Balek család nyaral

Balekné egyre sűrűbben leskelődik a lakótelepi ajtajának kukucskálóján, mivel nem érti mi ez a nyüzsgés odakint a folyosón. Kíváncsisága kielégítése végett, három perc alatt ötször vitte ki a szemetet, amiből éles szeme (és esze) mindjárt megállapította, hogy a szomszédok nyaralni mentek. Ez a látvány arra az elhatározásra juttatta, hogy este családi összejövetelt rendelt el, ahol közölte,(ellenmondást nem tűrően) úgy készüljön mindenki, hogy „hamarosan nyaralni megyünk, mivel a tíz emeleti lakásokból már mindenki nyaralt, csak mi nem.” A fentiekből mindjárt kitűnik, hogy ebben a családban”ki viszi a puskát”, mivel meg sem kérdezte apuskát. Nem telik bele két nap és az elhatározásból valóság lesz.
Balek úr (alias Papuska), Aliz (alias Cupi, de a Puci névre is hallgat, tíz éves), Ödönke (hét éves) és Balekné (alias Cuncika) teljes nyaralási puccban. Cuncikán hófehér kisestélyi, Papuskán afrikai vadász szafari,(rövidnadrágban) a gyerekek atlétatrikóban és torna nadrágban próbáltak beülni a „szűzibe”(alias Suzuki). A csomagok többszöri ki és berámolása után, harci üvöltések közepette a „taposó hadművelet”eredménnyel zárult, így került a vasaltruhás csomag a gyerekek feneke alá, valamint az élelmiszeres táskák lábtartónak. Papus, még kapott egy hátizsákot, emiatt olyan pózban került a volán fölé,(előre hajolva) mint aki arra törekszik, hogy lehagyja az általa vezetett autót. Az úti cél,(mivel Cuncika úgy akarta) Balatonakarattya.
A sztrádán volt egy kis „malőr,” mivel az egyik szélcsatornába érve, a kocsi tetején lévő magasított csomagok miatt, úgy sodródott át a kocsi egyik sávból a másik sávba, hogy Papus elvesztette nem létező irányérzékét és a jobboldali lekanyarodó sávban repesztve sikerült vissza fordulni Pest felé. Némi pánik után,(Cuncika őrült jelenet alakítása) egy óra múlva, sikerült újra gyönyörködni a már látott táj szépségében. A további probléma megoldására Cuncika átvette a navigátor szerepet, ami abból állt, hogy a belső sávot külsőnek minősítette, valamint itt „jobbra fordulj”-t balkézzel mutatta bal felé. Az”itt kell befordulni” megjegyzés már csak a „kellett volna” megjegyzésre változott, mivel az utasítás a kereszteződésben hangzott el százas tempó mellett. Nem kis gondot okozott a gyerekek menetközbeni külön igénye, „éhes vagyok, szomjas vagyok, pisilni kell”, aminek megoldását hadd ne részletezzük.
Akarattyán sikerült minden szállodát megtalálni, csak a keresettet nem. (Cuncika irányított) és ha Ödönke nem szólt volna, hogy „nem ez az”, akkor lehet, hogy a benzin kifogyásáig nem lett volna megállás. Cupi csak csendben merte megjegyezni, hogy”ezt a szállodát már háromszor kerültük meg”.
A recepción a Balek névre mindjárt reagáltak és kapásból ajánlottak ötvenhárom szolgáltatási lehetőséget, amiből Cuncika mindjárt magának huszonkettőt, egy, életre keltő masszírozást, pedig Papusnak megrendelt.
A szobák elfoglalása hasonlított egy megszálló csapat bevonulásához, ahol Cupi és Ödönke mindjárt állva próbálta ki a heverő ruganyosságát, Papus meg merevgörcsben úgy dőlt hátra az ágyra, mint mikor a fát kidöntik. Cuncika eltűnt a toalettben, mivel a két bőröndnyi szépítőszerek elhelyezésével volt elfoglalva.
Másnap a svédasztalos reggelinél olyan mennyiségű étel volt Balekék asztalára „művészi” fokon felrakva, hogy a látványtervezők is megirigyelhetnék. Nem sokáig lehetett gyönyörködni a látványban, mivel Cuncika oly vehemenciával esett neki az étel kompozíciónak, hogy a meglévő 103 és fél kilójára kapásból rátett vagy öt kilót. Kontrasztként lépett akcióba a gyomor beteg Papuska, aki egy tányér tejbegríz elfogyasztásával kínlódott. Itt kell megemlíteni Cuncika uszálykánt földig érő pongyolának látszó lila ruhakölteményét, amiben úgy libegett, mint Csocsoszán a cseresznyevirágos ligetben.
Délelőtti program, a strandolás. A strand bejáratánál lévő bazárnál a Balek családnak sikerült felhívni magukra a figyelmet, mivel Cuncika egyből megvette az öt éve elfekvő másfél méter nagyságú szalmakalapot, a gyerekeknek a könnyű búvár felszerelést, felfújható gumi egyvelegek tömkelegét, felismerhetetlen formájú műanyag kacatokat és Papusnak 300 forintért a vízhatlan karórát, elem nélkül.
A strandon a lángos, palacsinta, valamint a fánk és hamburger elfogyasztása után a nagy mennyiségű folyadék elfogyasztása nyugtatta meg a kedélyeket, de ami felajzotta a fürdőzőket, az Cuncika magánszáma. A strandolók vezényszóra kapták egy felé a tekintetüket, amikor Cuncika a pink színű, sötétlila rózsamintás fürdőköpenyét leeresztette. Ott állt, tűzpiros kétrészes bikiniben, szalmakalapban, 32 faktoros napolajjal bekenve, teljes testnagyságban, ami mellett a japán sumozók testalkata a „girnyó” kategóriába kerültek. Mindezt megfejelte egy pihenés jelenettel, ahol a nyugágy feladta, ami abból állt, hogy Cuncika ott maradt fekve, ahol leülni akart. Ha nézők szemszögéből nézzük a dolgokat, talán így jobb is. A fürdés Cuncika részéről nehézségbe ütközött, mivel a vizet koszosnak, hidegnek, algásnak és túl hígnak találta. Azért, hogy Cupi se maradjon ki a dologból, elengedte kamasz fantáziáját (szereplési vágy) és”megetetett” három-négy fiút, hogy Amerikában filmezik, csak épp nyaraláson vannak (anyu szalmakalapja a bizonyíték) és hajlandó a srácoknak autógrammot adni. Na, nem tellett bele fél óra és Cupi előtt tolongva, papír és írószerszámmal a kézben álltak a „bálványimádók”. Mikor megkérdezték, hogy melyik filmben játszik, Cupi halvány mosollyal az ajkán, közölte, hogy a „Szélhámosok iskolája,”de még most van előkészületben. Mint a futótűz, úgy terjedt el a strandon, hogy a „sumos” nő vagyonos amerikai, leánya híres gyermek színész. Ettől a perctől kezdve, mindjárt más szemmel tekintettek a Balek családra és több hölgy már azon kezdett gondolkodni, hogy lehetne minél gyorsabban 110 kg-ra hízni. Nem is lett volna említésre méltó esemény, ha Aliz és Ödönke nem tűnik el fürdés közben, mint „szürke szamár a ködben.” Na, innentől felgyorsultak az események. Cuncika nagy jelenete következett. Először a sokk, majd az ájulás „mindhalálig” borzolta fel a fürdőzők idegeit, Papus meg úgy rohangált össze, vissza, mint az a „bizonyos” a gatyában. Azért, hogy Ödike is kitegyen magáért, sikerült felismerhetetlen állapotot bemutatni, mivel kétszer akkora fejnagysággal és két kilazult metszőfoggal próbálta borzolni az idegeket. Mint kiderült, hogy a „kis kaszkadőr” szerepet alakítva fejjel lefelé ment a vízi csúszdán és fékezés nélkül fúródott a talajba. A vízi mentők és a parti biztonságiak bevetése, meghozta az eredményt, meg a két gyereket. Kiderült, hogy a szomszéd telken lévő vízi csúszdán élvezték önfeledten az élet örömeit. Az egyik mentőszolgálatos bíztatóan nyugtatta meg a családot, hogy nem kell aggódni, mert nem ez a gyerek lesz egyedül vízfejű a világon.
Nem kell mondani, hogy Cuncika ezek után rögtön igénybe vette a különböző terápiák összességét. Papuska is bevetette magát a masszírozó helységbe, ahol egy óriás nagyságú amazon ropogtatva tördelte ujjait, az újabb áldozatra várva. Papuska az 53 kilójával addig tűnődött az elkövetkező sorsa felett, hogy az amazon türelme elfogyott. Ezt onnan lehetett tudni, hogy úgy nyekkentette Papuskát a kínzó padra, mint mikor a nehézsúlyú birkózó az ellenfelét tusolja. Innentől kezdve az előcsarnokban tartózkodó egyének, csak hangos jajgatást, nyögéseket, valamint fohász az égiekhez könyörgést hallottak. Nem sokára Papuska megjelent az ajtóban, hát nem hasonlított a Popey a tengerészhez, spenótevés után, inkább a”csontváz élőben” szereposztás illet a figurájához.
Kikapcsolódásnak a gyerekek kihívták Papuskát egy bowling mérkőzésre. Azt hiszem, nem kell mondani, hogy hogyan néztek a kigyúrt figurák a teremben, mikor meglátták Papuskát „Ványadt” bácsi szerepében kínai sportszerelésben. Az igazi csúcsélmény akkor volt, mikor Papuska a golyóval neki indult csigalassúsággal, (egyéni technika) majd mivel a golyót elfelejtette időben elengedni, így a hangsebesség gyorsaságával a jól olajozott padlóra lépve megbotlott és hasoncsúszva vágódott a bábuk közé, természetesen tarolt. A gyerekek megpróbáltak még egy kísérlettel, biliárdozni hívták, de Papuska közölte, hogy teljesen elment a gömb érzéke. Ezek után, minden, ami a sporttal kapcsolatos, kiesett Papuska látószögéből.
Az igazi főműsor az esti ismerkedési „bulin” tetőzőt. A vacsorát nem lehet megemlíteni, mert az elfogyasztott mennyiség a család részéről követhetetlen volt. Papuska antialkoholista létére, úgy szívta magába a whiskit, dupla jéggel, mint pióca a vénából a vért. Cuncika, már a vacsora alatt rázta a zene ütemére a fenekét és az adott pillanatban a parkett közepén termett (különböző likőrök hatására) és beindította farát a twist ütemére. Tulajdonképpen nincsen ebben semmi különös,(egyszer élünk), de hirtelen a táncoló közeg lebénázott a látványtól, mivel Cuncika testre feszült hófehér, átlátszó halásznadrágján keresztül virított a fekete tangája, ami az ütemes mozgás alatt amorf formát vet fel. Nem beszélve, hogy az aszimmetrikus állapot, egyik tomporát tanga nélkül hagyta, így a táncoló közeg szemei ping-ponglabda
nagyságúra meredtek. A katarzis akkor érte el tetőfokát, amikor Cuncika derékon kapta Papuskát és a lágy tangó románcát adta elő, nem ügyelve arra, hogy Papuska lába már régóta nem éri a földet. Nem tudni miért,(csak sejthető) de a zenekar idő előtt távozott. Az ismerkedési est voltaképpen elérte célját, mert Balekékat sikerült mindenkinek alaposan megismerni.
A nyaralási idő hátra lévő részében az eddigi eseményhez képest már különösebb dolog nem történt. Az olyan esemény, hogy a Balek gyerekek fogócskát játszottak a lépcsőházban,(néhányszor legurulva) olyan lópata dübörgést produkálva, hogy a szálló vendégei ijedten néztek ki az ajtókon, mert azt hitték, hogy az amuri partizánok jelentek meg, az már megszokott vált. Cuncika minden egyes sétáját a giccsparádéhoz lehetett hasonlítani, nem beszélve arról, hogy a szalmakalap mérete miatt a kétszárnyú ajtót kellett a gyerekeknek kinyitni, ahol léptei dübörögve megremegtették az épületet.
A záró napon Cuncika megelégedve konstatálta, hogy a hazulról hozott pénz sikerült csontra elkölteni. Papuska ugyan megjegyezte, hogy haza felé tankolni kellene, mert különben valamelyik közeli erdőben folytathatják nomád módra életüket. Egy kis pánik után, Cuncika haza telefonált az anyósnak, (a telefononkártyán volt még 300 forint) hogy ha őket látni akarja, legközelebbi vonattal, hozzon le pénzt. Nem biztos, hogy ezért, minden esetre a pénz anyóssal együtt lekerült, aminek az lett a következménye, hogy haza felé a két gyerek a hátsó ülésen merevgörcsöt kapott az ajtóhoz passzírozás miatt.
A sikeres hazatérést csak egy kis momentum zavarta meg. Papuska egy gyenge pillanatában még gyengébb hangon kérdezte Cuncikától, hogy miből teremtette elő ezt a horibiris összeget a nyaraláshoz. Cuncika büszkén kihúzta magát és fennkölt hangon közölte,” hogy hogy miből, vettem fel deviza alapú lakáskölcsönt, lakásfelújításra.”
Na, innentől lehetett látni egy vékony sovány embert minden nap alkohol mámorban úszni.

Hú,de cikiii! 4.rész

„Tévedések vígjátéka”



Fiatal kezdő szakember voltam,(1962) akinek az volt a kötelessége, hogy munkába kellett menni. Ez a dolog az első pillanatban egyszerűnek tűnik, de ha jobban elemezzük ezt a kérdést, mindjárt láthatjuk, hogy esete válogatja.
Már a kora reggeli felkelés (6 órára már a műhelyben kell lenni) mély nyomot hagy az emberben,(ezt mondják nyomott hangulatnak).
Feljutni a villamosra (akkoriban közel a lehetetlen kategóriába tartozott) lépcsőn lógva, dermesztő hidegben, ugyancsak nem a gyönyört váltotta ki az emberből.
Útközben gondolatban az elkövetkező munka nehézségi foka teszi még nyomottabbá a hangulatot és vajon melyik munkatárs kelt fel „ballábbal,” provokálva a balhét, stb.… stb.… stb.
Szóval ilyen előzmények nehezítik, az amúgy is az éppen felnőtt kort elért fiatalember életét, vagyis engem. Valójában másra számítottam. Azt hittem, ha már felnőtt leszek, minden olyan egyszerű, magától értetődő lesz. Miből gondoltam? Hát abból, hogy mindazt az általam vélt nehézségeket, a felnőttek szó nélkül, természetesnek veszik.
Azt, hogy hajnalban a Körtéren a villamos lépcsőjéről leugorva, futva az ott lévő vegyesboltba, tumultus közepette, közelharc árán megvenni a reggelit, loholni az éppen bent álló (vagy induló) HÉV.-hez, amire nem biztos, hogy fel lehet férni és ezt mind természetesnek találni, hát ahhoz edződni kell
Egyik alkalommal „csoda történt”. Máig sem hiszem el. A vegyesbolt kongott, kényelmesen vásároltam meg a szokásos reggelimet, kettő kiflit, 10 dkg. párizsit és gyorsan ballonkabátom zsebébe téve indultam a kritikus átszállási pont felé. Itt ért a másik csoda, a HÉV. bent állt, utas alig, úgyhogy kényelmesen helyezkedtem el a peron sarkában, (nem kell megijedni, ez az esemény csak egyszer fordult elő). Örömöm nem sokáig tartott, mert a járgány nem indult, (az istenért sem) csak állt,.. csak állt és a nem kedves utasok egyre többen nyomultak…csak nyomultak, mígnem a kocsi úgy megtelt, mint halak a szardíniás dobozban.
A préselési hadművelet következtében a hátam a sarok alakzatát vette fel, elölről egy fél fejjel alacsonyabb, puha testű, molett hölgy nyomult szemben a testemre. Haja állandó birizgálást végzett az ajkamon, amit ő nem láthatott, mivel az arca szorosan a kabátom gombja mellett „lavírozott”, erősen koncentrálva a levegővételre.
Mikor már minden utas felvette a lehetetlen pózt, éles füttyjel kíséretében döcögve elindultunk. A döccenés hatására a kis „Molly” a mellkasomon majd leharapta a kabátgombom, amit én azzal viszonoztam, hogy nagyokat fújtatva próbáltam a hajtincseket a számból eltüntetni, (nem sok sikerrel) mivel ingajáratban állandóan visszatért.
Az első megállónál oly nagy nyomást kaptunk, (ilyen lehetett a háborúban a légnyomás) hogy a „kisgömböc” úgy rám tapadt, mint pióca az áldozatára. A döccenéseknél erősen fészkelődött, izgett, mozgott és egyszer csak megpróbált felnézni, (nem sikerült) így csak a mélyből feljövő motyogásra lettem figyelmes, aminek tartalma, „nem szégyelli magát, fiatalember,” és a fészkelődés egyre intenzívebbé változott. A döccenők jöttek, a „baby” izgett, mozgott (már ahogy tudott) és a légzésén éreztem, hogy erősen piheg (szegényke, tényleg nagyon nyomták). A harmadik megálló után a „kicsike”, már nem nyüzsgött, megnyugodott, mint aki már beletörődött sorsába és erőlködve, a fejét felemelve nézett az arcomra (hál istennek a hajtincsektől megszabadultam) és mosolyogva kérdezte, hogy „nagyon zavarja a hajam?” Az előzetesek ellenére udvariasan válaszoltam, „á, ugyan, nem is éreztem”, de ekkor hirtelen felismertem az abszurd helyzetet.
A kifli. Igen, a kifli a ballonkabátom zsebében. Ezért kellet az első pillanatokban szégyellnem magam és most még mindig azt hiszi a „kis édes”, hogy személyes varázsa nálam érzelmi alapon működik. Most, hogy ennek tudatában lettem, zavaromban, próbáltam a kiflit valahogy olyan helyzetbe hozni, hogy lehetőleg ne a géppuskacső előretolt állapotát mutassa. Be kell vallanom, ez a manőver nem sikerült, mivel a kifli csücske a „puha testbe” úgy beágyazódott, mint a „cövek”, se ki…se (inkább be), így kénytelen voltam tudomásul venni, hogy személyem jelen esetben másodlagos szerepet tölt be. Minden esetre a kellemes mosoly, amit felém küldött, jólesett.
Az ötödik megállónál kiürült a peron, leszálltunk és az „áldozat” mellettem gurulva kacér pillantásokat vetve kérdezte,(mintha örült volna) „maga is itt dolgozik?”
„Igen”, hangzott el részemről a válasz és úgy tartottam „feernek”, hogy ezt a véletlenszerű helyzetet tisztába kell tennem. Nagy nyugalommal elővettem a zsebemből a kiflit, (a főszereplőt) és a hatás kedvéért leharaptam a végét. Mosolyogva kérdeztem, hogy „kér?” de ő azt válaszolta, hogy „köszönöm, már nem.” Kényszeredetten nevetett, de éreztem, hogy „egy világ omlott össze benne.”

hu,de cikiii! 3.rész

„ A vágy villamosa”




Teljesen lazán ülök a 6-os villamoson a tűző nyári napsütésben, magamban örömmel nyugtázom, hogy nincs jobb dolog a világon, mint a nyári szünidő. Ha figyelembe veszem, hogy nem olyan régen a műhely és az iskola vegyes levegőjét szívtam, ahol egy éve a felnőtt ember formálás alapjaival ismerkedtem, akkor most nem csoda, hogy átmentem teljesen lazába.

Unottan néztem a járókelőket, átadtam magam a pillanatnyi helyzet értékelésének, ami abból állt, hogy egy-egy csinos lány személyét képzettársítás formában elemeztem, vajon milyen alaptulajdonsággal rendelkezhet?

De mit keresek én a 6-os villamoson? A magyarázat egyszerű. Ezt az időszakot szokták kihasználni a szünidősök a mozi látogatásra. A 60-as években ez volt a sláger. A tv. még gyerek cipőben járt, discoról még nem is hallottunk. Hétvégeken egy-egy alakuló zenekar bulija (nem koncert) dobta fel az adrenalin szintet.

Most is jegyet megyek venni a „Boccacio”-ra, (remélem, kapok). Elképzeltem magam a férfi főszereplő helyére, (mert a kamaszok már csak ilyenek) és több megállón keresztül a pajzán gondolatok világában enyelegtem. Ezt a kellemes miliőt a hátam mögötti üléstől, orromat olyan illatnak nem megfelelő szag csapta meg, hogy egyből a szovjet filmben szereplő Kátja jut eszembe, aratás közben, megizzadva. Az akkori „balkán desodor”, oly hatással volt a közegre, hogy aki ebből szippantott, hetekig hatása alatt volt, hacsak nem végeztek el rajta azonnali mesterséges légzést. Természetesen ezek után, már csak a szovjet filmek romantikájában merengtem el. Ezt a lapos témát, ugyan csak sikerült hamarosan a feledés homályába küldeni, mivel a peron felől csukló hang kíséretében a „kisüsti” páratartalma öltött egyveleget a már említett”desodor”-ral. Kénytelen voltam megállapítani, hogy az addig még a felnem talált”csuklós” villamoson én már utaztam. A kevert légpárlat hatására, gondolatom átcsapott a magyar filmek paraszti tanya világába, ahol a marhák, sertések, szárnyasok között lavírozhattam. Az elképzelt tehénbőgést egy „kérem a jegyeket” akusztikus hang töri meg (a bőgéshez hasonló hangszínben). Az előttem álló alacsony „beszkárt ruhás” tömör gyönyör kalauznő olyan büszke pózban tündököl, mintha az elképzelt magyar film címszerét játszaná el. Tengerész léptekkel, imbolyogva sétál végig az utastéren, kíméletlenül kérve a jegyeket.

Jó pár megálló megtétele után, már alig voltak a villamoson, mikor azt vettem észre, hogy a „beszkárt ruha” a velem szemben lévő ülésnél megáll és „Mona Lisa” mosoly kíséretében, először a szemembe, majd a férfiasságom jegyére tekint. Én zsebre tett kézzel, kissé szétvetett lábakkal,(mert ha laza az ember, akkor legyen laza) ültem és mivel nem számítottam és eddig még nem is voltam ilyen helyzetbe, színváltós arccal bámultam minden felé. Sandán pillantottam vissza rá, amit ő újra, az előző mosoly kíséretében, a tekintett megismétlését produkálta. Itt már nálam elkezdett motoszkálni, hogy az ismerkedés egyik formájával találkoztam. Hát nem mondom, hogy azonnal, de egy kis idő után (mivel a hölgynek nevezett egyenruhás nem mozdult el a helyéről) kezdtem azon gondolkodni, hogy a „Boccaccio” főszereplő férfija milyen epizódot választana egy 49 kilós fiú és egy 80 kilós hölgy alaphelyzetéhez. Mivel akkor még a” Káma- szútra” figuráit csak hallásból ismertem, így ugyancsak nehézségembe került az, hogy gondolatban valami formába öntsem a kínálkozó alkalom „megtestesítését”. A többszöri megismételt jelenet után, egyszer csak leül velem szembe és most már a mosoly határozott, a szemembe nézés eltökélt, valamint a röpke pillantás „félreismerhetetlen”.

Tulajdonképpen nem is olyan unszimpatikus ez a hölgy, sőt, kifejezetten aranyos. Itt jutottam el arra a pontra, amitől a lányos apák féltik a lányukat, hogy ezek a korosztályú fiúk „még a legyet is röptében…” Azon gondolkodtam, hogy milyen semmit mondó szöveggel kezdjem el az ismerkedést, de Ő odahajol az arcomhoz, (úr isten, mit válaszoljak, ha felkér „keringőre”) mosolyogva súgja a fülembe, (fejem színe mint a főtt rák, vérnyomásom a plafonon) fiatalember…( most, most fog elhangzani részéről a vágy ”) „nyitva van a slicce”. Feláll, barátságosan megsimogatva a vállamat, (mint aki már régóta ismer) a monoton”kérem a jegyeket” hang kíséretében billegő lépéssel távozik.

A következő megállóban villám gyorsasággal szállok le (a kalauznő mosolygása kíséretében) és a legközelebbi moziba váltok jegyet, ahol a „Ne hagyd magad, Pitkin” angol vígjátékot adják.

SZTÁR MEG A többiek

A SZTÁR, MEG A többiek


( a válogató)



Szombat este lévén,
Mit adnak le a t v.-én,
Nem kell gondolkodni sokat,
Természetesen, MEGASZTÁROKAT.

Hogy milyen lesz a fogadtatás?
Azt eldönti az előadás,
És hogy mindjárt a közepébe vágjak,
Nézzünk meg belőle néhányat.

Először itt van a zsűri,
Ki a hülyeséget is eltűri,
Azt is elnézi bátran,
Ha szereplő pofátlan.

Van itt aztán adok-, kapok,
A zsűri teszi alá a lapot,
Mi kell ehhez még,
Hogy tomboljon a közönség.

De nézzük ezt a fiút,
Kinek dalát hallva,
Nem sok kellett, hogy engem,
Itt lássanak meghalva.

Nem vagyok kritikus,
De szóljanak neki, hogy kuss!
Próbálja már befejezni,
Ha nem áll le, lefejezni.

Aztán itt áll egy másik,
Kornyikálva áriázik,
Visít hamisan, mint a sátán,
Fel áll a szőr az ember hátán.

Alig tudom leírni,
Hogy lehet ezt kibírni,
De átéltem már sok, sok csodát,
A tv.-ből a „kicsoda-micsodát,”

Aztán azt sem felejtem el,
Hogy,”ki mit tudok”-on nőttem fel.
Láttam sok, sok szereplőt,
Rengeteg vetélkedőt.

De amit a mostaniak kitesznek,
Nem tudom, hogy ezen mit esznek,
Hogy mi lesz még a műsoron,
Előre vacog a fogsorom.

Mikor lesz ennek vége, ó,
Ez még csak a válogató,
Ennek még lehet örülni,
Ebbe bele lehet őrülni.

Lehet, hogy az lett a divat,
Ordítani jó nagyokat,
Ami kifér a torkán,
Söpör végig, mint az orkán.

Ha a tombolást hozzá teszed,
Rögtön meg áll az eszed,
Erre jönnek még Ők,
Az ordító müsorvezetők.

Szavát azzal tetézi,
Hogy egész ország ezt nézi,
Lehet hogy kicsit tévedett,
Egy nézővel kevesebb lett.

Próbáltam ráhangolni magam,
De nem fogadta be az agyam,
Hogyan lehet, hogy ennyien kiállnak,
Hát nincsen bennük önbírálat.

Addig is átkapcsolok mára,
Egy másik csatornára,
És mit látok akkor?
Adásban az XFAKTOR.

Kínomban tovább nem bírtam,
E sorokat leírtam,
Remélem a válogatás után,
Nem állok e kérdéshez ily sután.

Nyári események 2.rész

Sorstársak


A reggeli felkelő napsütés narancssárga színben világítja meg a dunaparti ösvényen bicikliző Kapatos Karcsit, aki a „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” dallamot fütyülve próbálja féken tartani járművét. A dolog a maga részéről azért olyan nehézkes, mert reggel portyázik, illetve potyázik, ami abból áll, hogy minden ismerőséhez beköszön. Mosolygós képe elárulja, hogy ezért cserébe minimum egy kupica kijár, amit többé, kevésbé meg is kap. Karcsit nem lehet csak úgy „leírni”, mivel nincs olyan rossz ital, amit ő mosolyogva le nem húzna, még ha a hidegrázás is végig fut rajta. Ilyen „felspannolt” állapotban érkezik az utolsó pácienséhez, ahova egy derékszögben behajló keskeny (80 centiméter) útnak nem nevezhető „lénián” lehet bejutni. Mondani sem kell, hogy az első befordulási kísérlet kudarcot vallott,(fütty megszűnt) mivel a kiválasztott helyet vagy tíz méterrel túlszáguldja, de mivel ezt a manővert egy évben többször megteszi, így rutinszerűen fordul vissza, ahol örömmel veszi tudomásul, hogy az italozni tilos táblát még nem rakták ki, így kerékpárjára támaszkodva (fütty ismét fülsiketítő) befordul és eltűnik az útvesztőben.

Ebben a lassan elhalkuló dallam világában jelenik meg, szinte vezényszóra a dunaparti ösvényen Pityókás Pisti, aki maga előtt tolva egy talicskát, benne egy kidobott öntvény vaskályha,(ami testvérek között is majd száz kiló). Ez a tárgy jelenti a folyékony kenyér alapját, mivel az öntöttvas tárgyaknak felvásárlási ára vetekszik az aranyéval. Mivel Pisti sem véletlenül kapta meg a nem mindennapi nevet, így nem nehéz elképzelni, hogy jelen esetben is ilyen hatás alatt van. Ezt onnan lehet pontosan tudni, hogy az egyenest, mint olyant, már rég elfelejtette, már csak a szinuszgörbe hol kisebb, hol nagyobb amplitúdójának vonalán halad. Ha ezt még megtoldjuk a talicskán elhelyezkedő nehezékkel, valamint a Pityuban kimutatható maligánfokkal, nincs az a tudós társaság, akik ki tudnák számolni, hogy a görbe milyen pályát ír le. Hát ilyen állapotban közelít „barátunk”, néha meg-megállva, beleszusszantva a levegőbe, amitől az előtte bandába verődött szúnyogok rögtön elalélva kerülnek a földre. Nyögések és eltorzult képet vágva érkezik ahhoz a kereszteződéshez (kb.10 méter/félóra) ahonnan hangos nótaszó, „nyolc óra…(itt szünet), nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” végszóra érkezik biciklin ülve maximális sebességgel Karesz a kereszteződéshez és csak a Pityuban éppen, hogy csak az élni tudó lélekjelenlét menti meg Kareszt a nagy durranástól. Ugyan is Pityu pont akkor ér az amplitúdó alsó pontjára, vagyis a kereszteződéshez és ott rogy össze. Karesz az egészből semmit nem érzékel, mivel a száguldás hatásfoka eléri a csúcsot. A derékszögű kanyar helyett oly gyorsasággal viharzik el Pisti bamba meglepett képe előtt, hogy a meredek parton lefelé a stégre érve (még jó, hogy ott volt) szétvetett lábakkal, mint egy cirkuszi akrobata, (dalolásban itt szünetjel van) teljes sebességgel fékezés nélkül (a fék megtalálása a következő óra anyaga) száguld a nyakig érő, hínárokkal, békalencsékkel burjánzó vízbe. A lendülettől azért sikerül a vízben a nyaka köré a hínárból egy koszorút összehozni, ami a Tour de Franc győztes versenyzőjére emlékeztet. Pityesz (mert így is megérti) csak annyit jegyez meg, hogy „ilyen korán mész vízibiciklizni?” Tulajdonképpen az eseménynek már jövőre nézve semmi jelentősége nincs, ha Morfi törvénye szerint,”ami megtörténhet, az meg is történik.” Hát úgy történt, hogy a kályha kedvet kapott sorstársától (a biciklitől) és Pisti elindulásakor a talicskából”katapultál” és dupla szaltókat vetve a meredek partoldalon, bugyborékolva toccsan a feneketlen iszapba. Nem sokára rá, követi a talicska,”ha lúd, akkor legyen kövér.”

A „szitu” adott, a megoldást a két zseninek nem nevezhető figurának kell megoldani. Meg is oldják, de hogyan? Aki ezt látja (csak én) felejthetetlen élményben részesül.

Az első fázisban a felismerhetetlen Karesz a hínárral bevont ”valamit,” megpróbálja kitenni a stégre, ami többé, kevésbé sikerül. Következik a szellemi munka, ami abból áll, hogy a két személy magasröptű eszmecseréje után megállapodnak. A csúcstechnika alkalmazása mellett döntenek, aminek lényege, hogy Karesz a vízben, Pityu a stég szélről kiemelik a kályhát a stégre. A dolog nem is tűnik kivitelezhetetlennek. A kályha és az iszap gravitációját leküzdve, szemkiguvadás valamint nyelvöltögetés közepette a „renitens”tárgy a kijelölt helyre kerül, de Pisti nem találja elég biztonságosnak a helyzetet, egy kissé maga felé akarja húzni. Megcsúszik és a stég másik oldalán, tapossa meg a „nemes” iszapot. Mivel a két „delikvens” most már egy szintre kerül, vitaindító nélkül állnak neki a tárgyat felhúzni, feltolni a meredek parton. A helyzetet kissé nehezíti, hogy az iszappakolással megrakott lábak nem akarnak megkapaszkodni a meredek partoldalon, így a felvitel többszöri próbálkozás után, kísérlet marad. Két kimerülő személyünk a mitológiából nem ismert félig disznó, félig ember alakjában agonizál a helyzet megoldásán. A szikra Pityu agyában pattan ki (a szesz miatt rögtön lángésszé változik) és a „gordiuszi csomót” elvágva közli, hogy egy létrát a partoldalnak fektetve lehet a kályhát felhúzni, megakadályozva a csúszást. Innen már sínen vagyunk. Az esemény végén maga a látvány felér egy katasztrófa film jeleneteihez. Pityu folytatja iszapcsizmában mértani pontosságú szinuszgörbe vonalú útját, néha egy-egy”he-he” kacajféleséget kurjantva a levegőbe. Karcsi a jármű roncstalanítása után, (tartva a dallam szünetjel utasítását) elindul Pityu után, a sikeres magyar film végszavát kiabálva,”várjál, ne hagy itt az eszedet” és egy másik görbe mentén sikerül a parti nádasban landolnia.

Innentől „no comment”.

A baj nem jár egyedül

(Az állatok világnapja alkalmából)

Hát „az élet nem egy habos torta,” mondta nyár végén Pindur cica Cirminek, aki éppen álmosan gondolkodott azon, hogy „aludni, vagy nem aludni.”

Pindur: - Emlékszel, milyen örömmel és kalandvággyal jöttünk le a gazdikkal a szigetre. Tele voltunk optimizmussal, csak a szépre és jóra gondoltunk, nem is sejtettük, hogy nem csak napos oldal van, hanem árnyékos is. Minden esetre a kezdés jó volt, mert a „három testőr” cica megjelent és ki is tartottak mellettünk. Gondtalanul élveztük ezt a nagy szabadságot, piszok jó érzés volt négy-öt gazdátlan telket bejárni, egereket hozni a gazdinak. Hát, hogy élve tettem a lába elé,…istenem, az egér is állat, üsse agyon Ő, ha nem akarja látni. Mindig mosolygok magamban, mikor egérrel a számban nyávogva jövök, a gazdi rohan a papucsért és olyan egérhajkurászásba kezd, hogy még a vendég „macsekok” is mosolyognak. Hát volt olyan eset, hogy az egér volt az ügyesebb. Na és a fára mászás? Tudom, te általában majd mindig leestél. Hát igen, a szobacicák már csak ilyenek. Jól van, nem kel mindjárt mellre szívni, a gazdi is mindig azt mondja, hogy „te életed végéig babás maradsz.” Emlékszel, hogy a három gavallért, hogy kifiguráztuk, kielemeztük tulajdonságukat.

Itt van Kormi, a szigorú tekintetével, (állítólag itt született gazdik telkén) nyugodt komor járásával, tiszteletet parancsoló megjelenésével…hát nem éppen a viccelődés kategóriába tartozik, de tart is tőle minden macska, nem beszélve a rágcsálókról.

Tapi? Hát az egy külön szám. Nyugodtan elmehetne a cirkuszba bohócnak, ahogy a földön forogva produkálja magát, pofiját mancsába temeti és úgy „sunyít” a gazdik felé, hogy hátha ezért a produkcióért leesik egy kis „manna.” „Nem azért a húsz fillérért,” de ha kell, de a keménységért ő sem megy a szomszédba.

Matyi… egyem a szívét, a gentleman, aki csak akkor lép be az ajtón, ha a gazdi megsimogatja, (képes lenne egy hétig is egy helyben állni) evés előtt is kér „simít” és a nyugalma „haláli.” Sokszor már engem is idegesít. Tény, hogy amerre le lehet feküdni, ott ő megtalálható, szeme olyan, mint a kínai cicáké, örökké hunyorog, vagy éppen állva alszik. A balhét nem kedveli. Igaz, hogy tavasszal „ramatyul” nézett ki, jól meg volt tépázva. Hja kérem, a hölgyekért a lovagi tornát meg kell vívni. De tudod mit, megérdemli, ne csajozzon, maradjon a fenekén nyugodtan. Hát nem elég neki beérni azzal, hogy minket láthat.

De azt a napot sosem felejtem el, amikor fülem mögött valami iszonyatos éles fájdalom jelentkezett. Nem vagyok egy „pipogya” fráter, de ez letaglózott, olyannyira, hogy még veled sem „kommunikáltam.” A dolog akkor kezdett komolyra fordulni, amikor egy lúdtojásnyi daganat jelent meg, egyik napról a másikra. Gazdik részéről volt is nagy riadalom, de én is be voltam tojva, hiszen már a gubbasztáson kívül semmit nem csináltam.

Nem nagyon emlékszem a történtekre, (a fájdalommal voltam elfoglalva) csak arra emlékszem, hogy autóval nagyon sokat mentünk (állítólag 60 km-t) az állatkórházba. Ott kaptam egy „szurit” és állítólag felvágták a daganatot, gazdik valami tályogról beszéltek. Lényeg a lényeg, estére, részeg módjára közlekedtem, de az éles fájdalom megszűnt. Hát nem azt mondom, hogy szépségem gyönyörködtető volt,(a gazdik mindig szánalmasan néztek rám) de „púp” nélkül csodaszép az élet. Egy hónapig mutogattam a sebemet, mire szép lassan begyógyult, hát a szőr egy kissé várat magára.

Hát, hogy aztán nehogy véletlenül is örömmámorban ússzam, az egyik telken (egerészés közben) kaptam a hátsó lábamra egy légpuskalövést, amitől egy hétig járni nem tudtam, úgy, hogy erről ennyit.

Tudod, hogy az én esetem semmi a tiédhez képest. Cirmikém, „rád is rád járt a rúd.”

Emlékszem, hogy már pár napja helyeden feküdtél, (mélyeket aludtál) mindenki azt hitte, hogy ebben a melegben nincs kedved kimenni, inkább bent hűsölsz a szobában. A helyzetet akkor kezdték a gazdik komolyra venni, mikor pár nap „pihenés” után fel akartál állni, de nem tudtál. A két hátsó lábad meg volt merevedve, mintha lebénultál volna. Felpúposítva hátadat, dülöngélve jutottál el az egyetlen lépcső magasságig, amin leestél. Na és a szőröd, így még nem láttalak. Eltűnt a szép selymes színe és gubancos lett. Hirtelen senki nem tudta mi történt veled. Hogy ne legyen egyszerű a helyzet, a gazdi kocsiját feltörték és az egész indító szerkezetet tönkre, tették, úgyhogy volt itt esemény bőven, de térjünk vissza hozzád. Gazdi addig „buzerálta” a kocsit, míg beindította. Irány veled is az állatkórház, (ott a kocsit nem merte leállítani, örült, hogy egyáltalán elindult.) Azt állapították meg, hogy valami „gyilkos” vírus támadott meg (pedig minden évben megkapjuk a kombinált védőoltást.) Kaptál egy erős injekciót, de otthon sajnos az állapotod nem javult, sőt rosszabbodott. Elbújtál a gazdi ágya alá, semmit nem ettél, nem ittál, csak erőtlenül feküdtél és a „szagod” is jelezte, hogy itt már nagy baj van. Természetesen a kocsi totál „bekrepált,” úgy hogy nagy nehezen sikerült egy közelben lévő állatorvost felhívni, aki kijött, de csak a túlsó partra. Oda vittek át, szúnyograj kíséretében (gazdasszony kabátja alá dugott) közben szemerkélt az eső, egyszóval „rohadt” egy helyzet volt. Megkaptad a második „szurit” is (hogy szoktál félni tőle) és vártuk a fejleményeket. Hát nemhogy javult volna az állapotod, az ágy alatti jelenet véglegessé alakult. Néha próbáltak a gazdik „erőszakkal” etetni, itatni, de sikertelennek bizonyult. Egyedül az antibiotikumot tudták beléd erőltetni. Hát az állapotod? Szörnyű volt. Csont soványra lefogyva, szétesett szőrzet, rendkívül bűzös testszag, szóval a gazdik teljesen kétségbe estek. A gazdi ölbe kivitt a kertbe, a kedvenc helyedre, hogyha el kell búcsúzni tőled, még egyszer láthasd, (bizony már mindenre felkészültek.)

Lekérted magad a földre és a napon gubbasztva feküdtél. Kis idő múlva (a gazdik a kertet művelték) a gazdi kétségbeesetten kérdezte,”hol a Cirmi?” Úgy eltűntél, mint akit a föld nyelt el. Hiába kerestek az ismert helyeken, a gazdi minden szomszédhoz bemászott, eltűntél. Közben este lett, ment a lámpás keresés, de nem adtál élet jelt magadról. Aztán ekkor jött a ráadás. Dörgés, villámlás közepette elkezdett zuhogni az eső, de úgy mintha dézsából öntötték volna. A gazdik abban bíztak, hogy ennek hatására valahogy haza térsz, hiszen te már legkisebb széltől is robogtál befelé.

Hát nem így történt. Nem jelentkeztél, az éjszaka teljes aggodalommal telt el (én sem bírtam nyugodtan aludni.), Vivike, a gazdik unokája egész éjjel zokogott és a gazdik már ott tartottak, hogy ha nem is „élve”, de legalább megtaláljanak, hogy tisztességgel eltemessenek.

Másnap újra teljes erőbedobással keresésedre indultak, én is mentem, úgy hívtalak nyávogva, ahogy a torkomon kifért. Egyszer csak Vivike elkiabálja magát, „ott van, ott ül,” és tényleg ott ültél az egyik ház udvarán, de mintha nem tudnád magadról, mert semmire nem reagáltál. A gazdi egy pillanat alatt úgy mászott át a kerítésen, hogy én is megirigyelhetném és ölbe kapva futott és adta át a kerítésen a gazdasszonynak.

Mivel már egy hatodik napja nem ettél, nem ittál, (és most sem) azonnal értesítve lett az orvos, aki egy óra múlva újra a parton volt és csak annyit tudott mondani, hogy most bead még egy erősebb injekciót, ha nem javulna, vissza kell vinni az állatkórházba (jó, jó de mivel?)

Két nap telt el, te az ágy alatt gubbasztva, én teljesen magam alatt. A harmadik éjszaka arra lettem figyelmes, hogy az ágy alól „lefetyelve” iszod a vizet, (a gazdik is hallották) „Ez az Cirmi, igyál… igyál” hallottam a gazdik hangját és láttam azt a reményteli boldogságot, ami arcukról sugárzott, hát azt nem lehet elmondani. Megtört a jég ittál, ittál,

és csak ittál. Másnap már beleszagoltál kedvenc ételedbe és estére már bele is kóstoltál. Nem kell mondani, hogy kezdetét vette a bizakodás. Pár napi izgalom után, (kevés evés, sok ivás) előjöttél, és tétova léptekkel indultál el a kertbe a szokásos helyedre a „dolgodat” elvégezni.

Cirmikém, hát jól ránk ijesztettél, (tudom, nem tehetsz róla) de te nem is tudod, milyen nagy örömöt szereztél mindannyiunknak a felépüléseddel. Az már csak „hab a tortán”, hogy a gazdi névnapján egy egérrel jelentél meg (pedig még csak pár napja gyógyultál meg.) Annyit hallottam még, hogy a gazdik örömmel újságolták telefonon az orvosnak a gyógyulásod hírét.

Most már azt hiszitek, hogy „minden nagyon szép, minden nagyon jó és mindennel meg vagyunk elégedve.” Tulajdonképpen így is lenne, ha Matyi nem fejezné be a történetet a változatosság kedvéért a bal füle mögötti hatalmas dudorral, (megvakarta és elfertőződött) ami szintén tályogra utalt. Mielőtt orvoshoz vittük volna, kínjában karmával felszakította és kifakadt, „Summa summarum”, az ő állapota javulás szempontjából hosszadalmasnak bizonyult, mivel rendkívül mélyen helyezkedett el a seb, úgyhogy gazdik már második hónapja kezelik, de már szépen gyógyul.

Na nézd, elmentek a felhők… kisütött a nap.

Kormi, Tapi, Matyi, Cirmi! Gyertek gyorsan ide, halljátok, hogy milyen zene hallatszik a gazdiktól…

Újra itt van,

Újra itt van

A NAGY CSAPAT.