Ami egyszerű,...az egyszerű

Pindur cica: Cirmi… Cirmiii… itt vagy?

Cirmi cica: Yes, baby.
P: Mi a szösz, mi ez az ékes tájszólás?
C: Ja kérem, az uni, az unió.
P: Hogy oda ne rohanjak. Tudsz még valamit angolul?
C: Ja, sprehen die… english.
P: Nagy vagy. Mindig tudtam, hogy nem fogsz elveszni a nagyvilágban. De most nem ez a téma. Képzeld, a gazdit megint láttam a konyhában.
C: Jézusom, remélem, imádkoztál?
P: Hát mondtam egy fohászt az égiekhez…
C: Történt valami említésre méltó dolog?
P: Hát, ahogy vesszük. Minden esetre elmondom a történteket. Nagyban számítógépezik, már vagy fél órája keresi a billentyűzeten az „ű” betűt, (úgy látszik megtalálta) többször próbált rájönni, hogy mit írt,(mert amit leírt, annak semmi köze nem volt a gondolatához, ugyan is, felismerhetetlen szöveggel szemezett) egyszer csak felpattant a helyéről és közölte, hogy „én ezt elkészítem”.
Igaz, hogy a gazdasszony tekintete átment rémületbe, de jobbnak látta, hogy most jobb, ha nem szól bele a nagyok dolgába. Elgondolkodva nézte a tv-ben a” valakinek a lányait”.
C: Na és mi ebben a „téma”?
P: A téma? A téma ezután jött. A gazdi kiment a konyhába és nagy csörömpöléssel szedte elő a különböző edényeket, időnként egy, egy nem ismert irodalmi műből idézve, „a qrva életbe”, valamint maga elé dörmögve, hogy „basszus”. Ezt akkor mondta, mikor a felső konyhaszekrény nyitásakor a csokoládé figurák úgy pattogtak a fején, mint réten a szöcskék. Ezek a csokik ugyanis már mikulásra voltak ide „bespájzolva”. Az igazi „cifrázás” akkor volt, amikor a robot gépet akarta kivenni a konyhaszekrényből, ugyanis ahhoz ki kellett pakolni az egész szekrényt. A konyha egyből csatatérré változott, majd kiabálva kérdezte, hogy „hol van a sütő papiiiiir! Mikor már harmadszor hangzott el az indián üvöltés, (a harmadik már szobaajtóban) gazdi asszony, kissé bosszúsan,(nem csoda, épp most történt a tv-ben a lányokkal valami) közölte, hogy „az alsó fiókban”. Gazdi az össze alsó fiók kihuzigálása után, visszaosont a kijelölt kérdezési helyre,(az ajtóhoz) és közölte, hogy ”ott nincs.” A válasz kb. öt perc múlva érkezett, „annak ott kell lenni, még én tettem oda”! Újabb alsó fiókos műsor, újabb „szókincs” áradat. Nem sokára megjön a felmentés, gazdasszony formájában. Szemével végig tekintett a „tájkép csata után”-i kompozíción, majd félénken megkérdezi, (ki tudja, mi történik még itt?) „Már megint mit találtál ki”? A gazdi örömteli arccal közli, hogy a recept szerint egy könnyen elkészíthető kókuszos tallért fog sütni. A gazdasszony kihúzza a gazdi által legtöbbször megnézett fiókot és egy laza mozdulattal az asztalra dobta a sütőpapírt,” tessék, kiveri a szemed”! „Fehér”?-kérdi a gazdi,” ezért nem találtam, múltkor még barna volt”, de ezt már gazdiasszony nem hallotta, mivel a”tv-s lányok új konfliktusba kerültek”. Aztán? Volt még valami „alakítás”?
P: Hogy volt-e? A gazdi megpróbálta a fölösleges konyhaeszközöket a helyére visszatenni de a fele sehogyan se fért be. Úgy döntött, hogy a konyhaasztalon felépített egy „Bábel” tornyot. Már úgy nézett ki, hogy megnyugodnak a kedélyek, mikor újabb monológ közepette a kókusz"kincsvadászata" elkezdődött. Na ne tudd meg! Azt a sok ilyen-olyan zacskót, fűszereket, pudingporokat, mazsolát, stb.… stb., ami terítékre került. De a gazdinak jó szimata lehetett, mert egy zacskóval megjelent a szobában és suttogva kérdezte (ugyan is nem szabad zavarni az előadást) „ez a kókusz”? „Az, hát rá van írva” volt a válasz”. Ja, de nincs rajtam a szemüveg” és zacskóval a kezében a szemüveg keresésére indult. Amikor a számítógépnél megtalálta, leült a géphez megkeresni a receptet, Félórai kattogtatás után, a képernyőre meredve, hangosan fel-felnevetve (néha egy-egy hahota) mélyedt a blogok világába, (valami vicceket olvasott). Két óra múlva újra a konyhába ügyködött.
C: De most már neki állt sütni?
P: Neki állt, de azért még röviden annyit, hogy a konyhai mérlegből kimerült az elem, (speciális elem, ilyen nincs itthon) innentől minden saccra ment. A mézes üveg úgy be volt ragadva, hogy ennek a kinyitásához az „Aladdin csodaszelleme” kellett volna és amikor különböző vágó, nyitó szerszámok bevetésével sikerült kinyitni, a jó ég tudja miért, az egész konyha ragadt, (főleg a papucs a kövezethez, csak úgy cuppogott). Ennek megszüntetése az egy külön történet. Mivel a tojás fehérje egy zacskóban volt eltéve, (lehetett benne vagy tíz darabnak megfelelő mennyiség) így abból a négy darab mennyiség kimérése, hát nagy saccolási tudást igényel (ami természetesen a gazdinak nem volt) így elszuttyogott vele az ide-oda öntözgetéssel egy darabig. A robotgép keverő szárának beillesztése, (nem mindegy melyiket hova) valamint a vezeték rövidsége adott némi gondot. Amikor elkészült az „egyveleg”, a robi vezetéke feldöntötte a „Bábel” tornyot. Úgy dőlt össze, mint a dominók a „világcsúcs” beállításnál. Itt már a gazdin lehetett látni, hogy nem a sütésre koncentrál, mivel leült és a mennyezetet nézte, (hogy mit látott, máig sem tudni). A zörejre gazdasszony jelent meg, aki csak annyit mondott,”tudtam, hogy ez lesz belőle”. Mikor már, úgy ahogy összeállt a „rend”, kiderült hogy a habnyomó zacskók lent maradtak a telken, így a gazdi csodálatos kreativitása hozta a kissé „megtört” formáját. A sütő hőfok beállítása okozott még némi gondot, mivel nem volt a szabályzón hőfokskála, így lehet, hogy 160° helyett 120° vagy 250°-on készült el a mű.
C: És milyenre sikerült?
P: Vannak még csodák. Még aznap este megették és a gazdi nem győzte hangsúlyozni, hogy „tulajdonképpen ezt egész egyszerű elkészíteni”.