.
A fiam panaszkodott, hogy a drágalátos lányának ezen felül, még milyen igényei vannak. Mosogatógép, síkképernyős televízió, számítógép, „loptok”, (hogy mibe nem viszi bele ezt a gyereket) konyhai robotok, valami MP3-as, mobil telefon és minden „kütyü” amit a TV. shop-ban látott.
B: Na de maga is elmegy a jó büdös fenébe! Az a baj, hogy a kicsikém egy kicsikét akar haladni a korral… hogy nem akar ősember módjára élni, maga nem is tudja, hogy az EU-ban mi van. Ezek a „csetreszek”, amit a lányom szeretne, nyugaton, már a szelektív hulladékgyűjtőbe kerülnek. Ezek már jóformán a „kiselejtezett” kategóriába tartoznak. Ezt nevezi maga igénynek, ez egy alapfelszerelés egy „csóró” házaspárnak.

Messziről fiatal pár közeledik, egymásba ölelkezve, időnként egy-egy puszi, szemük úgy ragyog, mint az esthajnalcsillag. Ahogy közel érnek az „anyósokhoz”, Klári pocijára mutat és kissé elpirulva kiáltja, m e g m o z d u l t!
M: Megmozdult? Nászasszonyom!… megmozdult!
B: Megmozdult! Megmozdult!... és ezt az idillt Mari néni férje zavarja meg, aki fülében füllhallgatóval, kezében az MP3-as lejátszóval, kétségbeesetten kiabál, hogy a mosogató gép leállt és a H2O szőnyegtisztító gépet hol kell bekapcsolni?
M: Na, jöjjön át, ezt meg kell ünnepelni, van egy kis ribizli borom… remélem fiú lesz.
B: Mit nem mond? Fiúúúú? Lááány!!!
M: Jól van… nem fogunk mán ezen összeveszni, legyenek ikrek, hogy magának is egyszer legyen gyereknapja.

Egy emlékezetes előadás

Amikor elérkezett életem egyik fontos eseménye, hogy nyolcadikas lettem, érdekes módon egészen más szemmel kezdtem nézni a világot. Nem mintha a „mindent tudok” társasági tagja lettem volna, hanem egyszerűen azért, mert hét évig erre a pillanatra vártam.

Miért kezeltem másként ezt az eseményt? Mert a nyolcadikas az nyolcadikas, az már az iskolában a „csúcson” van. Az alsóbb osztályosok, most már kellő tisztelettel figyelhették tevékenységünket, mert itt már a tanuláson kívül, más jellegű dolgok is előtérbe kerültek, különböző szakkörök formájában. Így kerültem én is az iskola „színjátszó szakkörébe.”
A dolog úgy kezdődött, hogy a magyar tanárnő rendkívül agilis temperamentumával, már az első órán (magyar helyett) közölte, hogy a színjátszó szakkör (aminek Ő a vezetője) erre az osztályra épül. Készüljünk, mert hamarosan elő fogjuk adni a „Pál utcai fiúk”-ból a gittegylet jelenetet. Gyorsan kiosztotta a szerepeket (micsoda tempó) és egy hónapra rá, már előadtuk,”kirobbanó" sikerrel.”
Nem akarok a darab részleteibe bocsátkozni, de azt a részt, ami a „kirobbanást” előidézte, az említésre méltó. Persze nem azért, mert forgatókönyv szerint ment volna az alakítás, de az is igaz, hogy az egész a „véletlen” műve. De ne vágjunk elébe, „lássuk a medvét.”
Az történt ugyanis, hogy Weisz (Kutasi Tibi) annyira komolyra vette a figurát, rágógumi (gitt helyettesítő) helyett, eredeti gittet rágott, míg a társaság többi tagja a rágógumival imitálta a gitt rágást (amerikai stílusban.) Amikor a Rácz tanár úr (Bodor Jani) a fekete keretes száz évvel ezelőtti divatja múlt öt dioptriás okuláréja mögül, a gitt asztalra pakolását követelte, Weisz a szájából kiemelve, úgy csapta az asztalra, hogy a gitt puhítására szánt nyálmennyiség egy része, a kíváncsian bámuló tanár úr egyik okuláréján „landolt,” következésképpen ezen átlátni csak az tudott, akinek nagy volt a képzelő ereje.
Bodor kétségbeesetten nézett az egyszemű okulárén át az elsősorban űlő tanárnőre,(hátha van valami „B” terv erre az esetre) akinek a meglepetéstől a pupillája kitágult, majd amikor a szemüvegen a nyál egy része lassan kezdet lecsordulni, a lecsöppenés veszélyét vonva maga után, kitört a nézőtéren az „oltári” röhej és a tanárnő is hangos nevetéssel (arcát kezébe temetve) nyugtázta, hogy akárhogy is nézzük, ez „gyilkos” poén. Bodor, (mielőtt a csepegtetési jelenet elindult volna) komoly arccal levette a szemüveget és a világosság felé fordítva, érdeklődő pofával vizsgálta, (a terem tombolt a röhögéstől) közben nem feledkezve el szerepéről, a gittre tekintve kérdezte,-ez mi?
-Ez? válaszolt Weisz, ez gitt, tanár úr kérem.
-És muszáj ennek ilyen híg alapanyagban érlelődnie?- kérdezte a tanár úr (impromizálva.)
Weiszet meglepte a kérdés és amíg a nézők hangos nevetése tartott, addig fapofával gondolkodott, majd rávágta.
-Igen, két dolog végett. Az egyik, hogy a gitt puha maradjon, a másik meg, hogy a tanár úr, még ha félszemmel is, most már „tisztán láthatja,” hogy a gittegylet nem ront az iskola tekintélyén.
Bodor, látva a szemüveg állapotának veszélyes voltát,(a csepegés helyett a nyúlás lépett előtérbe) egy hirtelen mozdulattal kihúzta az asztalfiókot, és laza mozdulattal beleejtette, (csak később derült ki, hogy a tanárnő jegyzetei a fiókban voltak.) Hát elég sokára tudtunk vissza térni az eredeti szöveghez, mivel a gittegylet tagjait elkapta a „röhögési” kényszer és ahányszor a Bodorra néztünk, annyiszor csuklott el a hangunk.
Nem kell mondanom, hogy az előadás egész évben téma volt, (a hír eljutott a másik iskolákba is) és ahányszor szóba került, a mosoly mindig megjelent az arcokon.