Ne fogjon hozzá senki könnyelmüen

Kora tavasz volt.Azon vajúdtam,hogy a pecázást részesítsem ma előnybe vagy inkább a kert rengeteg tennivalója közül egy 
számomra egy szimpatikus tevékenységet.Lehet,hogy nejem észrevette pillanatnyi "hezitálásomat"(szuper érzéke van a
lélektan pillanatnyi felméréséhez és kihasználáshoz)mert mire a döntés kialakult volna nálam,már elhangzott a kérés
parancsoló módban.-"Mielőtt kimész pecázni ezt a kis fél méteres csíkot fel kellene ásni virágágyásnak".

Amíg a szememmel
próbáltam követni, az agyammal meg felfogni e tevékenység gyakorlatba való ültetését,a fülem is ki lett használva,mert
még utóhangzásként halottam,hogy "ha kész vagy mehetsz pecázni."Igaz,hogy a "ha kész vagy" üzenet valahogy nem akart
eljutni hozzám,mert ezt onnan lehetett észrevenni,hogy a pecabotok irányába indultam,ami jelen esetben egyenlő az
öngyilkossággal.Mivel aztán felmértem a helyzet súlyosságát,lazára vettem a figurát és a mi sem természetes,hogy az
ásás az elsőbbrendűséget élvezi.
Mivel a mezőgazdasági szerszámok (ásó,kapa,nagyharang) csak akkor kerülnek nálam ismert formába,ha a "sufni"-ba nyugalmi
állapotot illusztrálnak,így könnyen el lehet képzelni rajongásomat a fent emlitett tevékenységhez.
Na de mindegy! Aki "Á" mond,az mondja el az egész abc-t is.
Első lépésként az ásóval akartam tegező viszonyba kerülni.Lehet,hogy sikerült is volna,ha valahonnan előkerülne,így aztán
kénytelen voltam a "kincsvadászok" főszerepét alakítanom.Nem mondom,hogy hamar,de a sövény alól azért sikerült
kibányászni.Nagy vehemeciával nekiveselkedek az ominózus magyar talpalatnyi földnek,de az ásó aznapra a "löttyedt"
állapotot vette fel,vagyis leakart esni a nyeléről,de egy lazára bevert szög nem engedte."Sebaj",gondoltam magamba,(mert
akkor már átvettem a munka ritmusát) és egy fogóért indultam.Természetesen a szerszámaim között nem volt.Nejem közölte,
hogy utóljára tavaly a fiú unokám kezébe látta.Muszáj volt közölnöm,hogy a csikófogaimat már régen elvesztettem,így ne
számítson rá,hogy a maradék fogaimat igénybe veszem.
Mivel családom sokszor univerzális megoldáshoz szoktatott,így egy fürészlappal másodpercek töredéke alatt a szög,mint
akadályozó tényező a hulladék kategóriájába került. Itt kell megemlítenem,hogy a lapátnál is ugyanilyen technológiai
eljárást alkalmaztam.
Mivel minden akadály elhárult,az eddig felgyülemlett energiát már ásásra fordíthattam.....-"de mi a francért nem lehet
az ásót három centinél mélyebbre nyomni"-füstölgök magamban,pedig testem összes súlyával nehezedtem rá.Többszöri
próbálkozás után a "szabad a gazda" állapot jelezte,hogy gyökérrel kell felvennem a küzdelmet.(Az életben sok gyökérrel
volt küzdelmem,de ez a tipusú nem az én esetem).

Nem hiszem,hogy aki ezt az állapotot ismeri,ne tudná elképzelni,hogy szókincsem nem a szépirodalom remekeit hozta
előtérbe.Megfejelte a problémát,hogy a kisfejsze mint olyan szintén a "kámfor" kategóriába került.
Na de sebaj!A kalapács nem tudom miért,érdekes módon megvolt,ami elindíthatta az inpromizálást,ami azt eredményezte,
hogy volt egy első világháborúban használt bajonett,(amit szuronynak használtak) és a kalapáccsal párosítva az
"üsd-vágd nem apád" gyermekjátékot felnött szintre emelve "adtam neki"!!!.

Ilyen egyszerű egy kis kerti munka,csak az a baj,hogy mire végére értem,már a hold a képemre világított és aznap nem
volt kedvem éjszakai horgászatra.Minden esetre igaz az a mondás,hogy mindig az első  gondolatot kell előtérbe helyezni

A kész mű

 

 

 

Most látom,érdemes volt