Meglepetés

Tuskó Hopkins ( kattints rám)

Angyali-sziget, a kis-duna közepén helyezkedik el, Ráckeve szomszédságában, Pesttől 50 km-re. Csodálatos a környék, de a sziget maga még csodálatosabb( de majd erről máskor). Itt tartózkodunk nyáron a feleségemmel, unokákkal és természetesen a cicáimmal, akik nagyon is közrejátszottak a történet alakulásához.

Tudni kell, hogy nappal a sziget egy romantikus hely, tele ősfákkal, a telkek sincsenek sok helyen egymástól elkerítve, egyszóval, rendkívül barátságos. Mindez nem mondható el az éjszakára, ilyenkor minden visszájára fordul, aki nem szokta meg, hát, egy kissé szorongva várja a napfelkeltét, ugyan is éjjel életre kel az ősfák lakta világ. Vijjogva, kuvikolva hívják egymást a baglyok, kutyák vonítása, macskák udvarlási ceremóniája, kiismerhetetlen zörejek, neszek verik fel az éjszaka csendjét. Mi már nagyjából megszoktuk(az unokáim is izgatottan jönnek el egy-egy zseblámpás éjszakai barangolásra).

Este minden a megszokott formában zajlott le, a gyerekeket nagy nehezen sikerült lefektetni (itt ilyenkor általában 10-11 óra, reggeli ébredés de.11 óra). Cicáim éjszaka kint tartózkodnak, ezért aztán mély alvásról nem beszélhetek, mivel már számtalan esetben ki kellett mennem a vendég cicák féken tartására.

A történet éjszakáján is valami furcsa zaj hallatszott, de ez a zaj nem volt megszokott. Valami(vagy valaki) éles fejhangon visítozott a közelben. Nem vagyok egy félős fazon, de az adrenalin szintem ugyan csak magasra szökött, főleg amikor megláttam feleségem riadt tekintetét. Pillanatok alatt sok mindenre gondoltam, lehet hogy itt öltek meg valakit, de hiszen most a szomszédok nincsenek is a környéken, de hát akkor honnan jött ez a velőtrázó visítás. Vártunk, olyan csend volt, hogy a szúnyogok döngése a repülő gép zajához hasonlított. Lélegzet visszafojtva figyeltünk és mivel már jó ideje csend volt, felkeltem, magamhoz vettem a mindig kéznél lévő zseblámpát és szorongva, lassú léptekkel elindultam. Kint az udvaron óvatosan körülnéztem, a fénynél még a megszokott tárgyak is misztikus alakzatot mutattak(a derék magasságú tuskót, guggoló személynek láttam, a tücsök ciripelést pedig egy alvilági hang fűlsíketítő zajának hittem). Ilyen lelkiállapotban botorkáltam az udvaron, már szívesebben láttam meg volna valamit (vagy valakit), csak ez a bizonytalan állapot szűnjön meg. Lassú léptekkel elindultam a hátsó udvar felé, ami még nappal sem volt bizalom gerjesztő, mivel még ott nem volt kialakítva jóformán semmi (fiam akar egy kis faházat építeni). A megszokott éjszakai zajok most félelmetesnek tűntek. Zseblámpámmal kezdtem végigpásztázni a hátsó udvart és egyszer csak megállt bennem az ütő. Valaki ott ül háttal a beton placcon,valami kapucnis kabátban. Mit csináljak. Kiabáljak, minek,úgy sincs senki a közelben(ha volna, szerintem az is inkább visszahúzódna, volt rá már precedens), az asszony meg frászt kapna. Visszahúzódnom már nem lehet, hiszen a zseblámpa fénye elárulta jelenlétemet. Mit csináljak? Azt már éreztem, hogy itt valamilyen formában összecsapásra kerül sor,de milyen formában? Pillanatok alatt helyzetfelmérést végeztem,felmértem a kerti szerszámok távolságát és egy gyors mozdulattal indultam irányába, de mi ez?A büdös életbe, ki tette ide ezt a locsoló kannát? Mindegy, négykézláb csúszva eljutottam egy gereblyéig, ,de a kabátos miért nem mozdul? Lehet,hogy ez az áldozat, pont itt, az én telkemen? Kezemben a gereblyével, tettem két lépést és elcsukló hangon(nem így akartam,csak ennyi jött ki a torkomon), odaszóltam; halló, van ott valaki. Mindenre felkészültem, ha megmozdul, én ütök először.A kabátos nem mozdult. Várok. A lámpát nem mertem lekapcsolni. Gondolataim össze-vissza csapongtak, tudtam, hogy itt valamit tenni kell, de mit?. Ez a tag valószínű arra vár, hogy kikészülök idegileg. Nem, ezt nem várom meg. Döntöttem. Lámpám fényét a szembelévő kapura irányítva, gyorsan távolról megkerültem a kabátost és kissé oldalába kerülve hirtelen belevilágítottam az arcába. A mindenit, egy szemüveges pofa ült ott, kapucni a fejére húzva és még mindig nem mozdult. Ez rémálom. Halló, ki vagy,nyögöm ki. Csend. Meresztem a szememet, már szinte káprázik és úgy tűnik, mintha az egyik kezét nagyon lassan megemelte volna. Ajaj, most mit csináljak? Lehet,hogy lőni fog, én meg itt állok egy szál gereblyével. Tennem kell valamit. Ijedten elordítottam magam; ne mozdulj...mert..,és több hang már nem jött ki a torkomon. Csak álltam és meredten néztem a megvilágított furcsa fejformát, ilyet csak rémálomban lát az ember. Nem hittem el, hogy ez mind velem történik meg. Átvillant az agyamon, hogy az asszony milyen állapotban lehet(a gyerekek mikor kijöttem, még aludtak, remélem még most is). Melegem lett. Lesz ami lesz, a családért mindent. Ösztönszerűen elindultam, de hirtelen meg kellett állnom. Pindur,a cicám jelent meg, komótosan sétálva odament az asztalhoz,(úristen), megszagolta a kabátot, előre jött az asztalhoz és...és felugrott az asztalra.A kabátos nem mozdult. Pindur,Pindur gyere onnan, mondom magamban, de ő csak nézett a lámpám fényébe és unottan elkezdett vakaródzni. Éreztem,hogy itt valami nagyon nincs rendjén. A kabátos nem hiszem, hogy ismeri a cicámat, mivel a közvetlen család tagokon kívül senkihez nem megy. Egy darabig még gondolkodtam mit tegyek, aztán a gereblyét magam elé tartva(akárcsak Napóleon katonái a csatában)határozottan elindultam az asztal felé. Már egész közel jártam(a személy nem mozdult), amikor hirtelen nagy zörej...,az asztalon lévő köcsög tompa puffanással a földre került, Pindur meg sehol. Most már mindegy, itt állok most szemtől-szembe, nem érdekel semmi. Közelebb húzódva és rémült tekintettel a megvilágított pofájába néztem és ...csak néztem. Ilyent még nem láttam. A kapucni alatt egy szemüveges"gerenda"nézett velem farkas szemet. Egy pillanatig az esemény hatása alatt voltam, de aztán lassan kezdtem visszanyerni nyugalmamat.

Elgondolkodva tértem vissza, feleségem rémültem kérdezte; na mi van? Semmi,válaszoltam nyugodt hangon. Akkor mi volt az a visítás, kérdezte? Tényleg, akkor mi vagy ki visított, kérdeztem én is. Miért,kérdezte, hát nem azt nézted meg? De,válaszoltam,azzal fogtam a zseblámpát és megindultam kifelé az udvarra. Hová mész, kérdezte? Megyek megnézni ki visított, feleltem, azzal nekiláttam az éjszakai felderítésnek, de aznap éjjel már nem történt semmi.

Amikor a gyerekek felébredtek, nagyon gyanúsan rám sandítottak és a hátsó udvar felé invitáltak, azzal a megjegyzéssel, hogy ott van valaki, nem mernek hátra menni és a szemük huncutul mosolygott. Mit volt mit tennem, úgy csináltam mintha a világ legbátrabb embere lennék, fogtam egy ott felejtett gereblyét(nem tudom kihagyta ott?) és szó nélkül úgy hátba vágtam az ott tartózkodó kabátot, hogy a szemüveg(ami mellesleg az enyém) a kapuig repült.A két gyerekből kitört a nevetés(még most is könnyesre nevetik magukat, ha ez a téma szóba kerül). Azt hiszem sikerült elégtételt vennem az éjszakai kalandért, amit csak a Pindur ismert meg én.

Utóirat;Időközben megoldódott a rejtély, a visítást egy macska nagyságú hörcsög okozta, a Pindur aznap éjjel a sarokba szorította és ott visított, azóta a hörcsög többet nem jelentkezett.