Hú, de cikiii! II.rész

A nem kívánt hármas


Helyszín: egy nagy hodály, ipari tanuló műhelynek kinevezve, (tanműhely) ahol vagy negyven kezdő inas (köztük én is) próbálta kikezdeni az ott tanító mesterek idegeit. Ez a próbálkozás, úgy tűnik elég sikertelen, pedig elég sok nem mindennapi helyzeteket produkáltunk. Bonyolítja a dolgot, hogy a negyven főből tizenöt lány, akik ugyancsak igyekeztek kitenni magukért a normál helyzet megváltoztatásáért. Mivel az oktatók (kettő közvetlen, egy pedig „főgóré”) férfiak voltak, hát a lányok „kezelése” kissé nehézkesnek bizonyult, mivel a „delikvensek” mindjárt sírva fakadtak, ha a „renitens” viselkedésüket az oktatók „úgymond” szóvá tették.

Hát lényegében ilyen volt az alaphelyzet, amikor a délutános műszakra került a sor. Mindenki elfoglalta a számára kijelölt munkapadot és az „egyen munkaruhában”, (az oktatók is) beindult a kézi fűrész, ami egy teljes hétig ugyanazt a „told meg, húzd meg” műveletet végezte.

Egy ilyen „told meg” műveletnél hátra néztem és láttam, hogy a „főgóré” az asztalánál hatalmasakat harap a még hatalmasabb két egymásra összerakott kenyérből, amiből máig sem derült ki, hogy mi volt közte. Tudni kell, hogy ez a mester, olyan magas, erős fizikumú egyén volt,(kalapács vető alkat) hogy mikor az asztal mellett odaálltunk, a fejmagasságunk egy szintbe volt vele. Mindezt azért találtam szükségesnek közölni, hogy érzékeltessem, hogy a személyét érő sértő megjegyzés „retorziója” kitől várható. Szóval, hátra néztem és az előttem éppen nekem háttal ülő személynek rá csapva a vállára, a füléhez hajolva, vigyorogva mondtam, hogy „figyeld az öreget, (35 éves) hogy tömi a majmot) aki éppen maga elé merengve bámult a nagy semmibe. A vigyor akkor fagyott az arcomra, mikor a „vállveregetett” egyén felém fordult, ugyan is a kijelölt oktatónk volt.

Első pillanatban a meglepetéstől nem tudott szóhoz jutni, de miután „akklimatizálódott” nála a helyzet, közölte, hogy”na, megvan az egyik személy, aki egy hónapig fogja takarítani a műhelyt.”

A dolog magam részéről lehangolt állapotba hozott volna, de aznap a lányok közül Alizban is túltengett a nyugalom és a söprű párosítására osztották be. Így mindjárt más lett a helyzet.

Este fél kilenc tájban indítottuk be a „söpörj magad, ha már más nem söpör” mozgalmat és igyekeztünk minél tovább húzni az időt, hogy az oktatónk már megfürödve és felöltözve ellenőrizhesse tevékenységünket. Ezek után, örömmel nyugtáztuk, hogy részünkre már szabad a pálya, (az oktató haza ment) így megbeszéltük, hogy kinn a kapuban találkozunk, megvárjuk egymást.

Itt kell megemlítenem, hogy a helyszín Budapest külterületére esett, ahol a HÉV.-hez negyedórás gyalog út vezetett, a közvilágításról ne is beszéljünk, mert arról nem is lehet.

Szóval a kapuban találkoztunk és elindultunk hazafelé a majdnem „vak” sötétben. Mivel mindketten szenvedő alanya voltunk a takarításnak, úgy éreztük, egyforma érzelmi síkon vagyunk és ezt az érzést valahogy le kell vezetnünk.

Így aztán kellő pillanatban, a még „vakabb” sötét helyen átölelve, vállát magam felé fordítva, szó nélkül megcsókolva adtam át szenvedő érzésemet, amin ő először kissé meglepődőt, (legalább is úgy tett) de aztán viszonozta, így vezetve le a takarítás okozta sérelmeinket.

Elég nagy lehetett ez a sérelem, mert már jó kis időt töltöttünk el a „vigaszdíjjal,” amikor egyszer csak mellettünk egy alak haladt el, (mi akkor éppen a drótkerítésnek dőlve próbáltuk ki annak teher bíró képességét) aki, egyszer csak visszafordult, egészen megközelítve, az arcunkba nézve közölte, hogy „azért a kerítést nem kell kidönteni, de holnaptól rátok külön lesz gondom.”

Hát azt hiszem, nem kell mondani, hogy ezek után este mindig hármasban folytattuk utunkat hazafelé.

Hú,de cikiii! 1.rész

Ki ne került volna az életben olyan helyzetbe, (sokszor akaratlanul) amire visszagondolva, még most is olyan arcszínváltozás mutatkozik, mint mikor a szűzlánynak a szokásosnál hevesebben udvarolnak.


Ezekből a helyzetekből mutatnék be néhányat.

Változó korban

Tizenötéves kamaszkor, (Verne Gyulánál már „kapitány”) nem kell mondani, hogy egy fiúgyerek már a „mindent tudok” kategóriáját próbálja a világ felé érvényesíteni. Ez a hatás engem is elért, elvégre már kijártam a nyolc általánost, mit tudnak nekem újat mondani? Ilyen szemlélettel jártam a világban és tulajdonképpen semmin nem filozofáltam, hiszen minden dolog, ami körülöttem történik, az csak „természetes.” Nem is értettem a felnőtteket, hogy miért csinálnak az egészen „piszlicsálé” dolgokból ügyet, hogy „ a villamos késik”, hogy „nem lehet, csaó színű cipőt kapni” és hogy „ a fizetésből nem telik mindenre,” stb.…stb.…stb.

Hát ebbe a felnőtt ismerős társaságba cseppentem bele, egy beszélgetés kapcsán, aminek témája az egyik nagy magyar színész, Jávor Pál akkori elhalálozása volt.(1959) Érdeklődést mutatva az arcomon, mintha én is az összes alakítását láttam volna, (csak kétszer láthattam színpadon) szerettem volna bekapcsolódni, de mivel egy: rólam tudomást sem vettek, kettő: mit mondhat ez a kölyök ilyen nagy horderejű témáról?

Belülről motoszkált bennem a kis ördög és vártam az alkalmat, hogy legalább egy mondat erejéig hozzászólhassak a témához. A társaság részéről ment a visszaemlékezés, (nekik volt miről) mígnem a temetés került szóba, amit sajnálkozva közöltek, hogy nem értek rá elmenni, pedig nagyon szerettek volna. Itt jött el az én pillanatom. Rögtön lecsaptam a témára és büszkén, kihúzva magam közöltem, hogy én ott voltam,(dehogy voltam) ezzel is rangot adva személyemnek.

A társaság reakciójából ítélve, mindjárt észre vettem, hogy egészen más szemmel néznek rám és az egyik személy mindjárt rá is kérdezett.

„Aztán milyen volt a temetés?” és kíváncsian várták a beszámolót.

Na, gondoltam magamban, most átvehetem a főszerepet, most én leszek a szószóló, nem fogtok gyerekként kezelni.

„Szép,” volt a válasz.

„És mi volt még” kérdezték izgatottan.

„Hát… mondtak egy beszédet… és a végén szűnni nem akaró TAPS.”

Na, innentől kezdve az addigi komor hangulat átváltozott hangos nevetéssé és fejemet megsimogatva közölték, hogy ha nem muszáj, ne menjek temetésre, nem gyereknek való.

Nyári események 1.rész

Vízbe ment terv


Adva vagyon a dunapart zöld övezeti része, ami inkább hasonlít az ösvényhez, csak szélesebb kivitelben, mint sétányhoz.

Ez az a hely, ami általában a legvisszafogottabb férfiakat is romantikára csábítja, nem beszélve a hölgyekről, akik e természeti táj szépségét érzékelve, valamint engedve a túlburjánzó udvarlásnak, Ámor nyilaitól sebezve, mámorosan kapaszkodnak kedveseikbe.

Most is egy hasonló helyzetben levő párocska közeledik, azzal a különbséggel, hogy ők ezt a helyet már régebben bejárták. Ezt honnan lehet tudni? Onnan, hogy előttük egy három éves kisfiú szaladgál. Kezében egy hosszú bot, amivel oly vehemesen „csépelé” a körülötte lévő bokrokat, fákat, hogy Petőfi versében a „Jaj a hátam, jaj a hátam oda van, szomszéd bácsi elporolta csúfosan”, hozzá képest simogatás. Mivel a szülők részéről senki nem „szóla”, így a természet szépségei valamint egy, két béka kissé megtépázva változott a „te rongyos élet” kategóriába.

A fiatal szülőket Ámor nyilai annyira kikapcsolták a való világból, hogy azt sem vették észre, hogy a kisfiúcska az ide-oda szaladgálás közben, akkorát esett, mint egy „péklapát.” Közel ötpercnyi bömbölés, ordítás, visítás után, miután felismerte a helyzetet, hogy vele senki sem törődik, a botjával a közelben lévő vaskapun töltötte ki dühét, amire a bent játszadozó német juhász átment a „kisfiú hangulatba” és közelről acsarkodva mutatta meg a tépőfogait.

Most mindenki azt gondolja, hogy itt a szülök hanyatt, homlok sietnek a gyermek vigasztalására. Normál esetben igen, ez volna a természetes, de Ámor nyilai, mint a „katyusák”, sorozatvetőként bénították meg az áldozatokat, akik már se nem láttak, se nem hallottak. Valahol a felhőkőn ülve rózsaszínben látva a világot, mámoros hangulatban a „kistesi” jövőbeni képéről álmodoztak.

Mivel a szerelem gyümölcse, jelenleg a kisfiú, örömmel tapasztalta, hogy most övé a világ, egy óvatlan pillanatban az egyik stégre kalandozott, ahol a feje felett lévő szúnyograjjal közelharcot vívott. Még az avatatlan szem is sejtetni engedte, hogy ez a harci állapot nem a gyereknek kedvez, mivel állandó visszavonulási helyzetbe került. A stég széle, (alattomos módon) egyre közelebb került, amit apuka szerelmi mámorban úszó félig éles szeme észre vett és egy „Sanyika ne mozdulj” felkiáltással hagyta ott a romantikát. Gyors, futólépésben rohant a stég bejárata felé és a „hármas ugrás” technikáját választva, úgy ugrott a deszkákra, hogy az egy másodperc töredéke alatt az enyészet martaléka lett, vagyis beszakadt. Ennek lett következménye, hogy apuka kalodába beszorulva, mellkasig érő vízben, hívta magához a gyermeket, aki ezt az eseményt viccesnek találta és térdét csapkodva önfeledt gyermeki kacajjal, (ami a túl oldalról visszhangzott) értékelte a „produkciót”.

Hát, hogy mi lett az esemény vége?

A kisfiú érdeklődve nézte, hogy apuka "korlát gyakorlata” milyen eredménnyel jár. A derékig érő iszappakolás rontott az eddigi hangulaton és a valószínűség szerint, a második szerelem gyümölcse, még egy ideig várat magára.

Szomszédasszonyok 3.rész

„Rossz szomszédság, török átok” tartja a közmondás, de nem úgy, ahogy Gyuri bácsi és Józsi bácsi feleségei között kialakult. A helyzet ugyanis az, hogy akárhogy is alakul közöttük a dolog, a vége, hogy nem bírnak egymás nélkül meglenni, mivel a „pletykázás” lehetősége olyan erővel tartja össze barátságukat, hogy nincs az az erő, ami szétválaszthatná őket. Most is sietve mennek a „konzultációs” helyre, (a kerítés mellé) ahova már egy kitaposott ösvény vezet (húsz éves ingajárat eredménye.)

Mari néni (Gyula bácsi felesége): (óvatosan körülnéz, majd suttogva). Szomszéd asszony, gyüjjék mán egy kicsit közelébb, rendkivüli dolog történt velem az éccaka.

Bori néni (Józsi bácsi felesége): (ijjedt arccal). Mi történt? Gyula felébredt? Akart valamit?

M: Ne is mondgya!!! Képzelje, az éjjel láttam ufot. Majd frászt kaptam, még most remeg a hangom.

B: Na ne izgasson, meséljen már.

M: Az úgy vót, hogy éccaka nem bírtam alunni. Kiáltam a kertbe, fehér hálóingben a hulló csillagokat nézni. Ahogy ott állok és merengek, az ucca vége felöl hangos furcsa zaj, olyan fogcsikorgatás féle. Nem kell mondanom, hogy a zabszem…Szóval, ott állok kővé meredve, amikor fejmagasságban imbolyogva közeledik egy fénycsóva, mellé az az iszonyú fogcsikorgatás.Egyszer csak, ahogy a kapuhoz ér, a fénycsóva befordul felém és egyenest rám világít. Hát…hát…azt hittem rögtön elájulok, nem kaptam levegőt. Próbáltam a szívemhez kapni, de az egészből csak nagy hadonászás lett.

B: És mi történt, mit látott?

M: Igazság szerint látni nem láttam semmit, mert a fény elvakított, de azt hallottam, ahogy a csikorgás egyre gyorsabban távozott és a fény a maguk udvarában forgott körbe, körbe. Innentől már nem emlékszem, mert félig ájultan estem be a házba. Mondja, maga nem vett észre semmi különöset az éccaka.

B: Neeeemmm, ha csak a Józsi állapotára nem gondolok

M: Miért, mi történt a Józsival?

B: Hát úgy különösebben semmi, megint a szokásos bepiált állapotban tért haza az éjjel, elment hazulról délután, hogy haza hozza a talicskát, amit kölcsön kértek és útközben jól berúgott. Nagyon sokat ihatott, mert azt mesélte, hogy útközben az egyik ház kertjében egy szellemet látott, és a két kezével hadonászva hívogatta. Na nem kellett neki sok, úgy kotort haza, hogy még a bejárati ajtót sem találta, csak forgolódott a fejlámpával a fején, mint egy tojó galamb.

M: Na ezt jól megettem, Józsi, Józsi, így kibabrálni velem. Jaaaj, most látom, hogy milyen szép nagy uborkái vannak a kerben.

B: Uborkáááák? Hol? Nekem nics is uborkám.

M: Ne mondja, ott szemben a kerítés mellett.

B: Az nem uborka. Főzőtök

M: Igeeeen? Hogy hogy ilyen kicsi, már rég be kellett volna érnie.

B: Nem tudom, de a maga ribizli fáján gyönyörüek voltak a szemek. Nem győztem csodálni.

M: Arra a kis fára gondol. Az nem ribizli volt, az törpe cseresznyefa.

B: És csak ilyen picire értek be a szemek? Mekkora lehetett a magja?

M: Mekkora, mekkora, látom valami nagyon nem tetszik magának. Csak tán nem azt a motoros permetezőt irgyli, amit most vettünk

B: Irigyli a franc. Akkor sem kéne, ha ingyen adnák, csak a pofámba fújja a permetlevet.
M: Jaj, de megjátsza magát,… azt hiszi, nem látom, hogy öreg korára hogyan próbálja két káposztafejjel nagyobbitani a bögyeit, Amikor a Smici Misi jön, maga úgy ágaskodik, hogy lemetszen egy faágat, azért, hogy a káposzták jobban érvényesülhessenek. Szegény Misi, magánál megkapja az előjátékot, otthon már a nyolcadik gyereknél tartanak.

B: Na maga jobb, ha hallgat. Magát csak úgy lehet látni a kertben, hogy csak a fara látszik. Állandó négykézláb hajolgat. Csak azt nem értem miért mindig az utca felé néz a tompora. Satyesz Jenő is itt áll meg a kapu elött a lovait itatni, folyik is a nyála rendesen. Sokszor nem is lehet tudni kitől van a nagyobb tócsa, a lótól vagy Jenőtől? A kocsmában is, ha magáról beszélnek, csak úgy mondják, hogy a Gyula „felesegge”.

M: Nanananana. Ez most vicc volt, vagy komoly.

B: Komoly.

M: Azért, mert viccnek durva lenne. Na de aztán maga is kitesz magáért. Látom, levágta a rakott szoknyáját minire. Most aztán kilátszanak a vékony virgácsai. Na és az a magas sarkú papucs. Úgy csámpázik benne, mint egy sánta bögyös galamb. Nem fél, hogy egyszer nyakát szegi ezen a göröngyös telken.

B: Nahát, azért maga is kinéz valahogy azzal a sok pacsulival az arcán. Mondja, nézett már tükörbe. Nem hiszem, mert akkor biztos halálra rémülne. Igaz, pacsuli nélkül is elég ijjesztő. Mondja, a Gyuri gyomrának nincs ingere mikor magára néz. Azt hiszem az erotikát csak csukott szemmel ismeri.

M: Én csak azt szeretném tudni, mi lesz a bögyeivel, ha vége a káposzta szezonnak.

B: Jaj de érdekli. Látszik, hogy nincs fantáziája, az agyát nehezéknek használja? Mit gondol, a disztök nem teszi meg a magáét. Azokban még a fazonban is lehet válogatni. Maga meg jobban tenné, ha aláducolná őket, mert nem jól mutat, ahogy a térdeit veregeti menés közben.

M: Aranyoskám, azért vigyázzon a szájára, ha gyorsan beszél, mert nem lehet tudni, hogy a protézise melyik pillanatban fog kiesni. Ajánlom a fogsorrögzítőt.

B: Ha már ennyire nézi a reklámokat, akkor biztos ismeri a kopaszodás elleni hajszeszt. Ahogy elnézem, szüksége lesz egy jó pár literre… de figyeljen csak, itt jön ez az ősz hajú, kékszemű férfi. Nemrég költöztek ide. Olyan udvariasan, mosolyogva köszön. Múltkor megkérdezte, hogy nem volna könnyebb létráról metszeni az ágakat, mert az ágaskodásban könnyen el lehet fáradni. Lehet, hogy valamit észre vehetett, mivel az egyik káposztafej minden áron ki akart csúszni a helyéről, de lehet, hogy a tangámra kiváncsi.

M: Tőlem is megkérdezte, hogy nem fájdul meg a derekam egész nap ebben a hajoldozásban. Mondtam is neki, hogy „teljesen mindegy, hogy elfárad vagy nem, úgy sincs, aki ezt a derekat értékelje”.

B: Erre ő mit válaszolt?

M: Hát annyit mondott, hogy „további jó munkát”, de mintha zárkozottabb lenne, mindig siet mikor ide ér.

B: Ne csodálkozzék, szerintem attól fél, hogy két ilyen szemrevaló érett asszonyokba belé találna esni, de azt hiszem, abba kell hagynunk a társalgást, a két öreg már toporzékol, mint két kivénhedt bika. Szeretnék már átvenni a trécselő helyet. Azt hiszem a Józsi, most fogja előadni, hogy éjszaka hogyan bírkozott meg a szellemmel

Az új szomszéd 2. rész

Józsi bácsi: (a)Gyisten. Na, mit szól szomszéd. Látta? Tud róla?
Gyuri bácsi: Magának is. Miről van szó? Én nem tudok semmiről. Engem mindig mindenből kihagynak.. Lehet, hogy az asszony tud róla, de nekem nem szólt.
J: Hát jön az új szomszééééd!!!! Megvették a mellettem lévő telket.
Gy: Most az magának jó vagy rossz?
J: Hát a fene tudja. Attól függ, hogy milyen emberek jönnek.
Gy: De furcsa nézete van magának. Egyszer azt mondja, jobb lenne, ha senki nem venné meg, most meg azt sem bánná, hogy idegenek érkeznek. Hát aztán magán kiigazodni még a javasasszony sem tud. Nem gondolja, hogy meg fog változni az élet. Megszűnik a nyugalom, ki tudja, mit kell majd itt átélnünk.
J: Tudom, tudom, de az se járja ,hogy itt van parlagon ez a telek. Minden esetre az a javaslatom, hogy AKÁRKI érkezik, mi nem fogunk haverkodni, gazsulálni. Itt mindenkinek megvan a maga kialakult helye, itt már kialakult a …híerharía. Az új szomszédnak is be kell állni a sorba.
Gy: Minden esetre ne mi közeledjünk, várjuk meg míg Ők közelednek, aztán majd meglátjuk, hogy hova tesszük őket.
J: Nekem rossz előérzetem van.
Gy: Miért, tud valamit?
J: Nem, csak egyszer láttam az új szomszédokat és valahogy…fene tudja…nem is tudom.
Gy: Miért, mi a probléma?
J: Hát nem szimpatikusak…olyan maffiózó kinézetűek.
Gy: Az asszony is?
J: Az inkább olyan útszéli…tudja kire gondolok.
Gy: Mennyi idősnek néznek ki?
J: Hát olyan korombeliek, hatvan, hetven körüliek. Ezekre vigyázni keeeell, dörzsöltek, hamar beküldenek az erdőbe. Ezekre mondják, hogy „nem most jöttek le a falvédőről”. Minden esetre jó lesz óvatosnak lenni. Ha kérdezősködnek, csak röviden válaszolni, nem szabad semmit megtudniuk, ki tudja milyen alvilági kapcsolataik vannak.
Gy: Jó lesz ügyelni asszonyainkra, ne hogy fecsegjenek össze vissza, hisz tudja, ha ezek elkezdik, egy hétig nem lehet leállítani őket. Ki tudja miket szednek ki belőlük?
J: Jó hogy mondja. A férfi nekem nagyon gyanús. Még a szeme sem áll jól, olyan csapodár típus. Jó lesz résen lenni, mert az anyjukom még képes újra éledni, ha valami alvilági dumával megetetik.
Gy: Azt hiszem, akkor feltehetjük rájuk az erényövet. Mit vett még észre rajtuk?
J: Hát azt hiszem a férfi lúdtalpas, a feleség csámpás. Elég fura felállás, nemde?
Gy: Csak azt tudnám,hogy miért pont ezt a telket nézték ki.Ez nekem rendkívül gyanús. Nincs ezen se ház, semmi, csak a gaz. Lehet, hogy vadkendert akarnak termeszteni? Az ilyenektől minden kitelik.
J: Lássa, itt élünk több mint húsz éve nyugodtan és egy perc alatt megváltozik körülöttünk minden. Hát nem volt nekünk itt jó békességben élni, most meg felkészülhetünk a váratlan esemény sorozatokra. Mindenféle jött, ment egyének felzaklatják az ember életét!
Figyeljen csak…itt jönnek… ne nézzzzen oda!!!
Új szomszéd: (Közelednek) Jó napot kívánok. Én lennék az új szomszéd, szeretnék bemutatkozni. Csepröczi Kornél és ő itt a feleségem.
Új szomszédné: Csepröcziné.
J: (bajsza alatt) (a) Gyisten.
Gy: (halkan) Napot.
Cs: Megtudnák mondani, hogy ezen a környéken körülbelül hány család lakik?:
J-Gy: ?????
Cs: Csak azért kérdezem, mert ide tervezte az önkormányzat a házi orvosi rendelőt és én látnám el az itteni betegeket, a feleségem az asszisztensem. Gondoltuk kiugrunk ide körülnézni, megismerni az itt élő embereket.
Gy: Mé…maga orvos?
Cs: Igen, miért valami maffiózónak nézett?
J: Nem…á…dehogy, éppen arról beszéltünk a szomszéddal, hogy milyen jó lenne itt a közelben egy orvosi rendelő. De jó, hogy ide telepednek…mindjárt mondtuk, ahogy megláttuk magukat, ahogy a telket nézegették, hogy valószínű az új szomszéd és láttuk, hogy rendes emberek, mert azt már messziről észre veszi az ember.
Gy: Hogy fognak az asszonyaink örülni, nem kell húsz kilométer utazni, ha nőgyógyászhoz kell menni, a vizsgálat itt lesz kéznél. Beszóljunk nekik…asszony…asszony gyere…
Cs: Kérem még várjanak, majd ha minden a helyén lesz akkor mindent pontosan megbeszélünk. Addig is nagyon örültem, hogy ilyen kedves embereket ismertem meg. A mielőbbi viszontlátásra.
Gy:Viszontlátásra doktor úr, a viszontlátásra!
J: A viszontlátásra.
Gy: Na szomszéd, ehhez mit szól?
J: Mit szólok…mit szólok, nem volt rá írva ,hogy doktor, különben is az életben ez csak a második tévedésem.
Gy: Miért, melyik volt az első.
J: Hát az amikor megnősültem.

Szomszédok 1. rész

Józsi bácsinak és Gyuri bácsinak a sors úgy rendelte, hogy harminc évvel ezelőtt a telkük egymás mellé került. Nem volna ebben semmi különös, ha a természetük és érdeklődési körük közel azonos lenne. Mivel koruknál fogva, (közel a 70-hez) valószínűség számítás szerint már nem változnak meg, így minden egyes találkozásuk eszmecseréje kimeríti a természet tudományi egyetem legfelsőbb szintű előadásait is. Most is éppen közelednek az örök találkozási helyük felé, a kerítéshez, hogy megvitassák a megvitathatót.
Józsi bácsi: (a) Gyisten.
Gyuri bácsi: Magának is.
J: Látta… na mit szól hozzá?
Gy: Mit, mihez?
J: Ne mondja, hogy nem látta, hisz az egész világ lázban égett, maga meg a homokba dugta a fejét, mint a strucc.
Gy: Lehet, hogy láttam, lehet, hogy nem, de mit akar ezzel mondani.
J: Ember, a foci vb-ről beszélek.
Gy: Ja, most hogy, hogy már ilyen világosan kifejtette a témát, muszáj megmondanom, hogy láttam is, meg nem is,
J: Úgy értsem, hogy volt olyan meccs, amit nem nézett? Jó ember, nem tudja mit hagyott ki. Én reklámtól reklámig minden meccset végig izgultam.
Gy: Miért, mi volt a reklámban?
J: Mi köze a reklámnak a témához, na de hagyjuk. Látszik, hogy valahol hiányos a sporthoz való érzéke. Én sport centrikus vagyok, én már anyám hasában is rugdalództam. Mondta is a szegény megboldogult, hogy ebből a gyerekből vagy focista lesz, vagy semmi.
Gy. És? Focista lett?
J: Hát, hogy lettem volna focista. Nézzem rá az O lábaimra. A labda úgy megy át közötte, mint ágyúgolyó a palánkon. Ezekkel a lábakkal legfeljebb jó kövér hátaslovat lehet megülni, vagy esetleg a kétszáz literes boros hordót.
Gy: Hát akkor mire vitte?
J: Hogy, hogy mire? Megértem a nyugdíjat. De most ez a téma? Mindig igyekszik elterelni a beszélgetés lényegét. Látta az urukat játszani. Az a Messzi milyen messziről tud gólt rúgni.
Gy: Kik azok az uruk? Hogy lehet messzinek messziről gólt lőni?
J: Azt hiszem, rossz pályára tévedtem, hiszen magának fogalma sincs a fociról. Az uruk azok az uruk a messzi meg a messzi. Elég érthető voltam. Mondja látta maga az arany csapatot focizni, látta maga az évszázad mérkőzését az 5:3-at. Albert Flóri mit alakított, azt sosem felejtem el.
Gy: Albert?? Nem Puskás öcsivel téveszti össze.
J: Milyen öcsivel. A válogatottban nem játszhattak öcsik. Hol él maga, ez nem a junior válogatott volt.
Gy: Különben is, az eredmény 6:3 volt.
J: Na nézd, a kis dilettáns engem akar kioktatni, azt, aki a Népstadionban aludt egy hétig, hogy bejuthassak a hétvégi rangadókra. Tudja maga ki volt, Csikar, Tüdő, Kukac, Pixi, Titi és a puha vagy Jenő?
Gy: Nem. Miért, ki voltak?
J: Focisták, de azt hiszem, hiába tépem itt a számat, valahol nem vagyunk egy hullámhosszon. Akar még a fociról beszélgetni?
Gy: Igen.Nem muszáj egyetérteni velem, de a maga kerek bogyó ismerete olyan szintű, hogy a béka feneke több emeletnyi magasság ehhez képest. Szeretném tudatni, hogy a labda nem négyszögletű, a csuka az a foci cipő, a pipa az a futball kapu felső szeglete és a maga feje egy üres léggömb. Erről jut eszembe. A kedves felesége mit szólt, hogy egy hétig rá se nézett, hol maradt az enytyem-pentyem?
J: Nálunk a foci az első, ezt az asszony is megérti.
Gy: Miért, addig mivel foglalkozott az asszonyka, Ő is a meccset nézte?
J: Ő? Dehogy nézte. Elment a nyugdíjas klubba én meg az éjszakai ismétléseket is nyugodtan nézhettem meg.
Gy: Miért, mikor volt vége az ismétléseknek.
J: Hát hajnaltájt.
Gy: És mikor ért haza a felesége.
J: Nagyon rendes, mindig közvetlenül az ismétlések végére, csak állandóan arról panaszkodott,” hogy, nem tudja miért,de mostanában nagyon fáradt.” Most, hogy mondja, azt hiszem, bemegyek behozom a lemaradást.
GY: Mondja, aztán fog még menni az az entyem-pentyem.
J: Meghiszem azt, legalább annyira, mint a focihoz való érzékem.
Gy: Akkor erőltesse meg magát, mert ahogy a gyerekét nézem, azt hiszem az is a reklám szünetben készülhetett. Na, sok sikert.
J: Sietek is, mert most van a sorozatok között reklám szünet. Mondja szomszéd, mi is az az entyem- pentyem?
Gy: ????
J: Na, (a) Gyisten.

.

A horgász

Lehet, hogy sokan legyintenek, mikor a horgász téma előkerül, mivel nyáron úton-út félen ezzel lehet találkozni. Ahhoz, hogy véleményt tudjunk mondani, ismerjük meg közelebbről a horgászok világát.


Pillantsunk be egy igazi megszállott amatőr horgászhoz, Jenő bá-hoz. Próbáljunk kandi kamerával belépni e titokzatos világba.

Jenő bá már megette a halféleségek javát, neki már nem lehetett újat mondani (gondolja Ő). Most is éppen feleségével vitatkozik, (ellenmondást nem tűrően) mivel másnap bevetésre készül. Erről jut eszembe, azt hallottam, hogy egy horgász felkészültsége egyenlő egy amerikai deszant egység kiképzéséhez, plusz még a családban kialakult viharok átéléshez. Most is a konyhában folyt Jenő bá és felesége Bori néni között a kemény szóváltás, mivel Jenő bá ragaszkodott a háztartási keksz, zsemlemorzsa, vaníliás cukor valamint a húsdaráló kellékekhez. Nem beszélve arról, hogy teljesen kisajátította a gáztűzhelyet a kukorica és egyéb alkimista főzetek elkészítéséhez (állítólag ez teljesen titkos). Bori néni többszöri nekirugaszkodással próbálta kicsavarni Jenő bá kezéből a fent nevezett cuccokat, de kénytelen volt belátni, hogy akit megszállt a horgászok ördöge, azzal nem érdemes újat húzni. Azért, hogy Jenő bá ne érezze a teljes sikert, Bori néni betelefonált a gázművekhez, hogy szivárog a gáz. Mire Jenő bá a főzési turmixolást elkezdené, a gáz, mint olyan, nem jelentkezett sehol, ergo pánikhangulat, észvesztés, öngyilkossági kísérlet jeleneteknek lehetünk tanúi. Bori néni a gázosokkal (egy kis csúszó pénzel megkenve) elintézte, hogy este tíz óráig ne legyen gáz. Győzedelmesen, emelt fővel ment be a szobába, felhangosítani a „Mónika show-t”, amitől Jenő bá a gutaütés szélére került. Az éjszaka úgy, ahogy eltelt, Jenő bá többszöri felriadása jelezte, hogy álmában egy nagy hallal és feleségével küzd.

Pirkadatkor, nagy csörömpölések, káromkodások közepette Jenő bá készülődött a horgászat gyönyörűséges élményéhez. Nem kellett messzire mennie, (relatív) mert a nyaralótól a vízpart 100 méter volt.

Az elindulás a nehéz tüzérség menet gyakorlatához hasonlított, mivel a tibeti csomaghordozók felállása, laza séta galopp Jenő bá teljes felszerelése mellett. Mivel az asszony, köszönés helyett csak hangos horkolással jelezte, hogy reméli, hogy férje ma a loch’ness-i szörnnyel fog megküzdeni.

A kapunál kezdődtek az első dilemmák, mivel csukva volt, így kénytelen volt mindent a kezéből lepakolni, (nem kevés cucc) majd a kapukulcsért visszamenni. Az újra felállás díszmenetbe fél óra, a horgászbotok keresztbe állásának megszüntetése még egy fél óra (pirkadatból már hajnal). Pár lépés után Jenő bá műszálas melegítő nadrágját hátulról valami nagyon kezdte húzni. Többszöri nyakatekert pillantás után konstatálta, hogy a fenékrésznél, (a kapunál lejátszott jelenetnél) a horgász zsinór kiszabadult és a rajta lévő horog beleakadt. Első pillanatra úgy tűnt, hogy bagatel a helyzet, de be kellet látni, hogy ezt csak nadrág levétellel lehet megoldani. Cuccok le, (szanaszét a fűbe) nadrág vizsgálat alá! Hoppá, ehhez szemüveg kell, ami otthon maradt. Slicces alsónadrágban, szúnyograj kíséretében, kotorászva lépett be az ajtón, amire Bori néni, kezében egy vázával, riadtan lépett ki a szobából és csak a váza féltése mentette meg Jenő bá-t a végzettől, (magyarázatot kérve a gatya jelenetre). Miután minden tisztázódott, meg kellett állapítani, hogy a horgot csak egy olló segítségével lehet kiszabadítani, aminek a következménye, a nadrág fenékrészén bomlani kezdett az anyag. A konfliktus újra fenn állt, mivel Bori néni nem engedett egy új nadrágot befogni, így Jenő bá kénytelen volt maga mutogatva odébb állni. Az újra felállás újabb fél órát vett igénybe és a hajnalból reggel lett. Mire a parthoz ért ,feltámadt a szél és egyre feketébb felhők közeledtek. Jenő bá minderről nem akart tudomást venni, (elvégre megszállott) „lecejgolt”. A két szerelék vízbe bocsájtása után a vízen megjelentek a buborékok, ami annyit jelentett, hogy elkezdett esni az eső, mindez egyre hevesebb szél kíséretében. Esőkabát fel és Jenő bá szája szegletében megjelent mosollyal jegyezte meg, hogy „az nevet, aki utoljára nevet”. Így telt el majd egy óra, mikor az egyik bot hirtelen elindult a víz felé, majd egy gyors mozdulattal a vízbe. Jenő bá eszeveszetten indult a bot után, ami egyre beljebb került, majd véglegesen eltűnt. „Utána” mormolta és a teljes menetfelszerelési öltözetben átment kétéltűbe (vízben járás) és a parti iszapdagonyázás közepette próbált a víz alá merülni, de az eredmény nulla.

Ez a közjáték még eltartott két-három óra hosszat, majd miután a „megszállottság” kiszállt Jenő bá-ból, mint csatát vesztett hadvezér tért haza. Bori néni mikor meglátta férjét, csak annyit mondott, „bevált az átkom, találkozott a loch’ness-i szörnnyel”.