Táncoló fekete lakkcipő
12 éve
2010. december 30., csütörtök
2010. december 22., szerda
2010. december 19., vasárnap
Káposztaágyon sült csukaszeletek
Egyik kedvenc halételeim közé tartozik a csuka, minden féle formában. Mivel húsa száraz, ezért jó párosítani szalonnaféleségekkel.
Hozzávalók: 1 dl.olaj
1 kg.-os filézett,beírdalt csuka (szálka még nyomokban sem található)1 kis fej kelkáposzta
20 dkg.szeletelt bacon2 gerezd fokhagyma
1 kk.szódabikarbona
majoránna
só
liszt
A nagyobb csíkokra vágott kelkáposztát szódabikarbonás enyhén sós vízben leforrázzuk. A vízből kivéve (jól lecsepegtetve!!) egy kiolajozott tűzálló tálba terítjük.Enyhén sózzuk (vigyázat, könnyen el lehet sózni!),
majoránnával ízesítjük. A szalonna felét kockára vágva a káposztára szórjuk.
A halszeleteket JÓL megmossuk, sózzuk (bedörzsöljük ) és a bőségesenzúzott fokhagymával (amit előzőleg olajban elkevertünk) megkenjük.
Lisztben megforgatjuk és forró olajban kisütjük.
Rátesszük a káposztaágyra, rátesszük a baconszeleteket,
 |
| Köret: sült csicsóka Mivel én nem vagyok a tálalás mestere,ezért inkább gyorsan megeszem. |
2010. december 3., péntek
A végtelen mese (csak gyerekeseknek)
Unokáim (8 és 12 évesek) minden nyáron nálunk nyaralnak. Ezzel a dologgal nem is volna semmi baj, csak évek óta megszokták, (kicsi koruk óta) hogy nálunk mese nélkül nem lehet elaludni. Azon az „ominózus” napon, piszkosul fáradt voltam, (valahogy rengeteg munka szakadt a nyakamba) el akartam „ódázni” a mesét. Na, még csak ez hiányzott! Lett is olyan „ifjúsági forradalom”, amelyből egyből észre vettem, hogy túlerővel állok szemben, így kénytelen voltam megadni magam. A hogy elkezdtem a mesét, „hol volt, hol nem volt… „hangos ellenállás az „ifik” részéről,-„ne ezt… ez marha unalmas!”
Na, most aztán tényleg meg vagyok lőve, hiszen a mese repertoárom az elmúlt évek alatt kimerült. Gondoltam, egyezkedésbe kezdek.
Az volt az „egyezség,” hogy ha még ismernék is a mesét, hallgassák végig és ha nem tetszett, holnap kettő „vadás” új mesével jövök elő. Így aztán új stílusban, ez került „adásba”
A LÖKÖTTEK TALÁLKOZÁSA (népmese után szabadon)
A parasztember (a szerencsétlen) megnősült. Hű, de milyen „csajkást” vett el. Agya olyan sötét volt, mint az éjszaka, vagy , még annál is sötétebb. Ez a „sprinkó” mindig játszotta a nem létező eszét, amit a mi parasztunk egyre nehezebben viselt el… (de gyerekek… ilyen csak a mesében van!)
Szóval, a „csajkás” kiverte a balhét, miért mindig a férje megy a vásárba eladni a szekér búzát, mikor őt az Isten is erre teremtette.
Oké,-mondta az „ipse”, (mert már nem bírta cérnával) akkor húzzál be a városba.
És, hogy adjuk a búzát?- kérdi a sötét agyú „díva”.
Hát, ahogy jár, vagyis ahogy általában veszik, volt a paraszt embertől a rendkívül pontos válasz.
A városban a „hígagyút” lerohanja egy kereskedő és arra a kérdésre „hogy adja a búzát?”- villámként lökte ki a választ,”ahogy jár!”
A kereskedő agyában kigyulladt a „pilács”, mindjárt kiszúrta, hogy ez a nő, tök hülye, tehát, falhoz lehet állítani. Mindjárt kinyitotta a szöveg láda fedelét és az agyában megfogant szélhámos szöveget eleresztette.
A búza most úgy jár, felit adják hitelre, felit meg a várakozás fejibe.
A „spinkó” erre a válaszra úgy nézett, „mint Jenő a moziban.”
És „pízt” mikor kapok?-kérdezte a tökagyú nő.
A legközelebbi vásárkor,-volt a válasz.
Jó, jó, de hogyan ismerjük meg egymást?-kérdi a pénzsóvár”baby.”
Én oda adom a rossz kabátom, maga meg ide adja a bundáját. Ki-ki megismeri a maga holmiját, így egymásra találunk-válaszolt a kereskedő.
Oké-volt a válasz (mert a férje mindig „okézni” szokott, ha valamibe bele ment, kivéve, ha tehéntrágyába lépett.)
Otthon az asszony büszkén adta le a „drótot” a férjének a vásári működéséről. Hát azt nem lehet mondani, hogy a parasztember seggét verte a földhöz örömében. Ez már nála is kiverte a biztosítékot. Begurult, a „pipától” nem látott, a méreg elkapta, lábával úgy toporzékolt, mint vad ló vágtázás közben.
Elmegyek világgá-mondta és addig haza nem jövök, míg még egy ilyen hülyét nem találok.
Egy erdő közepén útját keresztezte egy ház, amibe egy vénasszony tanyált.
Mi a francot keres itt?-kérdezte a nyanya.
Most érkeztem a túlvilágról-felelt a parasztember,(mert már meg volt a terve.)
Nem találkozott a fiammal?
Dehogyneeem! Csonttal és ronggyal kereskedik. Rongyos szegény, rossz a kabátja, maga húzza szekeret.
Jó ember, visszamégy még oda?
Vissza én!
Van egy szürke lovam, van három kalácsom, aztán itt van a gyűjtött pénzem… meg most jut eszembe, itt van egy jó kis bunda, vásárról hozta haza a férjem, valami lökött asszonyt vágott át, vigye el szegény fiamnak.
Alig ment el a tekeres agyú paraszt, megérkezett az „embőr”, aki nem volt más, mint a kereskedő. Az asszony boldogan nyomta a süketet, hogy a fiukról hírt kapott és mennyi mindent küldött neki a túlvilágra… túlvilágra… túlvi .hrrr… hrrr… hrrr.
Papa… Papa… alszoool?-ébredek a hangra riadtan. Lassan tájékozódom, hogy hol vagyok, majd hallom a gyerekek kérdését- aztán… aztán, mi van a túlvilággal?
Miféle túlvilággal? Próbálok az alvásból kikecmergni… -ja a túlvilággal… ahhoz már semmi közünk… ellenben a kereskedőnek felment az „agyvize” és beindult a paraszt után, aki már észre vette, hogy valaki állat módjára közeledik. Gyorsan odaugrott egy ferdén növő fához és a hátával megtámasztotta.
Hello teso, nem láttál erre menni egy embert- kérdi Győzike stilusban habzó szájjal a kereskedő.
De láttam, de az nagyon erős ember, bika jegyében született. Senkitől sem fél, csak tőlem.
Visszahozná nekem azt az ember? Busásan megjutalmazom,adok egy lepedőt!
Nem mehetek, mert ezt a fát kell tartanom, hogy ki ne dőljön.
Tartom én, csak hozza vissza minél előbb -azzal át vette a „főszerepet”.
Hát lehet, hogy még most is ott várja a „vastapsot”.
Otthon, amikor a paraszt elmondta a feleségének, hogy nem ő a legsötétebb egyén a földön, az asszony kihúzta magát és közölte, hogy,”na, a mai naptól átveszem a parancsnokságot”.
A parasztember most döbbent rá, hogy az asszony hülyének őt tartja és annyit dünnyögött magában, hogy”okos enged, szamár szenved,”de hol itt az okos ember?
A mese végén egy darabig csend volt, aztán a kisebbik unokám megkérdezte-papa és hova lett a szürke ló?
A szürke ló?-kérdeztem én is. Hát… hát… az egy másik mese… majd holnap elmesélem.
Így történt, hogy másnap este a „Szürke ló esete” című mese lett előadva folytatásos mese formájában, mivel a két „csibész” sportot űzött abból, hogy mit felejtettem ki, így biztosítva a mindennapi „fejből” mesélést.
Na, most aztán tényleg meg vagyok lőve, hiszen a mese repertoárom az elmúlt évek alatt kimerült. Gondoltam, egyezkedésbe kezdek.
Az volt az „egyezség,” hogy ha még ismernék is a mesét, hallgassák végig és ha nem tetszett, holnap kettő „vadás” új mesével jövök elő. Így aztán új stílusban, ez került „adásba”
A LÖKÖTTEK TALÁLKOZÁSA (népmese után szabadon)
A parasztember (a szerencsétlen) megnősült. Hű, de milyen „csajkást” vett el. Agya olyan sötét volt, mint az éjszaka, vagy , még annál is sötétebb. Ez a „sprinkó” mindig játszotta a nem létező eszét, amit a mi parasztunk egyre nehezebben viselt el… (de gyerekek… ilyen csak a mesében van!)
Szóval, a „csajkás” kiverte a balhét, miért mindig a férje megy a vásárba eladni a szekér búzát, mikor őt az Isten is erre teremtette.
Oké,-mondta az „ipse”, (mert már nem bírta cérnával) akkor húzzál be a városba.
És, hogy adjuk a búzát?- kérdi a sötét agyú „díva”.
Hát, ahogy jár, vagyis ahogy általában veszik, volt a paraszt embertől a rendkívül pontos válasz.
A városban a „hígagyút” lerohanja egy kereskedő és arra a kérdésre „hogy adja a búzát?”- villámként lökte ki a választ,”ahogy jár!”
A kereskedő agyában kigyulladt a „pilács”, mindjárt kiszúrta, hogy ez a nő, tök hülye, tehát, falhoz lehet állítani. Mindjárt kinyitotta a szöveg láda fedelét és az agyában megfogant szélhámos szöveget eleresztette.
A búza most úgy jár, felit adják hitelre, felit meg a várakozás fejibe.
A „spinkó” erre a válaszra úgy nézett, „mint Jenő a moziban.”
És „pízt” mikor kapok?-kérdezte a tökagyú nő.
A legközelebbi vásárkor,-volt a válasz.
Jó, jó, de hogyan ismerjük meg egymást?-kérdi a pénzsóvár”baby.”
Én oda adom a rossz kabátom, maga meg ide adja a bundáját. Ki-ki megismeri a maga holmiját, így egymásra találunk-válaszolt a kereskedő.
Oké-volt a válasz (mert a férje mindig „okézni” szokott, ha valamibe bele ment, kivéve, ha tehéntrágyába lépett.)
Otthon az asszony büszkén adta le a „drótot” a férjének a vásári működéséről. Hát azt nem lehet mondani, hogy a parasztember seggét verte a földhöz örömében. Ez már nála is kiverte a biztosítékot. Begurult, a „pipától” nem látott, a méreg elkapta, lábával úgy toporzékolt, mint vad ló vágtázás közben.
Elmegyek világgá-mondta és addig haza nem jövök, míg még egy ilyen hülyét nem találok.
Egy erdő közepén útját keresztezte egy ház, amibe egy vénasszony tanyált.
Mi a francot keres itt?-kérdezte a nyanya.
Most érkeztem a túlvilágról-felelt a parasztember,(mert már meg volt a terve.)
Nem találkozott a fiammal?
Dehogyneeem! Csonttal és ronggyal kereskedik. Rongyos szegény, rossz a kabátja, maga húzza szekeret.
Jó ember, visszamégy még oda?
Vissza én!
Van egy szürke lovam, van három kalácsom, aztán itt van a gyűjtött pénzem… meg most jut eszembe, itt van egy jó kis bunda, vásárról hozta haza a férjem, valami lökött asszonyt vágott át, vigye el szegény fiamnak.
Alig ment el a tekeres agyú paraszt, megérkezett az „embőr”, aki nem volt más, mint a kereskedő. Az asszony boldogan nyomta a süketet, hogy a fiukról hírt kapott és mennyi mindent küldött neki a túlvilágra… túlvilágra… túlvi .hrrr… hrrr… hrrr.
Papa… Papa… alszoool?-ébredek a hangra riadtan. Lassan tájékozódom, hogy hol vagyok, majd hallom a gyerekek kérdését- aztán… aztán, mi van a túlvilággal?
Miféle túlvilággal? Próbálok az alvásból kikecmergni… -ja a túlvilággal… ahhoz már semmi közünk… ellenben a kereskedőnek felment az „agyvize” és beindult a paraszt után, aki már észre vette, hogy valaki állat módjára közeledik. Gyorsan odaugrott egy ferdén növő fához és a hátával megtámasztotta.
Hello teso, nem láttál erre menni egy embert- kérdi Győzike stilusban habzó szájjal a kereskedő.
De láttam, de az nagyon erős ember, bika jegyében született. Senkitől sem fél, csak tőlem.
Visszahozná nekem azt az ember? Busásan megjutalmazom,adok egy lepedőt!
Nem mehetek, mert ezt a fát kell tartanom, hogy ki ne dőljön.
Tartom én, csak hozza vissza minél előbb -azzal át vette a „főszerepet”.
Hát lehet, hogy még most is ott várja a „vastapsot”.
Otthon, amikor a paraszt elmondta a feleségének, hogy nem ő a legsötétebb egyén a földön, az asszony kihúzta magát és közölte, hogy,”na, a mai naptól átveszem a parancsnokságot”.
A parasztember most döbbent rá, hogy az asszony hülyének őt tartja és annyit dünnyögött magában, hogy”okos enged, szamár szenved,”de hol itt az okos ember?
A mese végén egy darabig csend volt, aztán a kisebbik unokám megkérdezte-papa és hova lett a szürke ló?
A szürke ló?-kérdeztem én is. Hát… hát… az egy másik mese… majd holnap elmesélem.
Így történt, hogy másnap este a „Szürke ló esete” című mese lett előadva folytatásos mese formájában, mivel a két „csibész” sportot űzött abból, hogy mit felejtettem ki, így biztosítva a mindennapi „fejből” mesélést.
2010. november 25., csütörtök
Ami egyszerű,...az egyszerű
Pindur cica: Cirmi… Cirmiii… itt vagy?
Cirmi cica: Yes, baby.
P: Mi a szösz, mi ez az ékes tájszólás?
C: Ja kérem, az uni, az unió.
P: Hogy oda ne rohanjak. Tudsz még valamit angolul?
C: Ja, sprehen die… english.
P: Nagy vagy. Mindig tudtam, hogy nem fogsz elveszni a nagyvilágban. De most nem ez a téma. Képzeld, a gazdit megint láttam a konyhában.
C: Jézusom, remélem, imádkoztál?
P: Hát mondtam egy fohászt az égiekhez…
C: Történt valami említésre méltó dolog?
P: Hát, ahogy vesszük. Minden esetre elmondom a történteket. Nagyban számítógépezik, már vagy fél órája keresi a billentyűzeten az „ű” betűt, (úgy látszik megtalálta) többször próbált rájönni, hogy mit írt,(mert amit leírt, annak semmi köze nem volt a gondolatához, ugyan is, felismerhetetlen szöveggel szemezett) egyszer csak felpattant a helyéről és közölte, hogy „én ezt elkészítem”.
Igaz, hogy a gazdasszony tekintete átment rémületbe, de jobbnak látta, hogy most jobb, ha nem szól bele a nagyok dolgába. Elgondolkodva nézte a tv-ben a” valakinek a lányait”.
C: Na és mi ebben a „téma”?
P: A téma? A téma ezután jött. A gazdi kiment a konyhába és nagy csörömpöléssel szedte elő a különböző edényeket, időnként egy, egy nem ismert irodalmi műből idézve, „a qrva életbe”, valamint maga elé dörmögve, hogy „basszus”. Ezt akkor mondta, mikor a felső konyhaszekrény nyitásakor a csokoládé figurák úgy pattogtak a fején, mint réten a szöcskék. Ezek a csokik ugyanis már mikulásra voltak ide „bespájzolva”. Az igazi „cifrázás” akkor volt, amikor a robot gépet akarta kivenni a konyhaszekrényből, ugyanis ahhoz ki kellett pakolni az egész szekrényt. A konyha egyből csatatérré változott, majd kiabálva kérdezte, hogy „hol van a sütő papiiiiir! Mikor már harmadszor hangzott el az indián üvöltés, (a harmadik már szobaajtóban) gazdi asszony, kissé bosszúsan,(nem csoda, épp most történt a tv-ben a lányokkal valami) közölte, hogy „az alsó fiókban”. Gazdi az össze alsó fiók kihuzigálása után, visszaosont a kijelölt kérdezési helyre,(az ajtóhoz) és közölte, hogy ”ott nincs.” A válasz kb. öt perc múlva érkezett, „annak ott kell lenni, még én tettem oda”! Újabb alsó fiókos műsor, újabb „szókincs” áradat. Nem sokára megjön a felmentés, gazdasszony formájában. Szemével végig tekintett a „tájkép csata után”-i kompozíción, majd félénken megkérdezi, (ki tudja, mi történik még itt?) „Már megint mit találtál ki”? A gazdi örömteli arccal közli, hogy a recept szerint egy könnyen elkészíthető kókuszos tallért fog sütni. A gazdasszony kihúzza a gazdi által legtöbbször megnézett fiókot és egy laza mozdulattal az asztalra dobta a sütőpapírt,” tessék, kiveri a szemed”! „Fehér”?-kérdi a gazdi,” ezért nem találtam, múltkor még barna volt”, de ezt már gazdiasszony nem hallotta, mivel a”tv-s lányok új konfliktusba kerültek”. Aztán? Volt még valami „alakítás”?
P: Hogy volt-e? A gazdi megpróbálta a fölösleges konyhaeszközöket a helyére visszatenni de a fele sehogyan se fért be. Úgy döntött, hogy a konyhaasztalon felépített egy „Bábel” tornyot. Már úgy nézett ki, hogy megnyugodnak a kedélyek, mikor újabb monológ közepette a kókusz"kincsvadászata" elkezdődött. Na ne tudd meg! Azt a sok ilyen-olyan zacskót, fűszereket, pudingporokat, mazsolát, stb.… stb., ami terítékre került. De a gazdinak jó szimata lehetett, mert egy zacskóval megjelent a szobában és suttogva kérdezte (ugyan is nem szabad zavarni az előadást) „ez a kókusz”? „Az, hát rá van írva” volt a válasz”. Ja, de nincs rajtam a szemüveg” és zacskóval a kezében a szemüveg keresésére indult. Amikor a számítógépnél megtalálta, leült a géphez megkeresni a receptet, Félórai kattogtatás után, a képernyőre meredve, hangosan fel-felnevetve (néha egy-egy hahota) mélyedt a blogok világába, (valami vicceket olvasott). Két óra múlva újra a konyhába ügyködött.
C: De most már neki állt sütni?
P: Neki állt, de azért még röviden annyit, hogy a konyhai mérlegből kimerült az elem, (speciális elem, ilyen nincs itthon) innentől minden saccra ment. A mézes üveg úgy be volt ragadva, hogy ennek a kinyitásához az „Aladdin csodaszelleme” kellett volna és amikor különböző vágó, nyitó szerszámok bevetésével sikerült kinyitni, a jó ég tudja miért, az egész konyha ragadt, (főleg a papucs a kövezethez, csak úgy cuppogott). Ennek megszüntetése az egy külön történet. Mivel a tojás fehérje egy zacskóban volt eltéve, (lehetett benne vagy tíz darabnak megfelelő mennyiség) így abból a négy darab mennyiség kimérése, hát nagy saccolási tudást igényel (ami természetesen a gazdinak nem volt) így elszuttyogott vele az ide-oda öntözgetéssel egy darabig. A robotgép keverő szárának beillesztése, (nem mindegy melyiket hova) valamint a vezeték rövidsége adott némi gondot. Amikor elkészült az „egyveleg”, a robi vezetéke feldöntötte a „Bábel” tornyot. Úgy dőlt össze, mint a dominók a „világcsúcs” beállításnál. Itt már a gazdin lehetett látni, hogy nem a sütésre koncentrál, mivel leült és a mennyezetet nézte, (hogy mit látott, máig sem tudni). A zörejre gazdasszony jelent meg, aki csak annyit mondott,”tudtam, hogy ez lesz belőle”. Mikor már, úgy ahogy összeállt a „rend”, kiderült hogy a habnyomó zacskók lent maradtak a telken, így a gazdi csodálatos kreativitása hozta a kissé „megtört” formáját. A sütő hőfok beállítása okozott még némi gondot, mivel nem volt a szabályzón hőfokskála, így lehet, hogy 160° helyett 120° vagy 250°-on készült el a mű.
C: És milyenre sikerült?
P: Vannak még csodák. Még aznap este megették és a gazdi nem győzte hangsúlyozni, hogy „tulajdonképpen ezt egész egyszerű elkészíteni”.
Cirmi cica: Yes, baby.
P: Mi a szösz, mi ez az ékes tájszólás?
C: Ja kérem, az uni, az unió.
P: Hogy oda ne rohanjak. Tudsz még valamit angolul?
C: Ja, sprehen die… english.
P: Nagy vagy. Mindig tudtam, hogy nem fogsz elveszni a nagyvilágban. De most nem ez a téma. Képzeld, a gazdit megint láttam a konyhában.
C: Jézusom, remélem, imádkoztál?
P: Hát mondtam egy fohászt az égiekhez…
C: Történt valami említésre méltó dolog?
P: Hát, ahogy vesszük. Minden esetre elmondom a történteket. Nagyban számítógépezik, már vagy fél órája keresi a billentyűzeten az „ű” betűt, (úgy látszik megtalálta) többször próbált rájönni, hogy mit írt,(mert amit leírt, annak semmi köze nem volt a gondolatához, ugyan is, felismerhetetlen szöveggel szemezett) egyszer csak felpattant a helyéről és közölte, hogy „én ezt elkészítem”.
Igaz, hogy a gazdasszony tekintete átment rémületbe, de jobbnak látta, hogy most jobb, ha nem szól bele a nagyok dolgába. Elgondolkodva nézte a tv-ben a” valakinek a lányait”.
C: Na és mi ebben a „téma”?
P: A téma? A téma ezután jött. A gazdi kiment a konyhába és nagy csörömpöléssel szedte elő a különböző edényeket, időnként egy, egy nem ismert irodalmi műből idézve, „a qrva életbe”, valamint maga elé dörmögve, hogy „basszus”. Ezt akkor mondta, mikor a felső konyhaszekrény nyitásakor a csokoládé figurák úgy pattogtak a fején, mint réten a szöcskék. Ezek a csokik ugyanis már mikulásra voltak ide „bespájzolva”. Az igazi „cifrázás” akkor volt, amikor a robot gépet akarta kivenni a konyhaszekrényből, ugyanis ahhoz ki kellett pakolni az egész szekrényt. A konyha egyből csatatérré változott, majd kiabálva kérdezte, hogy „hol van a sütő papiiiiir! Mikor már harmadszor hangzott el az indián üvöltés, (a harmadik már szobaajtóban) gazdi asszony, kissé bosszúsan,(nem csoda, épp most történt a tv-ben a lányokkal valami) közölte, hogy „az alsó fiókban”. Gazdi az össze alsó fiók kihuzigálása után, visszaosont a kijelölt kérdezési helyre,(az ajtóhoz) és közölte, hogy ”ott nincs.” A válasz kb. öt perc múlva érkezett, „annak ott kell lenni, még én tettem oda”! Újabb alsó fiókos műsor, újabb „szókincs” áradat. Nem sokára megjön a felmentés, gazdasszony formájában. Szemével végig tekintett a „tájkép csata után”-i kompozíción, majd félénken megkérdezi, (ki tudja, mi történik még itt?) „Már megint mit találtál ki”? A gazdi örömteli arccal közli, hogy a recept szerint egy könnyen elkészíthető kókuszos tallért fog sütni. A gazdasszony kihúzza a gazdi által legtöbbször megnézett fiókot és egy laza mozdulattal az asztalra dobta a sütőpapírt,” tessék, kiveri a szemed”! „Fehér”?-kérdi a gazdi,” ezért nem találtam, múltkor még barna volt”, de ezt már gazdiasszony nem hallotta, mivel a”tv-s lányok új konfliktusba kerültek”. Aztán? Volt még valami „alakítás”?
P: Hogy volt-e? A gazdi megpróbálta a fölösleges konyhaeszközöket a helyére visszatenni de a fele sehogyan se fért be. Úgy döntött, hogy a konyhaasztalon felépített egy „Bábel” tornyot. Már úgy nézett ki, hogy megnyugodnak a kedélyek, mikor újabb monológ közepette a kókusz"kincsvadászata" elkezdődött. Na ne tudd meg! Azt a sok ilyen-olyan zacskót, fűszereket, pudingporokat, mazsolát, stb.… stb., ami terítékre került. De a gazdinak jó szimata lehetett, mert egy zacskóval megjelent a szobában és suttogva kérdezte (ugyan is nem szabad zavarni az előadást) „ez a kókusz”? „Az, hát rá van írva” volt a válasz”. Ja, de nincs rajtam a szemüveg” és zacskóval a kezében a szemüveg keresésére indult. Amikor a számítógépnél megtalálta, leült a géphez megkeresni a receptet, Félórai kattogtatás után, a képernyőre meredve, hangosan fel-felnevetve (néha egy-egy hahota) mélyedt a blogok világába, (valami vicceket olvasott). Két óra múlva újra a konyhába ügyködött.
C: De most már neki állt sütni?
P: Neki állt, de azért még röviden annyit, hogy a konyhai mérlegből kimerült az elem, (speciális elem, ilyen nincs itthon) innentől minden saccra ment. A mézes üveg úgy be volt ragadva, hogy ennek a kinyitásához az „Aladdin csodaszelleme” kellett volna és amikor különböző vágó, nyitó szerszámok bevetésével sikerült kinyitni, a jó ég tudja miért, az egész konyha ragadt, (főleg a papucs a kövezethez, csak úgy cuppogott). Ennek megszüntetése az egy külön történet. Mivel a tojás fehérje egy zacskóban volt eltéve, (lehetett benne vagy tíz darabnak megfelelő mennyiség) így abból a négy darab mennyiség kimérése, hát nagy saccolási tudást igényel (ami természetesen a gazdinak nem volt) így elszuttyogott vele az ide-oda öntözgetéssel egy darabig. A robotgép keverő szárának beillesztése, (nem mindegy melyiket hova) valamint a vezeték rövidsége adott némi gondot. Amikor elkészült az „egyveleg”, a robi vezetéke feldöntötte a „Bábel” tornyot. Úgy dőlt össze, mint a dominók a „világcsúcs” beállításnál. Itt már a gazdin lehetett látni, hogy nem a sütésre koncentrál, mivel leült és a mennyezetet nézte, (hogy mit látott, máig sem tudni). A zörejre gazdasszony jelent meg, aki csak annyit mondott,”tudtam, hogy ez lesz belőle”. Mikor már, úgy ahogy összeállt a „rend”, kiderült hogy a habnyomó zacskók lent maradtak a telken, így a gazdi csodálatos kreativitása hozta a kissé „megtört” formáját. A sütő hőfok beállítása okozott még némi gondot, mivel nem volt a szabályzón hőfokskála, így lehet, hogy 160° helyett 120° vagy 250°-on készült el a mű.
C: És milyenre sikerült?
P: Vannak még csodák. Még aznap este megették és a gazdi nem győzte hangsúlyozni, hogy „tulajdonképpen ezt egész egyszerű elkészíteni”.
2010. november 19., péntek
Szomszédéknál (gyermekvárás) 5.rész
Klári és Józsi önfeledt serénységgel buzgólkodnak a gyerekszobában. Mivel jön a baba, gyorsvonat sebességgel sietni kell a berendezkedéssel.
Józsi, mint aki száz gyerek apja lenne, ellenmondást nem tűrően közli-a gyermekágy itt lesz!
Klári: Jó, de akkor nem fér el a pelenkázó… különbem is. Itt túl erős a fény… és...
J: Milyen pelenkázó? Mit találtál ki már megint?
K: Jaj ne csináld? Nem igaz hogy nem tudod! Már vagy százszor mondtam, hogy huszonötezerért lehet kapni, különben is, anyu is beleegyezett, felét kifizeti.
J: Jaj, már megint az anyád, a két „nagyokos”. Pelenkázó! Flanc… az kell neki… flanc. A bilin ne legyen korona? Mert ez nem akármilyen gyerek lesz… királyi sarj… aranyat fog kakilni.
K: Nem kell azért mindjárt túlzásokba esni… na mindegy. Pelenkázót megbeszéltük, az itt lesz, a gyönyörű baldachinos gyermekágy meg ott.
J: Milyen badahiiin?
K: Jaj, te ehhez nem értesz, most nem fogok részletekbe bocsátkozni.
J: Tuti, hogy ez is anyád ötlete!
K: Nem, ez kivételesen az enyém. Különben mutattam már… ide nézz, itt vannak a rugdalódzók… na, nem cukik?
J: De Klári. Hány gyereket vársz?
K: Most meg mi a bajod?
J: Semmi, de ez a rakomány rugdalódzó egy egész bölcsődének elég lenne!
K: Tudtam, hogy bele kötsz… tudtam! Kár is volt megmutatnom… és különben is, egy nap háromszor kell váltani.
J: Miért, hiszen nem teszed ki a kirakatba, vagy ez is olyan, mint a cipőd? Ahányszor kimész az utcára, mindig a másikat veszed fel.
K: Látom minden áron kötekedni akarsz, pedig olyan boldogan akartam ezt a gyerekszobát berendezni… de te… te még itt is csak az akaratos elképzelésed hajtogatod. Különben is, te ehhez nem értesz. Ezek a dolgok mindig az anyákra tartoznak. A te dolgod, hogy biztosítsd a feltételeket, vagy azt akarod, hogy úgy nézzünk ki, mint a Züllőiék? Neeeem... inkább öngyilkos leszek. Nem engedem gyermekem boldogságát egy ilyen apa erőszakos természetének kitenni… vagy tudod mit… elválunk!
J: Most mi van veled? Azért mert meg mertem szólalni, már mindjárt én vagyok az oka mindennek? Én csak azt szeretném kérdezni, hogy azt a gyerek kanapét nem volt még túl korai megvenni, hiszen el se lehet férni tőle.
K: Azt, muszáj volt… most volt akcióba… vagy talán ellensége vagy a pénzednek?
J: Jó, jó, rendben… de pont ilyen tehénszar színben, ez mellé a narancssárga „puff” mellé.
K: Jaj, hát ki látja azt?
J: Például én.
K: Egyszerre milyen finnyás lettél? Te magad mondtad, hogy nem szégyenled, hogy paraszt gyerek vagy, akkor meg mi a fészkes fene bajod van a tehénszar színnel! Megszokhattad… neeeem?
J: Jó, jó… de nem a gyerekszobában.
K: Nem baj, ha a gyerek időben megszokja… kitudja mi lesz belőle?
J: Jut eszembe, megjött már az orvostól a visszhang eredménye, hogy fiú lesz, vagy lány?
K: Még nem, de szerintem lány lesz… érzem.
J: És ha tévedsz, nem ez lesz az első dolog az életedben, amit rosszul érzel… emlékezz a nászéjszakára. Akkor meg azt mondtad, hogy nem érzel semmit és az eredmény az semmi?
És ha fiú lesz?
K: Hát… hát… először is meglepődnék, másodszor meg a nyakadba kötöm és mehettek világgá… vagy… vagy addig „dolgozunk” amíg a lány létszám nem lesz egyenlő arányban a fiú létszámmal. Te Józsi! Mi legyen belőle, ha megnő? Milyen pályára adjuk?
J: Milyenre? Focipályára. Nem láttad milyen erős a női válogatottunk? A mi lányunkból középhátvéd lesz, csonttörő! Nem lesz piskóta, le fog radírozni mindenkit a pályáról! Már látom magam előtt, ahogy a külföldi szponzorok egymást felül fogják licitálni érte.
K: Nem akarok vitatkozni veled, mert veled nem lehet… de úgyis az lesz, amit én akarok, mert a mi lányunk énekes lesz, megasztár! Erre teszem fel az életemet és ebbe nem engedek bele szólni… és ha nem tetszik, fel is út… le is út!
J: Jól van, jól van édesem, muszáj nekünk már most ezen vitatkozni. Ráérünk majd akkor, ha eljön az ideje, inkább azt beszéljük meg, mi legyen a neve?
K: Hát nem akármilyen hétköznapi nevet adunk… neeem… a mi lányunknak ki kell tűnni az átlagból. Én már el is döntöttem… Konok Prüntyöke. Mit szólsz?
J: Jó… jó… de lehet, hogy lesz még abból Konok Benő!
Józsi, mint aki száz gyerek apja lenne, ellenmondást nem tűrően közli-a gyermekágy itt lesz!
Klári: Jó, de akkor nem fér el a pelenkázó… különbem is. Itt túl erős a fény… és...
J: Milyen pelenkázó? Mit találtál ki már megint?
K: Jaj ne csináld? Nem igaz hogy nem tudod! Már vagy százszor mondtam, hogy huszonötezerért lehet kapni, különben is, anyu is beleegyezett, felét kifizeti.
J: Jaj, már megint az anyád, a két „nagyokos”. Pelenkázó! Flanc… az kell neki… flanc. A bilin ne legyen korona? Mert ez nem akármilyen gyerek lesz… királyi sarj… aranyat fog kakilni.
K: Nem kell azért mindjárt túlzásokba esni… na mindegy. Pelenkázót megbeszéltük, az itt lesz, a gyönyörű baldachinos gyermekágy meg ott.
J: Milyen badahiiin?
K: Jaj, te ehhez nem értesz, most nem fogok részletekbe bocsátkozni.
J: Tuti, hogy ez is anyád ötlete!
K: Nem, ez kivételesen az enyém. Különben mutattam már… ide nézz, itt vannak a rugdalódzók… na, nem cukik?
J: De Klári. Hány gyereket vársz?
K: Most meg mi a bajod?
J: Semmi, de ez a rakomány rugdalódzó egy egész bölcsődének elég lenne!
K: Tudtam, hogy bele kötsz… tudtam! Kár is volt megmutatnom… és különben is, egy nap háromszor kell váltani.
J: Miért, hiszen nem teszed ki a kirakatba, vagy ez is olyan, mint a cipőd? Ahányszor kimész az utcára, mindig a másikat veszed fel.
K: Látom minden áron kötekedni akarsz, pedig olyan boldogan akartam ezt a gyerekszobát berendezni… de te… te még itt is csak az akaratos elképzelésed hajtogatod. Különben is, te ehhez nem értesz. Ezek a dolgok mindig az anyákra tartoznak. A te dolgod, hogy biztosítsd a feltételeket, vagy azt akarod, hogy úgy nézzünk ki, mint a Züllőiék? Neeeem... inkább öngyilkos leszek. Nem engedem gyermekem boldogságát egy ilyen apa erőszakos természetének kitenni… vagy tudod mit… elválunk!
J: Most mi van veled? Azért mert meg mertem szólalni, már mindjárt én vagyok az oka mindennek? Én csak azt szeretném kérdezni, hogy azt a gyerek kanapét nem volt még túl korai megvenni, hiszen el se lehet férni tőle.
K: Azt, muszáj volt… most volt akcióba… vagy talán ellensége vagy a pénzednek?
J: Jó, jó, rendben… de pont ilyen tehénszar színben, ez mellé a narancssárga „puff” mellé.
K: Jaj, hát ki látja azt?
J: Például én.
K: Egyszerre milyen finnyás lettél? Te magad mondtad, hogy nem szégyenled, hogy paraszt gyerek vagy, akkor meg mi a fészkes fene bajod van a tehénszar színnel! Megszokhattad… neeeem?
J: Jó, jó… de nem a gyerekszobában.
K: Nem baj, ha a gyerek időben megszokja… kitudja mi lesz belőle?
J: Jut eszembe, megjött már az orvostól a visszhang eredménye, hogy fiú lesz, vagy lány?
K: Még nem, de szerintem lány lesz… érzem.
J: És ha tévedsz, nem ez lesz az első dolog az életedben, amit rosszul érzel… emlékezz a nászéjszakára. Akkor meg azt mondtad, hogy nem érzel semmit és az eredmény az semmi?
És ha fiú lesz?
K: Hát… hát… először is meglepődnék, másodszor meg a nyakadba kötöm és mehettek világgá… vagy… vagy addig „dolgozunk” amíg a lány létszám nem lesz egyenlő arányban a fiú létszámmal. Te Józsi! Mi legyen belőle, ha megnő? Milyen pályára adjuk?
J: Milyenre? Focipályára. Nem láttad milyen erős a női válogatottunk? A mi lányunkból középhátvéd lesz, csonttörő! Nem lesz piskóta, le fog radírozni mindenkit a pályáról! Már látom magam előtt, ahogy a külföldi szponzorok egymást felül fogják licitálni érte.
K: Nem akarok vitatkozni veled, mert veled nem lehet… de úgyis az lesz, amit én akarok, mert a mi lányunk énekes lesz, megasztár! Erre teszem fel az életemet és ebbe nem engedek bele szólni… és ha nem tetszik, fel is út… le is út!
J: Jól van, jól van édesem, muszáj nekünk már most ezen vitatkozni. Ráérünk majd akkor, ha eljön az ideje, inkább azt beszéljük meg, mi legyen a neve?
K: Hát nem akármilyen hétköznapi nevet adunk… neeem… a mi lányunknak ki kell tűnni az átlagból. Én már el is döntöttem… Konok Prüntyöke. Mit szólsz?
J: Jó… jó… de lehet, hogy lesz még abból Konok Benő!
2010. november 18., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
