"Egy nehéz nap éjszakája."

Aznap este piszkosul fáradt voltam. Ez volt az a nap, amikor szállító munkásként elvittük az egy hétig összekészített "pakkot" a telekre. Bővebbet a "Tavasz első napja" c.írásomban.
Szóval az összeesés határán voltam, mire lefeküdhettem. Gyorsan elaludtam, azt álmodtam, hogy a 60-as évek rock' énekes külföldi sztárjai ( Elvis, Ray Charles, Chuck Berry, Jerry Lee Lewis, Fats Domino, Littl Richard és a többiek, felsorolni is nehéz lenne, a Ray Charles "Mit mondtam" számát felváltva adták elő, ki-ki a maga stílusában.) Álmomban őrült jó volt.
Már javában tartott a koncert, amikor egy rendkívüli erős furcsa hang (számomra ismeretlen) és egy baromi nagy csattanás riasztott fel. Hirtelen úgy ültem fel, mint mikor a "marionett" bábut madzagon fekvő helyéből felrántják és a frász jött rám (még félig kába voltam) mikor mellettem a beszűrődő fényben egy fehér szerelésben és égnek álló hajjal egy szellemnek tűnő alak rajzolódott ki. Eltelt egy kis idő, mikor kezdtem sejteni, hogy ez nem lehet más, csak a feleségem, aki ugyan olyan riadtan meredt a nagy sötétségbe mint én. Sírból jövő hangon megszólaltam,-"Anyukám, (így szólítom ha nem vagyok teljesen magamnál) te vagy?"
"Én-volt a válasz-...miért...mást vártál?...de halottad?
Én:-Hallottam.
Nej:- Mit?
Én:- Hát azt amit te.
Nej:- Azt hallottad?
Én:- Azt.
Nej:- Biztos, miért mit hallottál? - Azt a furcsa hangot?
Én:- Azt. Miért, mit gondolsz, miért ülök itt merev görcsben.
Nej:-Lehet, hogy földrengés?
Én:-Nem tudom, de maradjunk nyugton, várjuk ki a végét,-azzal "Buddha" szobor pózban vártuk a világ végét.
Nem sokáig kellett várni, mert egyszer csak erős gurgulázó ( a vulkán kitörés előtti) hang érkezett a szoba sarkából és egy hatalmas kattanás majd...... csattanás.
Nem mondom, hogy nem volt félelmetes, de legalább most "fény" derült a sötétben, hogy a hang hordozója a RADIÁTOR, amelyben úgy jártak a légbuborékok, hogy a Wagner "Walkür"-je ehhez képest könnyű zene. Mivel a nejemmel elég alkalmazkodó típusok vagyunk, így a helyzethez igazodva tudomásul vettük a "radiátor concert"-et. Egy idő után alább hagyott a nehéz műfaj, már átment Bach "d-moll toccata" c. részhez.
Már-már az elszenderedés határán voltam , ( hja kérem, ilyen zenére) mikor a mennyezet felől "Hitchock" filmekből ismert ajtó nyikorgás féle hang ad zenei kíséretet.
Ezt a hangot már ismerem (ez itt már ősrégi, talán a házzal együtt épült be) ez minden éjjel megismétlődik. Ez a hang a felettem lévő lakó (120 kg.-nál alább nem adja ) rekamié epeda rúgóinak hangja, némi nyögés kíséretével,(ez minden fordulásnál "refrén") de hogy ne legyen unalmas az előadás, kint feltámadt a szél. Hogy mi köze ennek az egészhez? Hát ez adja meg a "bukéját."
Először az ablak üvegek enyhe ropogása a keretben, majd állandó jellegű zizegése egészítette ki a fent említett zeneművet, majd később a lehúzott (de beszorult) redőny éktelen ütemes zörgését kontrázta a parkoló autók riasztó egyvelege (amik a szél hatására életbe léptek.)
A meglévő kis szünetet cicám szőr felállító "kaparás az alomban"c. etűd töltötte ki.
Mikor már mindezt a frekvencia szintet az agyam kódolta és befogadni képessé tette, akkor már a feleségem horkolását már könnyű "pikulának" érzékeltem.
Így merültem volna mély álomba (hol voltak addigra a 60-as évek sztárjai) mikor az utcáról éktelen zaj, mintha fémeket dobálnának szerte széjjel, hangos tenor "ordenáré" kísérettel. Megnézem az órát, éjjel 2 óra.
Kinézek az ablakon,....lomtalanítás. A kocsik körül a kis éjjeli "szorgos hangyák,"úgy kapják fejük fölé a mosógépet, centrifugát, hűtő szekrényt, mint Atlasz a földgömböt (pedig ő nem is volt leszázalékolva) és olyan erővel hajítják az utánfutóba a többi roncs közé, hogy annak hangja megremegteti a legedzettebb veterán "pucáját."
Ehhez még társul az egyéb kategóriájú nem fémes tárgy,pl. a fejen hordozható rekamié,aminek az új tulajdonosa az út közepén forogva, mint a "tojó galamb," torka szakadtából utasítást kér-"Te gázsi, hova a p.....ba tegyem?,- amire egyszerre öt "gázsi" intézkedik, természetesen öt különböző helyet megjelölve. A legnagyobb igyekezetemben sem sikerült megszabadulni ettől a légkörtől
Ez eltartott reggel 7-ig, addigra a játszótérre lerakott heverőkön már mély álomba merültek a "dolgozók."
Levezetésnek megetettem a cicáimat és kivörösödő szemmel feküdtem le azzal a tudattal, hogy most alvás szempontjából semmi negatív hatás nem érhet. Hát ekkora tévedést,(hiába,"hótig" tanul az ember.)
Hát most érkezett meg a "kukás"kocsi, aminek durván "tilinkózó"hangja mindig más dallamot játszik és hogy véletlenül se tudja gyorsan elhagyni a terepet, a parkoló autók biztosítják a "szlalomozás" lehetőségét. A kukás kocsik mellett beindulnak a dolgozni induló"túráztató" autók felbőgő motorok hangjai és füst jelzéssekkel (gáz fröccsel) búcsúznak az ablakban integető "kedvesektől."
Közben a folyóson, az ajtóm közelébe a bariton hangú szomszéd hosszú magán beszélgetése kezdődik,(talán délre be is fejezi) amit a szemét ledobóban zuhanó építési törmelék iszonyatos hangja szakítgat meg.
Kintről egy-egy száguldó busz remegteti meg az épületet (ne hogy már egybe maradjon.)
7 órakor még az óvodába és az iskolába siető frissen felkelő gyerköcök hangját visszhangozza a lépcsőház, amire a szülő ordítva mondja"ne ordíííííts, mert agyon csaplak," majd ez a zaj is elűl.......... de mi van? Délután 5 óra!!! Nejemnek mondom (aki már a vacsorát készíti)"hát jól elaludtam."
"Miről beszélsz?, itt volt az orvos, mondta,hogy"elájultál" és hagyjunk nyugodtan pihenni, ne hogy agy károsodást szenvedjél. Különben kihagytál egy műsort, az alattunk lévő szomszédnál lakásfelújítás van, az ütve fúró nem tartott szünetet. Talán meg is nyugodtam volna, ha kintről az utcáról nem hallanám, hogy valaki szó csővel (érthetetlen szöveget ordítva) valami árú féleséget kínál, de ez még csak a délutáni előadás.
A Beatles szám este kezdődik.http://ivan-szl.blogspot.hu/2010/03/egy-nehez-nap-ejszakaja.html

Nem mindennapi "élmény."

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Felébredtem,( nem kell ezen mosolyogni,tudok olyan esetet ahol ez nem történt meg.) Nejem, ahogy észre vette, hogy nyitva van a "pilácsom" mindjárt sikerült hangulatba hozni."Tudod, hogy ma jár le a beutalód az SZTK-ba, ha nem mész el vérvételre.Ha az volt a terve, hogy elrontsa a még ki nem alakult hangulatom, sikerült.Egy perces néma gyászos csend után, részemről határozat született; elmegyek!

Az SZTK-ba érve, (a ruhatár tök üres, ruhatáros sehol, ennek még a továbbiakban lesz szerepe .) A portán ki van írva (ákom-bákom) betűkkel, hogy a laborba itt kell sorszámot kérni. Mint törvény tisztelő állampolgár (mit csináljak, ilyen hűjén neveltek) kérem a sorszámot, mire közlik, hogy nekik csak 100-ig van és én vagyok a 101. nyugodtan menjek csak fel. A liftnél a sor vége majd kiér az utcáig (kettőből csak egy volt jó), úgy, hogy neki indultam a Himalája megmászásának, (jelzem, sikerült.) Útközben azon gondolkodtam , (hogy minek, nem tudom,ez egy rossz szokás) hogy hamarosan elindul az "az utolsó pár előre fuss" össznépi játék, ugyan is akik utánam jönnek, azok sem kapnak számot és a "radikálisok" (ez nem én vagyok) biztos előbb jutnak célba. A laborhoz érve, azt hittem, hogy valami"show" műsor lesz, annyian voltak. Kérdésemre, hogy hol tartanak, egy jól értesült közölte, hogy "már" beengedtek tíz embert, de nyugodtan mehetek az ablakhoz, mert előre elkészítik a "műsorhoz a passzust." Az ablaknál kérik a sorszámot, (ami természetesen nincs.) Hitetlenkedve közlik, hogy anélkül nem állnak szóba velem (nem mintha minden vágyam az lett volna, hogy én is szóba elegyedjem.) Közlöm, hogy mi a "prücök" a portán. Elindult a nemzetközi telefon hálózat, vagy hárman egyszerre indítják a szóáradatot a porta felé, aminek a végeredménye, hogy menjek le nyugodtan, fogok kapni sorszámot. A lépcsőn lebattyogva (már nem gondolkodtam,minek?) a fél órája jól ismert portás készségesen nyomja a kezembe a 143-as sorszámot, (honnan került elő a számozott tömb?) ami előre vetítette, hogy nyugodtan "felverhetem a sátramat."

Az első fokozat a bejutáshoz, a bejáratnál álló "önkéntes valaki" elordítja magát...14-eees, amit a tömeg megismételve skandál. Így megy ez addig, (váltott"kikiáltokkal") míg rám kerül a sor. Azt nem kell mondanom, hogy a "nagy hodály,"ahol eddig várakoztam, tűző napot kapott, emiatt a fejemben a vér forrásnak indult, (azt hiszem itt tudtam meg, hogy milyen érzés forrófejűnek lenni.) A "bizánci kapun" bejutva egy szűk levegőtlen folyosóra kerültem, ahol 9, azaz kilenc ember állt előttem, feltűrt ingujjal, kabátjukat jó erősen a hónuk alá szorítva. Én is csatlakoztam e nemzeti hagyományhoz és vártam a sorsomra, közben azon gondolkodtam, hogy a portánál lévő ruhafogasok vajon milyen célt szolgálnak? Ebből a gondolat menetből egy dörmögő mély hang riasztott fel ,(szerintem "Balu" volt, a medve) közölve, hogy én jövök.
A laborba belépve (milyen világos van itt, vagy én voltam idáig sötétben?) körülnézve kerestem egy helyet a kabátomnak, amit egy heverőn meg is találtam, de három másodpercet sem ért meg e helyen, mivel közölték, hogy oda nem lehet tenni, (természetesen ez mind jogos) de akkor hova, mivel e helyen kívül csak egy szék volt üres, gondolom az nekem volt oda készítve. A kérdést hamar rövidre zártam, lehelyeztem magam mellé a földre,(hál istennek itt jó helyen volt, mert senki nem szólt érte.)
Előzékenyen nyújtom oda két karomat (azért ne hogy mán' én mondjam meg, hogy melyik a használható) amit a nővérke közel hajolva "mustrálgatni"kezd, közben a fejét csóválja, amiből én arra következtetek, hogy itt bizony különleges esettel van dolga.. Amikor már barátságosan jól megpacskolta a karomat és a tű automatára szerelésével (amit nem lehetett nem észre venni) jelezte, hogy ez az az eszköz, amitől többen elájulnak, ha meglátják. Engem különben hidegen hagyott,(mivel sajnos volt már olyan állapotom, mikor számtalan ilyen esetet kellett túlélnem) úgy, hogy kissé mosolyogva jeleztem, csak bátran,"itt a kezem, nem disznó láb!" A fej csóválás nem akart megszűnni, sőt, mintha valami "nem találok vénát" monológ hangzik el, de azért a kísérlet beindult, mondanom sem kell, eredménytelenül. Nem akarom tovább szaporítani a szót, a végeredmény; mind a" három nővér" (Csehov) aki a szobában volt, elvégezte rajtam az előírt műveletet (a harmadikra sikerült) és amikor kiléptem a ragtapaszokkal tapétázott csupasz karommal és fogaim közt az igazoló papírral, kabátomat majd a földön húzva a folyosóra, (a háborús sebesült katona, hozzám képest idillikus látvány) azt vettem észre, hogy a várakozó sorból két férfinak valami rendkívüli dolga akadhatott, mert egy pillanat alatt eltűntek a kijárat irányába, valamint a sorból egy "pacák" elkezdett "rongylábazni" és úgy csuklott össze mint a "colstok", amire az ott lévő két "önkéntes" hölgy a páciens hóna alá nyúlva, elsősegély nyújtás céljából lett behúzva a női mosdóba.
Haza felé villámgyorsan hagytam el a veszélyeztetett területet és otthon tüntetőleg mutogattam a tapaszokkal teli két karomat, (előre jelezve, hogy én ma semmiféle stratégiai műveletben nem tudok részt venni) de úgy látszik nem volt elég hatásos, mivel már a nejem kikészítette a porszívót és valami nagytakarításról kezdett duruzsolni.
Ha ezt tudtam volna, inkább eret vágatok!

A tavasz első napja.

Hát nem csodálatos? Ezt is megértük. Már azt hittem soha nem jön el és tessék.Huszadika után rögtön huszonegyedike, egyik napról hirtelen a másikra. Micsoda különbség van a két nap között, az egyiket jegyzik a másikat nem, ráadásul még vasárnapra is esett, csodálatos napsütéses jó idővel. Mi is nagyon izgultunk, mivel a hét elején "stratégiai konferenciát" tartottunk a nejemmel az ebédlő asztalnál, aminek fő napirendi pontja; logisztikai kérdések megtárgyalása.
Elsőnek nejem vázolta elképzelését, aminek lényege, hogy hét végén (ha törik, ha szakad) az első szállítmányt el kell juttatni a kijelölt bázisra (titok tartás végett, csak annyit mondott a telekre.)Erre a feladatra engem jelölt ki. Volt egy szerény hozzászólásom, (nem vette jegyzőkönyvbe) hogy "segítséget vehetünk-e igénybe?"
"Nem" -volt a válasz (semmi sajnos?) "mivel a segítség (értem ez alatt a család tagját) más irányú polgári kötelezettségnek tesz eleget." A továbbiakban nagy vonalakban lett vázolva, hogy hétfőtől-szombatig az előkészítő munkáknak meg "kell"történnie és vasárnap "akció" végre hajtva.
Hozzá akartam szólni, (mivel érintettnek éreztem magam) de a megjegyzés rovat üres maradt, mivel a téma úgy zárult le, hogy "a részletes utasítások majd menet közben, mindig a megfelelő helyzethez lesz igazítva."
Az akció fedőneve: Nem beledögleni (na ezt kódolja ki valaki.)
Mivel már hosszú ideje együtt vagyunk a kiképzésen a "társammal,"(43 év!!!!) így nem nyugtalankodtam, tudtam, hogy a feladathoz, ha a helyzet úgy kívánja, fel fogunk nőni.
Hétfőtől elkezdődött a tervszerű munka, aminek lényege, hogy a lakást többször "csatatérré" alakítva (igazodva a harci helyzethez) próbáltuk összegezni az első szállítmány összetételét, ami abból állt, hogy amit hétfőn össze állítottunk, keddre megváltozott és így tovább...és így tovább szombatig, ( ez volt a helyzethez való igazodás.)
Vasárnapig a lakásban szöcske módjára lehetett közlekedni ( a cicák hogy bírták!!)

Két óra alatt menetkészre álltunk, ( ami abból állt, hogy a nyolcadik emeletről, egymillió ajtó nyitás közepette, a felelősre kijelölt személy, leizzadva mint  "dréher ló" az előkészített stratégiai anyagot, többszöri próbálkozás után, sikerült a kijelölt helyére tenni, a kocsiba úgy elhelyezni, hogy lehetőleg a vezető ülésbe még be lehessen férni.) Az indulás a szokásos egy óra késéssel kezdődött, így menet közben kellett értesíteni a várakozó szomszédokat, hogy a szállítmány késik.

A nap gyönyörűen sütött, úgy hogy a rajtam lecsorgó víz, továbbra is biztosítva volt.

Mivel a kijelölt"bázis" a Duna közepén fekszik "szigeten", úgy a szállítást továbbiakban vízi jármű (csónak) segítségéve hajtottuk végre, (micsoda szervezés?)

A további szárazföldi szállítás egyszemélyű meghajtású talicska segítségével lett megoldva. mindez egy "röpke" délelőtt, úgy, hogy 1 órára, egy székre rogyva, meg is tudtam állapítani, hogy gyönyörű idő van, 2 órára már tudtam, hol vagyok. Mind eközben társam a haditervnek megfelelően rámolta el a "cumokat,"(ez rejtjelezve van,én még sem tudom mit takar) közben egy- egy elképzelését vázolva, "hogy úgy csináljuk, hogy még ma ültetni is akarok, meg van még dolog, ez meg az. Hivatalosan közöltem, hogy van egy pont, amit mindenképpen be kell tartanunk, ma még H A Z A kell mennünk, de azt hiszem ez volt a "pusztába kiáltott szó."

Mikor már akklimatizálódtam, ami abból állt, hogy roggyant derékkal (de tényleg, hova lett a lumbágóm?) érdeklődést keltve néztem (most már nejem) működését és a kinyílt tavaszi virágokban gyönyörködtem.

A friss levegő , a környék szépsége, nyugalma (még kissé aludt a természet) feledtette a fáradságot,olyannyira, hogy már a kerti szerszámokat kezdtem "babrálgatni, mikor nejem rám szólt, hogy "úgy csináld, hogy még ma H A Z A kell menni." Nyert, (már megint) ásó visszatéve.

A környéken már lehetett hallani gyerekzsivajt, kopácsolást, megindult az élet és akikkel találkoztam mindenki mosolygott, ment a viccelődés, még az állandó "örök morgó" fazonok is próbáltak ábrázat változást produkálni, több- kevesebb sikerrel.

Madaraink megkapták az egész heti "fej" adagot, (hogy örültek, olyan zsibajt csaptak, hogy zengett tőlük a környék, a  fekete "szotyi" megtette a magáét.)

Haza felé, (jééé, kilátok a visszapillantó tükörből) a Soroksári útnál  kérdezem "oldalbordámat"- te, nem érzed, hogy milyen csatorna szag van?

"Ez nem csatorna szag,ez a "való világ," a pesti levegő." Hát már megint neki lett igaza.

"Nem baj, már csak két hét,"mondom,"aztán fél évig szüneteltetem ezt a H 2-t, irány a tanya."

"Jól van,csak ne izgulj, húsvét után iskola szünet és az uncsik is velünk lesznek."

Eddig nem izgultam, de azt hiszem ,mostantól,igen.    

"Papa,mama,gyerekek"....és a számítógép.

Hát igen. Én sem kerülhetem el sorsomat, ami már előre meg van írva (nem én írtam.) Most is míg e sorokat írom, mély vízben kapálódzom,  ha éppen nem vagyok víz alatt, SOS jeleket adok le.Remek úszó vagyok, de ki gondolta volna, hogy a mai világban az úszónemeket összevonták és csak az marad meg a (víz) felszínén, aki egyszerre alkalmazza a sprint, a hát és a pillangó úszás technikáját. Mondjuk koromnál fogva én nem is erőltettem a "vízi parádét", de mit csináljak....gyermekeim úgy bele dobtak a "mély vízbe" mint a vízi labda edzőt, akinek csapata megnyerte a kupa mérkőzést.

De mi itt a "bibi."
A "bibi" karácsonykor kezdődött. Több angyalka sürgölődött a fa körül és "sandítva" figyelték, hogy a szemem meg akad-e azon a nagy csomagon, aminek a csomagolásán látszott, hogy mindent elkövettek, hogy valahogy rejtve legyen az árú, rajta a feladó: a családtól.

Innentől már felgyorsultak az események.

A csomagot kibontva(a család a háttérből koncentrálva figyelt) előttem állt a jövőm: a S Z Á M Í T Ó G É P

Hirtelen eszembe jutott a műszaki főiskola, (nagyon-nagyon régen) ahol akkora számítógépen kellett gyakorolni, mint a félszoba, pl. ilyen kérdésre kellett készíteni  programot: ha matekból Magdi néninél vizsgázol, milyen esélyeid vannak?

1. Ha mindent tudsz

2. Ha csak érted a kérdést

3. Ha a fejed nem fogad be adatokat

A gép az adatok beadása után tíz percig traktor zakatolással elfogyasztott 1 km. hosszúságú szalagot és egy nagy csattanással megállva kiírta algoritmusban: -M E G B U X-

A programot fél év alatt egyszer sem sikerült úgy össze hozni, hogy legalább valami biztatót jelzett volna, de hogy mennyire "okos" volt ez a "kis masina", igaza lett. Az évfolyam háromnegyed része a vizsgán viszontlátta ezt a megoldást az index könyvében 1-es bit formájában.

Ezzel a gondolattal a fejemben, néztem az ablakra, nincs-e kitörve, hátha a "Köbüki" küldte,("gyere öreg a jövőbe" jelszóval.)

Ettől a naptól (a feleségemen kívül)  a családomnál (de lehet, hogy máshol is) egyre jobban romlott az "ázsióm."

Fiam nagyon segítőkész. Másodpercek alatt beállít mindent, Úgy jár a kurzor, hogy én tíz másodperc alatt leszédültem a székről, majd sietve az ajtóból vissza szólt, "hogyha így nem megy akkor ne az egeret használd, jelöld ki...nyomd meg ctr+...és utána lépj ide...oda...nyisd meg ...zárd le ..."megjelenik"...válaszd ki...stb....ezzel biztosan megtudod oldani" és már csak a képernyőt bámulva kérdezi "hát mit nem lehet ezen érteni."

Másik segítségem a lány unokám (aki ötödikes). Délután hozzánk jön, itt tanul. Összeírom neki a problémáimat, ami úgy kitesz egy kisebb regényt. "Jó mindjárt" jön a biztató válasz, leül a gép mellé, átállít rajta mindent amit én vért izzadva "összehoztam, "feltesz három-négy ablakot és rock and' roll gyorsaságban elkezd a billentyűkön improvizálni. Az ablakokba nevek jelennek meg: Pixi...Rogyi...Bamba..stb. és elkezdődik a "magasröptű társalgás,

- háj? mizujs

-te is?...én is

- ő is?...

- ő is!

-nahát...gondoltad volna

-nem...miért...stb. mindezt az össze ablak igénybevételével, közben közli, hogy háttérben fut az én programom amit kérdeztem, csak előbb le kell "csettelni" a társaságot ami kb. három óra hosszat tart.

Ha már "bekeményítek" előveszi a problémám, de amire szóhoz jutnék jelentkezik DÖME,....válasz, majd JAMPEC...válasz....... "papa, mit kérdeztél?" és közben nyomja a JAMPEC-nek rizsát, úgy hogy a helyzet számomra egyértelmű, ebből sem lesz ma semmi. Na de engem se most szedtek le a falvédőről.

3 órakor kezdődik a tanulás. A kisasszony beérkezik az utcámba és ugyan csak nagyokat pislog mikor a tananyag szerint a "marháról" kell teljes leírást vázolni (mivel engem nem vehet mintának,e gyből problémás lesz a helyzet.) Kérdésemre, hogy " mi van olyankor mikor kérődzik a tehén?" Hosszas gondolkodás után

elkezdi mozgatni állkapcsát jobbra-balra és ezt folyamatosan ismétli. Rákérdezve, hogy "ez mi?"azt mondja, hogy így kérődzik a tehén és ezt nem lehet leírni, csak mutatni.

Amikor meg vers tanulásnál kívülről elmondom neki a kötelező tananyagot, akkor érzem visszanyertem tekintélyem, de nem sokáig, mert jelzi, hogy már mindent tud és hogy bebizonyítsa, már a gép előtt ül, ahol már vagy húsz kérdező várja a "mizujs"-ra a választ.

Van még egy segítségem, a legkisebb fiú unokám (másodikos), aki úgy állított be hozzám vastag mappákkal a hóna alatt, mint valami tudós professzor és "gyere papa, majd én megtanítalak számítógépezni" jelszóval kapásból felvágja a mappát a közepénél , "látod ebbe minden benne van" és már is a képernyőhöz csatolja magát, ahol valami animációs filmet kezdett szerkeszteni és mikor azt kérdeztem, hogy ezt , hogyan kell csinálni, hátra bökött az ujjával és annyit mondott "minden benne van  a könyvben" és elmélyülten jelezte, hogy Ő alkot, hagyjam Őt "lógva."

Maradt tanulásképpen a távirányított helyzet, na de abba, hadd ne bonyolódjak bele, mert amit ott alakítok, az kitenne egy " Verne " regényt," Kalandozás az ismeretlenbe"címmel.

Meg kell még említenem feleségem gép tudását.F A N T A S Z T I K U S !!!

Ahogy játsziiik. Három hónapja azzal az egyfajta kártya játékkal, már előre tudja, hogy milyen lapok következnek, (hát nem zseni?) Van amikor megkérdezi tőlem, hogy "na , szerinted, milyen lap jön?"- én póker arccal mondom, hogy "on line", mire ő hosszan nézi a képernyőt és közli, hogy ilyen lap nincs is.

Végezetül nincs is semmi gond, mert a belépés és a kilépés simán megy (kivéve mikor a képernyőn angolul szidják az anyámat, na akkor van itthon "pánik) és ha már a "tö...m" tele van az egésszel, a cicám kérő nézésére reagálva megsimogatom, aki a szemével jelzi, hogy a gépezést most hagyd a "francba."

Ui: Másnap reggel már megint ott kínlódom a gép előtt. Hja kérem, aki halmozni akarja az élvezeteket.... 

A nagy "buli"

Pindur(cica) : Cirmi...figyelj!...reggel van.

Cirmi (cica) : Mi vaaaan...hagyjál aludni...mennyi az idő?

P: Fél öt...ne aludj, tudod tegnap megbeszéltük, ma bulizunk. Napok óta meg sem mozdultunk, teljesen elmacskásodott a lábam.

C: Jó...jó...de az tegnap volt...álmos vagyok!

P: Akkor miért ígérted meg...örökké csak "dögleni".

C: Jól van, ne csináld má'... és mi legyen a dörgés?

P: Én már kigondoltam...elmondom a forgató könyvet. Elsőnek kezdjük a "szét téplek, ha megfoglak" játékot.

C: Mindjárt ezzel...tudod, hogy kiszoktam dögleni. Jó, de akkor most ne azt játszunk amit múltkor.

P: Melyikre gondolsz?

C: Hát tudod...amikor úgy beindultál, hogy állandóan teljes sebességgel a gazdi hasára ugrottál az ágyra...tudoood...minden ugrásnál mekkorát nyögött. De miért gurult be annyira?

P: Miért...miért...mert vadulsz, miért kellet a körmödet kiereszteni mikor te ugrottál, ráadásul nem is a hasára...hanem tudod...izé...hogy is mondjam...lejjebb...oda...akkor nagyon pipa lett, még jó, hogy betudtunk időben bújni az ágy alá.

C: Húúú...az meleg helyzet volt...de megúsztuk.

P: Figyelj, rendben, akkor most a gazdit kihagyjuk...menjen a ping-pongozás.

C: Oké, ez jó, de ne az előszobába, tudod múltkor is mekkora "balhé" volt.

P: Mekkora...mekkora, azért mert a kinder tojást szét pofoztam a kövön.Tény, hogy zörgött mint a "ménkű," de neked sem kellett volna a ping- pong labdákat az ajtóhoz pofozni úgy, hogy zengjen belé az egész ház! Csoda, hogy a gazdi beindult?

C: Te, azért marhára bírom, mikor egy szál gatyában próbál beszállni a buliba...azt az álmos pofát, amit tud vágni.

P: Jó...jó...de azért vigyázzunk, ne vigyük túlzásba, tudod, hogy nála is "elszakadhat a cérna."

C: Te mondod...mikor a te javaslatodra játszottuk az ejtőernyőzést...hűje ötlet volt.

P: Miért...tehetek én róla, hogy nem tudsz leugrani a szekrény tetejéről a tv-re, ott hiába ereszted ki a körmödet...persze, hogy "le zúgsz."

C: Az nem lett volna baj, csak a Tv mögött az a rengeteg zsinór...onnan mire kiszabadultam. Ismered az útvesztős játékot...na ez pont ilyen volt.

P: Hát meg is lett az eredménye...a gazdi estig kínlódott a zsinórok kigubancolódásával...meg mire megtalálta, hogy melyik csatlakozó hová való?

C: Ez mind nem lett volna, hogyha az ugrás variációs részét nem erőltetted volna. Miért kellett az iker ugrást erőltetni...azt hogy, te a másik szobában ugrasz a Tv-re, ráadásul, hogy ezt egyszerre csináljuk.

P: Nem is lett volna semmi baj, ha az az örökké morgó szomszéd, aki alattunk lakik, nem jött volna föl, hogy "mi ez az égtelen dübörgés nálunk?"

C: Jó, hogy a gazdi azért feltalálta magát, mert ő is azt kérdezte, hogy "magánál is?" Azt láttam, hogy a pofa elindult egy emelettel feljebb, sőt mintha hangosabb szóváltást is hallottam volna, mi ebbe nem szólunk bele...ez "magánügy."

P: Na figyelj...van még egy ötletem.Játsszuk el amit a Tv-ben láttunk.

C: Mire gondolsz?

P: Hát volt az a "Csillag születik" műsor. Emlékszel...tudoood...a kopasz srác marha magas hangon "nyávogott." Azt ,ha duettbe előadnánk, szerintem "menő" lenne.

C: Hát én nem vagyok benne annyira biztos. Emlékszel, egyszer már volt ilyen hajnali kornyikálásod...mikor éjjel fél kettőkor fej hangon alakítottál. Jó...jó...tudom, hogy éhes voltál, de amikor már a gazdi begerjedt, mert nem akartad abba hagyni....még az ágy alól is csináltad a balhét. Ne csodálkozz, hogy azt mondta hogy "Pindur "k u s s o l n á l" már végre. Igaz, hogy egy kicsit kemény volt a hangnem...de be is tojtál.

P: De azért tele pakolta a kajás tálamat, igaz, hogy előbb álmosan levert valamit a konyha asztalról...ha jól emlékszem egy pohár volt...de úgy látszik már immúnis volt az eseményekre, nem csinált belőle ügyet.

C: Jó, az a virág váza sem volt "kutya," amit a szekrényről egy csodálatos far mozdulattal küldtél a "semmibe."

P: Te csak ne nagyon beszélj...és a könyvek a polcról...meg amikor nyitva maradt a ruhás szekrény ajtaja...szépen kipakoltál...és sorolhatnám...de tudod mit? Hagyjuk. Gyere inkább menjünk aludni. Te most kinek a lábához mész aludni?

C: Azt hiszem a gazdi asszonyhoz, a gazdi mikor forgolódik, akkorákat rúg, hogy mindig dupla szaltóval érek földet...te meg úgy is bulizni akartál, a gazdinál lehet.

P: Oké...mi történhet...úgyis hét életem van.

Példa mutatás.

A gyermek nevelés egyik módja a jó példa mutatása, ismertetése,(szokták "vót" mondani) de azt nem nagyon hallottam, hogy a rossz példa mutatás is jó irányba tudja terelni a gyerek jövőbeni viselkedését.

Álljon itt egy rendhagyó eset.

Gyakorló apuka voltam,fiam 6 éves volt és mindig nagy szorgalommal jött velem horgászni. Nem számított nála, hogy hová, milyen messzire, mivel, a lényeg, hogy horgásszunk.

Október vége felé jártunk, hűvös, ködös idő volt , ( a levegő 10°-15° körül) a vasárnapi programot horgászásra lőttük be.

Hévvel Szentendréig, onnan gyalog mentünk két busz megállót a Papp-szigetig, ahol a Dunának egy csendes holt ága húzódott meg.

Mivel csukázni indultunk, fiam vállalkozott, hogy a "kis pecájával,"( amit rendkívül becsben tartott, sem egy országért, sem egy lóért nem cserélte volna el) megoldja a csali hal kérdést.

Hagytam, hogy egyedül ügyködjön, ki is nézett a part mentén egy terebélyes bokrot és annak rendje módja szerint a bokor elé dobálgatta ez úszós szerelékét.

Én addig a saját szerelékemmel voltam elfoglalva. Egyszer csak honnan, honnan nem,azt látom, hogy fiam mellett egy "pacák" áll (én távolabb voltam) és mondja a gyereknek, hogy megmutatja hogyan kell horgászni.

- Nézz ide, egészen közel kell dobni a bokorhoz, ott a biztos és azzal átvette a botot ( amit "odzkodva" adott oda) és egy laza csukló mozdulattal berepítette a szereléket a bokor legsűrübb közepébe, ahonnan se be, se ki. Egy pár bokor tépő rángatás után érkeztem oda, de a "pali" szitkozodásom közepette mint a villám elhúzott. Hogy a szitok szókincséből mennyi maradt meg a gyerek fejében,örök rejtély maradt. Vigaszként mondtam, hogy majd merítő hálóval fogunk csalit.

Átmentünk egy másik helyre, egy összekötő hídra, aminek 45°-os szögben terméskőből volt kirakva az oldala. A gyerek látva a szétnyitott merítő hálót, mindjárt belódította a vízbe, mikor oda ugrottam és"-ezt ne használd, bele esel a vízbe" és azzal megfogva a merítő nyelét, elkezdtem volna kihúzni a vízből a hálót, de a nyirkos, csúszós ,meredek partoldalon úgy síeltem lefelé, mintha egy motorcsónak vízi síelni vitt volna.

A víz nyakig ért, a baj az volt, hogy többszöri próbálkozás után mindig vissza csúsztam, úgy hogy, muszáj volt a part felől kijönni, aminek az lett az eredménye, hogy majd derékig érő büzös mocsári láp ragadt rám.

Az ismert bokorhoz mentem, hogy levetkőzöm, (rohadt hideg volt ) de eszembe jutott a" gyerek peca" és ahogy voltam beúsztam a vízbe, a parton sétálók legnagyobb meglepetésére és kiszabadítottam a "féltett"kincset. Utána már csak az vonzotta a nézőket,( akik kíváncsian nézték, hogy ez az iszap pakolt ürge mit csinál?) hogy levetkőztem "gatyára" és a farmer dzseki és nadrág az"Ágnes asszony a patakban" c. ballada mintájára került nagymosásba.

Amikor felöltöztem, a kívül állok nem az "idős anyám, híj de jókedvem" c. dal hangulatát látták rajtam, mivel még a nem létező mosoly is az arcomra fagyott.

Össze szedtük a cók-mókot,irány minél előbb a busz megálló. Nem hiszem , hogy kell mondanom milyen érzés volt a busz megállóban várakozni, ráadásul majd egy óra múlva jött, olyan telítve, (vasárnap jöttek haza felé a víkendezők) hogy bepasszírozva fértünk el.

Egy idő után a mellettem lévők elkezdtek fészkelődni, a vizes ruhámról a víz szépen szívódott át a szomszédokra, (miért kell így össze zsúfolódni?) de mivel mozdulni nem bírtak így, (ha nem is részvét nyilvánítás mellett) osztoztak "örömömben." Igaz, hogy a busz elején többen megjegyezték , (pedig ők távol voltak) hogy úgy érzik pecások szálltak fel (nyert,bingó) és mélyeket szippantva a levegőbe próbáltak kitérni a bűzös mocsár leheletéből.

Szerencsére, mire a sofőr is elalélt volna, a HÉV.-hez értünk és a leszálló utasok gyanús pillantással méregették egymást.

A HÉV.-en beültünk egy négy üléses helyre, ami érdekes módon a végállomásig üres maradt, igaz , hogy a kocsi másik felében hering módra szorultak össze az utasok.

Villamosra már nem akartam felszállni,(még netán egy üres kocsiban tengődnénk ) így hát pár megállót úgy mentem végig, mint az "Óz a csodák csodájából" a bádog ember, vigyázva, hogy a lábam, lehetőleg ne érjen a nadrághoz (a járó kelők gondolatát ugyan csak felcsigáztam a furcsa járásommal.)

Haza érve, a bádog ember stílusába beléptem, (addigra már egész jól ment a lépegetés) a nejem kérdőn nézett rám, mivel a köszönésen kívül nem kapott információt a meseszerű mozgásomról, csak annyit kérdezett, - mi az......besza..tál? (lehet, hogy még sem a bádog ember figura volt a nyerő.) Meg akartam szólalni, de a gyerek megelőzött,-"nem, mondta,apu beúszott a pecámért a vízbe" és sejtelmesen rám mosolygott, jelezvén a többiről egy szót se, ez mi titkunk (ha két horgász össze fog ).

Hát van egy olyan érzésem, hogy ez az esemény elég volt ahhoz, hogy tanulságul szolgáljon .( A" példa mutatás" mint szemléltető eszköz, le van védve ,utánozni tilos.)

Megjegyzés: tényként jegyzem meg, hogy erre az esetre még most is emlékszik a fiam, pedig most az ő fia annyi idős, mint ő volt akkor.

Egy kis roston sült....

és még valami utána.

Nem mindig voltam megelégedve a roston sültek állagával ( tény,hogy elég nehéz "belőni"a megfelelő állapotra ).

Kaptam egy jó tippet és kipróbáltam.Várakozáson felüli lett, úgy az íze, mint az állaga.

A felszeletelt karajt ( kb.1 cm.vastag ) minkét oldalát jól bekenjük olíva olajjal, majd ízlés szerint fűszerezzük (nálam a "magyaros fűszer keverék ), majd egyik felét mustárral, másik felét mézzel bekenjük és pár óra hosszára a hűtőbe állni hagyjuk , (én egy napot pácoltam.) Felforrósított tűzhely lapon (teflonos) 10 perc alatt megsütöttem.

Az eredmény: a hús belülről rózsaszín, szaftos és nem rágós,(omlós)valamint az íze.....azt meg kell kóstolni.Köretnek főtt krumplit karikára vágtam, meg kenegettem a hús pác levével és a hús mellett kisütöttem.

Levezetésnek a "habiga" került terítékre (recept: hiboga habiga ) és ezután már "szidhat aki akar, nem érdekel."

Mivel későn értetek ide,ezt a szeletet is megettem. (Azt hiszem,most pár napig nem kajálok.)