Éjszakai kalandok

Szervusztok.

Viviennek hívnak,papám nagyobbik unokája.Ne lepődjetek meg,hogy ilyen szerelésben jelenek meg,de az a helyzet,hogy a papa mindig kitalál valamit.Most azzal lepett meg bennünket,hogy éjszakai túrára visz(öcsémmel együtt,de úgy néz ki, hogy a mama is beszáll a buliba). A helyszín; Angyali-sziget (azt suttogják,hogy éjszaka izgalmas).

Papám és mamám már húsz éve, minden nyáron a a szigeten tartózkodik ,öcsémmel mi is itt szoktunk nyaralni.Nagy az izgalom,mert éjjel még nem voltunk a kapun kívül,de az udvar is elég ijesztő tud lenni(de olyan jó izgi).

Na,akkor induljuk(mama döntött, csatlakozik).A papa úgy látszik már készült,mert mindegyikünknek a fejére varázsolt egy fejlámpát(írtó jó),sikerült is egymást elvakítani.

Indulás,hangzott a vezényszó.A kapuig még szólóba mentünk,de ahogy kiértünk,muszáj volt megfogni a mama kezét,mert hozzánk vágódott valami(vagy valaki),én nem tudom,hogy mi,de a papa határozottan állította ez a "majré".Akkor pedig jobb ha a mama kezét fogni,öcsém is fogta,de nem a"majré" miatt,hanem így szokta meg.

Nagyon nagy csend vett körül bennünket,a papa hátunk mögött jött egy kicsit lemaradva(lehet hogy készakarva),de azért jobb lett volna ha közelebb van. A szigeten nincsenek mesterséges utak,igazi vadregényes(olyan mint a kaland filmekben),rengeteg ösvény szeli át,ha valaki nem járatos,még nappal is órákig bolyonghat,míg megtalálja a keresett helyet.Volt úgy,hogy egy család egy nap,háromszor tévedt mihozzánk,végül a papa kísérte el őket.Na ez egy ilyen hely.Mi
is szoktunk öcsémmel nappal egy kicsit csavarogni az "eltévedősbe",ide elengednek,mert már kicsi korunk óta ismerjük." Ha nincs szófogadás,nincs eltévedős",szokott hangzani a papától.Na most képzeljétek el,ezen a kanyargós ösvényen egyszer csak azt monta a papa,hogy álljunk meg és mindenki kapcsolja le a lámpáját.Hát nem akarok túlozni,de ebbe a koromsötétben úgy éreztem magam,mint Jancsi és Juliska a sötét erdőben,még jó,hogy itt fogom a mama kezét,
(hogy mer a papa éjjel egyedül kimenni horgászni?)Nem sokáig voltunk sötétben(féltem,de nagyon jó volt,még az öcsém harci kedve is eltűnt,pedig az nagy szó).Az ösvény végénél a víz partjánál váratlan fordulat történt,akárcsak a vadonban(ezt nem hiszem el),négy róka nagyságú kutya csaholva,vicsorítva tört felénk,mindegyik megmutatva vicsorogva a fogait.Nagyon megijedtem,a mama mindkettönket maga elé rántott és nem győzött nyugtattgatni hogy nem kell félni,de ezt olyan nyugodt hangon mondta,mintha csak süteményt kínált volna.A kutyák ugyan nem jöttek közelebb,de azért nem akarták abba hagyni az ugatást,addig míg a papa feléjük nem ment,de ahogy rájuk szólt(van amelyiket még a nevén is szólította),farkukat csóválva lihegtek feléje és amikor elhangzott a" na, irány haza felé"és utat mutatva a nagy sötétségbe(nem azt mondom hogy gyorsan),de hang nélkül elvonultak,aztán odajött hozzánk és mondta,hogy ezek a Szabó bácsi kutyái,ne féljünk,mert ők vigyáznak szigetre,de az erős lámpa fénye zavarta meg őket.Azt mondta,hogy nappal mikor horgászik, megszokták őt látogatni és ilyenkor kapnak egy
kis "nasít".Egy darabig még azért hátra-hátra néztem ,de hamarosan egy újabb esemény kötötte le a figyelmemet,mivel a parton egy krokodilt vagy valami hasonlót pillantottam
meg,ijedten fogtam meg a papa kezét és a fejlámpámmal rávilágítottam.Papa,nézd oda,mi van ott?Ő azt mondta lehet,hogy egy krokodil és nyugodtan nézte a mozdulatlan valamit.

Egy jó darabig félve,de kíváncsian néztem a furcsa formát,(micsoda kaland,ha ezt a suliba elmesélem),amikor öcsém mit sem törődve a veszéllyel, odament a rejtélyes "krokodilhoz"(papa,az Ati oda ment) és egy kis szemlélődés után,cipőjével rugdosgatni kezdte,majd amikor látta,hogy nem mozdul, odahajolt egész közel (a papa és a mama meg sem mozdult)nagy szemekkel felnézett és nevetve mondta;ez egy darab fa.A papa megkérdezte,ez biztos?Ati még egyszer megrugdosta és legnagyobb nyugalommal rá ült.Hát ezt a bulit én sem hagyom ki,lesz ami lesz, én is felültem a háta mögé.

A tuskó tetején már olyan jól éreztem magam,hogy minden félelmem elszállt,hiába mondta a papa,hogy mi lesz akkor, ha megmozdul alattunk.Ati a biztonság kedvéért a sarkával jól bele rúgott.Olyan jó éreztük magunkat,hogy csak nagy nehezen akartuk otthagyni a "kedvenc"tuskónkat. Indultunk tovább,de már elment a félelmünk, nem is fogtuk meg a mama kezét,jobbra,balra,előre szaladgálva próbáltuk egymást" ijesztgetni".Most már leszaladtunk a vízpartra,lámpánkkal belevilágítottunk a vízbe,olyan izgalmas volt, ahogy megláttuk a meder alján a lassan tovább úszó apró halakat és még egy rákot is.A vízen a lámpa fénye hosszú csíkot húzott,olyan volt mint egy vékony híd,de Ati beledobott valamit a vízbe és a fény csík eltűnt.Tovább menve,Ati előre szaladt és egyszer csak megállva nézett felfelé,úgy állt ott, mint akinek földbe gyökerezett a lába.Kíváncsian mentem oda(éreztem,hogy valami nem stimmel,mert hiába kérdeztem hogy mi az,nem válaszolt)és nekem is földbe gyökerezett a lábam(de hol vannak a mamáék?).

Ez egy hatalmas odú,Ati,szerinted milyen állat lehetett benne?Hát,szerintem ,medve,volt a válasz.Jaj de jó,itt jönnek a papáék.Gyerekek,szólt a papa,benne van még a medve a fába,kérdezte?Nincs, mondtuk egyszerre,de a mama úgy nevetett,hogy mindjárt tudtuk,hogy a papa megint viccel.Ugye mama,nincs is itt medve,bele se férne,mondtam.Mama nevetve átölelt bennünket és megnyugtatott bennünket,nincs itt semmi olyan amitől félni kell,majd holnap nappal is végigjárjuk ezt az utat és meglátjátok,hogy mennyire barátságos környéken jártunk.
Ott hagytuk a "medve " fát és egy hosszabb séta után már ismerős környékre érkeztünk,ezt onnan vettem észre,hogy megláttam a papa nagy horgász csónakját a "CAMIT"(azért hívják igy mert olyan nagy,hogy evezve csak cammog,főleg ha Ati evez),amibe Ati már bele szállt és a kikötött csónakban olyan csapkodást végzett az evezővel,hogy csak úgy visszhangzott a

part.Nem kis rábeszélés kellett az indulásra.Otthon már örömmel gondoltam vissza a kalandos utunkra,papa meg is kérdezte,na milyen volt?SZUPER,volt részemről a válasz.

Blamázs

Egy gyakorló" apa"megrázó története.

Fiam második osztályba járt,amikor az alábbi eset történt.

A munkából hazaérve,az asztalon egy cédula fogadott,amire feleségem azt írta,hogy menjek be az iskolába és fizessem be a gyerek napközijét és mellékletként ott hagyott 100 Ft-ot(akkor a fizetésem havi 1700 Ft. volt),de siessek,mert ma van az utolsót befizetési nap.

Semmi gond,irány az iskola.A kapuhoz érve,..kissé bizonytalan lettem(mert még az évnyitón kívül, nem jártam itt). Mivel nem tudtam merre induljak el,tanácstalanul álldogáltam,majd bemerészkedtem a földszinti folyosóra,ott egy-két szaladgáló gyerektől próbáltam tájékozódni,de azok nem tudták megmondani hol lehet befizetni(ilyenkor persze sehol egy felnőtt). Tíz perc várakozás után,döntöttem,valamelyik teremben csak találok valakit és elkezdtem sorra nyitogatni az ajtókat,aminek meg is lett az eredménye,a negyedik ajtó nyitás után egy tanár igazított el ,első emelet,második ajtó.

Hurrá,mégse kell pánikba esni és kettesével lépkedve a lépcsőn(akkor még ment) érek fel,fordulok jobbra...de egy pillanat,itt két sorban helyezkednek el az ajtók,a folyosó jobb és bal oldalán.Melyik a második?Lehet,hogy mondta,csak én nem jegyeztem meg?Na mindegy,lényeg,hogy van második,még ha kettő is,majd valamelyik az lesz amit keresek(habár kezdtem egy kicsit kételkedni). Óvatosan benyitok a jobboldali ajtón(ne hogy megzavarjam az esetleg még itt maradt korrepetálókat,de a teremben csak égnek álló szék lábakat láttam,azt is misztikus félhomályban). Akkor nem lehet más,csak a szemben lévő ajtó.Az ajtó előtt egy kicsit habozva,majd mindenre felkészülve ,benyitottam.

Szemben az asztalnál egy kedvesen mosolygó(elég csinos)középkorú hölgy ült.Kérdi,befizetni jött?Igen,próbáltam ugyanolyan mosollyal(lehet hogy sikerült) válaszolni és magamban egy kis büszkeséget éreztem,biztosan azt gondolja rólam,milyen rendes apuka,nem kell a feleségének ide rohangálnia,van annak elég dolga.

Tessék ide jönni,mutat az asztal elé.

Hogy hívják a gyereket?-kérdezi és az előtte lévő füzet fölé hajol.Mondom a nevet.Beírja. Hányadikba jár?Második.Beírja,majd felnéz és ugyanazzal a mosollyal, amivel megismertem kérdezi,Á-ba vagy B-be?

Pillanat,mindjárt,hadd gondolkozzam (tavaly úgy emlékszem Á-ba járt,mondom magamban),rögtön és próbálok olyan képet vágni mint aki azonnal megoldja a kérdést.

Megvan. Az Edit nénihez jár(róla szokott a gyerek otthon mesélni) és mint aki a győztes csatából haza tér,büszkén néztem körül,mivel a hátam mögött már egy hölgy megjelent(hogy honnan került elő?)

Az nekem nem elég,Edit néni napközis tanár,volt a válasz(A mindenit,ezt jól kifogtam).
Hátra fordulok és az ott álló hölgy felé fordulva kérdezem;nem tudja véletlenül H.Attila Á-ba vagy B-be jár?Kérdésemre csak bamba arckifejezés volt a válasz...mígnem kis idő múlva megszólalt,nem az Anna nénihez jár?DE,...azt hiszem,derengett valami Anna néniről.

Akkor az Á-ba,folytatta az előbb felszólaló hölgy,mert az enyém is oda jár.(Na ez kellett nekem ,

látom a szülői értekezlet nem lesz unalmas)

Igen az Á-ba,most már hangzott el a határozott válaszom,de azért az ott lévők elég furcsán néztek rám és a füzetbe beírva , Á.

Hány napos a gyerek?-kérdezi megkönnyebbülve most már a mosoly nélküli hölgy.

Hány napooos?(hát ezt így még tőlem nem kérdezték,mondom magamban és elkezdtem fejben gyorsan számolni; 7 éves, szorozva 364 nappal(és volt biztos szökőév is ),az annyi mint...tessék mondani,pontosan kell?

Hát természetesen,e g é s z e n p o n t o s a n,tette hozzá ironikusan.

Volna egy ceruzája?-kérdezem.

Tessék és kíváncsian rám nézve át nyújt egy ceruzát... és egy kis papírt is tudna adni,mert így fejbe hirtelenjében nem tudom kiszámolni.

Kérdőn rám néz,majd megkérdezi; ,de mit akar kiszámolni,miért kell azt számolni,azt tudnia kellene.

Ne haragudjon,szóltam egy kicsit hitemben meginogva,engem a feleségem küldött be,de erről egy szót sem szólt.

Nem emlékszik...5 napos...6 napos?-kérdezi,most már lemondóan.

Ja úgy...és vidul fel az ábrázatom,az mindjárt más(akkor még minden második szombat volt szabad).

A kis hölgy látja rajtam a megkönnyebbülést,biztató mosollyal várja a választ.

Tulajdonképpen....nem is tudom(ezt sem mondták otthon),miért ez lényeges?-kérdem.

A hátam mögött lévő hölgyek(mert jöttek szépen) mintha kezdenének sutyorogni.Úgy érzem,egyre jobban bonyolódom bele a feltett kérdésekbe,mikor egyszer csak,...megvan,szólok(majdnem kiabálva),tessék megnézni,hogy múlt hónapban mennyit fizettünk be és ha esetleg volna még valamilyen kérdés,lehet hogy segítségére lehet és diadalmasan néztem hátra.

Azt sajnos nem tudom megnézni,volt a válasz,mert mi az előző havi anyagot beküldjük a központba.
(Hátam mögött a tenger morajlása hallatszik .)

Hát ez nem igaz,mondom magamban(na várj csak asszony!)

Már úgy éreztem feladom, de még megpróbálom máshonnan megközelíteni a kérdést.

Tessék mondani(jött a következő mentő ötletem),mennyit szoktak befizetni a 6 naposra, mondjuk a legmagasabb kategóriába...ki jön egy százasból?

A hölgy rám nézett(most már teljesen közömbös arccal),látszott rajta,hogy ez a kérdés részemről váratlanul érte,(habár ki tudja),egy kis gondolkodás után közli,80 Ft.

Fellélegeztem és megkönnyebbülve mondtam,jó,akkor tessék beírni a 80 Ft-ot.

Rendben,szólt a hölgy(gondolom még a kínzó padot is vállalta volna,csakhogy valahogy megszabaduljon tőlem,de azért hogy bebiztosítsa magát),de azt meg kell mondanom,hogy ha kiderül,hogy kevesebbet kellett volna befizetni,nem tudjuk visszafizetni a különbözetet.

Nem baj...nem baj,csak tessék nyugodtan beírni(mivel mögöttem vihar felhők kezdtek tornyosulni,de azért mintha kuncogás is hallatszott volna).

A hölgy átvette a pénzt és egyre csak hajtogatta,apuka...apuka ( és mintha enyhe mosoly jelent volna meg arcán)és köszönéssel jelezte,hogy már nem szívesen akar velem foglalkozni..

Fellélegeztem.Cipömet nézve, alig vártam,hogy kiérjek a folyosóra és gyors iramban(csak ki innen),elindultam a folyosón...de mi van,hová tűnt a lépcső,...merre vagyok,...mi ez a sok ajtó,...

várjunk csak,...eltévedtem,...nem értem,...merről is jöttem?

Áá,meg van,persze,hogy nem erre kellett volna jönni és örömömben,hogy most most már nincs akadálya szabadulásomnak,kettesével vettem lefelé a lépcsőt,de az utolsó két lépcsőt a gyenge világításban rosszul számítottam ki,megbicsaklott a lábam és olyan zuhanással kerültem a márványozott kockakőre,hogy az egész épület beleremegett.

Még jóformán fel sem ültem,mikor a lépcsősor felső fokánál,megjelent az ismert arc(a beíró hölgy),mögötte a hölgykoszorúval és aggodalmas arccal kérdezte,mi történt?

Semmi...semmi,szóltam,kicsit nagyon sötét van (fentről furcsa arckifejezések) és nem láttam elég jól a lépcsőt.

Mondja ...biztos jól van?kérdezte és rám nézett most már sajnálóan.

Jól...jól...és bicegve,mint valami színpadi hős elvonultam a nem tapsoló közönség előtt(most szó szerint, nagyot buktam).

Bicegve értem haza,feleségem még nem volt otthon,leültem a fotelbe és próbáltam nem visszaemlékezni az elmúlt órára.

Egy kis idő múlva nyílik az ajtó,nejem lép be,rá néz az asztalra,látja,hogy nincs ott a pénz,mosolyogva (már régen láttam így)kérdezi,na befizetted?

Nem tudom miért tűnt el az arcáról a mosoly,mikor azt válaszoltam,BE,de,hogy ne kezdjen

kérdezni a részletekről,felálltam és bicegve elindultam a konyha felé,az ajtóból csak annyit mondtam,hogy nem muszáj minden szülői értekezletre bemenni,de azért még megkérdezte ,hogy mért sántikálok?

Hát ha én azt mindet elmondanám,úgy sem hinnéd el.Másnap meg kérdezte,hogy miért csak 20 Ft-ot hoztam vissza 30 Ft.helyett,közöltem,hogy a 10 Ft az fájdalom díj,amit akkor nem egészen értett(csak később meséltem el a történteket,amire az volt a válasza "éreztem,hogy nekem kellett volna bemenni").

A profi.

Balatonon,Szabadiban nyaralt a család. Fiam akkor volt hat éves. Ilyenkor,mint lenni szokott, a szülő igyekszik bepótolni a gyerekek felé az év közben hiányolt foglalkozást. Mivel otthon megígértem a gyereknek,hogy elmegyünk pecázni,nincs mese,ha tetszik,ha nem, menni kell. Persze,mindig akkor jön a nyaggatás,mikor nekem máshoz volna kedvem,de mivel a nejem "gyerekpárti",nem sok esélyem volt az ellenállásra.Hát akkor gyerünk.Velünk nyaralt az egy évvel fiatalabb fiú unoka testvére,Jancsika,aki természetesen ugyanezt a programot táblázta be magának. Nem volt mit tennem,előkészületként fél napot a peca szerelék össze állításával kínlódtam,természetesen az ő kívánságuk szerint(a másik fél napot meg sem merem említeni,ami a szerelék beszerzésére ment el). Másnap reggel buszra ültünk(akkor saját kocsi még álom sem volt) és irány Siófok. Miért Siófok? Mert ha nem tudnád,magyarázta kellő komolysággal a fiam,hogy csak ott lehet nagy halakat fogni,Jancsika meg úgy helyeselt,mintha tudná,hogy mi az a nagy hal(mellesleg ez volt az első kimozdulása a lakásból). Természetes én mindenben az előírásnak megfelelően jártam el,nehogy én legyek a "bűn bak",(számítva az esetleges otthoni szemrehányásokra). Még a mólóhoz sem értem,mikor ők már elfoglalták helyüket,egy idős horgász mellett(akinek pillantását most nem kívánom leírni). Próbáltam a gyerkőcöket meggyőzni egy másik hely jobb lehetőségéről,de beleszólhatok én,ezt a helyet nem adják fel és már szórták is a vízbe a hazulról hozott kenyér darabkákat.A peca bevetve,az izgalom tetőfokon,lényegében sínen vagyunk már, csak a hal hiányzik. Mögöttünk a nyaralók kényelmesen sétálnak és sokan kíváncsian álltak meg a gyerekek mögött. Nem csoda,hiszen olyan lázban égtek,hogy még a mellettük pecázó öreg arca is felvidult. Nem kellett sokáig várni,a hazulról hozott fél mázsa kenyér(amit én cipeltem),megtette hatását,úgy pezsgett a víz,mintha egy szódás üveget ráztunk volna meg. Első kapása Jancsikának volt ,aki akkorát vágott be,hogy a zsinór a hallal együtt úgy vágódott a háta mögé,mint egy rakéta,telibe találva a mögötte álló kíváncsiskodó szerelmes pár fiúját,aki kényszeredet mosollyal közölte,hogy nem történt semmi és nagy igyekezettel próbálta kiszedni a horgot a flokon ingéből.Miután megszabadult a horogtól, az életben többet nem találkoztam vele. Szóval,jöttek is a snecik szépen,némelyik elérte a 10 centit.Kérdeztem is a gyerkőcöket,hogy mi lesz a halak sorsa,úgy néztek rám mint a marslakóra;hogyhogy mi lesz,hát megsütjük.Ettől féltem.Na mindegy és kezdtem magam beleélni az otthoni egész napos programomba.A zsákmány tárolását nekem kellett megoldani,amit egy kiszuperált reklám szatyorral oldottam meg(más nem volt kéznél,ki gondolta volna,hogy a halfogást komolyan veszik). Ment a pecázás,annak módja szerint,még az öreg is megenyhült(ja kérem,ennyi hal láttán) mikor a mólón hófehér szuper szerelésben(a horgász cuccokról nem is beszélve)egy férfi jelent meg,egy hat éves túlhízott kisfiúval.Büszkén jöttek,nem néztek se jobbra,se balra,csak feltartott fejjel próbáltak a sétálók között utat törni,néha bele,bele szúrva a bot végét egy akadályozó tomporába,miközben a kis dagi gyerek hangos okoskodással hívta fel magára a figyelmet(amit sikerült is elérni). Mögénk érve,ők is megállapították,hogy ez itt egy jó hely,(hiába profi az profi,egyből tudja hová kell menni és minderre"maguktól" jöttek rá).Le is cejgolnak a srácok mellé. A mólón lévő sétálók hamarosan néző sereggé változtak,mivel a felkészülési szertartás kezdetét vette,természetesen nem elhanyagolva a látványosságot. A két gyerek is egyre nagyobb érdeklődéssel figyelte a"nagyok" szerelékét,a bámészkodok közül is egyre több elismerés hangzott el(odas,ez cejg,vagy apám,ez daiwa,meg még hasonló szakkifejezések). Az öreg pecás mellettünk közömbös pillantást vetett a jövevényekre és ugyanazzal az unott képpel figyelte tovább az agyon nyűtt,százéves muzeális pecabotját,miközben a reklám logókkal teletűzdelt szuper páros(ezek nem az enyiméik voltak),már a bevetésre készülődtek.A két gyerek,már nem is tudta tulajdonképpen,hogy miért jöttek,horgász botjuk hanyagul félre dobva,félig a vízben árválkodott a parton.Kissé lehangoltan szedtem össze az előző napi művemet,ami nem olyan régen még a legnagyobb megbecsülésnek örvendett.Az öreg mellettem rám nézett és ironikusan megjegyezte,hát igen,"ezek már profik" Közben az ifjú profi,a közel a 3 méteres aranyozott botjával dobáshoz készülődött,aminek az lett a következménye,hogy a hátra lendülő bot (aminek a végén zsinór helyezkedik el horoggal együtt),az egyik kíváncsiskodó nadrágszárába landolt.A két gyerek kaján összemosolygásából arra következtettem,hogy az ifjú pecás sokat veszített"ázsiójából". Nem sokáig figyelhettük a nadrágszár rojtosodó állapotát(a horog a kiakaszthatatlan kategóriába tartozott),mert a másik "nagyágyú" feledtetni készült az elmúlt perceket(meg a nadrágot),bevetésre készen állott.A boton lévő zsinór végén egy teknős béka nagyságú ólom himbálódzott,ijesztgetve az egyre lazább sorokba hátra húzódó kíváncsiskodókat. A két gyereket az előző esemény különösebben nem rendítette meg(nem az ő nadrágjuk bánta,habár az a horog, amit az pacák a nadrágszárába elvitt...),fokozott érdeklődéssel figyelték a számukra nem mindennapi eseményt.Nem kellett sokat várni,mivel a bot hatalmas suhintással előre lendült,a teknős béka ólom ágyúgolyó sebességgel vette fel a röppályát ,repült....repült...és csak repült,mígnem a szemben lévő veszteglő uszályban,hatalmas koppanással landolt....de mi az ott a kezénél... az orsónál?Olyan furcsa, fehér,habhoz hasonló, tenyér nagyságú valami. Ja ...az a damil,csak gubancolódott formába. Hát innentől kezdve az érdeklődés alább hagyott,a fő profi unott képpel ült le hófehér nadrágjában a fűre és elkezdte bogozgatni a gordiuszi csomót.A srácoknak hirtelen eszükbe jutott,hogy tulajdonképpen miért jöttek,kétségbe esetten keresték a pecájukat,amit én már akkurátusan összekészítettem.Beindult újra gépezet,de ez sem tarthatott sokáig,mert a profi társunk igyekezett megint magára felhívni a figyelmet,nem akármivel,akkora fogásra készült,ami nem mindennapi.Ugyan is,amíg mélyen belevetette magát a bogozás rejtelmeibe,addig a vízen méltóság teljesen közeledett a "BUSA"elnevezésű halászhajó,ami nem vette figyelembe a rá leselkedő keresztbe álló szuper erősségű horgász zsinórt,amit segített megfeszíteni az uszályba akadt teknős béka ólom.A "BUSA", ügyet sem vetve a rá leselkedő veszélyre,azzal a lendülettel amivel érkezett,a zsinórt magával húzva folytatta útját,aminek az lett a következménye,hogy a profi horgászunk felegyenesedett a fűről és a partról kísérve próbálta kifárasztani a "zsákmányt....de a"BUSA"csak ment megállíthatatlanul,a zsinór meg feszül (ja kérem ,ez szuper zsinór),a fehér hab is eltűnt a kézközelből,de ami kritikus,hogy a part is hamarosan véget ér és aztán....víz utca.A spori társunk még eltorzult ábrázattal próbálta visszafordítani a nem fáradó "BUSÁT",de egy önfeláldozó "civil",aki nem bírta tovább nézni az egyenlőtlen küzdelmet(látva a spori kitartását,aki képes magát áthúzatni Badacsonyba),egy kattintás az öngyújtóval és paff...a zsinór mint valami hegedű húr,elpattant.Ezután már gyorsított felvételben történt minden,a profik olyan gyorsan tűntek el,mintha itt sem lettek volna.Miközben az események zajlottak,a gyerekek feszült figyelem kíséretében,addig az öreg,akit nem zökkentett ki az esemény,(lehet hogy a gyerekek beetetésére), két nagyobb kárászt fogott.Mi csak irigykedve figyeltük ,amint alig észrevehetően emelgette a szákját. Késő estig maradtunk,de délután már semmi nem akadt horogra.Együtt készülődtünk az öreggel(aki nem vitte túlzásba a társalkodást). Már éppen köszönőfélbe voltunk,amikor az öreg a gyerekekhez fordul és dünnyögve kérdezi;gyerekek,kell hal?A két gyereknek a szeme tágra meredt és félénken mondták,igeeen.Azzal az öreg kivette a szákból a két halat és óvatosan bele csúsztatta a reklám szatyorba a snecik mellé,azzal egy viszlát köszönéssel és rám kacsintva megviselt szerelésével elballagott.A két hal,megváltoztatta a helyzetet,mivel a srácok úgy döntöttek,hogy snecik túl kicsik,vissza kéne engedni(az én legnagyobb örömömre). Támogattam az ötletet és az öreg nem is sejti,hogy a két hal helyett mennyi hal kerülte el a tepsit.Haza felé a buszon az volt a legnagyobb kérdés,hogy megmondjuk vagy ne mondjuk,hogy ki fogta a halat?Az otthoniak kíváncsian várták az élményszámolót.Legnagyobb meglepetésemre közölték,hogy a két halat egy idős horgász bácsitól kapták, a snecik szóba sem kerültek.Annál nagyobb volt az érdeklődés,mikor előadták a "BUSA" fogást,de most már harsányan nevetve és hozzám fordulva kérdezték,ugye máskor is elmegyünk?

Ui; A két gyerek pecabot máig is megvan(unokám ugyan olyan lelkesen horgászik mint az apja annak idején)és sokszor gondolok vissza,hogy ezzel a kis "profi" bottal,mennyi élményben volt

részünk.

Az unoka és a "profi"peca bot.

Egy kis "gasztro".

Ez az a terület, ami a gyomromhoz közel áll(a hölgyeknek a szívükhöz), de az időnként fellángoló lelkesedésemet (ami a mű megvalósítását illeti), azt csak a tűzoltóság tudná csillapítani. Ha belenézek a "gasztrosok"blogjába, mindig kísértést érzek egy kis "kudarc" élményhez. A helyzet úgy alakult, hogy aznap az unokákat"megkaptuk(mint legtöbbször). Ilyenkor kell a"nagyiknak" a helyzet magaslatán állniuk, mert ugyebár, mit is egyen a gyerek? A mama szerint nem mindegy, a papa szerint tök mindegy. A kérdést egy váratlan fordulat oldotta meg. Az internetet böngésztem, amikor megakadt a szemem egy recepten, "csirke mell,mézes szezámmagos bundában". Mivel én is édesszájú vagyok(a gyerekekről nem is beszélve) ,szóltam a nejemnek, hogy ezt kellene elkészíteni,de láttam rajta, hogy ma nincs kedve ezzel "pepecselni". Na jó, akkor én megcsinálom.

Azoknak a férfi társaimnak, akik esetleg kedvet kapnának kísérletezni, segítségül adom az általam (most kivételesen) bevált módszert. Kezdésnek szükség van egy konyhára (lehetőleg egyedül tartózkodni, a mű érdekében). Ne felejtsük el a szemüveget kéznél tartani, mert a cukor és a só, valamint a liszt és a búzadara között" vakon", csekély a formai különbség (ezt én már tapasztaltam).
Ha biztosabbak akarunk lenni, nem árt odakészíteni a receptet, ha még biztosabbak, akkor nem árt a"szíverősítőt"kéznél tartani (csak szükséges esetben). Most már tulajdonképpen a többi dolog semmiségnek tűnik. Nézzük meg, hogy minden megvan-e az elkészítéshez (lényeges).

Első lépésként nézzük meg a hűtő szekrényt, hogy van-e annyi hely, hogy a pácoláshoz betudjuk tenni a húst (csak két óra hosszára).

Nem árt a receptet többször átolvasni(50-100) és ha kell olvashatóan lábjegyzetekkel ellátni. Egyenlőre ne javítsunk bele, ne írjuk át, ráérünk a végén kihúzni a felesleges dolgokat, de azért maradjon meg valami emlékeztetésül, ha más nem, a cím.

MŰVELETEK.

Elkészítjük a pác lét(38-42 dkg.csirke mellhez).

Hozzávalók.

- őrölt bors

- cukor (csapott kávéskanál).
- 4 evő kanál olaj.

só (ízleléssel).

Az alkotókat összekeverjük,mindegy milyen sorrendbe ( a sót lehetőleg a végén tegyük bele, nem árt megkóstolni, nem kell megijedni,ilyen állapotban borzalmas az íze, utána rögtön "erősítőt" fogyasztani). Az összekevert pác lét addig hagyjuk állni, míg a cukor elolvad.

A csirke mellett mossuk meg és vágjuk 2-3 cm.nagyságúra,figyelve, hogy a nyesedékes rész ne kerüljön bele (a nyesedékes rész az amit a cica megeszik).

A páclé elkészülte után keverjük bele a húst, jól összeforgatni és tegyük két óra hosszára
a félig kiürített hűtőbe.

Ezután következik a bunda elkészítése (reméljük nem lesz belőle bunda botrány).
Hozzávalók:- 1 tojás(megmosva).
- 2 evő kanál olaj.

- 12 dkg.liszt(8 púpozott evő kanál).

- 3 dkg.étkezési keményítő.

- 1 kávés kanál sütőpor.- só(csipet).
- kb.2 dl.hideg víz
A tojást(héj nélkül) az olajjal kissé felverjük, majd a liszttel, a keményítővel,a sütőporral és annyi vízzel keverjük simára, hogy sűrű(ujjunkra jól ragadjon)palacsinta tészta legyen belőle. Kicsit

pihentetjük, hogy a liszt megdagadjon.

Mézes mártás.

Hozzávalók:

- 3 evő kanál méz

- 3 evő kanál cukor

- 3-4 evő kanál ketchup
- 1 evő kanál 10%-os ecet

A szezám mag(csak a legvégén kerül bele)

Az alap anyagokat a szezámmag kivételével összekeverjük és lehetőleg látó távolságba és kéz közelbe helyezzük. Vigyázni,a méz a konyha kövön is ragad, eltüntetése egy főzésnyi időnek felel meg. Ha mégis megtörténne a baleset ,akkor takarítás előtt és után "erősítő" fogyasztása javasolt.

ELKÉSZÍTÉS.

Ne felejtsük a hűtőből kivenni a húst(anélkül nem lehet megsütni). A húst a palacsinta tésztába beleforgatjuk(nem muszáj egyből az egészet) és akkor látjuk meg,hogy milyen nehéz helyzetbe kerültünk,ugyanis a tésztából a húst kiszedni szemenként(úgy mintha nokedlit szaggatnánk),azt csak "erősítő" elfogyasztása mellett lehet ideg baj nélkül elvégezni.A megsült húst papírtörlőre tesszük.

Az olajban maradt sült tészta maradványokat leszűrjük(isteni finom így frissen,rögtön utána "erősítő") és addig végezzük a sütést,míg a hús el nem fogy(vagy a türelmünk).

A szezámmagot megpirítjuk,VIGYÁZNI,hamar oda éghet(alattomos),amikor éppen barna,tűzről le venni,egy kicsit még megrázni és mikor már kezd egy kicsit füstölni, azonnal hideg tányérra rakni. Megjegyzem, hogy ízre, ez a lelke az egésznek.

Következik a mézes mártás felmelegítése(lehetőleg nagyobb átmérőjű sütő edénybe, hogy a húst jól lehessen benne forgatni). Amikor már kissé elkezd habosodni(éppen hogy csak) bele tenni a húst,egy kis ideig jól átforgatni(kis lángon). Amikor a hús mindenütt fényes,a szezámmagot óvatosan apránként rászórjuk és jól beleforgatjuk( a maradék "erősítőt"lehúzzuk).

Köretnek tojásos rizst készítettem.Nagyon jól megy hozzá. Két tasak rizst sós vízben a tasakon lévő előírásnak megfelelően kifőzzük, három tojást olajban jól megsütjük(egészen addig míg apró darabokra mállik) és a rizzsel össze keverjük.

Meg kell mondanom, hogy nem számítottam arra hogy ilyen sikeres lesz, nálunk az unokák kétszer annyit ettek belőle mint mi (pedig a kislány nagyon válogatós). Ez a menü mától a listán van. Pirított spagettivel is nagyon finom. A fent leírt recepten lehet változtatni, ki-ki ízlése szerint, nálunk ez nagyon bejött.

Ui; ezt a receptet azért találtam jónak, mert gyors és egyszerű, kiadós és az íze is különlegesen finom. Elkészítését még olyan gyakorlatlanok is (mint pl.én) megpróbálhatják, akik nem a konyha mesterei.

"Én is megérkeztem".

Hát mit mondjak? Ő nem volt betervezve, de a helyzet úgy alakult, hogy most már család tag lett. Befogadása hogy is történt?
Pindur már két hete nálunk volt, kezdte megszokni a környezetét, mikor Betti (a menyem) telefonált, hogy kint van a piacnál és ott az egyik fa tövében, egy dobozban 3 db. olyan hat hetes korú kiscicák vannak kitéve és van közöttük egy olyan színű mint a Pindur, haza hozná, hadd legyen a Pindurnak társa. Mondanom sem kell, hogy az első percben nem is akartam hallani róla, de addig tanakodtunk, míg a döntés megszületett, csak az aggasztott, hogy a másik kettővel mi lesz. Vissza szóltunk, hogy hozza haza, majd meglátjuk, hogy viselik el egymást. Nemsokára megjelent a kis jövevény, menyem egy sapkába hozta, olyan falat volt, hogy az első pillanatban észre sem vettük, de amikor a kezünkbe vettük, már nem bántuk meg a döntésünket. Közben megtudtuk, hogy a másik két cicának is lett gazdája(ez megnyugtatott). Mindjárt el is neveztük CIRMINEK, mivel a bundája is cirmos volt.
Hát a Cirminek nem kellett sok, tíz perc múlva elindult felfedező útjára. Nem kell mondanom,hogy mikor találkozott (Pindurral (ő sem nagy méretű), milyen örömmel hancúroztak, a lakás pillanatok alatt játszótér lett. Pindurunk, aki eddig szerényen, kissé félve viselkedett, életre kelt és önfeledten hagyta, hogy a kicsi azt csináljon vele amit akar.
Hát hogy mennyire fogadtuk be, csak annyit,hogy mikor a tv-t néztem, mindig a hasamon feküdt (ez a szokása most is megmaradt, annyi kivétellel hogy most a nejem ölébe szokott tartózkodni). Azóta eltelt négy év, elmondhatom, nem bántuk meg, hogy a cica kérdés így alakult, felsorolni is nehéz lenne, hogy mennyi élményt és örömöt szereztek nekünk.

Meglepetés

Tuskó Hopkins ( kattints rám)

Angyali-sziget, a kis-duna közepén helyezkedik el, Ráckeve szomszédságában, Pesttől 50 km-re. Csodálatos a környék, de a sziget maga még csodálatosabb( de majd erről máskor). Itt tartózkodunk nyáron a feleségemmel, unokákkal és természetesen a cicáimmal, akik nagyon is közrejátszottak a történet alakulásához.

Tudni kell, hogy nappal a sziget egy romantikus hely, tele ősfákkal, a telkek sincsenek sok helyen egymástól elkerítve, egyszóval, rendkívül barátságos. Mindez nem mondható el az éjszakára, ilyenkor minden visszájára fordul, aki nem szokta meg, hát, egy kissé szorongva várja a napfelkeltét, ugyan is éjjel életre kel az ősfák lakta világ. Vijjogva, kuvikolva hívják egymást a baglyok, kutyák vonítása, macskák udvarlási ceremóniája, kiismerhetetlen zörejek, neszek verik fel az éjszaka csendjét. Mi már nagyjából megszoktuk(az unokáim is izgatottan jönnek el egy-egy zseblámpás éjszakai barangolásra).

Este minden a megszokott formában zajlott le, a gyerekeket nagy nehezen sikerült lefektetni (itt ilyenkor általában 10-11 óra, reggeli ébredés de.11 óra). Cicáim éjszaka kint tartózkodnak, ezért aztán mély alvásról nem beszélhetek, mivel már számtalan esetben ki kellett mennem a vendég cicák féken tartására.

A történet éjszakáján is valami furcsa zaj hallatszott, de ez a zaj nem volt megszokott. Valami(vagy valaki) éles fejhangon visítozott a közelben. Nem vagyok egy félős fazon, de az adrenalin szintem ugyan csak magasra szökött, főleg amikor megláttam feleségem riadt tekintetét. Pillanatok alatt sok mindenre gondoltam, lehet hogy itt öltek meg valakit, de hiszen most a szomszédok nincsenek is a környéken, de hát akkor honnan jött ez a velőtrázó visítás. Vártunk, olyan csend volt, hogy a szúnyogok döngése a repülő gép zajához hasonlított. Lélegzet visszafojtva figyeltünk és mivel már jó ideje csend volt, felkeltem, magamhoz vettem a mindig kéznél lévő zseblámpát és szorongva, lassú léptekkel elindultam. Kint az udvaron óvatosan körülnéztem, a fénynél még a megszokott tárgyak is misztikus alakzatot mutattak(a derék magasságú tuskót, guggoló személynek láttam, a tücsök ciripelést pedig egy alvilági hang fűlsíketítő zajának hittem). Ilyen lelkiállapotban botorkáltam az udvaron, már szívesebben láttam meg volna valamit (vagy valakit), csak ez a bizonytalan állapot szűnjön meg. Lassú léptekkel elindultam a hátsó udvar felé, ami még nappal sem volt bizalom gerjesztő, mivel még ott nem volt kialakítva jóformán semmi (fiam akar egy kis faházat építeni). A megszokott éjszakai zajok most félelmetesnek tűntek. Zseblámpámmal kezdtem végigpásztázni a hátsó udvart és egyszer csak megállt bennem az ütő. Valaki ott ül háttal a beton placcon,valami kapucnis kabátban. Mit csináljak. Kiabáljak, minek,úgy sincs senki a közelben(ha volna, szerintem az is inkább visszahúzódna, volt rá már precedens), az asszony meg frászt kapna. Visszahúzódnom már nem lehet, hiszen a zseblámpa fénye elárulta jelenlétemet. Mit csináljak? Azt már éreztem, hogy itt valamilyen formában összecsapásra kerül sor,de milyen formában? Pillanatok alatt helyzetfelmérést végeztem,felmértem a kerti szerszámok távolságát és egy gyors mozdulattal indultam irányába, de mi ez?A büdös életbe, ki tette ide ezt a locsoló kannát? Mindegy, négykézláb csúszva eljutottam egy gereblyéig, ,de a kabátos miért nem mozdul? Lehet,hogy ez az áldozat, pont itt, az én telkemen? Kezemben a gereblyével, tettem két lépést és elcsukló hangon(nem így akartam,csak ennyi jött ki a torkomon), odaszóltam; halló, van ott valaki. Mindenre felkészültem, ha megmozdul, én ütök először.A kabátos nem mozdult. Várok. A lámpát nem mertem lekapcsolni. Gondolataim össze-vissza csapongtak, tudtam, hogy itt valamit tenni kell, de mit?. Ez a tag valószínű arra vár, hogy kikészülök idegileg. Nem, ezt nem várom meg. Döntöttem. Lámpám fényét a szembelévő kapura irányítva, gyorsan távolról megkerültem a kabátost és kissé oldalába kerülve hirtelen belevilágítottam az arcába. A mindenit, egy szemüveges pofa ült ott, kapucni a fejére húzva és még mindig nem mozdult. Ez rémálom. Halló, ki vagy,nyögöm ki. Csend. Meresztem a szememet, már szinte káprázik és úgy tűnik, mintha az egyik kezét nagyon lassan megemelte volna. Ajaj, most mit csináljak? Lehet,hogy lőni fog, én meg itt állok egy szál gereblyével. Tennem kell valamit. Ijedten elordítottam magam; ne mozdulj...mert..,és több hang már nem jött ki a torkomon. Csak álltam és meredten néztem a megvilágított furcsa fejformát, ilyet csak rémálomban lát az ember. Nem hittem el, hogy ez mind velem történik meg. Átvillant az agyamon, hogy az asszony milyen állapotban lehet(a gyerekek mikor kijöttem, még aludtak, remélem még most is). Melegem lett. Lesz ami lesz, a családért mindent. Ösztönszerűen elindultam, de hirtelen meg kellett állnom. Pindur,a cicám jelent meg, komótosan sétálva odament az asztalhoz,(úristen), megszagolta a kabátot, előre jött az asztalhoz és...és felugrott az asztalra.A kabátos nem mozdult. Pindur,Pindur gyere onnan, mondom magamban, de ő csak nézett a lámpám fényébe és unottan elkezdett vakaródzni. Éreztem,hogy itt valami nagyon nincs rendjén. A kabátos nem hiszem, hogy ismeri a cicámat, mivel a közvetlen család tagokon kívül senkihez nem megy. Egy darabig még gondolkodtam mit tegyek, aztán a gereblyét magam elé tartva(akárcsak Napóleon katonái a csatában)határozottan elindultam az asztal felé. Már egész közel jártam(a személy nem mozdult), amikor hirtelen nagy zörej...,az asztalon lévő köcsög tompa puffanással a földre került, Pindur meg sehol. Most már mindegy, itt állok most szemtől-szembe, nem érdekel semmi. Közelebb húzódva és rémült tekintettel a megvilágított pofájába néztem és ...csak néztem. Ilyent még nem láttam. A kapucni alatt egy szemüveges"gerenda"nézett velem farkas szemet. Egy pillanatig az esemény hatása alatt voltam, de aztán lassan kezdtem visszanyerni nyugalmamat.

Elgondolkodva tértem vissza, feleségem rémültem kérdezte; na mi van? Semmi,válaszoltam nyugodt hangon. Akkor mi volt az a visítás, kérdezte? Tényleg, akkor mi vagy ki visított, kérdeztem én is. Miért,kérdezte, hát nem azt nézted meg? De,válaszoltam,azzal fogtam a zseblámpát és megindultam kifelé az udvarra. Hová mész, kérdezte? Megyek megnézni ki visított, feleltem, azzal nekiláttam az éjszakai felderítésnek, de aznap éjjel már nem történt semmi.

Amikor a gyerekek felébredtek, nagyon gyanúsan rám sandítottak és a hátsó udvar felé invitáltak, azzal a megjegyzéssel, hogy ott van valaki, nem mernek hátra menni és a szemük huncutul mosolygott. Mit volt mit tennem, úgy csináltam mintha a világ legbátrabb embere lennék, fogtam egy ott felejtett gereblyét(nem tudom kihagyta ott?) és szó nélkül úgy hátba vágtam az ott tartózkodó kabátot, hogy a szemüveg(ami mellesleg az enyém) a kapuig repült.A két gyerekből kitört a nevetés(még most is könnyesre nevetik magukat, ha ez a téma szóba kerül). Azt hiszem sikerült elégtételt vennem az éjszakai kalandért, amit csak a Pindur ismert meg én.

Utóirat;Időközben megoldódott a rejtély, a visítást egy macska nagyságú hörcsög okozta, a Pindur aznap éjjel a sarokba szorította és ott visított, azóta a hörcsög többet nem jelentkezett.

Súlyemelés

LAZÍTÁS